Rendezői változat: Komáromból a hollywoodi szuperprodukciókig. Madleňák Andrea és Magdolen Viktor beszél arról, mi zajlik a kulisszák mögött
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
A Rendezői változat negyedik epizódjának vendége Madleňák Andrea jelmeztervező, öltöztető és Magdolen Viktor department coordinator (részleg-koordinátor). Mindketten Komáromból indultak, és olyan szuperprodukciókban dolgoztak már, mint a Dűne vagy Az auschwitzi tetováló című sorozat.
Madleňák Andrea és Magdolen Viktor egyebek mellett arról mesél:
- hogyan kerültek Komáromból a pozsonyi VŠMU-ra, onnan pedig hollywoodi szuperprodukciókba,
- hány statisztát lehet összesen egy forgatási napon öltöztetni,
- tényleg jófej-e Emma Stone,
- ki az a színész, aki a forgatás helyett inkább a bécsi kiruccanást választotta,
- mire van szükség ahhoz, hogy egyre több külföldi filmet forgassanak Szlovákiában.
Molnár Csaba: Viktor, te dolgoztál Zendayával, Timothée Chalamet-vel, Andi, te Harvey Keitellel. Hogyan kerül be az ember egy ilyen forgatásra?
Madleňák Andrea: A válaszom nagyon rövid: véletlenül. Valaki hívott, hogy nem akarod ezt csinálni? Mondom, ja, persze, megyek. Másnap már ott voltam a The Performance szettjében.
MCS: Viktor, te?
Magdolen Viktor: Engem a producer hívott. Azelőtt már forgattam Izlandon is, Szlovákiában is egy-két sorozatot. Ez nagyon jó iskola volt, mert a díszletben ugyanúgy működik egy kis sorozat is, mint egy nagy film. Bementem a gyártási céghez, odavittem az életrajzomat, egy nagyon kedves néni odaadta a producernek, és aztán két napra rá már hívtak is.
MCS: Hogy néz ki egy ekkora volumenű dolog?
MV: Attól függ, milyen nagy filmről beszélünk. A Dűne tényleg több százmilliós büdzsé, egy Marvel-sorozat egy évig tart – már az a része, ami Magyarországon történik.
Finta Márk: Mennyire hatékonyak ezek a forgatások erőforrás szempontjából? Több száz, néha ezer emberről beszélünk, akik mind csinálnak valamit. A költségek miatt viszont, gondolom, minél kevesebb emberre próbálják leszorítani. Mi a tapasztalatod?
MV: Ez mindig attól függ, hogy a Head of Department, a részlegvezető, mit beszél meg a gyártásvezetővel. Vagy ő mondja meg, hogy mennyi ember kell neki. Minden egyes pozícióra van egy büdzsé, meg persze egy valahány százalékos rezerva. Ha kifogyunk a pénzből, mert akármi jöhet – például a Covid, ezért hosszabb a gyártás –, akkor a stúdió még ad pénzt.
MCS: Andi, Az auschwitzi tetoválóban a haláltábor foglyait játszó statisztákat is öltöztettétek. Hogy néz ki egy ilyen reggel, amikor bejön egy tábornyi ember. Hogy volt ennek a logisztikája megoldva?
MA: A statisztákkal is csináltunk kosztümpróbákat, az összessel. Az egész sorozat alatt volt ott 1400 ember, nem egyszerre, persze. A legtöbb 470 ember volt egy nap, azt hiszem. Forgatás előtt befotóztuk őket, félretettük a kosztümjeiket fényképpel, névvel, számmal, táblázatban tartottuk a nevet, számot, karaktert – néha ugyanaz a statiszta több karaktert is játszott. A rendezőnő az összes befotózott képet leellenőrizte, kategorizálta őket aszerint, hogy good face, amazing face, meg sima statiszta. Az ilyen jelű karakterekre jobban kellet figyelnünk, mert tudtuk, hogy teljesen ott lesznek a kamera előtt.
FM: Az azért elég komoly, hogy milyen részletesen mennek bele ezek az emberek ezekbe a dolgokba. Amikor Komáromban forgatták az Asterixnek az egyik részét, a feleségem ott volt, és jó egy hétig nyomták a melót. Emlékszem, hogy milyen részletességgel állították össze a sminket, a ruhát, a legutolsó statisztának is. Lehet, hogy nem is látszottál a filmben, vagy 0,1 másodpercig egy pici pixel voltál mondjuk a felső sarokban, de akkor is mindennek tökéletesnek kellett lennie.
