Amikor megadták a jogainkat, az nekünk már késő volt. A magyarországi szlovákok szószólója identitásról, nyelvváltásról, Mečiarról és kisebbségi jogokról

A magyarországi szlovákok sok olyan jogot kaptak 1989 után, amikről a szlovákiai magyarok vágyakozva szoktak beszélni: önkormányzatiság, saját kézben lévő iskolák, biztos parlamenti jelenlét. Paulik Antal szerint azonban ezekhez a jogokhoz először nem kaptak garanciákat, amikor pedig kiterjesztették őket, a magyarországi szlovákok már túl kevesen voltak, túl gyenge identitással.

A hivatalosan nagyjából huszonötezres magyarországi szlovák kisebbség (ahogy ott nevezik hivatalosan: nemzetiség) nagyrészt már átesett a nyelvváltáson. Paulik Antal szerint mégis sok előnyük származik abból, hogy jelen lehetnek a parlamentben, illetve saját kézben lehetnek az iskoláik – akkor is, ha azokban nem oktatnak minden tárgyat kisebbségi nyelven, mint a szlovákiai magyar iskolákban.

Paulik Antal 2018 óta dolgozik a budapesti Országgyűlésben mint a magyarországi szlovákok kisebbségi szószólója – vagyis olyan parlamenti képviselő, akinek nincs szavazati joga.

Interjúnkban szóba kerül az is,

• hogyan beszélnek szlovákul a Békés megyei szlovákok;
• milyen a magyarországi szlovákok és a szlovák politikusok viszonya;
• miért asszimilálódtak nagy arányban a magyarországi szlovákok;
• mire jó a parlamenti szószóló;
• kellene-e Szlovákiában is kisebbségi törvény.

Békés megyében nevelkedett, a gyerekkorát szlovák környezetben töltötte?

Igen, ráadásul háromgenerációs családban. A nagyszülőkkel éltünk, akik nem tudtak magyarul. A szüleim már igen. Apám a nyugdíjazása után már kizárólag szlovákul beszélt. A munkában magyarul kellett beszélnie, és akkorra nagyjából már megtörtént a nyelvváltás a szülőfalunkban.

Ez a nyelvváltás hogyan zajlott, ön is megélte?

Gyerekkorában az ember nem fogja fel, mi történik. A nagyapám először szlovákul kezdett mesélni nekem. Négy-ötéves lehettem, amikor vettek egy rádiót, és bekapcsolták nekem a Magyar Rádió esti meséjét esténként. Akkortól magyarul hallgattam a meséket. Szemben a szomszéd vett később egy tévét, ahova mindenki összejárt esténként, és a magyar tévét nézte. Innentől minden információ magyarul jött, és a kommunikáció nyelve fokozatosan átalakult magyarrá, rengeteg dologra már csak a magyar kifejezés került használatba.

A szlovák tévét nem tudták fogni?

Az Alföldön erre nem volt esély, amit fogni tudtunk, az a román tévé volt.

Az mennyire volt jellemző a gyerekkorában, hogy az üzletekben vagy a hivatalokban lehetett szlovákul kommunikálni?

A hivatalokat nem tudom megmondani, de az utcán mindenki szlovákul beszélt. Eszébe sem jutott az embereknek, hogy magyarul forduljanak egymáshoz, amikor reggel találkoztak. Az üzletekben volt, akivel lehetett szlovákul beszélni, mert a helyiek voltak többségben. Akkor viszont már kezdődött a beköltözés Békéscsabáról, ami tizenöt kilométerre volt tőlünk. Azok a beköltözők, akik nem helyiek voltak, már többnyire magyarul beszéltek. De a többség akkor, a hetvenes évek elején-közepén még szlovák volt.

Ön szlovák általános iskolákba járt?

