Szlovákiai magyar politika 2024-ben: Egy új remény, vagy a vég kezdete

Talán még nem volt olyan párt a szlovákiai politika történetében, amelynek annyi vízválasztó éve lett volna, mint a Magyar Szövetségnek, lánykori nevén az MKP-nak. A törzstagok ezt már minden bizonnyal megszokták: minden választás, minden tisztújítás megkapja a „most vagy soha” címkét.

Az aktuális vezetők elmondják, hogy most aztán igazán feltűrik az ingujjat, és nagyon keményen beleállnak a munkába. Aztán eltelik pár hónap, és kiderül, minden a megszokott kerékvágásban halad tovább. A párt 2009 óta olyan, mint egy kötéltáncos, aki megfagyott a kötélen: nem bukik alá a mélybe, de a másik partot sem éri el soha.

2023 végén nagyjából ugyanez történt. Forró Krisztiánt újraválasztották a párt elnökének, alelnökei Orosz Örs és Gyimesi György lettek. Feltűrődtek az ingujjak, meghatározódtak a célok, ki lett mondva a most vagy soha – hiszen a pártra két választás is várt 2024-ben, az államfőválasztás és az EP-választás is.

Aztán a Magyar Szövetség téli álomra vonult. S 2024 őszéig, a következő tisztújításig tulajdonképpen fel sem ébredt – amikor aztán új elnökséget választott. Közben azonban nem állt meg az élet: politikusok egyéni show-ját, káoszt és fejetlenséget, végül reménytelenséget láthattunk. De vegyük sorra, mi történt.

A Forró-antishow

Forró Krisztián úgy kapott újabb elnöki megbízatást tavaly decemberben, hogy 2023-ban szinte csak kudarcot tudott felmutatni: a párt szétesett, megbukott a parlamenti választáson, felborult a belső struktúrája, és tovább emésztették a belső feszültségek. Ennek ellenére Forró újabb esélyhez jutott, ráadásul egy olyan pártot vezethetett, melyben már nem voltak platformok sem, és minden úgy történhetett, ahogy azt a pártelnök kívánta.

Ám ha valaki azt várta, hogy a Magyar Szövetség újraválasztott elnöke most aztán bele fog állni a politizálásba, nagyot tévedett. Forró Krisztián ugyanis egyszerűen passzív maradt, amíg lehetett, holott lett volna lehetősége hallatni a hangját – hiszen az országban épp akkor egymást érték a tüntetések. S nem csak a Büntető-törvénykönyv tervezett módosítása volt terítéken, hanem sok egyéb más téma is. 2023 decemberében például felröppent a hír, hogy a kulturális minisztérium bedarálná a Kisebbségi Kulturális Alapot.

Ekkor nyilvánult meg először az, ami aztán a következő fél évben teljesen egyértelművé vált: Forró Krisztián nem igazán akar törődni a saját pártjával, és a saját feje után megy. A Büntető-törvénykönyvvel kapcsolatban például nem nyilvánult meg a párt, melynek kommunikációját vasmarokkal tartotta a saját kezében. S közben engedte, hogy két alelnöke, Orosz Örs és Gyimesi György konfliktusba keveredjen a kérdés miatt. Gyimesi ugyanis kifogásolta, hogy Oroszék a volt Összefogás-platform tagjaival, részt vettek egy tüntetésen a törvénymódosítás ellen.

Forró a Kisebbségi Kulturális Alappal kapcsolatban is kivárt – miközben a szlovákiai magyar kulturális közeg és a Magyar Szövetség néhány politikusa nagyban petíciózott, ő nem igazán kapcsolódott be az ügy tematizálásába. Egészen január közepéig – mikor váratlanul fogadta őt Robert Fico kormányfő, és zárt ajtók mögött tárgyaltak. Aztán rövid időn belül másodszor is leültek egymással, ezúttal Martina Šimkovičová társaságában, és megbeszélték az ügyet. Forró garanciát kapott Ficótól, hogy a KKA-hoz nem nyúlnak hozzá. Ugyanezen a napon Forró bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások az indulásához az államfőválasztáson.

