A legnagyobb hiba, ha félünk a másik nyelvtől. Interjú Máté Zita többnyelvű gyereknevelési szakértővel

Amikor kiment Barcelonába, még csak németül beszélt jól, ott tanulta meg a spanyolt és a katalánt, a gyerekei pedig már kiskoruktól négy nyelven nevelkedtek: magyarul, németül, spanyolul és katalánul, ehhez jött kamaszkorukban az angol, egyiküknél pedig pluszban még a francia. Máté Zita azt mondja, a többnyelvű gyereknevelésre érdemes tudatosan készülniük a szülőknek, az egynyelvű attitűdöt pedig érdemes elfelejteni.

Interjúnkban szóba került,

• hogyan működik a többnyelvűség Katalóniában, és hogyan befolyásolja a politika;
• mikor érdemes elkezdeni a többnyelvű nevelést;
• mindegyik gyerek alkalmas-e a többnyelvű nevelésre;
• milyen hibákat követnek el a szülők a többnyelvű nevelés során.

Huszonöt éve él Barcelonában. Mennyire számít a többnyelvűség hétköznapi dolognak Barcelonában?

Ez egy kétnyelvű régió. A katalán nem a spanyollal van a legközelebbi rokonságban, hanem a franciával, de mindkettő újlatin nyelv. A katalánok könnyebben megértik a spanyolokat, mint fordítva. Ha éppen nincs ezzel kapcsolatban politikai feszültség, akkor működik, hogy azok a spanyol anyanyelvűek vagy a spanyolt jobban beszélők, akik már régóta itt élnek, tudnak úgy társalogni, hogy senkinek nem kell nyelvet váltani. Az egyik fél katalánul kérdez, a másik spanyolul válaszol.

A politikai feszültség rányomja a bélyegét a nyelvhasználatra?

Abszolút. Volt most egy évtized, amikor ez meg volt nehezítve. Az iskolarendszer itt úgy néz ki, hogy körülbelül az iskolák fele állami. Ezekben az iskolákban az oktatás nyelve a katalán, és idegen nyelvként tanulják a spanyolt. De az iskolaudvaron mindenki spanyolul beszél, mert a gyerekek nagyon toleránsak, mindig azon a nyelven beszélnek, amit mindenki ért. Legalábbis Barcelonában mindenki ért spanyolul, a vidéki területeken erősebb a katalán.

Az alapítványi vagy magániskolák között vannak spanyol nyelvűek, illetve ott még más nyelvek is bejönnek. Amikor én 2000-ben ideérkeztem, akkor körülbelül a lakosság egy százalékát tették ki azok, akik külföldön születtek. Most 26-27 százaléknál tartunk. Vannak ebben olyanok, akik spanyol nyelvű országokból érkeztek, de sokan olyan helyekről, ahol harmadik nyelvet használtak, mint én magam is. Az Erasmus-generációnál, ha mindkét szülő máshonnan jön, az angollal együtt már négy-öt nyelv lehet a családban. A lakosság negyedénél előfordulhat a három-, négy- vagy ötnyelvűség.

A katalóniai többnyelvűség is fontos volt ahhoz, hogy úgy döntsön, professzionálisan fog foglalkozni a többnyelvű neveléssel?

Számomra a legnagyobb ösztönzés az volt, hogy 2003-ban elkezdtem tanítani egy háromnyelvű iskolában. Amikor ideérkeztem, nem tudtam sem spanyolul, sem katalánul, meg kellett ezt is tanulnom. Spanyolul igazán a tolmács-fordító képzőn tanultam meg. Az volt viszont az érzésem, hogy nem elég az, hogy ismerem a gyerekek mindhárom nyelvét, kell még valami, hogy adekvátan tudjak velük foglalkozni. Akkor iratkoztam be egy nyelv és irodalom módszertani-kutatói mesterképzésre, és ott specializálódtam a többnyelvűségre tanárként.