Én a helyi általános iskolába jártam, ami nyelvoktató iskola. Ezekben a nyelvoktató iskolákban heti 3–5 órában tanítják a szlovák nyelvet, egyébként minden magyarul megy. Hetediktől mentem be Békéscsabára a két tannyelvű szlovák iskolába. Ott végeztem a gimnáziumot is.

A gimnáziumban már minden tantárgyat szlovákul oktattak?

Az kétnyelvű. 50–50 százalékban oszlik meg a két nyelv között az oktatás.

A nyelvi keveredés mennyire jellemző a magyarországi szlovákok között? Például hogy magyar kifejezéseket kevernek a szlovákba?

Ez máig megvan. Még az idősebb generáció tagjai is belekeverik a szlovákba a magyar kifejezéseket. Apámnak például minden gép csak masina vagy masinka volt. Amikor azt mondta, Prines mi tú mašínku, nem tudtam, melyiket keresi. Nem voltak kifejezéseink a gépekre, a személyi okmányokra és sok új dologra.

Hogyan jött a döntés, hogy ön Pozsonyba menjen egyetemre?

Öten vagyunk testvérek. Az egyik idősebb nővérem már Pozsonyban végzett, ő 68-ban ment ki, éppen jó időben… Az ő példája nyomán döntöttem így én is.

Mennyire volt meglepő belecsöppenni a teljesen szlovák környezetbe, miben volt ez más, mint az otthoni szlovák közeg?

Nagyon más volt. Az irodalmi nyelvet itt az utcán nem nagyon használták. Nálunk még mindig inkább a nyelvjárás használatos, a közép-szlovák régi nyelvjárás. Az evangélikusok körében még mindig dívik a bibliai cseh nyelv, mert az istentiszteleteiket ezen a nyelven tartják, sok kifejezés onnan került be a köznyelvbe.

Ami Pozsonyban meglepett, hogy mi Magyarországon nem használtunk annyi idegen kifejezést. Az idegen szavakat a magyarok lefordítják, és mi próbáltuk visszafordítani szlovákra, amit tudtunk. Ehhez képest Szlovákiában úton-útfélen latin, angol és más idegen szavakkal találkoztam. Történelmet tanultam, tehát ezt nem is nagyon lehetett megúszni. Az is meglepő volt számomra eleinte, milyen gyorsan beszéltek, ezt meg kellett szoknom.

Mennyire volt gyakori korábban, illetve most, hogy a magyarországi szlovákok átjönnek ide továbbtanulni?

Járnak, van lehetőségünk évente öt ösztöndíjast küldeni. Többnyire Nyitrára jártak, de néha Pozsonyba is, régebben ez inkább fordítva volt. Most is vannak kint talán öten.

Az nem merült fel önben, hogy itt maradjon?

1986-ban végeztem, akkoriban nem volt túl csábító Csehszlovákia Magyarországhoz képest. Fel sem merült.

A magyarországi szabadabb légkör csábítóbb volt.

Így van. És a család is itt volt, nem csábított oda semmi. Nem alakultak úgy a személyes kapcsolataim.

A magyarországi szlovákok hogyan tekintettek a 90-es, 2000-es évek magyar–szlovák konfliktusaira?

Az ottani politika nem nagyon tudta, hogy mit kezdjen velünk. Voltak kapcsolataink, megkerestek bennünket mindjárt a rendszerváltás után különböző csoportok, leginkább a Szlovák Nemzeti Párt, illetve tőlük jobbra eső szervezetek részéről. Akkor alakítgattuk a magunk civil szféráját. Én két haverommal hoztam létre a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetét. Sokaknak voltak ismerőseik az egyetemi időkből, és próbáltak minket bevonni a saját küzdelmeikbe.