Az államfőválasztás projektje pártszinten arról szólt volna, hogy egy erős és pozitív kampánnyal mobilizálja a csalódott és kiábrándult választókat az EP-választásra. Ám már a kezdetekkor nyilvánvaló volt, hogy Forró Krisztián ezt is kizárólag saját menedzselésében hajlandó lebonyolítani.

Elképzelései azonban meglehetősen furcsák voltak: már rögtön a kampánynyitóján bejelentette, hogy nem győzni akar – ezt természetesen senki sem várta tőle –, de azt is, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett. S a számot mindössze 4 százalékra lőtte be.

Forró elnöki kampánya pedig ennek megfelelő volt: semmilyen. Persze végigjárta a politikai vitaműsorokat, turnézott az országban, elmondta a már sokszor elismételt paneleket – ám az egész mögött nem volt koncepció, identitás, s végeredményben tartalom sem. Sem politikai csapatmunka: Forró szinte egyáltalán nem vonta be a pártot a munkába, saját aktivistákkal dolgozott, és még a saját elnökségével sem konzultálta igazán a lépéseit.

Ez a kampány tehát nem igazán volt alkalmas arra, hogy mozgósítsa a választókat. Másra viszont nagyon is:  Forró fokozatosan közelebb manőverezte a Magyar Szövetséget a jelenlegi kormánypártokhoz.

A Pelle-manőver

Forró a kampány kezdetén kimondatlanul is nyilvánvalóvá tette, hogy merre húz. Bár centrista hozzáállásról beszélt, minden politikai lépése azt mutatta, hogy közelebb akar kerülni a jelenlegi kormánypártokhoz.

A párt választóinak korábbi reflexeit persze nem volt olyan könnyű felülírni, de az általa preferált irányt mindenféle kicsikart ígéretekkel igyekezett legitimálni. A Ficóval való első januári találkozója után Forró például több olyan dolgot is prezentált, melyekről elvileg megállapodott a kormányfővel.

Ebből azonban kevés dolog valósult meg. Kihelyezett kormányülés például valóban volt a déli régióban – Galántán, de erre még visszatérünk. Bővítették a kisebbségi kormánybiztos, Horony Ákos jogállását és hatáskörét is, és létrejött a Nemzeti Kisebbségi Kormánytanács is, melynek vezetője maga a miniszterelnök.

A kisebbségek jogállásáról szóló törvényről azonban azóta sincs hír. A kétnyelvű közlekedési táblák ügye – melyből az elsőt júniusban helyezték ki Perbete mellett – végül rendőrségi feljelentésbe torkollott. A slovensko.sk portálon továbbra sem használható a magyar nyelv, és a kisebbségi nyelven sugárzó televíziók kötelező feliratozása sem szűnt meg – az év második felében kirobbanó nyelvtörvényügy fényében pedig erősen kétséges, mennyire vágnak össze a kormány ígéretei a valós tetteikkel.

Forró elnökválasztási kampánya végül csúfos kudarcba fulladt: a Magyar Szövetség elnöke mindössze 2,91 százalékra volt jó, ami 65 588 szavazatot jelent – ez kevesebb, mint amennyit a bukás előtt, népszerűtlensége zenitjén álló Bugár Béla szerzett 2019-ben.

A Magyar Szövetség elnöke azonban nem állt le – tovább folytatta különutas politikáját, és ebben társa is akadt. Méghozzá Gyimesi György, a párt alelnöke, akinek nem jöttek be a számításai a pártban, így ő is rálépett a gázpedálra, hogy hamarabb érjen Ficóékhoz, mint Forró. Mindeközben a párt csak nézte a két politikus versengését – és nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Gyimesi még az elnökválasztás első fordulója előtt beszállt a buliba: március elején külön találkozott Peter Pellegrinivel Ipolyhídvégen, önszorgalomból. Bár névleg továbbra is Forrót támogatta az elnökválasztáson, egyértelmű volt, hogy át akarja venni a kezdeményezést a pártban a pártelnök veresége után.

Forró azonban nem hagyta magát. Az első forduló után, még a választási éjszakán előremenekült, Gyimesit pedig teljesen leválasztotta az elnökségről. Majd miután megerősítést kapott a tanácstalan elnökségtől, teljes legitimitással folytatta a különutas politikáját. A választási hétvége utáni első munkanapon már Peter Pellegrinivel tárgyalt a támogatásról a második fordulóban, aztán bár megígérte, hogy az első kör győztesével, Ivan Korčokkal is leül, erre végül nem került sor.