MCS: Ez még nekem is teljesen elképesztő – pedig már lassan a harmadik évtizede foglalkozok filmezéssel –, ez a fajta részletesség, végletekbe menő precizitás. El nem tudom képzelni, hogy a Pressburg forgatásán valaki nekem elküldte volna a statisztáknak a fotóit, és egyáltalán lehetőségem lett volna azt mondani, hogy amazing face, meg nem amazing face, mert örültünk, hogy bármilyen face egyáltalán lesz másnap a forgatáson. Egy csomószor a stábtagokat kellett berakni a háttérbe, mert nem tudtuk megoldani a statisztákat, de nem is ilyen büdzséből dolgoztunk, mint egy külföldi stáb.
FM: Képzeld el, hogy mennyire fel lehet húzva egy ilyen megastáb, hogyha kijön a film, vagy a sorozatepizód, és akkor a mozis geekek meg megkeresik a hibákat, apró elcsúszásokat.
MA: Pofoznám őket sorba, de én is ugyanez vagyok. Most nézem újra a Breaking Badet – mindenhol látom a kábeleket, látom, hogy vannak a portok ráragasztva a színészekre. Valamelyik nagy, széles felvételben, amikor csak így elmegy egy autó, ott volt a háttérben egy filmes lámpa. És ez a Breaking Bad…
MCS: Andi, te a tévében is sokat dolgozol kosztümösként, öltöztetőnőként, az nyugisabb? Miben más egy ilyen nagy produkcióban dolgozni?
MA: Szerintem nem nyugisabb, a tempó más. A tévében napi 20 képet, 21-et, 22-őt forgatunk le, míg az ilyen nagy produkcióban napi három-négy, maximum ötöt. Fél óra időd van arra, hogy átöltözteted az összes színészt, ők elolvassák a szöveget, begyakorolják, kamerapróba, aztán egy felvétel, kettő, három, és mész tovább, egy filmnél meg van egyszerre három órád ugyanerre.
MCS: Egy filmben hány embert öltöztetsz?
MA: Van olyan nap, amikor csak egy-két karakter van, de van olyan is, amikor tíz. A szlovák színészek eléggé jól neveltek. Nem kell ott állnom és figyelnem, hogyan húzza fel a nadrágot. Egyszerűen csak megmondom nekik, esetleg képet mutatok nekik, hogy ez van, ide van előkészítve, vedd föl, és ők fölveszik, az előző kosztümöt pedig fölakasszák. Ez nagy dolog, mert vannak olyanok, akik csak ledobják, és te az egész nagy öltözőben, ahol van tíz ember, keresed, hogy akkor ez most a színész cipője vagy a kosztüm, vagy hova dobta a gyűrűt…
MCS: És a külföldi színészek? Ők is ilyen diszciplínával rendelkeznek?
MA: Nem, de legalább nekik külön trélerük, saját öltöztetőjük van.
MCS: Neked mi a tapasztalatod, Viktor, mennyire lazák ezek a nagy stábok, mindenki vigyázzban áll? A szlovák stáboknál engem rengetegszer idegesít, hogy az egyikük a mobilját nézi, a másikuk alszik, a harmadik nem tudom, mit csinál, és néha tényleg azt érzem, hogy ez csak egy ilyen easy-peasy buli, amiben vagyunk, és mindenkit föl kell rázni, hogy halló, forgatunk. Egy amerikai stáb mennyiben más?
MV: Ha megvan a tapasztalat, akkor tudod, hogy mikor kb. mi fog történni, és mindig figyelsz a rádióra. Százszor láttam, hogy az emberek nagyban dumálnak egymás között, és egyszer csak jön a rádión, hogy kell egy lámpa. Mindenki haptákba vágja magát, és futnak. Figyelnek. Ahhoz, hogy jól dolgozz, nem kell állnod non-stop, mint egy katona, az fárasztó. Tudnod kell, hol van a helyed, és mit kell csinálnod.
MCS: Az Afterburn egy akciófilm, amit itt forgattak Pozsonyban, Szlovákiában. Ez most volt nem is olyan rég, ugye, Andi?
