A feleségemmel eltérően vélekedünk a gyereknevelésről. Maradjunk önmagunk, vagy inkább harmonizáljuk a megközelítésünket?
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
Sok pszichológus elengedhetetlennek tartja, hogy a szülők egységesek legyenek a gyermeknevelési kérdésekben, mert ez stabilitást teremt és egyértelmű határokat húz meg. Másrészt találkoztam olyan véleménnyel is, hogy a szülők ne kényszerítsék magukra az egységes megközelítést, ha az nincs összhangban a meggyőződésükkel, mert ez nyomásként lesz értelmezhető, stresszt eredményezhet.
A feleségem és én másképp viszonyulunk bizonyos dolgokhoz. Én például inkább amellett vagyok, hogy kezdettől fogva világos határokat szabjunk a gyerekeknek. A feleség a mérsékeltebb megközelítést pártolja. Például, ha a gyerekek megszegnek egy szabályt, amelyben megállapodtunk, fontosnak tartom, hogy azonnal foglalkozzunk vele, hogy tudatosítsák, a szabályokat alkalmazni kell. Természetesen nem pártolok semmilyen büntetést, de szerintem ezt azonnal világosan meg kell magyarázni, nem lógva hagyni. A feleségem azonban úgy gondolja, hogy nem azonnal, hanem később kell megoldani. Például, ha konfliktus van a játszótéren, azt csak azután oldaná meg, hogy hazaér. De a gyerekek addigra már nem is emlékeznek sok mindenre, máshol jár az eszük.
Gyakran előfordul, hogy a gyerekek észreveszik a különböző reakcióinkat, és kicsit ki is használják („de anya azt mondta…”). Szóval azon tűnődöm, hogy valóban fontos-e, hogy a feleségemmel mindenben egyetértsünk, és ugyanazt a megközelítést alkalmazzuk, vagy mindketten önmagunk maradhatunk, ha a megközelítésünk alapvetően rendben van? Inkább értsünk egyet egy közös irányban, vagy nem árt, ha mindketten egy kicsit másképp közelítünk a gyerekneveléshez?
Marcel, 44 éves
Jana Ashford pszichológus válaszol
Kedves Marcel!