A kormány galántai kihelyezett kormányülése után – ahol Ficóék ismét ígértek pár, azóta sem teljesült apróságot a Magyar Szövetségnek, például körforgalmakat a 63-as úton – Forró hirtelen eltűnt, a kollégái sem tudták, hová ment. Aztán nem sokkal később kiderült: Peter Pellegrini mellett jelent meg egy sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy a kormánypárti jelölt mellé áll. Ezt a lépését pedig senkivel sem konzultálta – végül azonban az elnökség nagy része belement a dologba.

Pellegrini aztán megnyerte a második fordulót, és államfő lett. A választási eredményváróján részt vett Gyimesi György és Forró Krisztián is, akik nem győztek eleget fotózkodni a kormánypárti vezetőkkel.

Hogy Forró legitimálja ezt a lépését, Pellegrinivel is megígértetett pár dolgot nem sokkal később, egy külön találkozón. Tárgyalásukon szó volt arról, hogy előrelépés lesz a hányattatott sorsú rimaszombati kórház megépítésében, a Beneš-dekrétumok alapján elkobzott földek ügyében, és a somorjai iskolahelyzettel kapcsolatban is. Ezekből az ígéretekből azonban semmi sem teljesült, azóta sem.

Sokadik Waterloo az EP-választáson 

Ilyen fejnehéz, de fejetlen állapotban fordult rá az EP-választásra a Magyar Szövetség. Az elnökségi tagok és párttagok, akikkel akkoriban a Napunk beszélgetett, láthatóan teljesen tanácstalanok voltak – és csak abban bíztak, hogy valamilyen csoda folytán és az alacsony részvételnek köszönhetően majd a párt meg tudja ugrani az 5 százalékot, és legalább egy politikust ki tud küldeni az európai porondra.

Ennek azonban nagyon kevés esélye volt – a reménytelenséget pedig két dolog fokozta. Az egyik az volt, hogy a legesélyesebb párt, a Progresszív Szlovákia egy magyart, Ódor Lajos volt kormányfőt indította listavezetőként, aki elszipkázhatta a liberálisabb szavazókat a Magyar Szövetség jelöltjei elől. A másik pedig a Robert Fico elleni májusi merénylet – ami garantálta, hogy a részvételi arány a választáson nem lesz olyan kritikusan alacsony, ahogy eddig.

A kampány koordinálatlan és langyos lett – az elefántcsonttoronyba zárkózó Forró Krisztián nem vetette bele magát a dologba, ahogy Gyimesi György sem. Az EP-lista jelöltjei így lehetőségeikhez mért egyéni kampányokban próbáltak érvényesülni, kevés sikerrel.

Igazán erősen csak két jelölt kampányolt: Berényi József, aki egyáltalán nem titkolta, hogy a politikai nyugdíj előtti éveket Brüsszelben töltené, és Orosz Örs, aki bár csak harmadik volt a listán, szintén nem tartotta volna karakteridegennek az európai politizálást.

Berényi a „háború és béke” fideszes narratíváira alapozott, míg Orosz igyekezett ügyközpontúan, helyi színekkel operálni. Egyik terv sem jött be: a párt csak 3,88 százalékot szerzett, és még annál is kevesebben szavaztak rá, mint Forró Krisztiánra a tét nélküli államfőválasztáson. Bekövetkezett a szlovákiai magyar politika sokadik Waterlooja – amely után Berényi József listavezető is csak annyit tudott mondani, nincsenek válaszai, neki is csak kérdései vannak.

Ezután a hosszú csend időszaka következett. Forró Krisztián – aki egyébként teljesen elhárította magáról a felelősséget az EP-kudarc után, és még ekkor is saját elnökválasztási eredményét méltatta közvetetten –, szeptember végére irányozta elő az elkerülhetetlen tisztújítást.