A nagypolitika eleinte viszonylag komolyan vett minket, különösen a bős–nagymarosi építkezés környékén. De nem voltak túl népszerűek ezek a politikusok a magyarországi szlovákok körében. Amikor először eljött Mečiar, a nagy országos találkozók után Békéscsabára is lement. Ott elsütött egy olyan mondatot, hogy aki nem érzi jól magát Magyarországon, azt szívesen látják Szlovákiában. Ezzel bezárta a kiskaput, mert az ilyesmi fel sem merült. A magyarországi szlovák közéletet az 1946–1948-as lakosságcserével nullázták le. Nem nagyon volt ez népszerű ötlet. Sőt. Mindenki gyanakodva fogadja, amikor politikus jön és ilyesmiket mond.

Azóta ez nem divat. Találkoznak velünk, de többnyire itt a nagykövetségen. A vidéki szlovákok nem nagyon figyelik a szlovák politikát, a szlovák tévét ma sem lehet fogni. A fiatalabbak megnézhetik az interneten a híreket, de az idősebbek nem szokták.

Olvassa el

Az SNS környékéről nem tűnt el a magyarellenesség, de politikailag próbálják kordában tartani

Érte önt valaha hátrányos megkülönböztetés Magyarországon a szlovák nemzetisége miatt?

Nem emlékszem ilyenre. Amióta elkezdtem dolgozni, végig szlovák nemzetiségi vonalon voltam aktív. Két évet dolgoztam levéltárban, az országos levéltár legújabb kori gyűjteményében, ahol örültek neki, hogy tudtam információkkal szolgálni Csehszlovákiáról. Később tolmácskodtam, a Szlovák Intézetben, akkor még Csehszlovák Kulturális és Információs Központban dolgoztam, majd szlovák referensként. Ez egy egyenes út volt. Nem találkoztam ilyesmivel.

Tud olyanokról, akiket ért hátrányos megkülönböztetés?

Amikor a Miniszterelnöki Hivatal nemzetiségpolitikai főosztályán dolgoztam, kiküldtek Békéscsabára, ahol egy hölgy arra panaszkodott, hogy a szlovák nemzetisége miatt nem vették fel egy munkahelyre. Végül kiderült, hogy nem erről szólt a történet. Ráadásul ahova nem vették fel, az egy szlovák intézmény volt. Inkább személyes problémák voltak a háttérben. Ilyennel én tehát elmondásokból sem találkoztam.

Időnként megjelentek feliratok, de nem személyre szólóan, hanem kollektíve. Amikor épp nem voltunk jóban Mečiarral, akkor Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Házán megjelent egy szlovákokat gyalázó felirat, de azt nagyon gyorsan elítélte a közeg. Egy volt tanárom beszélte, hogy egy kocsmában beszélgettek szlovákul, és Szerbiából áttelepült magyarok elkezdték őket froclizni, de megvédte őket a kocsma közönsége. Ez itt kevésbé volt jellemző, mint a környező országokban.

Önt mi motiválta, hogy a magyarországi szlovákok ügyével foglalkozzon?

A családi háttér. Öten vagyunk testvérek, ebből négyen a békéscsabai szlovák gimnáziumban érettségiztünk. Benne volt ez a családban. Engem Magyarországon is felvettek főiskolára, de azt már jótékony homály fedi, miért nem ide jöttem.

A pozsonyi egyetem mit adott önnek?

Nyelvet elsősorban, mert mi inkább a nyelvjárást használtuk otthon. Atomfizikáról máig nem tudok szlovákul beszélni. Tolmácsként találkoztam olyan helyzetekkel, amelyeket valószínűleg nem tudtam volna megoldani, ha nem kint végzek.

A magyarországi szlovákok jelentős asszimiláción mentek keresztül. Egyes becslések 100 ezer körülire teszik a számukat, de a hivatalos népszámlálási adatok szerint 25 ezer körül vannak. Hol vannak ennek az erős asszimilációnak a gyökerei?