MA: Idén volt, azt hiszem, valamikor áprilisban lehetett vége. Ez egy akciófilm, Samuel L. Jackson játszik benne, Dave Bautista, illetve a rendezője egy volt kaszkadőr, aki végig van csavarozva. Bottal jár, 40 éves férfi, jó testfelépítésű, de nem tud lehajolni bekötni a cipőjét. Az Afterburn forgatásán is szereztek sérüléseket a kaszkadőrök. Azért vannak fizetve, hogy eltörjék a kezüket… Az első forgatási nap olyan dolog történt, hogy az építészek elfelejtettek kivenni egy fém keretet az ajtóból, a kaszkadőr nekicsapódott, darabokra tört a keze.
MV: Sajnos nekem is van hasonló sztorim. Nem mondom el, hogy melyik filmről beszélek, de volt egy ilyen rész, hogy a színész egy üveggel széttöri a fejét valakinek. Ezek az üvegek gyakran cukorból vannak, de az illetékesek nem cserélték ki az üveget, és a színész egy vízzel teli műanyag palackkal csapott oda.
MCS: Meséljetek egy picit ezekről a sztárokról. Viktor csóválja a fejét, ő mondta, hogy nem akar ezekről beszélni, de muszáj megkérdeznem. Csak hogy mondjak pár nevet, akikkel dolgoztál: Nicolas Cage, Pedro Pascal, Zendaya, Rebecca Ferguson, Javier Bardem, Dave Bautista, Stellan Skarsgård, Oscar Isaac, Jason Momoa, Emma Stone.
MV: Nem arról van szó, hogy akiről nem beszélek, azzal valami rossz tapasztalatom van, csak mindig van titoktartási szerződés. Egy Marvel-projektet forgattunk, és a mellettünk lévő stage-en folytak a Poor Things (Szegény párák) előkészületei. Emma Stone mint producer a forgatás előtt is bejárt, és már megvolt a hosszú, fekete haja (a Szegény párák c. filmben alakított szerepe miatt – a szerk. megj.). Siettem az egyik stúdiónak az egyik végéből a másikba, és láttam, hogy ott beszélgetnek valakik, nagyon útba voltak. Már nem akartam várni, így szépen megkértem, hogy bocsánat, de menjél már tovább. Megyek tovább, visszanézek, és hú, basszus, ez az Emma Stone. De azt hallottam, és úgy néz ki, igaz is, hogy nagyon jófej. Nagyot nevetett, amikor visszanéztem rá.
MCS: Nicolas Cage saját magát alakítja a The Unbearable Weight of Massive Talent (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) c. filmben. Ő milyen?
MV: Neki vittem egyszer egy scriptet, de rossz hotelben kötöttem ki. Ezeknél a színészeknél persze nem úgy van, hogy odamész, hogy akkor Nicolas Cage-hez jöttem. Álneveket használnak. Mondtam a recepciósnak, hogy jöttem ehhez az emberhez, a recepciós meg, hogy hát itt nincs ilyen. Egy jó tíz perc után már kezdtem passzív-agresszív lenni, aztán rájöttem, hogy nem jó helyen vagyok. Bocsánatot kértem, mondtam, hogy tényleg nagyon bánom, amit tettem, erre a recepciós, hogy semmi gond, de ha át akarják szállásolni, akkor ők nagyon szívesen fogadják.
Dave Bautistával is van egy nagyon helyes sztorim. A Dűnét forgattuk, Dave pont végzett, kérték, hogy hívjak neki egy golfkocsit, amivel visszamehet a tréleréhez. Hívtam is, és kérdeztem, hogy mégis hova kellene érte menni, mert nem látom őt sehol. Ott állt mellettem egy bazi nagy Harkonnen jelmezben, hófehér sminkben…
MCS: Nekem Harvey Keitel nagy ikon. Már 85 éves, szóval, gondolom, hogy már nem annyira fitt. Andi, dolgoztál vele? Találkoztatok?
MA: Neki volt saját öltöztetője, de voltam vele egy szettben. Neki már hatalmas katalógusa van, mindent leforgatott szinte. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem nagyon akart volna ebben a projektben lenni. Volt olyan nap, amikor csak vele forgattunk, fölsorakoztunk, vártunk. Délután négyig. Aztán mondtuk, hogy akkor valószínűleg nem jön. Az egész stáb hazament. Kiderült, hogy ő elment kirándulni Bécsbe.
MCS: Nem is tudtam, hogy játszik ebben a sorozatban (Az auschwitzi tetováló) Melanie Linsky, aki a Last of Usban meg a Yellowjacketsben fontosabb szereplő.