Elanyátlanodva

A felelősségvállalás elodázásának kényelmességét először Orosz Örs alelnök elégelte meg, aki júniusban, nem sokkal az EP-választás után lemondott posztjáról – és nagyon kemény szavakkal illette a Magyar Szövetséget, elsősorban Forró Krisztiánt. Azt mondta, hogy a Magyar Szövetség legfelsőbb vezetése az elmúlt hónapokban hibát hibára halmozott, és sajnos elidegenítette magától a magyar választók egy jelentős részét. Majd hozzátette: a Smer és a Republika másolatává süllyesztették a politikai közösséget. 

Ezt a kirohanást sokan úgy értelmezték, hogy Orosz már a szeptemberi tisztújításra készül, és elindul a pártelnöki posztért – ám ez végül nem következett be. S ekkor úgy tűnt, hogy szinte mindenki úgy érzi: a szlovákiai magyar etnikai politizálásnak lőttek, Gyimesi Györgynek végül igaza lett, és senki sem akarja átvenni a felelősséget a lerobbant Magyar Szövetség újjáépítéséért.

Találgatások persze voltak: az elnöki posztra szóba került Gyimesi György neve, de felmerült az is, hogy Forró Krisztián is szívesen folytatná. Végül azonban egészen máshogy alakult a választás sorsa.

Július végén először az eddig a saját útját járó, szűk, de stabil rajongótáborral és stabil magyarországi támogatással rendelkező Gubík László jelezte, hogy eljött az ő ideje. Egyfajta politikai restartot hirdetett Felvidék First jelszóval – és bejelentése után elkezdtek szaporodni a jelöltek. A pártélet is újraéledt, de nem feltétlenül pozitív értelemben – hiszen ahogy megjelentek az új trónkövetelők, úgy lángolt fel újra a belső harc a párt sajtójában és a színfalak mögött is.

Gubík az élre tör

Szeptember elején már négy hivatalos jelölt is volt a párt élére: Gubík mellett annak egykori ifipolitikus társa, a gömöri Cziprusz Zoltán is bejelentkezett, és Pandy Péter, az Országos Tanács egykori hidas elnöke is úgy gondolta, tudna mit kezdeni az elnöki poszttal. S elindult Becse Norbert is, a párt Nyitra megyei politikusa – róla úgy tartották, Forró Krisztián embere.

Forró ugyanis bejelentette, nem indul el – a párton belül szinte már tényként kezelték, hogy ő lesz majd Peter Pellegrini nemzetiségi tanácsadója, ám ezt a posztot aktív politikusként nem tölthette be (egyébként azóta sem lett az, Pellegrini továbbra sem választott magának kisebbségi tanácsadót). Aktívan kampányolni kezdett azonban Becse Norbert mellett.

Végül eljött szeptember vége, és összegyűlt a pártkongresszus a féli kultúrházban. S jött a meglepetés: a legesélytelenebbnek tartott Gubík Lászlót választották a párt elnökévé.

Arra, hogy miért így történt, sokféle magyarázat napvilágot látott már, de a legvalószínűbb az, hogy ő tudta magát a legjobban eladni a párton belüli érdekcsoportoknak a kaotikus kongresszuson. Becse Norbert együtt bukott a Forró-féle vonallal, Pandy Péter nem tudta magáról levakarni a hidas bélyeget, Cziprusz Zoltán pedig egyszerűen nem tudott támogatókat szerezni Gömörön túl – a legnagyobb potenciál így Gubíkban mutatkozott.

A párt arca így teljesen megváltozott: az elnökségből teljesen kikerültek a „nagy öregek”, beleértve az olyan politikusokat, mint Berényi József vagy Bárdos Gyula. De Gubíkkal nem akart együttműködni a vezetésben régi riválisa, Orosz Örs sem. S végül nagy csinnadrattával kivonult a Magyar Szövetség vezetéséből Gyimesi György is.

Felvidék First

Gubík gyakorlott kommunikátor, nem ismeretlen számára a fideszes vezetőképzők világa sem – így viszonylag gyorsan feltalálta magát a párt élén, és fokozatosan életet lehelt a tetszhalott állapotban lévő Magyar Szövetségbe. Ebben segítségére volt például Őry Péter is, aki az előző vezetés idején perifériára szorult, de számára is nagy győzelem volt, hogy alelnökként térhetett vissza.

