Demmel József történész kapta a rangos szlovák Dominik Tatarka-díjat

Már több könyv, képregény és film is készült róla. Bár több mint száz éve halt meg, és a szlovák történelem egyik kulcsfigurája, portréja még mindig nem volt teljes. Ezért is keltett akkora visszhangot A fiatal Štefánik. Milan Rastislav Štefánik magyarországi évei a születéstől az érettségiig 1880–1898 című könyv.

Szerzője, Demmel József magyar történész, a Napunk állandó külső munkatársa arra fókuszált, amit eddig kevéssé kutattak. Štefánik fiatal éveire, az érettségiig bezárólag. Ezt pedig olyan meggyőzően tette, hogy elnyerte a Dominik Tatarka-díjat. A kitüntetést csütörtök este vette át a pozsonyi Pálffy-palotában.

A műveltségre helyezte a hangsúlyt

A zsűri kiemelte, hogy a könyvből kiderül, a modern szlovák nemzet eszméje nem a szlovák pásztoridill hagyományából, nem a földhöz való paraszti ragaszkodásból ered.

„A 2024-es jelölések és a döntéshozatali folyamat két érvelési irányvonalat követett. A domináns kérdés az volt, hogy olyan műveket részesítsünk-e előnyben, amelyeknek erős az aktualitása, vagy olyan művekre összpontosítsunk, amelyek jelenlegi helyzetünkben szilárdabb alapot adnak, és kulturális emlékezetünk felelevenítésével segítenek feltárni a jelenlegi helyzet forrásait. Az utóbbi lehetőséget választottuk” – mondta René Bílik, aki Peter Zajacot váltotta a zsűri elnökeként.

A Dominik Tatarka-díjat tavaly osztották ki harmincadik alkalommal. A szlovák kultúra humanista hagyományait kiteljesítő, Dominik Tatarka szlovák író szellemi örökségére építő kiemelkedő alkotásért ítélik oda. A díjkiosztást az M. R. Štefánik Konzervatív Intézet szervezi, és a zsűri úgy döntött, hogy épp egy Štefánikról szóló könyvet díjaz. Ez azonban nem véletlen.

„Egy olyan műről van szó, amely megfosztja ezt a személyiséget a hamis nacionalista pátosztól, és megmutatja, hogy a modern szlovák nemzet gyökerei nem a felvidéki idill hagyományaiból nőnek ki, a korlátlan, természetes szabadság, a fujarás-fokosos elemek hangsúlyozásával, hanem a forrásuk, legalábbis a 17. század óta, egy protestáns szellemi enklávé az »átjárható« morva–magyar határon, a Miavai-dombság területén. Lényegesnek tartottuk a döntésünk meghozatalában, hogy Demmel József kiemelte a művelődés, a műveltség és a kulturáltság szerepét” – magyarázza René Bílik, a zsűri elnöke.

Rajta kívül a jelölésekről és az idei győztesről Ján Králik, Martin Mojžiš, Gabriela Rakúsová (a zsűri állandó tagjai), valamint a tavalyi díjazottak: Fedor Gál, Miro Tóth és Marián Andričík döntöttek.

Az idei díjátadó ünnepség szimbolikáját fokozta, hogy a Pálffy-palotában tartott ünnepségen Martin Štefánik (aki nem a könyv főhősének leszármazottja) volt a zenei vendég.

A harmadik történet

Demmel József a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Történetudományi Intézetének és a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-európai Kutatóintézetének kutatójaként a szlovák történelemmel foglalkozik, különös tekintettel a 19. századra. Szörnyeteg Felső-Magyarországon? címmel írt már könyvet Grünwald Béla életéről, Pánszlávok a kastélyban címmel a szlovák nyelvű nemességről, ahogy A szlovák nemzet születése címmel is jelent már meg könyve Ľudovít Štúrról, a legnagyobb szlovák nemzetébresztőről. Felsorolt könyvei szlovákul is napvilágot láttak.