MA: Kosztümpróbáztam vele. Olyan nyugodt, olyan békés, meg olyan sok szeretet áradt abból a nőből. Annyira jó volt a környezetében lenni.
MCS: De a Last of Usban ő az egyik főgonosz.
MV: Neked tudnod kéne, hogy pont a legkedvesebb színészek alakítják legjobban a főgonoszt. Ebből kiindulva, hogy beszéltünk az idősebb színészekről: Stellan Skarsgård. Már nagyon idős, de emlékszek, amikor először találkoztam vele. Egy alsónadrágban volt reggel 6-kor, amikor bementem a stúdióba. Kamerateszt volt, az volt az első napja… Igazából talán az én hibám volt, hogy picit korábban mentem be. Emlékszem, hogy még csak akkor kezdték, és ő csak kint flangált a folyosón. A szobára, ahol a mi cuccaink voltak, valaki kiírta, hogy Mordor, hülyeségből, mert nehéz volt a forgatás, Skarsgård meg, hogy szóval ez itt Mordor, hadd nézzek már be.
MA: Dave Bautista egy nagyon forró forgatási napon rendelt egy fagyi utánfutót, és egész stábnak osztogatta a fagyit.
MV: Oscar Isaac rendelt egy waffle truckot a Marvel-filmben.
MCS: Mikor én Csicsón forgattam, akkor apukám hozott pogácsákat.
MCS: Ennyi amerikai produkció után van valami konzekvencia, amit le tudsz vonni ebből az egészből, Viktor? Egy világnak egy olyan szeletébe leshetsz bele, amibe tényleg kevesen.
MV: Az amerikai produkciókban mindenre van egy ember külön, mindegy, hogy nagy produkció vagy kisebb. Nem teszik egy emberre négy munkás dolgát. Nem tudom, hogy a szlovák rendszer szeretne-e változtatni ezen. Ez egy ilyen közép-európai szokás, hogy inkább úgy csináljuk, ahogy mi szeretnénk, nem érdekel, hogyan csinálják Amerikában.
MCS: Megvédeném annyiban a szlovák rendszert, hogy itt annyiból forgatnak egy egész filmet, mint amennyi mondjuk a Dűne forgatásán egy nap alatt elmegy. Nem lehet alkalmazni hat asszisztenst, ha egyre van pénzed.
MV: Na jó, de a hat asszisztens azért van, mert olyan nagy a stáb, érted. De nem mindenhova kell. A nagy filmekben is a gyártásvezető minden forintot átszámol.
MCS: Andi, neked mi a tapasztalatod?
MA: Szerintem a szlovák film, illetve a Szlovákiában forgatott külföldi film tanul. Az Afterburnt eredetileg a magyaroknak kellett volna forgatniuk Magyarországon, aztán áthozták ide, viszont a vezető pozíciókra megtartották a magyarokat, a szetten a munkások lettek a szlovákok. Teljesen más hozzáállás volt, nem fogom értékelni, hogy mi jobb, mi rosszabb. A szlovákoknak mindenképpen érdekük, hogy itt sokat forgassanak, ezért nyitottak arra, hogy tanuljanak. A külföldi produkcióknak viszont nem mindig van türelmük kitanítani egy egész országot, és azt mondják, hogy akkor megyünk a magyarokhoz, akik már tapasztaltabbak.
MCS: Viszonylag új dolog Szlovákiában, hogy ilyen intenzitással forgatnak itt külföldi filmeket.
MV: Igen, de azért Magyarország is máshol volt húsz éve. Ott se forgattak nagy projekteket húsz évvel ezelőtt. Itt is fel kell ezt építeni, türelmesnek lenni, tanítani, építeni egy stúdiót. Nyitrából csinálni egy nagyobb várost, jobb hotelekkel, és az Agrokomplexben forgathatunk, például.
MCS: Hogyan kerültetek bele egyáltalán a filmezésbe? Te vagy a komáromi Madleňák Andi, aki a Selye János Gimnáziumba jár, rajzolgat… hogy lehet, hogy egyszer csak kikötsz egy filmben, ahol Samuel L. Jacksonnal forgatsz?