Egy ország nyelvpolitikája rányomja a bélyegét az oktatáspolitikára, és ebből a szempontból én nagyon szerencsés vagyok, mert a barcelonai egyetemen a többnyelvűséggel nagyon nyitott és toleráns módon foglalkoznak. Tudom, hogy ez nem mindenhol alap. Ez konkrétan azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy vannak egynyelvű és többnyelvű személyek. Egy gyerek esetében teljesen mindegy, hogy kurdul tanul vagy franciául, neki az ugyanaz, és eszerint kellene vele foglalkozni.

Ha egész Spanyolországot nézzük, mennyire kiemelt téma a nyelvpolitika az országos közéletben?

Ez attól függ, Spanyolország melyik részén élsz, mert nem Katalónia az egyetlen többnyelvű régió. Galícia, Baszkföld, Aragónia ilyen, és az andalúz nyelv is kicsit más, mint a kasztíliai. Kicsit olyan ez, mint a régi Magyarországon, ahol a monarchia idején különböző népek éltek különböző területeken. A többnyelvűséghez való pozitív hozzáállás a kutatásokban is újdonság. A kilencvenes évek óta tudunk egyre többet, amióta fel tudjuk venni a beszélgetéseket, és a technológia is fejlődött annyira, hogy egy kicsit beleláthatunk a gyerekek fejébe. Ennek az eredménye, hogy a nehézségeken túl a pozitívumokat is látjuk. A többnyelvű gyerek fejlődése más, mint ahogy egy egynyelvű fejlődik, ebben vannak nehézségek és előnyök is, mindkettőt látni kell, hogy ezt helyesen értékeljük.

Mik manapság a legerősebb előítéletek a többnyelvűséggel szemben?

Ez nagyon változó országok szerint, mert a politika rányomja a bélyegét az állampolgárokra, akik félhetnek a másik nyelvtől és attól, hogy ha a gyerek egy másik nyelvet is megtanul, akkor nem fogja a sajátját jól tudni. Vagy attól, ha ugyanolyan szintű az anyanyelvi tudása annak, aki kétnyelvű, milyen identitása lesz. Ezek mind maradványai annak, amit régen sok helyen gondoltak. Azok, akik az 1980-as években szerezték a diplomájukat tanárként vagy logopédusként, még praktizálnak, és ha nem voltak továbbképzésen, még ezt a régi, valótlan tudásukat terjeszthetik. A legnagyobb nehézség, hogy mindenkinek a fejében él valami ezzel kapcsolatban. Az a nagy kérdés, hogy ez mennyire fedi le azt, amit a kutatások mutatnak.

Igényel-e bármiféle speciális felkészülést a szülők részéről, ha a gyereküket tudatosan többnyelvűen akarják nevelni?

Nekem az a tapasztalatom, hogy igen. Van olyan, hogy valakinek nagyon jók az intuíciói, nagyon pozitív a környezet, ahol nagyon pozitívan állnak a gyerek összes nyelvéhez, és elég rugalmas is, vagyis észreveszi, ha változnak a gyerek igényei életkor szerint. Ez esetben ez jól működhet. Viszont kontraproduktív eredménye lehet, ha olyanokra hallgatunk, akik ebben nem felkészültek.

Szoktak emlegetni módszereket, hogyan tanítsuk a gyerekeket otthon. Az egyik ilyen, hogy csak az én nyelvemen beszéljek a gyerekemmel, és akkor menni fog. A többnyelvűséggel kapcsolatban ezek az egyszerű kijelentések bizonyos helyzetekben megfelelhetnek a valóságnak, egy másikban már nem. Óvatosan kell velük bánni.

Jó, hogy csak magyarul beszélsz a gyerekeddel, de felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mennyit beszélsz vele. Mesélsz-e neki, mennyi köztetek az interakció. Ez karaktertől is függhet, egy introvertált személy nem beszél annyit a gyerekéhez, mint egy extrovertált. Vagy aki depressziós, az kevesebbet beszél, mint aki mentálisan jól van. Fontos kérdés, hogy olvasunk-e a gyereknek, mondunk-e neki verset, a versek ugyanis különösen fontosak a többnyelvű gyerekeknek.