Elmondása szerint a díjazott könyvben nem akarta újraírni Milan Rastislav Štefánik életrajzát, csak a hangsúlyt akarta egy kicsit máshova helyezni. Tudta, hogy Štefánik fiatal éveit, amelyeket az akkori Magyarországon töltött, nem nagyon tárta fel senki. Az első Štefánik-monográfia 1929-ben jelent meg, abban az időben, amikor az új csehszlovák állam a kultuszát építette, és szerzője, Juraj Šujan főként a család és a barátok kegyelettől áthatott visszaemlékezéseit használta forrásként.

Demmel saját kutatásba kezdett, mert a legtöbb Štefánikról szóló könyv nem sok forrást használt fel, köztük fontos magyar nyelvű dokumentumokat sem. Így aztán sokan a „magyar pusztában szenvedő szlovák ifjú” képét rajzolták meg Štefánikról.

Most egy olyan, 19. század végi keretbe foglalt portré született a későbbi politikus jellemét nagyban formáló évekről, amely személyes sztorikon keresztül a szlovák–magyar kapcsolatok és a közös történelem alakulását is bemutatja. A történész kifejtette, hogy azért fókuszált Štefánik fiatalkorára, mert szerinte ez a téma olyan kérdéseket nyit meg, amelyek eddig az egymásnak ellentmondó szlovák és magyar történelemértelmezések vakfoltjában voltak.

„Štefánik megdicsőülésének vagy »árulásának« története helyett engem sokkal inkább egy harmadik történet érdekelt: egy határ menti, szegény evangélikus papcsaládból származó fiú sorsa, akinek szülőfaluját elhagyva alkalmazkodnia kellett a dualista Magyarország világához.”

Demmel egy olyan fiú történetét meséli el, aki „nem született sem hősnek, sem árulónak”, egy tehetséges, szlovák anyanyelvű fiúét, akinek meg kellett birkóznia a magyar iskolarendszerrel. Elmeséli, hogyan kezdett el iskolába járni szülőfalujában, Kosarason (Košariská), hogyan egyengette útját első tanára, Martin Kostelný, valamint azt, hogyan és miért kellett Štefániknak Magyarországra mennie, magyarul tanulnia és magyarból érettségiznie.

A könyv erőssége, hogy személyes történeten alapszik, és nem afféle újramondott történelem. Mellszobrok leporolása helyett itt egy valós személy elevenedik meg, családja, iskolái, valamint a kor vallási, regionális és társadalmi kontextusának összefüggésében.

A könyvben több fejezet szól Štefánik szerelmi életéről is. Olvashatunk Chovan Emilia iránti egyoldalú szerelméről, amelyet egy versrészlet is illusztrál. Demmel azért foglalkozik ilyen hangsúlyosan a szerelem témájával, hogy megmutassa, annak nagyobb jelentősége volt Štefánik életében, mint azt eddig sejtettük.

A fiatal Štefánik vizuálisan is figyelemre méltó könyv. Védőfóliás borítással került forgalomba, mivel hozzácsomagolták Štefánik első útlevelének újranyomtatott verzióját is. A kiadvány Pavel Bálik grafikus munkája, aki számára ez nem számított hagyományos megbízásnak.

„Ez volt az első alkalom, hogy a szerzőtől kaptam javaslatot a borítóra, amely a saját ötletén alapult, amit ő maga vázolt fel. Tetszett nekem, így megcsináltam” – mondja Pavol Bálik.

A könyvet tavaly adta ki a Szlovák Irodalmi Központ, még Pavol Sibyla igazgató vezetése alatt.

A Dominik Tatarka-díjat először kapta meg magyarországi alkotó. 2002-ben Vadkerty Katalin szlovákiai magyar történész volt a kitüntetett, aki a szlovákiai magyarok második világháború utáni kitelepítéséről írt munkájáért kapta meg a díjat.