Ellenségem ellensége: Kádár Krisztián önmagát próbálja felmenteni új könyvében, miközben undorító emlékművet állít a dunaszerdahelyi maffiának

„Eljön Sátor, ne féljetek! Mert Sátor él!” Horváth Lehelből, a dunaszerdahelyi maffia sírásójából szakadt ki ez a mondat, mikor vezetőszáron vitték el a börtönőrök a Specializált Büntetőbíróságról az ítélethirdetés után 2021 novemberében.

Horváthnak nincs igaza, hiszen a 2000-es évek dunaszerdahelyi maffiájának feje már másfél évtizede halott. Bár testét sosem találták meg, hiszen hóhérai, saját emberei újra és újra áttemették, biztosak lehetünk benne, hogy már nem él, és nem fog visszatérni. Az általa vezetett szervezet szétesett, emberei meghaltak vagy börtönben ülnek. Horváth szavai miatt mégis sokaknak végigfutott a hátán a hideg.

A dunaszerdahelyi maffia tevékenysége ugyanis annyira bevésődött a régió lakóinak emlékezetébe, hogy másfél évtized sem volt elég arra, hogy teljesen fel lehessen dolgozni. Sátor szelleme még mindig ott lebeg a város felett, emberéletek, elmondhatatlan kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok tucatjai száradnak az ő, és emberei lelkén.

De azt, hogy a maffia tevékenységének évei csak nagyon lassan kopnak ki a város emlékezetéből, nemcsak az befolyásolja, mennyire kegyetlen dolgok történtek akkor, hanem az is, hogy máig vannak, akik igyekeznek ezt az egészet romantizálni. S miközben a csallóközi kisváros máig szenvedi a Sátor-korszak következményeit, és igyekszik feldolgozni a traumáit, egyfajta nehezen körülírható „maffiakultusz” is megjelent a közbeszédben.

Csibész imidzs

De mi is ez a kultusz? A bűnbandák és bűnözők tetteinek relativizálása, sőt, felmagasztalása egyáltalán nem új dolog. Mexikóban a kartellek „hőstetteit” úgynevezett narcocorridókban éneklik meg külön ebben a műfajban alkotó zenészek. Ilyen műfaj volt egy időben a gengszterrap is, de hogy ne menjünk messzire, magyar nyelvterületen is vannak hasonlók.

Rózsa Sándor harmincszoros kegyetlen gyilkosként vált „legendává”, de a közelmúltban is könnyen találni olyan (eufemisztikusan csak „csibészeknek” nevezett) alvilági figurákat, akik betörtek a popkultúrába. Ilyen volt például a háromszéki maffiózó, Ninja Misi, akiről mulatós dalok szóltak, vagy épp az Escobar néven rapkarrierbe kezdő Ökrös Károly, aki üzletszerű kerítés miatt került előzetesbe annak idején.

De maffiózóként, egyfajta keresztapaként pózol mulatós klipekben az Ampulka becenevű vállalkozó is, aki ellen anabolikus szteroidok illegális terjesztése miatt folyt eljárás. Róluk persze nem állítható, hogy szervezett bűnözői csoportokban vettek volna részt – de mindenképpen imidzsük része a veszélyes ember képe, akivel nem érdemes ujjat húzni. És ami igazán vonzóvá teszi sokak számára ezt az életstílust, az a hatalom és az öntörvényűség dicsérete, ami ezeknek a daloknak az üzenete.

Dunaszerdahelyen Sátorékról nem születtek narcocorridók, s tán mulatós dalok sem – lehet, hogy születtek volna, de akkoriban még nem voltak ilyen elterjedtek a közösségi oldalak és videómegosztók. Persze szájról-szájra terjedtek a történetek, nemcsak furcsa üzletekről, eltűnésekről, verésekről, agresszióról, hanem drága autókról, nyaralásokról, fékevesztett kokainos bulikról is.

A bűnözői szubkultúrában persze a dunaszerdahelyi maffia helyi szlenggel élve „frajerkodásának” is volt egyfajta kultusza, mondja Barak Dávid bűnügyi újságíró, a Paraméter főmunkatársa, aki több könyvet is írt a dunaszerdahelyi maffia tevékenységéről. De ez alapvetően beleillik abba a jelenségbe, amit aztán a közösségi oldalak erősítettek fel a későbbiekben. „Maga a frajerkodás egy globális hype, ugyanarra húzták fel a közösségi oldalak algoritmusát, mint ami itt uralkodott a kilencvenes években. Mutasd meg, mid van, mert attól vagy valaki” – mondja.