Milyen szempontból?

A kiejtés sokkal nagyobb hangsúlyt kap a versekben, könnyebb meghallani. Az is fontos, mennyire tisztán beszél a szülő. Abba is belegondolhatunk, mi történik, ha olyan nyelvi közegben vagyunk, ahol senki nem tud magyarul. Ilyenkor mit csinálok? Az együttélés fontos része, hogy ne zárjuk ki a többieket, illetve hogy ne erre tanítsuk a gyereket.

Erre érdemes megtanulni egy stratégiát, hogy soha ne zárjam ki a származási nyelvemet, ha bárhol vagyok is. Ha ránézek a gyerekemre, akkor számítson rá, hogy magyarul mondok neki valamit. Ha azt mondom neki, hogy ide teheted a kabátodat, vagy kérdem tőle, hogy megijedtél valamitől, amit csak neki mondok, azt továbbra is magyarul mondom. Mert a származási nyelv presztízse nem lesz ugyanolyan szinten, ha csak intim térben használom, mint ha kivihetem a köztérre.

Nagyon fontos viszont azt a gesztust is átadni a gyerekemnek, hogy ha a többiek nem értenek, akkor nekik is elmondom ezt az ő nyelvükön. Az ilyenkor már a helyzettől függ, hogy mennyire állnak hozzám közel, hogyan foglalom nekik össze. Nyitottnak kell lenni minden irányban. Ha a gyerek az iskolában a származási nyelvtől különböző nyelvi környezetben van, azt sem jó elzárni a származási nyelvtől.

Olvassa el

Hogyan tanítsuk jól az államnyelvet magyar iskolában? Sikerekről és buktatókról beszélgettek az Ukrajnából, Romániából és Szlovákiából érkezett nyelvészek

Ez mit jelent?

Ha például az iskolában szlovákul tanul meg valamit, és én azt mondom neki, hogy otthon csak magyarul beszélhet, akkor ha el akar mondani valamit, amit az iskolában tanult, két lehetősége van. Vagy nagyon leegyszerűsítve mondja el, vagy kevesebbet fog beszélni. Így nem fejlődik a származási nyelv sem. Ha viszont engedem neki, hogy elmondja szlovákul, én pedig magyarul reagálok, lefordítom magyarra, akkor a magyarja is fejlődhet. Így tudja beépíteni azt a szókincset a származási nyelven is, amit a másik nyelven tanult meg először. Ez nagyon-nagyon fontos.

Hogyan kommunikáljuk a többnyelvű gyerek felé, hogy milyen helyzetben milyen nyelven szólaljon meg?

Ahogy mi viselkedünk, a gyereknek az lesz a normális. Nincs olyan, hogy a gyereknek az egynyelvűség lenne a normális. A gyerek ahol él, az a nyelvi környezet számára a természetes. Nagyon fontos, hogy mi ne szítsuk az ellentéteket, ne féljünk a másiktól, ne gondoljuk problémának, ha a gyerek a másik nyelven hall először egy kifejezést, mert ha már van ismerete róla, akkor nem kell sokat magyaráznom, könnyebben rá fog ismerni, hogy mit akarok neki mondani.

Minden gyerek alkalmas arra, hogy többnyelvű nevelést kapjon, vagy vannak olyan gyerekek, akiknél ezt nem érdemes erőltetni?

Úgy vagyunk kitalálva, hogy születésünk után az apró részleteknél kezdjük a tanulást. Minél idősebbek vagyunk, annál inkább a nagyobb összefüggésekből indulunk ki, de a gyerekek figyelme másra irányul. A gyerek a melódiákkal kezdi a nyelvtanulást. Nemrég jelent meg egy kutatás francia–német viszonylatban. Azt figyelték meg, hogy a kisbabák sírása már az ő nyelvük melódiáját követi. A franciák fölfelé viszik a hangsúlyt, a németek lefelé. A francia kisbaba már tudja, hogy felfelé kell vinnie a hangsúlyt, amikor sír, a német pedig, hogy lefelé. Ha a gyerek ebben az időszakban már kapcsolatban van mindegyik nyelvével, az a leghasznosabb számára. Ha ez nem valósulhat meg, akkor azon múlik, hogy mennyire lesz könnyű számára megtanulni egy másik nyelvet, hogy milyen jól tudja az elsőt például metanyelvi szinten.

