Barczi Gyula: Šimkovičováék nem tudják, mi a feladatuk, és ennek a Betléri Múzeum issza meg a levét

A Betléri Múzeum, mely a Szlovák Nemzeti Múzeum alá tartozik, nehéz időszakon megy keresztül. A Krasznahorka várát is kezelő intézmény néhány hete új igazgatót kapott, Andrea Predajňovát, a főügyészség korábbi szóvivőjét. Máté Tímeát, az eddigi igazgatót Anton Bittner, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetője úgy küldte anyasági szabadságra, hogy erről egyáltalán nem konzultált vele. Majd egy furcsa találkozón a múzeumban visszahívta Erika Šmelkovát, a múzeum igazgatóhelyettesét – és megfenyegette a múzeum dolgozóit, hogy ha gondokat fognak okozni, Mátét is meneszti.

A múzeum dolgozói azonban nem hagyták magukat. Nyílt levélben tiltakoztak a változások ellen mondván, a Betléri Múzeum látogatottsága nőtt, az újságírók érdeklődnek iránta, az intézmény pedig minden szempontból fejlődik. A Martina Šimkovičová vezette kulturális minisztérium és a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetősége azonban ennek épp gátat vet.

Barczi Gyula művészettörténész 2014 és 2018 között vezette a Betléri Múzeumot. Jelenleg egy aukciós házat vezet – de továbbra is szorosan együttműködik a múzeummal, a krasznahorkai vár kiállításainak előkészítésében vesz részt. Barczi belelát a múzeum körüli történésekbe – olyannyira, hogy Anton Bittner nála is próbálkozott azzal, hogy segítsen „rendet tenni” Betléren.

A művészettörténésszel arról beszélgettünk,

• hogyan látja Bittner tevékenységét,
• mi zajlik most Betléren,
• mit gondol Andrea Predajňováról,
• s hogy várhat-e valakitől segítséget a múzeum.

---

Ha a kulturális intézményrendszer átalakításáról van szó Szlovákiában, egy név merül fel folyamatosan, Anton Bittneré, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatójáé. Ő áll a Betléri Múzeumban történtek mögött is. Hogy látja a tevékenységét?

Nehezen tudok bármit is mondani a tevékenységéről úgy, hogy az ne legyen veszélyes. Találkoztam Bittner úrral pár nappal ezelőtt. S olyan benyomásom volt, hogy nem egy múzeumigazgatóval, főigazgatóval találkoztam, hanem egy olyan seftessel, akinek pontosan meghatározott célja van.

Milyen célja?

Feltételezem, hogy pénzről van szó. Más célt nem látok emögött. Nem nyújtanak alternatívát ahhoz, amit eddig alkottunk és csináltunk a Betléri Múzeumban. Ez rombolás, és nem vagyok képes megérteni. Csak úgy tudom megmagyarázni, hogy pénz van a dologban. Talán épp a Program Slovensko, mely egy európai program, és ennek keretében több tízmillió euró kerül a kulturális minisztériumba. Ennek jelentős része pedig a Szlovák Nemzeti Múzeumot illeti.

Aki nem találkozott, beszélgetett Bittner úrral, vagy épp Jaroslav Niňajjal, a Szlovák Nemzeti Galéria vezetőjével, nehezen tudja megérteni, miről van szó. Én egy aukciós házban dolgozom, találkoztam már furcsa figurákkal, de még nem volt dolgom ilyen emberekkel, és ez megrázó élmény. Sokáig tart majd feldolgoznom, hogy ilyen emberek kerültek ezekre a posztokra.

Ezért mondom azt, hogy veszélyes ez az egész. S ezt a betléri kollégák is érzik, akik idegileg és lelkileg is szenvednek a helyzettől.

Hogy történt a találkozója Anton Bittnerrel?

Ő hívott engem találkozóra. Felhívott, és már a telefonbeszélgetés során ironizált, cinikus volt. Azzal kezdte, hogy ő a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetője, tudok-e ilyen intézményről… Kikértem magamnak a hangnemet, mert én dolgoztam ott, és sokkal többet tudok róla, mint ő.

