A lánygyermekek szeretete az egyetlen kiút a börtönből (Daughters, kritika)

Gyakran előfordul, hogy elmegyünk azok mellett a dolgok mellett, amelyek nincsenek hatással az életünkre. Természetes dolog ez, hiszen nem foglalkoztathat mindenkit minden. Néha azonban nem árt, ha egy kicsit félretesszük a saját gondjainkat, és körülnézünk a világban. Lehet, hogy nem tudunk segíteni, de valójában már az is valamiféle segítség, ha tudomást veszünk egy-egy létező problémáról.

Angela Patton aktivista és Natalie Rae rendező közös dokumentumfilmje, a Daughters egy gyönyörűen megkomponált tragikus, de egyben reményteli alkotás. A dokufilm készítői több éven keresztül kísérték figyelemmel négy kislány életét. Olyan kislányokét, akiknek az apjuk börtönben ül.

Angela Patton munkássága rendkívüli. 2004-ben egy tragikus körülmények között elhunyt kislány emlékének megőrzése céljából szervezte meg az első Diva Campet, amely egy öthetes elvonulás kamasz, afroamerikai lányok számára. A lányok a táborban hasznos és szórakoztató dolgokkal foglalkoznak, mint például a főzés vagy a varrás, a tánc, közben pedig szociális készségeket sajátítanak el, és erősítik női identitásukat. Igazi girlhood életérzés.

Date With Dad

A Diva Camp keretében először 2007-ben valósult meg a Date With Dad program, amely lehetőséget ad a börtön által elválasztott apa–lánya párosoknak arra, hogy találkozzanak, némi időt töltsenek együtt. Ennek a különleges eseménynek egyebek mellett az is a célja, hogy rávilágítson, mennyire fontos egy nővé váló lány életében az apa–lánya kapcsolat.

A Daughters középpontjában éppen egy ilyen Date With Dad esemény áll, az alkotók négy apa–lánya páros segítségével igyekeznek közelebb hozni ezt a többségtől rendkívül távol álló helyzetet. Aubrey 5, Santana 10, Ja’Ana 11, Raziah pedig 15 éves. A lányok nemcsak életkorban különböznek egymástól, távol lévő apjukhoz fűződő viszonyuk is más és más. Van, akiben a hiány a legerősebb érzés, van, aki haragszik, bizalmatlan, elkeseredett, és olyan is, akit olyannyira megvisel a helyzet, hogy öngyilkos gondolatok üldözik.

A találkozót több hónapos felkészülés előzi meg. Ez idő alatt az apáknak lehetőségük van szakemberek segítségével fejlődni, együtt tanulhatnak az apaságról, megoszthatják élményeiket, félelmeiket, és együtt hallgathatják meg a legfontosabb üzenetet: a lányaiknak szükségük van rájuk.

A férfiak, tehát, akiket látunk, bűncselekményt követtek el, ami börtönbüntetést von maga után. Napi szinten találkozunk ilyesfajta hírekkel, s amikor meghalljuk az ítéletet, elégedetten nyugtázzuk, hogy a bűnös elnyerte a büntetését. A „megkönnyebbülés” után már nem igazán foglalkoztat senkit sem a tény, hogy egy bírósági ítélettel ritkán oldódik meg bármiféle probléma.

Ezek a férfiak, akiket rács mögé zártak, nem valamiféle földönkívül lények, akik azért pottyantak ide, hogy bűnözzenek. Ezek a férfiak, akik adott helyzetekben rossz döntéseket hoztak, ugyanolyan emberek, mint bárki más. Valakinek a gyerekei, unokái, barátai, szomszédai, vagy éppen apák.

Ugyanúgy, ahogy a lassan nővé váló lányoknak szükségük van az apjukkal való kapcsolatra, az apáknak is szükségük van a lányaikra, akik reményt és motivációt adnak nekik ahhoz, hogy valóban változtassanak az életükön. Mindez nem csak légből kapott, jól csengő frázis. A 12 éve működő programban résztvevő apák 95 százaléka a szabadulása után nem került újra börtönbe.

Anyák és bűnök háttérben

A dokufilm kizárólag az apa–lánya kapcsolatra fókuszál, az anyák csupán egy-egy rövid jelenet erejéig jelennek meg (ezek a jelenetek viszont erősek). Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a készítők mellőznék őket. Egyértelműen közlik, hogy a lányok jóléte az anyák érdeme, akik erejükön felül viselik a gyerekek gondját, és az, hogy most arra kérik őket, lépjenek hátrébb, egyáltalán nem azt jelenti, hogy közömbösek lennének az áldozatos munkájukkal szemben.

Amiről még az anyáknál is kevesebb szó esik a dokuban, azok a bűncselekmények, amelyek az apákat börtönbe juttatták. Az alkotók nem fecsérelték ilyesmire az időt, de nem is volt rá szükség. Így, hogy nem tudjuk azonnal megbélyegezni, felcímkézni ezeket a férfiakat, kevésbé tudunk ítélkezni felettük, és olyannak látjuk őket, amilyennek a film láttatni akarja. Embereknek, akik hibáztak, és kaptak egy új esélyt.

Külön falka

A forgatókönyv jól felépített, az operatőri munka pedig egyenesen lenyűgöző. A legszebbek a lányokat ábrázoló jelenetek. Az ötéves Aubrey egyszerre testesíti meg a gyermeklét varázslatát és ártatlanságát, miközben kortársai közül kiemelkedik tudásával és intelligenciájával. A kamaszkor küszöbén álló Santana dacos, az apja iránt érzett harag egyszerre tinikori lázadás és a hiány megtestesülése. Raziah-nak időre van szüksége ahhoz, hogy pozitív, bizakodó tudjon lenni, Ja’Ana pedig 11 éves, de semmiféle emléke nincs az apjáról.

Úgy, ahogy Angela Patton aktivista munkája, ez a film is hiánypótló és fontos. Vitatkozni természetesen lehet róla, hogy egy ember, aki, tegyük fel, életeket tett tönkre, érdemel-e új esélyt, vagy néhány együtt töltött órát a lányával a börtön falai között. Az efféle vita azonban nem vezet sehova. A helyzet megismerése már annál inkább.

A Daughters című dokufilmtől teljesen függetlenül a szlovák DAFilms streaming-szolgáltató a Külön falka (Iná svorka) című nagyjátékfilmet választotta a hét filmjének. Kis Hajni alkotása hasonló tematikára épül, mint a dokufilm. Egy börtönviselt apáról és annak kiskamasz lányáról szól. A 2021-es alkotás ugyan játékfilm, de a Daughters alapján is elmondható, hogy hiteles képet mutat a helyzetről.

Az, aki úgy gondolja, hogy túl távol áll tőle a dokumentumfilm műfaja, megpróbálkozhat Kis Hajni filmjével, de mindenképpen adjon egy esélyt a Daughtersnek is, garantálom, hogy nem fog csalódni.