Mikortól lehet kétnyelvűen nevelni egy gyereket?

Minél korábban, annál hatékonyabb. Ha a gyereknek van lehetősége, hogy immerziósan tanulja, vagyis anyanyelvi beszélőktől hallja a másik nyelvet is, akkor az a jó, ha minél korábban kezdi. Ilyenkor alakul ki az akcentus. A kisbabák nagy előnye a pontos hallás. Ha második nyelvként tanítunk egy nyelvet onnan, hogy alany–állítmány, főnév–melléknév, azt nyolcéves kor felett jobb, mert addig nem tud ennyire absztrakt módon gondolkodni. Minél idősebbek vagyunk, annál inkább a nyelvtanra és a szókincsre fókuszálunk.

Azonos szintre lehet hozni a nyelveket egy gyereknél, vagy mindig lesz egy domináns nyelv?

Ez megint egy nagy félreértés. Az, ahogy egy többnyelvű gyerek tanulja a nyelveit, az olyan, mint a hullámvasút. Mindegy, hogy melyik nyelveden tanulsz meg valamit, azt könnyebben megtanulod a másikon is. Minden nyelv hat egymásra. Van pozitív és negatív transzfer is, a környezeten is múlik, mennyire tudja a gyerek a pozitív transzfert kihasználni. Az, hogy egy bizonyos időpontban az egyik nyelv aktívabb, a másik nem annyira, az élethelyzettől függően változik.

Ha a gyerek egy bizonyos életszakaszában tiltakozni kezd egy bizonyos nyelv használata ellen egy többnyelvű közegben, mi a jó eljárás?

Mi okozhatja ezt a tiltakozást? Hallhatta valakitől, hogy ne beszéljen ezen a nyelven, mert ez nem jó. Ha mi valamikor kikötöttük neki, hogy semmit ne mondjon a másik nyelven, akkor utána ezzel ő zsarolhat minket. Óvodás kortól előfordulhat, hogy nagyon szeretne integrálódni, olyan lenni, mint a többiek, azt a nyelvet használta egész nap, és ilyenkor erőteljesebb lehet az ilyen viselkedés.

Ha agresszívebb ellenállás jelentkezik, azt nem érdemes a saját erőnkkel hárítani, inkább finoman le kell csillapítani. Inkább azt mondanám, hogy én úgy beszélek, ahogy akarok. Ha te nem azon a nyelven válaszolsz, akkor jó, de én hadd beszéljek úgy, ahogy szeretnék. Ha azért tiltakozik, mert olyan passzív szintre csökkent a nyelv, hogy már nehezére esik úgy beszélni, azon lehet dolgozni. Ahhoz kell már egy stratégia, hogy hogyan erősítsük meg a nyelvet otthon.

Ha a gyereknek nem jut eszébe egy szó azon a nyelven, amin beszél, és a másik nyelvből veszi kölcsön, ilyenkor jó, ha figyelmeztetjük, hogy ezt így kell mondani, vagy jobb, ha hagyjuk, hogy mondja, ahogy tudja?

A nyelvkeverés egy érdekes dolog. Egy többnyelvű személynél két különböző dolog, amit tud, és amit el tud mondani egyik vagy másik nyelven. Egy egynyelvű személynél ez ugyanaz, egy többnyelvűnél két különböző dolog. Azt szokták kérdezni, mikor növi ki a gyerekem a nyelvkeverést. Van egy rossz hírem: soha. Amikor hoz egy szót a másik nyelvből, akkor azt akarja kérdezni, hogy ezt hogy mondják, de ezt nem kérdezheti meg minden mondatban. Ilyenkor úgy foglalom össze, úgy reagálok, hogy magyarul benne legyen az összes szó, amit mondott, így meg is válaszoltam, hogy hogy mondják ezt vagy azt.