Meghívott egy beszélgetésre, és feladatot adott nekem – mert engem tiszteletben tartanak a betléri kollégák. Azt szerette volna, hogy beszéljek velük, hogy térjenek észhez, és ne csináljanak feltűnést és zavargásokat.

Erre azt mondtam neki, hogy itt valószínűleg lesz némi tévedés. Hiszen az intézmény élén épp ő áll. Rendet tenni a múzeumban Bittner úr feladata, de ezek szerint neki sem kedve, és talán tehetsége sincs ehhez.

A találkozó során Bittner úr végig mosolygott, megjegyzéseket tett. Minden mondatát meg kellett állítanom és helyreigazítanom, mert nagyon téves információi vannak. Mikor arra hívtam fel a figyelmét, hogy jó lenne, ha esetleg egy szélesebb fórumon is találkozna velünk, ahol elmondjuk neki a Krasznahorka-projektet, miért olyan, amilyen, miért csúszott meg, és miért került annyiba, amennyibe, azt mondta, hogy neki nem érdeke ezt meghallgatni. Mert neki vannak információi, és azokra fog támaszkodni.

Így nem jön létre dialógus, ez ilyen formában lehetetlen. S Bittner úr nem szakemberekkel van körülvéve, nem muzeológusokkal, történészekkel.

Miért gondolhatta úgy Anton Bittner, hogy ön lesz az az ember, aki „rendet tud tenni”?

Abban igaza volt, hogy én szoros kapcsolatot ápolok az egykori kollégáimmal. 2018 óta pedig, amikor elmentem a Betléri Múzeumból, együttműködési szerződést kötöttünk az intézménnyel.

Eddig nem tartottam fontosnak hangsúlyozni, de most már el kell mondanom: nem kaptam a múzeumtól egy centet sem, sőt, saját pénzemet fektettem a múzeum tevékenységébe mint támogató. Szakmai dolgokban veszek részt, a múzeum kiállításaiban, a gyűjtemény feldolgozásában.

Ezt kötelességemnek is éreztem, mert nem akartam csak úgy otthagyni a kollégákat félúton Krasznahorka kapcsán sem. A vár tárlatának is én vagyok a társszerzője, együtt raktam össze a kollégákkal azt, amit majd látni fognak a turisták, ha elkészül a projekt.

Azt tehát Bittner úr jól látta, hogy jó kapcsolatom van a betlériekkel, és adnak a szavamra. Azt azonban nem látta jól, hogy én lennék az, aki irányítja őket, mint valami bábokat. Ezzel lebecsüli, lenézi a kollégáit, akik intelligens, tisztességes emberek. Nem kell nekik álvezető. Ott van az igazgató asszonyuk, a főkurátor, a fő muzeológus.

Emellett én 2018 óta tényleg nem tudom, milyen szerződéseket köt a múzeum, milyen közbeszerzésekben vesznek részt. Azért mentem el, mert az agyamra ment a bürokrácia, a Szlovák Nemzeti Múzeum pedig nem mozdult előre, csak hátra.

Miben maradtak a találkozó végén Anton Bittnerrel?

A nyelvembe kellett harapnom, hogy ne mondjak neki valami csúnyát. Semmiben sem maradtunk. Ő többször elismételte nekem, hogy legyek okos, és beszéljek velük. Mert ha nem térnek észhez, nem vonják vissza a sajtóból a kijelentéseiket, akkor majd ő csinál egy sajtótájékoztatót, ahol a krasznahorkai projekt múltjával fog foglalkozni.

Én azt mondtam neki, hogy ennek nagyon örülök, mert ezzel a múlttal, ami nagyon kellemetlen, és sok gondot okozott, mi is szeretnénk foglalkozni.

Akkor lehetne ez a sajtótájékoztató közös is. Mi hangzana el rajta?