A két háború közti időszakban, amikor gyakorlatilag elkezdték betiltani a szlovák nyelvhasználatot az iskolákban. Pechány Adolf kormánybiztosként felügyelte a magyarországi szlovák iskolák magyarosítását. Járta az iskolákat, és nézte, melyik tanár hogyan tanít. Vigyáztak, hogy szlovákul tudó tanár vagy pap ne kerüljön oda. 1946–47-ben pedig az öntudatos réteg elment Szlovákiába. A békéscsabai gimnáziumnak az 1948–49-es tanévre egyetlen diákja maradt, pedig addig négyszáz fölött volt a számuk. Aki szlovák akart maradni vagy valamiért azt gondolta, jobb lesz neki, az elment. Innentől úgy kellett megszervezni egy közösséget, hogy az értelmiségiek vagy a papok nagy része elment.

Valamennyire sikerült összerakni, de az 1993-ban elfogadott nemzetiségi törvény nekünk későn jött. Olyan jogosítványokat kaptunk, amiknek a használatához mi már nem voltunk elég erősek, elég öntudatosak.

A rendszerváltás után Magyarország a saját kisebbségi szabályozásával inspirálni is akarta a környező országokat, ahol nagy számban él magyar kisebbség. Ön szerint mennyire előremutató a magyarországi nemzetiségi, kisebbségi szabályozás?

Az 1993-ban elfogadott törvény nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy létrehozta a máig létező rendszert, a kisebbségi önkormányzatokat helyi és országos szinten. Ez előremutató dolog volt, mert ezáltal azok is hallathatták a hangjukat, akik már a maguk településén is kisebbségben vannak, és nem kerülnek be a települési önkormányzatba. Hiányoztak viszont a garanciák. Arról volt szó, hogy ha a lakosság aránya elér egy bizonyos százalékot, lehetőség nyílik bizonyos jogok használatára, de nem volt garancia arra az esetre, ha ez nem valósul meg.

Lehet igényelni kétnyelvű személyi okmányokat, de amikor először kértem ilyet, háromszor kellett visszamennem, és minden jogszabályt vittem magammal. Ráadásul én voltam a felügyeletet gyakorló minisztérium főosztályvezetője, és nem akarták elhinni nekem, hogy lehet ilyet. Nemrég volt egy konferencia az ombudsmani hivatal szervezésében, és ott elhangzott, hogy teljes nemzetiségi körben mintegy tucatnyi az igénylők száma.

De van arra lehetőség, hogy a személyi igazolvány kétnyelvű legyen?

Csak a név lehet rajta nemzetiségi nyelven. A feliratok magyar nyelvűek, de van egy olyan rész, hogy neve nemzetiségi nyelven. Így van az enyémen is.

Van olyan szlovák iskola, ahol minden tantárgyat szlovákul oktatnak?

Nincs. Kétnyelvűből van öt. Ezeket az Országos Szlovák Önkormányzat tartja fenn. Ez a 2011-es új nemzetiségi törvény óta van így. A lehetőség erre korábban is megvolt, de azóta a pénzügyi garanciák is megvannak. Az országos önkormányzatnak már komoly intézményrendszere van: fenntartja az öt kétnyelvű iskolát, fenntart színházat, dokumentációs központot, újságot ad ki, van egy közhasznú gazdasági társasága. A településieknél nagyobb a bizonytalanság, de ott is három iskolát már átvett a szlovák önkormányzat, illetve több óvodát is.

Olvassa el

Druckerék hozzányúlnak a nemzetiségi oktatáshoz, először készülhet átfogó elemzés a magyar diákokról

A tanárképzés mennyire megoldott?

Két szlovák gimnázium van az országban, Budapesten és Békéscsabán, és volt egy olyan időszak, amikor volt hat tanszék, ahol szlovák diplomát lehetett szerezni. Ebből mára megmaradt az alsó tagozatosok képzése Szarvason, illetve ettől a tanévtől Budapesten, a felső tagozatosok képzése Szegeden, a középiskolai és gimnáziumi képzés pedig itt van Budapesten az ELTE-n. Ez tehát biztosított, de jobban szeretjük, ha valaki kimegy Szlovákiába, mert a nyelvi környezetben jobban megtanul önmaga is. Ennek a hátránya, hogy most már gyakran nem jönnek vissza.