MA: Eredetileg a terv az orvosi volt, aztán egyik napról a másikra jött, hogy művész akarok lenni. Amikor írtam ki a jelentkezőlapokat – anyukám ott dolgozik a gimiben, nála az irodában csináltam –, bejött Szabó Gábor tanár úr, és megkérdezte, hogy miért nem jelentkezek a díszlettervezőire. Utánanéztünk, hogy kosztüm- és díszlettervezést lehet tanulni Pozsonyban a színművészetin. Aznap volt a jelentkezési határidő. Kértünk még egy nyomtatványt, gyorsan elküldtük a pénzt, még aznap a postán, zárás előtt öt perccel anyukámmal leadtuk a kis borítékot, és meghívtak felvételizni. Úgy mentem oda, hogy nincs művészeti középiskolám, a művészeti alapiskolába jártam heti egyszer, néha kétszer rajzolgatni, biztos nem vesznek föl, de legalább megmutatom, hogy mit tudok, és tudni fogom, hogy jövőre min kell dolgoznom. Fölvettek a legtöbb pontszámmal.
FM: Ami a fejedben volt, azt nem törte le az iskola valósága, vagy aztán, amikor munkába álltál, annak a valósága? Mert ugye, amikor az ember mondjuk színész akar lenni, akkor vannak hatalmas álmai, meg satöbbi, és aztán amikor belekerül a darálóba, akkor azért az egy kicsit más.
MA: Azért biztos volt, főleg a sorozat-forgatások alatt egy kis kiábrándulás, de van egy szerintem elég jó tulajdonságom. Az a hozzáállás, hogy mégis milyen nehéz lehet. Többnyire nem tudom, mibe megyek bele, és akkor nem is tervezek, nem is álmodozok nagyon következő dolgokról.
MCS: Viktor, neked hogy volt? Te honnan jöttél? Ha jól tudom, te is VŠMU-s voltál.
MV: A felvételin alig jutottam be a második körbe, nem is akartam elmenni a második napra, mert csak nyolcat vettek fel. Aztán a legtöbb pontom lett a második körben, és felvették. Úgy kezdtem, hogy ne is kérdezzenek szlovák filmet, abszolút nem érdekel a szlovák film, bocsánat, amerikai filmeken akarok dolgozni. Ennek ellenére fölvettek. Biztos kellett a plusz magyar, vagy nem tudom.
MCS: Szóval akkor ez egy inspiráció az összes szlovákiai magyarnak, hogy menjetek a szlovák művészeti egyetemekre, mert kellenek ott plusz magyar emberek.
MA: Az, hogy szlovákul is, magyarul is, angolul is beszél valaki, az akkora plusz! Voltak filmek, amik nemzetköziek voltak, és kifejezetten azért hívtak, mert tudták, hogy beszélem mind a kettő nyelvet, és fordítóként is voltam a placcon.
MCS: Minden adás úgy fejeződik be, hogy beszélgetünk egy kicsit arról, hogy mit jelent szerintetek, van-e ilyen, hogy szlovákiai magyar film?
MA: Nekem, amikor valaki azt mondja, hogy szlovákiai magyar film, akkor nekem Molnár Csaba személye jut az eszembe.
MCS: Viktor, neked?
MV: Félig-meddig ugyanazt mondanám, hogy te jutsz az eszembe. Talán azért, mert nagyon szerettem a Zoltánt (A rendes ember – a szerk. megj.), ami nekem pontosan az a humor, az a tipikus szlovákiai-magyar humor, amit máshol nem nagyon találsz. Egyedi humor, teljesen más, mint ami Magyarországon van. Szerintem ebből a szempontból, hogy mi mint egy minoritás, egy nagyon egyediek vagyunk, szóval hogyha filmeket tudunk csinálni, akkor annál jobb, és remélem, minél több lesz belőlük.
MCS: Hol látjátok magatokat mondjuk tíz év múlva a legvadabb álmaitokban?
MV: Valami nyugisabb helyen. Spanyolország most nagyon bejött, vagy a Kanári-szigetek. Nagyon sok forgatás van ott, nem egész projektek, mint Magyarországon, csak részecskék.
MA: Szeretnék bejutni egy jó nagy fantasy produkcióra. Számítógépes játékokat játszottam gyerekkorom óta, tízéves korom óta WoW-ozok, meg minden. Cosplayeres vagyok, szóval nekem ez a számítógépes, meg a képregényvilág nagyon közeli, szeretném valamikor ezt csinálni. Tök mindegy, hogy kosztüm, vagy díszlet, vagy prop, egyszerűen ott lenni. Illetve, hát, inkább így rád nézek, Csabi, de én nagyon szeretnék egy szlovákiai magyar filmet vagy sorozatot, ami a ’90-es években játszódik.