Nem hiszem, hogy Bittner úrral ezekben a dolgokban szót lehetne érteni. S hogy miről szól a múlt? Itt van például Peter Kucharovič esete, azé az építészé, akit először választottak ki közbeszerzésen a felújításra.

Ő például egyáltalán nem vette figyelembe a múzeum és a Műemlékvédelmi Hivatal véleményét. Olyan tanulmányt rakott le az asztalra, amelyben Krasznahorkaváralja területein tervezett dolgokat. Azt követelte a múzeumtól, hogy adjunk neki egy nagy termet, ahol elfér 40-50 építész, és majd ott fognak dolgozni. Holott mindig egyedül jött Betlérbe – talán egyszer kísérte el egy hölgy, aki valamilyen tűzvédelmi rendszert tervezett volna neki.

Tanúja voltam annak is, hogy többször összeveszett a tűzoltósággal és a műemlékesekkel. Az elképzelése a krasznahorkai várról plázaszerű volt, három étteremmel, üvegtetőkkel. De ez egy vár, egy történelmi építmény, egy múzeum, nem egy kereskedelmi egység.

Ezzel a Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága (ICOMOS) is foglalkozott. A szervezet csehországi vezetője, Václav Girsa professzor úr, nemzetközileg elismert építész, de több más szakember is azt mondta: ezzel az emberrel nem lehet tovább dolgozni, mert ez reputációs rizikó a Szlovák Nemzeti Múzeum számára.

Akkor Rigó Konrád volt a kulturális államtitkár, a tárcánál az ő segítségével és Maďarič miniszter jóváhagyásával mondtuk fel a szerződést Kucharovičcsal. De attól tartok, itt a bökkenő, ezt nem lett volna szabad…

De őszintén: kezdek belebetegedni abba, hogy 2014 óta nap mint nap valakinek magyarázni kell azt, hogy mit miért csináltunk. Mi az államnak spóroltunk pénzt, tisztességesen álltunk hozzá a dologhoz. S ez az egész valahol már tényleg nagyon sértő.

Visszatérve Kucharovič terveihez: ez egybecseng azzal, amit Anton Bittner is mondott a Betléri Múzeummal kapcsolatban. Modernizációt, kereskedelmi kihasználtságot akar, filmforgatásokat…

Bittner úr semmit sem tud a múzeumi világról. Most valami olyasmi történik, mintha én berontanék egy műtőbe, félretolnám a sebészt, megoperálnám a pácienst, de mivel fogalmam sincs, mit csinálok, meghal a beteg. Erre én megvádolom az orvost, hogy a műtétet ő rontotta el az elején.

Bittner úrnak dunsztja sincs arról, mit kell csinálni. Azt mondja, hogy a kastélyokat és várakat kereskedelmi célokra, filmforgatásokra kell kihasználni? Milyen filmeket fogunk ott forgatni? Kivel, milyen pénzből? Elképzelése sincs.

Ezért mondom, hogy Bittner úrnak egész biztosan van valami feladata, amelyet valakitől kapott. Emögött még ideológia sincs, mint Magyarországon, ahol a kultúra egy részét elnyomták, és helyettesítették mással. Bittner úrék nem adnak más lehetőséget, csak azt mondják, hogy majd jönnek az új Ľudovít Fullák és Martin Benkák a Szlovák Nemzeti Galériába.

De ilyen nincs. Nincs új Fulla, nincs új Benka. Azok, akik mostanáig nem voltak jók a Szlovák Nemzeti Galériának, azért nem kerültek be, mert nem elég jó művészek. S mivel nálunk a kulturális intézményrendszer nagyon csekély, nem jut mindenkinek figyelem, nem kap mindenki kiállítást.

A Szlovák Nemzeti Galériának meg kell fontolnia, kivel áll szóba, mert ez egy nemzeti galéria. Ami itt van, az megmarad a jövőnek. Nem a Kia, a Volvo vagy a Jaguár lesz a jövő, azt elfelejtjük pár év múlva. A kultúra az, ami maradandó. S ezt akarják ilyen durva módon tönkretenni.