A szülők részéről milyen a hozzáállás a szlovák iskolákhoz, mennyire népszerűek?

Változó. A kétnyelvű iskoláink népszerűek. De a helyi szlovák önkormányzatok iskolái is azok. Akkor lettek népszerűek, amikor az állam átvette a közoktatást. Az állami fenntartás azt jelenti, hogy nem helyben születnek a döntések. Mindig jobb, ha a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat a fenntartó. A német nemzetiségi önkormányzat majdnem száz iskolát vett át. Mindenki próbálja visszaszerezni a jogosítványokat helyi szinten, aki teheti.

A magyarországi nemzetiségeknek a választásokon van joguk saját listát állítani, ennek milyen előnyei és hátrányai vannak?

Kétféle választás van, a nemzetiségi és a parlamenti. A parlamentiben csak azok szavazhatnak, akik regisztrált szlovák nemzetiségi szavazók, ilyenből van több mint 12 ezer. Van egy alkotmánybírósági döntés, amely értelmében nem lehet több szavazatunk, mint a magyarországi átlagszavazónak. A magyarországi átlagszavazónak két szavazata van: szavazhat egyéni jelöltre és országos listára. A mi esetünkben a nemzetiségi választó, aki nemzetiségi listára szavaz, nem szavazhat pártlistára. Minket ez nem érint jól, mert soha nem fogjuk elérni azt a létszámot, amelynél mandátumot nyerhetnénk.

A mandátumhoz a pártlistáról a legkevesebb szavazattal bejutott képviselő szavazatainak a negyedét meg kell szerezni. Ez legutóbb 23 ezer felett volt, amit a németek el tudtak érni, senki más. A német kolléga parlamenti képviselő, szavazati joggal, és ő vezeti a parlamentben a nemzetiségek bizottságát. Nekünk nincs szavazati jogunk. Minden más jogosítványunk megvan, ami a többi parlamenti képviselőnek, de nem kezdeményezhetünk saját magunk jogszabály-módosításokat, csak a bizottság nevében. A bizottságnak viszont ilyenkor egyhangúlag kell támogatni egy ilyen javaslatot. Ott tizenketten ülünk, akiket meg kell győzni.

Volt már példa arra, hogy valami sikerült így átvinniük?

Igen, de a problémát az okozza, hogy különböző érdekű csoportokról van szó. A nagyobb létszámú kisebbségek inkább az intézményi támogatást erősítenék, a kisebbek a programalapú támogatást. Amikor én még nem voltam a parlamentben, született egy olyan megállapodás, hogy ami másnak nem okoz kárt, azt mindenki támogatja. Nagyjából egységesen lépünk fel a költségvetés ügyében vagy a köznevelési törvény módosításainál.

Mennyire tekinthető ez így tényleges kiváltságnak, vagy inkább kirakatjognak?

Nem nevezném kirakatjognak, mert van különbség az eredmények között, amióta van parlamenti képviselet. Már az első Orbán-kormány idején felmerült, hogy legyenek nemzetiségi szószólók a parlamentben, de akkor ezt a vezetők nem fogadták el. Később mégis megszületett egy ilyen szabályozás, amikor a 2011-es törvénybe belekerült, hogy a nemzetiségeknek joguk van a parlament munkájában való részvételre. Ezt követően kerültek be az első szószólók a parlamentbe.