Gubík elképzelése a párt működéséről a többség számára kényelmesnek hatott. A pártelnök nem keresi a konfliktust, de beleáll az olyan országos témákba, melyeknek nincs túl erős ideológiai színezete. Sajtótájékoztatókat tart, és olyan ügyeket tematizál, melyek a többség számára elfogadhatók – például az önkormányzatok finanszírozását.

Ezzel párhuzamosan az ideológiai kérdésekben óvatosan, de egyértelműen kommunikál – retorikája nem offenzív (ezt rábízza a holdudvarába tartozó revolverportálra), de teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy a Magyar Szövetség gyakorlatilag egy, a Fidesszel teljesen egy húron pendülő, a határon túli szatellitpártok sorába beleillő MKP 2.0. Mindezt pedig a Felvidék First szlogennel ideologizálja meg – mindenre ez a szlogen a magyarázat, legyen az a szlovák kormánypártokkal való tárgyalás, a magyar kormánnyal való szoros és szívélyes kapcsolat ápolása, vagy épp az, hogy eddig semmilyen kapcsolatot sem kezdeményezett egyik ország ellenzéki erőivel sem.

Az új pártelnök számára létfontosságú volt, hogy a kötelező körök lefutása után aktívan kommunikáljon kifelé, fenntartva a lendület és új arculat ígéretét. Forróval ellentétben válaszol az újságírók kérdéseire is, és láthatóan az a célja, hogy csökkentse a feszültségeket, melyek az elmúlt időszakban állandósultak a politikai színpadon.

Mindezt az elnöksége első hónapjaiban sikerült viszonylag konfliktusmentesen abszolválnia. Egyetlen komolyabb összetűzése van – a pártból távozófélben lévő Gyimesi Györggyel akadt össze a bajszuk.

A renegát

Gyimesi a kongresszuson elutasította Gubík minden ajánlatát, és bejelentette, a Magyar Szövetség csicseri alapszervezetében politizál tovább.  Ám a „csicseri remete” politikai ambíciói nem tűntek el, továbbra is az országos politikában képzeli el magát, csak már a szlovák oldalon, ahol kezdte.

Gyimesi ugyanis státuszt váltott – nem hivatalosból félhivatalos koalíciós politikussá vedlett. Saját kezdeményezésből tárgyal a kormánytagokkal, például Matúš Šutaj Eštok belügyminiszterrel, vagy Martina Šimkovičová kulturális miniszterrel. S felcsapott Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter csatornázási tanácsadójának – egyáltalán nem titkoltan azért, hogy az állam erőforrásainak segítségével tudjon politikai tőkét építeni magának a régiókban.

Gyimesi tehát önmaga jogán szeretne a szlovákiai magyarok érdekérvényesítője lenni, Gubík pedig a magyar párt élén vindikálja magának ugyanezt a státuszt. Legnagyobb konfliktusuk pedig a nyelvtörvény tervezete kapcsán pattant ki.

Martina Šimkovičová műhelyéből ugyanis előkerült a nyelvtörvény munkaváltozata, mely gyakorlatilag a 90-es évekbe repítené vissza a nyelvi jogokat. S mindkét politikus a saját módján kezdett a helyzet megoldásába. Gyimesi barátja, Tomáš Taraba társaságában virágcsokorral látogatta meg Martina Šimkovičovát, hogy a törvényről tárgyaljanak, a Magyar Szövetség pedig nyíltan tematizálni kezdte az ügyet, óvatosan bevonva a magyar kormányt is.

Gyimesi úgy tett, mintha békemissziója Šimkovičovánál sikerrel járt volna, és Gubíkék tapasztalatlanságuk miatt elbukták volna az első politikusi próbájukat – de kiderült, hogy ez nem igaz. Gyimesi azt állította, hogy a nyelvtörvény nem lesz durva, ám miután kiszivárgott a tervezet, mindenki láthatta, hogy a virágcsokros látogatás kudarcot vallott.

A nyelvtörvény ügye fellángolt, a szlovák és a magyar kormánynak diplomáciai kármentő akcióba kellett fognia – a két kormány politikusai egymásra licitálva bizonygatták, hogy nem történik majd magyarellenes lépés a törvény elfogadásával. S ezt Gyimesi és Gubík is saját politikájának tudta be. Gyimesi úgy interpretálta a dolgot, hogy ő már előre megmondta, hogy nincs itt semmi látnivaló, és Gubíkék feleslegesen keltették a hangulatot. Gubík pedig úgy, hogy ők kihasználva erőforrásaikat egyenesen a miniszterelnöknél jártak ki garanciát arra, hogy nem lesz gond a nyelvtörvénnyel és a kisebbségi jogokkal.