Említette, hogy gyakori aggodalom, hogyan alakulhat a többnyelvű gyerekek identitása. Az ön gyerekei legalább négynyelvűek, milyenek a tapasztalataik ezen a téren?

Az identitás nem statikus. Egy egészséges gyerek öt-hat éves koráig nem is tudja, hogy ő ki. Azon kívül, hogy Pisti, Jancsi vagy Erika. Ha háborús helyzet van, akkor már egy kétéves gyerek tudja, ki az ellenség, és ki a barát. Nem jó jel, ha nagyon gyorsan tudják a gyerekek, hogy ők kik. Egy gyereknek lehet több identitása, jó, ha szabadon hagyjuk, hogy ő találja meg saját magában egyiket vagy másikat. A barátai alapján, a környezete alapján. Ez folyamatosan változik az életkorok szerint. Nagyon fontos, hogy úgy álljunk hozzá, hogy egyik identitás sem áll a másik felett. A nyelvtanulás szempontjából is fontos, hogy ne mondjuk azt, hogy az egyik  fontosabb, mint a másik, mert ez nem az igazi motiválás. Minél finomabban közelítünk ezekhez a dolgokhoz, annál egészségesebb lesz az ő hozzáállása is.

Szlovákiában nagyon megosztó kérdés, ha magyar szülők szlovák iskolába adják a gyereküket. Sokszor azért, mert attól tartanak, ha nem tanulnak meg elég jól szlovákul, hátrányba kerülhetnek. Milyen tanácsokkal tudna szolgálni egy ilyen helyzetre nézve?

Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy érdekes történetet arról a három tannyelvű iskoláról, ahol húsz éve dolgozom. Harminc-negyven évvel ezelőtt ez egy olyan német iskola volt, hogy a helyi gyerekek külön tanultak a német származású gyerekektől. Ismerek olyanokat, akik ebben az időszakban jártak ide. Akik a helyi osztályba jártak, azok akcentussal beszélnek, nem olyan biztosak a nyelvben.

Később ez megváltozott, amihez az is kellett, hogy a spanyol nyelv státusza megemelkedett, uniós nyelv lett, és most már integrált osztályokban tanulnak a gyerekek. Ez azt jelenti, hogy egy osztályba járnak azok a gyerekek, akik otthonról jó németet hoznak, azokkal, akik jó katalánt vagy spanyolt. Azóta nem venni észre a különbséget. Ebből mindenki jól jön ki. A gyerekek számára óriási előny, hogy egymástól is hallják a nyelveket. Ez nem is tudatos, magukba szívják, hogyan kell viselkedni a másik nyelven. A többnyelvűek éppen ezért nagyon jók a nonverbális kommunikációban. Ha elválasztjuk ezeket a gyerekeket egymástól, azzal megfosztjuk őket a lehetőségtől, hogy mindkettőt megtanulják.

De ehhez ezek szerint arra is szükség van, hogy a nyelvek státusza kiegyenlített legyen.

Abszolút. Ez alapkérdés. Van egy régebbi kutatás, amit Finnországban készítettek. Azokat a gyerekeket hasonlították össze, akik egynyelvű finn óvodába jártak, azokkal, akik finn-svéd óvodába. Az iskola második osztályában vizsgálták, kinek megy jobban az angol. Azok a gyerekek, akik kétnyelvű óvodából jöttek, azok gyorsabban haladtak az angollal, mint azok, akik egynyelvű óvodából. Ebből mindenki profitál. Ha a gyerekek immerziósan tanulnak két nyelvet, úgy sokkal könnyebb lesz nekik, és könnyebb lesz így a következő nyelvet is megtanulni.

Mik a leggyakoribb hibák, amiket a többnyelvű nevelés során elkövetnek a szülők?

A legnagyobb hiba, ha félünk a másik nyelvtől. A másik ilyen hiba az egynyelvű attitűd. Ha csak az egyik nyelvből indulok ki, akkor nem fogom tudni kihasználni a többnyelvűségben rejlő lehetőségeket.