Ha már Magyarországot említi, ott nagyon beleálltak a várfelújításokba…

S elég sokat tönkre is tettek. A budai várat most fogják. Pár hete jártam arra, betondarabokból akarnak összerakni XIX. századi történelmi építményeket, ez kész röhej. Még vakolatot sem lehet rá tenni, szét fog hullani.

Nagyon sok pénzből nagyon sok várat újítottak fel, jó része viszont üresen áll, nem használják ki.

Nálunk az is probléma, hogy a műemlékvédelmet a múzeumokkal párhuzamosan rombolják, pedig ők egy hivatal. A múzeumok és a műemlékesek mindig tudtak egymásra támaszkodni. Ezt pedig most nagyon meggyengítették.

Visszatérve a Betléri Múzeumhoz: az új igazgató Andrea Predajňová korábbi ügyészségi szóvivő. Neki bár nincs muzeológiai tapasztalata, némi kapcsolata azért van a régióval, hiszen az Andrássyakról írta a szakdolgozatát. Milyen hatással lehet ő az intézményre?

Andrea Predajňovának annyi kapcsolata van a Betléri Múzeummal és az Andrássyakkal, mint nekem mondjuk a New York-i Frick Collectionnal. Tudom, hogy létezik.

Andrea Predajňová úgy írt dolgozatot Andrássy Gyuláról, hogy nem beszél sem magyarul, sem németül. Így pedig nehéz jó dolgozatot írni egy olyan politikusról, aki nemzetközi szinten is óriási szerepet játszott. Én foglalkoztam az egykori miniszterelnök életével, a fiókomban itt van egy teljes könyv, melyet róla írtam, de várok a kiadással – több szakember véleményét kikértem és még konzultálni akarom.

Szerintem Andrea Predajňovát valami olyasmibe vonták bele, amiről ő nem tudja, pontosan micsoda. A pozsonyi igazgatóság nagyon erős befolyása alatt van, és a kollégák azt mondják róla, hogy nagyon pimaszul viselkedik velük. Odafent nyilván azt mondták neki, hogy Betléren mindenki rossz, és tolvaj. Ez pedig nem jó kiindulási alap.

Máté Tímea, az eddigi igazgatónő és én is mindig arra törekedtünk, hogy szakmailag nagyon erős legyen a múzeum. Ha egy intézmény szakmailag erős, meg tudja védeni a gyűjteményét, meg tudja védeni a történelmet a hamisítás elől. Nem hiszem, hogy Predajňová asszony ebben tapasztalt lehet, és azt sem hiszem, hogy van valamilyen víziója vagy koncepciója arról, hogyan kell működtetni egy múzeumot. Ez ugyanis nem csak egy turistaközpont, annál sokkal komplexebb dolog.

Mibe torkollhat ez a patthelyzet a múzeum dolgozói és a vezetőség között?

A fenyegetés állandó. Bittnerék arról beszélnek, hogy megváltoztatják az intézmény struktúráját, és elengedik a szakmai szempontból legfontosabb embereket. Hallottunk listákról – de ugyanez történik a Szlovák Nemzeti Galériában is: részlegigazgatókat, főkurátorokat akarnak eltávolítani.

A Szlovák Nemzeti Galériában 170 kolléga állt ki a szakemberek mellett, a Szlovák Nemzeti Múzeumban azonban ilyen helyzet nem várható. Az előző vezetések sajnos nem azon dolgoztak, hogy ez egy magabiztos, szakmailag erős intézmény legyen.

Szlovákiában szűk a kulturális közeg, és nagyon kevés szakember foglalkozik mondjuk az Andrássyakkal. El tudja képzelni, hogy elengednek a Betléri Múzeumból olyan szakembereket, akik kulcsfontosságúak az intézmény számára?