Nagyon fontos, hogy hallassuk a hangunkat, felszólalhassunk a törvényekkel kapcsolatban. Ráadásul a nemzetiségi bizottság megkapja a törvénytervezeteket véleményezésre. Ha pedig a nemzetiségeket közvetlenül érintő törvényekről van szó, mint a nemzetiségi törvény módosítása, a köznevelési törvény vagy a kultúráról szóló jogszabályok, akkor a bizottság véleményét a frakciók is kikérik. Odaférünk a háttértárgyalásokhoz, ott vagyunk az előkészítési fázisban. Ennek pedig megvannak az eredményei: amikor én eljöttem az államigazgatásból, akkor a teljes nemzetiségi körre nagyjából tíz milliárd forintot költött az állam, most csak a szlovák országos önkormányzat költségvetése ötmilliárd.

Ha szavazati jogunk lenne, azt bonyolítaná, hogy a 13 nemzetiség szószólói valamilyen módon politikailag elkötelezettek. Szlovéniában például a helyi magyar képviselő nem volt hajlandó a mérleg nyelve lenni, amikor csak rajta múlt, hogy elfogadják-e a költségvetést a parlamentben. Ez tehát valószínűleg nagyon kemény dolog lenne.

Az előző ciklusban Ritter Imre német nemzetiségi képviselő biztosította a kétharmados többséget a kormányoldalnak.

Ő már akkor is a Fidesz képviselője volt a településen, ahol él, amikor még nem volt nemzetiségi szószóló.

A magyarországi szlovákok mennyire megosztottak belsőleg?

Mostanában már nem azok. Voltak időszakok, amikor nehezebben tudtunk együttműködni, volt belső ellenzék az országos önkormányzaton belül. Ebben a ciklusban ennek nem láttam nyomát, nem éreztem feszültséget. A választások körül először úgy tűnt, hogy nem lesz egységes lista, de végül mégis lett, és arra szavazott tulajdonképpen minden szlovák nemzetiségi szavazó. Ez nem a legdemokratikusabb módja a választásoknak, de ha több lista van, az nem segíti a közösség fennmaradását. A vitákat nem szerették a választók.

Az országos magyar politikai megosztottság szivárgott le, vagy ezek helyi ügyek voltak?

Ezek személyes ellentétekből fakadtak. A politikai oldalakhoz való közeledés akkor következett, amikor már megvolt a belső törés.

Szlovákiában nincs átfogó nemzetiségi törvény, és főleg a magyar kisebbség szorgalmazza, hogy legyen, és legyen része az önkormányzati modell is. Az önök véleményét erről szlovák kormányzati oldalról ki szokták kérni? Ön szerint hol tart a szlovákiai kisebbségi szabályozás a magyarországihoz képest?

Figyeltem ezeket a folyamatokat az elejétől. A szlovák politika nem nagyon érdeklődött a véleményünk iránt, az ottani magyarokkal volt kapcsolatunk, például a Fórum Kisebbségkutató Intézet konferenciáin ott voltunk. Egy olyan közösségnél, ahol a legtöbb településen, ahol élnek, ők adják a többséget, ott nem érdemes nemzetiségi önkormányzatokban gondolkodni, hiszen a települési önkormányzatokba minden további nélkül be fognak kerülni. A települési önkormányzati jogosítványok pedig erősebbek. Ezért ezt nem javasolnám.

A parlamenti választás érdekesebb téma, az érezhető, hogy nehéz megugrani a bejutási küszöböt. Egy ilyen közösségnél nyilván nehéz elérni, hogy mindenki ugyanarra húzza a szekeret, ezért azt gondolom, itt előbb-utóbb szükség lehet valami hasonló megoldásra, mint a miénk. Nekünk ez már későn jött, mert már nincs olyan tömeg, amely ki tudná használni minden lehetőségét.

De abban biztos vagyok, hogy Szlovákiában is érdemes lenne összerakni egy nemzetiségi törvényt, hogy ne legyenek ezek a visszatérő viták. Nem is annyira a magyarok szempontjából, a kisebbek esetében problémás bármilyen képviselet. Valamiféle jogszabályt indokoltnak tartanék, de ez ottani döntés.