Az már most nyilvánvaló, hogy a kapcsolat Gubík és az önjáró Gyimesi között nem fog helyre jönni – és Gyimesi dobbantani fog, ha végre letisztul, hová is csatlakozhatna. S ez a konfliktus valószínűleg ekkor tovább élesedhet majd – hiszen a Magyar Szövetség szavazótáborának jelentős részére Gyimesi is erősen pályázik.

Odakint

2024-ben a szlovákiai magyar politika szervezeti szinten teljesen egysíkúvá vált – nincs más a porondon, csak az iszonyatos vereségekből felépülni próbáló Magyar Szövetség, amely szinte kizárólag csak az egykori MKP választóbázisát fedi le.

A többi magyar szavazó már csak lábbal szavaz, vagy a szlovák pártokra, azokon belül pedig az esetleges magyar jelöltekre voksol – például Ódor Lajosra, aki magyar származású politikusként az EP-választáson csaknem 300 ezer karikát szerzett, átadva Bugár Béla rekordját a múltnak.

Tavasszal azt írtuk, sem a Híd, sem a Magyar Fórum (azóta már csak Fórum) nem találja önmagát a pusztító, 2023-as vereség után. Nos, ez azóta sem változott jelentősen.

Az egykori Híd május 15-e, a Fico ellen elkövetett merénylet óta nem nyilvánult meg Facebook-oldalán, és egykor vezető politikusai is csak itt-ott adnak magukról életjelet. Egyedül Bugár Béla az, aki továbbra is aktív nyugdíjasként szól bele a közéletbe: könyvet adott ki, és felbukkan vitaműsorokban is.

A Híddal kapcsolatban nagyobb hullámokat talán csak az a fotó keltett, melyet Érsek Árpád, a párt egykori közlekedésügyi minisztere tett közzé. A fotón egy étterem asztalánál olyan expolitikusok ülnek, mint Bugár Béla, Gál Gábor, Érsek Árpád, Sólymos László, vagy épp Jakab Elemér. Érsek pedig a „gondolkodunk, hogyan tovább” kommentárral osztotta meg a képet. Egy héttel később pedig érkezett egy másik kép is, hasonló felállásban – „folytatjuk a megkezdett munkát” kommentárral, bővebb kifejtés nélkül.

Mivel újabb kép nem érkezett, nem tudjuk, hogy a Híd öregjei csak trollkodtak, vagy tényleg terveznek valamit a háttérben – de Bugár Béla többször is elmondta már, hogy neki megfelel a nyugdíjas élet…

A most már csak Fórum néven futó egykori Magyar Fórum ennél kicsit aktívabb – de szinte teljesen láthatatlanul. A párt támogatottsága a felméréseken teljesen elhanyagolható, látható pártmunkát nem fejtenek ki, Simon Zsolt pártelnök is elsődlegesen a ribizlibora marketingjével foglalkozik.

A párt azonban tovább próbálkozik. Azon kívül, hogy néhány politikusuk, Eva Polerecká vagy Bindics László olykor kommentálják a politikai történéseket, és Simon is ír itt-ott egy jegyzetet, szeptemberben csatlakoztak az SaS által létrehozott, minipártokat tömörítő Jobboldali Blokkhoz. Simonék azt mondják, az SaS-en keresztül így akár parlamenti szinten is prezentálni tudják a javaslataikat – más kérdés, hogy erre egyelőre nemigen került sor.

Bár az év elején még szóltak arról kósza hírek, hogy vannak olyan politikusok, akikben lenne hajlandóság valamiféle magyar politikai alternatívával előállni, úgy tűnik, hogy ezek a próbálkozások jó időre elhaltak.

Így fordulunk rá 2025-re – s érdekes lesz látni, van-e még annyi szufla a szlovákiai magyar politizálásban, hogy a túlélésen túl esetleg látványosabb dolgokat is tudjon produkálni.