Arra azonban, kik voltak Sátorék vagy Pápayék valójában, Barak Dávid szerint nem épül kultusz Dunaszerdahelyen. „Régi, rossz beidegződések vannak, de kultuszépülést nem érzek a hangulatban. Aki ezeket a történeteket követi, általában nosztalgiafogyasztója a témának. Másrészt pedig annyira egyedülálló bűnügyi történet a dunaszerdahelyi maffia sztorija, hogy az lenne a furcsa, ha nem lenne érdeklődés a téma iránt” – magyarázza.

Hozzáteszi azonban: azok az emberek, akik ezeket a tartalmakat fogyasztják, pontosan tudják, hogy ezek az emberek nem „csibészek”, hanem egytől-egyig gyilkosok voltak. A társadalom szempontjából a legsúlyosabb bűnöket követték el, ráadásul ezek tucatjával kerültek napvilágra. „Nincs olyan, hogy gyilkosok kultusza” – mondja.

Emberré tenni a gyilkost

Az elmúlt hónapokban azonban terjedni kezdett valami egészen más: rengeteg audiovizuális tartalom azokból az évekből, mikor Sátor Lajos volt az úr a városban. Kézi kamerás videók, fotók bulikról, kirándulásokról, mindennapokról.

Ez pedig egy másfajta kultuszépítés, vagy nevezzük inkább maffia-emlékezetpolitikának – ugyanis nem a „csibészség” dicsőítésén, hanem a relativizáláson alapul. Ezek a videók és képek ugyanis hétköznapi emberekként ábrázolják azokat a gyilkosokat, akik szerepelnek rajtuk. Esznek, isznak, nótáznak, viccelődnek, szórakoznak – mint mindenki más, mint az átlagemberek, akik nem követtek el semmit.

Ezeken a felvételeken Sátor Lajos nem bestiális gyilkos, hanem kedélyes családfő, aki megköszöni a családnak, hogy kitartanak mellette. Iszogat, mulat, beszélget. A képeken, melyek napvilágot láttak, kirándul, a hegyekben, a tengerparton vagy épp a Forma 1-es Monacói Nagydíjon.

Az olyan brutális gyilkosok, mint Bugár György, aki sorozatban fojtotta meg a strómanokat a maffia adócsalási ügyeinél, zömök, pocakos, kedélyes figura, aki szívből énekli a Szállj fel magasra című dalt. Nagy Zsolt, azaz Csonti, a maffia legfoglalkoztatottabb hóhéra ősmagyar sisakban pózolgat az egyik fényképen. Reisz Andor, Sátor egyik legközelebbi alvezére, akit később gyakorlatilag ledaráltak a maffia tagjai, kigombolt ingben, kedélyesen ölelgeti akkori barátait – például Slavomír Surovýt, Mikuláš Černák egykori sofőrjét. Id. Dora Ferenc pedig pont olyan modoros köszöntőt mond, mint bármelyik szlovákiai magyar falu polgármestere.

Mintha csak egy teljesen átlagos baráti társaság mindennapjait látnánk.

Az pedig egészen pontosan beazonosítható, ki áll a jelenség mögött: Kádár Krisztián, Sátor Lajos egyik egykori alvezére. A börtönben ülő Kádár ugyanis úgy döntött, pénzzé teszi emlékeit, méghozzá úgy, hogy közben saját imidzsét is csiszolgassa egy kicsit. A börtönben írt egy könyvet, melynek címe Ellenségem ellensége.

Ezzel kapcsolatban pedig a közösségi médiában segítőivel kampányba kezdett: a Facebookon és az Instagramon is tucatjával jelentek meg a minden bizonnyal nyomozati anyagokból és archívumokból kiszivárgott fotók és videók, melyek hétköznapi, igazi „home videós” helyzetekben ábrázolják Sátor Lajost és embereit. Ezzel pedig alaposan felverte a keresletet a téma iránt.

Kádár könyve

Kádár a Sátor-maffia egyik alvezéreként