Gyenge Veroni: Nem a gyűlöletet érzem a tereken, hanem azt, hogy ezek az emberek védhetnek meg, ha bármi történik

Érezni a közösségi feelinget és azt, hogy mi most valami jót képviselünk, és teszünk valamit, amikor nagyon tehetetlennek érzi magát az ember, mondja a tüntetésekről Gyenge Veroni slammer.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
Gyenge Veroni slammer nagy hatású beszédet tartott a múlt pénteki pozsonyi kormányellenes demonstráción. Interjúnkban egyebek mellett arról kérdeztük, miért tartotta fontosnak fellépésében kihangsúlyozni a szlovák–magyar viszonyt, milyen visszajelzéseket kapott, hogyan megy Ficónak Orbán másolása, és mit gondol Magyar Péterről.
Te voltál az első magyar szónok a nagy kormányellenes tüntetéseken Pozsonyban. Hogyan kerültél a színpadra?
Ennek az előzménye nagyon nagy lobbizás volt. Nemcsak nekem köszönhető, hanem például a szerdahelyi szervezőknek, az újvári, illetve a komáromi szervezőknek is. Én összeköttetésbe kerültem az egyik szervezővel, akivel elkezdtünk beszélgetni. Ő nyitott volt, de nem volt lelkes. Azt mondták, már hosszabb ideje gondolkodtak, hogy egy magyar nemzetiségű embert is hívjanak. Én gyorsan a vonaton írtam egy szöveget, amire először azt mondták, hogy nem. Egy-másfél hónap után sikerült végül elérni, hogy ott legyek.
A fellépésedet egy József Attila-idézettel kezdted, magyarul, ami egy ekkora szlovák közönség előtt merész lépés. Mi volt ezzel a célod?
Nem akartam azt, hogy ne jelenjen meg a magyar nyelv a szövegben. Nagyon szeretem ezt az idézetet: Sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Azért raktam ezt az elejére, hogy felkeltsem a figyelmet, és üssön, amikor váltok. Sokan írták, hogy az első két másodpercben nem értették, mi történik, de aztán felrobbant minden. Mivel a magyar kisebbséget mentem képviselni, fontosnak tartottam, hogy magyarul kezdjek és használjam a magyar nyelvet. Amiatt is, ami Pozsonyban történt a késeléssel kapcsolatban. Szerettem volna egy keretbe foglalni ezt a szlovák slamszöveget, ezért is csak magyarul köszöntem meg a végén.
Tapasztalt fellépő vagy, szerepeltél slam-világbajnokságon is. Ekkora közönség előtt már volt fellépésed?
Soha. Nagyon féltem. Nem tudtam, hogyan fog reagálni a testem. Az elmémet még valahogy le tudtam nyugtatni. Volt egy pillanat, amikor egyedül álltam a backstage-ben, és láttam a tömeget, akkor nagyon megijedtem. Melecsky Kristófot (szlovákiai magyar színművész – a szerk. megj.) pillantottam meg a backstage mögött, a rácsoknál. Akkor már kerestem embereket, Molnár Norbit (az Új Szó munkatársa – a szerk. megj.) láttam, de nem tudtam elkapni. Meg akartam ölelni valakit, aki az enyim. A rácsokon keresztül buzdítottuk egymást Melecsky Kristóffal, van egy csatakiáltásunk a Slam Poetry Felvidék-es időkből. Amikor felmentem, és láttam azt a sok embert, az óriási erőt adott. Most kevesebben voltak, de valószínűleg ők azok, akik mindig ott vannak. Nagyon jó energia van ott. Érezni a közösségi feelinget és azt, hogy mi most valami jót képviselünk, és teszünk valamit, amikor nagyon tehetetlennek érzi magát az ember.
A beszéded egyik fontos mozzanata volt, hogy te nem vagy senki díszmagyarja, és nem leszel olcsó magyar kártya a politikusok kezében. Mire utaltál itt?
A díszmagyaros mondat akkor jutott eszembe, amikor mindenki a „naši Maďari”-ról beszélt, és hirtelen mindenki magyarja voltam, akinek kellett a szavazatom, vagy amikor bármelyik politikusunk a nevünkben próbál beszélni. Én nem vagyok az ő magyarjuk sem, a Mier Ukrajine magyarja sem, én Gyenge Veroni vagyok, egy polgár, aki ugyanúgy érzi a nehéz hétköznapokat, frusztrált és stresszel azon, hogy mi lesz, mikor jön megint egy olyan információ, ami miatt megint két órát fogok a Sad Janka Kráľában sétálni.
Ez melyik információ volt, amelyik után két órát sétáltál?
Sok ilyen volt. A fellépésem után is ott sétáltam, bár az lehet, hogy nem volt olyan biztonságos. Ne csináljátok utánam!
Ezeknek a tüntetéseknek a szlovák–magyar kapcsolatok nem kiemelt témája, te miért tartottad ezt fontosnak kihangsúlyozni?
Azért, mert ha összefogásról beszélünk és arról, hogy Szlovákia Európa, az azt jelenti, hogy Szlovákia déli része is Európa. Nagyon sokszor két külön világban élünk, és sokszor úgy is beszélünk erről, hogy megmutatom a világomat neked. Pedig ez ugyanaz a világ, csak vannak különböző perspektívái és megélései. Ezért tartottam fontosnak. És azért is, mert nagyon hiányzik az információcsere. A szlovákok nem tudják, milyen itt magyarnak lenni. Nemcsak az van, hogy megverhetnek, mert magyar vagyok, olyanok is vannak, hogy néha nem érzem itt magam otthon, néha úgy érzem, az én jogaim nem olyan fontosak. Szerettem volna azt is megmutatni, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni Orbán és a magyarok közé, amit sokan csinálnak.
Káčer is használta a felvidéki provincia kifejezést, ami engem szintén bántott, amikor a barátnőimmel ott voltunk a tömegben, és vittük a feliratunkat, hogy Aj Maďari zo Slovenska sú s vami (A szlovákiai magyarok is veletek vannak – a szerk. megj.). Ez is az információhiányból adódik, miért nem tudja azt, hogy a Felvidék szót nem csak úgy lehet használni, mint a Nagy-Magyarország-sálakon, hanem ez a szó él a nyelvünkben, és több jelentése is van?
Akkor elmentem a szervezők után, és elmondtam nekik,






