El tudom képzelni, mert nem értik ezt az egészet. Martina Šimkovičová miniszter asszony és Lukáš Machala, a hivatalvezető egyáltalán nem értik, mi a feladatuk. Nem tudják, mi mindent kell kézben tartani.

Ez olyan, mintha én autószerelő műhelyt vezetnék, és azt mondanám, hogy el lehet engedni egy csomó szakembert, mert mások is tudnak kereket cserélni, meg kuplungot javítani. Közben meg dunsztom sincs az egészhez.

Sokszor elmondtam már, hogy ha ezeket az intézményeket nem töltjük fel szakemberekkel, akkor az csúnyán vissza fog ütni. A Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó múzeumokban nincsenek rendesen feldolgozva a gyűjtemények. S ez nem azért van, mert mondjuk én a Betléri Múzeumban négy év alatt lusta voltam. Hanem azért, mert Günther-Mayer Erzsébet, a Betléri Múzeum első művészettörténésze 1955-ben elment. 2014-ben én voltam a második. Közben pedig eltelt 60 év, amit nem lehet négy év alatt behozni.

Mi elkezdtük a múzeumépítés folyamatát, ami nem állt le azzal, hogy én 2018-ban elmentem. A Betléri Múzeumot ápolni, fejleszteni kell. De most úgy tűnik, megakasztják és pár hónap alatt lerombolják ezt a folyamatot. És nagyon nehéz lesz majd újraépíteni, ha lesz rá lehetőség.

Elképzelhető, hogy a kulturális közeg valahogy leszakadjon a politikáról, hogy meg tudja védeni magát? Lehet önellátó kultúra Szlovákiában?

Olyan rendszerben élünk, ahol választott képviselőink vannak. S bár én értem, hogy a politikusokkal és pártokkal együtt dolgozni komoly veszéllyel jár, de végeredményben ők azok, akik változást tudnak elérni.

Az ellenzék nélkül nekünk sem fog menni. Járkálhatunk az országban fáklyákkal, de a kormánypolitikusok kiröhögnek minket. Nekünk a választott képviselőkön keresztül kell átadnunk az üzeneteinket, azt is, hogy harcolni kell a kultúráért Szlovákiában. S nem csak azért: minden másért is, amihez hozzányúltak.

A világban nagyon sok olyan kulturális modell van, amely független az államtól, de nem hiszem, hogy ezeket nálunk meg lehet valósítani. Ezért kellenek jó vezetők az intézmények élére, akik aztán szakembereket vesznek maguk mellé. Ez működött a Szlovák Nemzeti Galériában is – de tönkre tudják őket tenni.

Magyar vonalon nem kelt érdeklődést a betléri ügy? Hiszen magyar kulturális örökségről is szó van…

A múzeumi szakma tud a helyzetről, és Magyarországon is látják, hogy ez nincs rendben. Érdekesség, hogy míg Ficóék nagy barátságot mutatnak Magyarország felé, a kulturális minisztérium a nyáron nem engedélyezte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának látogatását Krasznahorkán. Az indoklásban annyi állt, hogy miután a vár rekonstrukciója elkészült, a magyar szakmai és széles közönség is lehetőséget kap a vár meglátogatására.

De a helyzetet mások is figyelik, például a liechtensteini hercegek, akiknek egyik nagyanyja, dédnagyanyja Andrássy Marica grófnő volt – ismerem őket, jártak Betlérben, látták a múzeumot, beszélgettek velünk. De jelentkeztek Andrássyak Kanadából és az Egyesült Államokból is, hogy figyelemmel kísérik a dolgokat. Érdeklődés tehát van – de nem hiszem, hogy ez változtatna valamin.

Hogyan látja a következő időszakot?

Furcsa valóságba kerültünk, mintha egy fantasy-regényben lennénk. Minden napra jut egy meglepő hír, nincs olyan nap, hogy ne történjen valami durvább, mint az előző napon. S nem tudom elképzelni, hogy mindebből mi lehet még – főleg, hogy koncepciót sem látok az egészben. Jós pedig sajnos nem vagyok.