Félelem, fenyegetőzés, káosz. Így néz ki belülről a kulturális minisztérium szétverése

Augusztus 20-án Martina Šimkovičová tárcavezetőt és Lukáš Machalát, a minisztérium szolgálati hivatalának vezetőjét támogató transzparensek jelentek meg a kulturális tárca ablakaiban. Mindeközben a minisztérium falai között nagyjából harminc embert várt arra, hogy kézhez kapja a felmondását. Érdemi indoklás nélkül.

Állandó félelem, fásultság, fenyegetőzések, káosz, impulzív döntések és az érvek hiánya – így írják le a minisztériumban uralkodó helyzetet azok, akik mindezt a saját bőrükön tapasztalják. A Denník N egykori és jelenlegi alkalmazottakkal beszélgetett, ez a cikk az ő tapasztalataikat foglalja össze.

Az alkalmazottak állandó félelemben élnek

Az említett transzparenseket nem a minisztérium alkalmazottai készítették, Šimkovičová és Machala mellett eddig kevesen álltak ki, ha nem vesszük számításba a kormány képviselőit. Annál több azonban a kritikus hang. Azt követően, hogy a kulturális miniszter nemrég leváltotta a Szlovák Nemzeti Színház éléről Matej Drličkát, valamint a Szlovák Nemzeti Galéria éléről Alexandra Kusát, a kulturális és művészeti közeg ismét petíciót indított Martina Šimkovičová eltávolításáért. A petíciót több mint 186 ezren írták alá.

Egy neve elhallgatását kérő egykori minisztériumi alkalmazott arról számolt be, hogy az elbocsátás rendkívül civilizálatlan volt. Az, hogy magyarázatot nem kaptak, nem lepte meg, ugyanakkor arról beszélt, hogy a megegyezésről vagy a felmondásról szóló dokumentumot azonnali hatállyal alá kellett írniuk. Amikor tiltakozott, mert szerette volna legalább a feltételeket elolvasni, észrevett egy mondatot, amely szerint a dokumentumot szabad akaratából írja alá, és nem kényszer hatására cselekszik.

„Nem vagyok a munkajog szakértője, de azt hiszem, ennek nem így kellene mennie“ – mondja.

Végül kiderült, hogy a támogató plakátokat maga Machala és a kollégája tették ki. A transzparensek azonban nem voltak hosszú életűek, az alkalmazottak egy része összefogott és nyomást gyakorolt a vezetésre, a törvény szerint ugyanis a hivataloknak apolitikusnak kell lenniük.

Egy jelenleg is a tárcánál dolgozó alkalmazott beszámolója szerint nagyjából az alkalmazottak fele ment el vagy cserélődött le az utóbbi időben. „Kezdetben minden hónapban ellenőriztük az intraneten a távozók és érkezők névsorát. Aztán egy idő után már nem frissült az oldal, de az is lehet, hogy csak kirúgták azt, aki csinálta“ – mondja. A nagyjából 250 hivatalnokból álló csapat megközelítőleg 40%-a távozott a tárcától.

Az elmúlt napokban a minisztérium megszüntette a Kultúrpolitikai Intézetet (IKP), de más osztályokról is nagyjából húsz embert bocsátottak el. Tavaly karácsony előtt mindenki távozott, aki próbaidőn volt, a bizonytalanságot és a félelmet azonban azok is tapasztalják, akik az új vezetés alatt érkeztek a minisztériumba.

Marcel Čas, az IKP egykori vezetője szerint az elbocsátás lehetősége állandóan ott lebeg a levegőben, és mindenki attól fél, hogy épp milyen napja van a vezetésnek.

34 nap Kuffával

Štefan Kuffa, aki a környezetvédelmi minisztérium államtitkáraként legutóbb azzal került a címlapokra, hogy megzavart egy színi előadást, pályafutását a jelenlegi választási időszakban a kulturális tárca államtitkáraként kezdte. Rövid tevékenysége Šimkovičová minisztériumában jól szemlélteti, hogy néz ki, amikor egy szaktárca az SNS kezébe kerül.

Az, hogy Kuffa felszenteltette az irodáját, megmosolyogtató anekdotaként körözött a folyosókon, jóval komolyabb gond volt viszont az, ahogy a női alkalmazottakkal viselkedett. Elfogadhatatlan, soviniszta, primitív, így jellemzi egy volt, magas beosztású alkalmazott Kuffa viszonyulását a nőkhöz, akik többségben vannak a kulturális minisztériumban.

Beszámolója szerint Kuffát egyebek mellett zavarta, hogy a nők nadrágban járnak, de az is, ha a szerinte nem megfelelő hosszúságú szoknyák hordtak. „Egy alkalommal azt mondta, hogy nem lenne-e jobb, ha férfiak ülnének a vezetői székekben, a kommunikáció javítása érdekében, és hogy a nőknek nincs keresnivalójuk ilyen pozíciókban. Mondtam neki, hogy csak neki van problémája“ – emlékszik vissza a hivatalnok, akit egy ilyen konfrontálódás után bocsátottak el.

A helyzet olyannyira elviselhetetlenné vált, hogy a női alkalmazottak panasszal fordultak a Martina Šimkovičová tárcavezető felé. Kuffa esetében azonban nemcsak a viselkedésével volt baj, a beszámolók szerint megfelelő szakmai tudással sem rendelkezett.

Machaláé az utolsó szó

Kuffa helyére Mário Maruška, az SNS alelnöke került, a másik államtitkári pozíciót pedig Tibor Bernaťák töltötte be, így a minisztérium szolgálati hivatala vezető nélkül maradt. Egészen addig, amíg Lukáš Machala meg nem érkezett.

„Az első pillanattól kezdve, amikor egy helyiségben tartózkodott az államtitkárokkal és a miniszterrel, teljes mértékben egyértelmű volt, hogy kié az utolsó szó“ – mondja Marcel Čas, az IKP volt vezetője. Machala érkezésével vette kezdetét az elbocsátási hullám.

Több alkalmazott is arról beszélt, hogy Machala mindent látni akar, „nincs struktúrája a folyamatoknak, mert minden egyetlen embernél összpontosul, aki hajlamos a szélsőséges mikromenedzsmentre“. Ennek a számlájára írható, hogy az Obnovme si svoj dom támogatás az idén késik. Korábban már májusban aláírták a szerződéseket, idén ugyan már értékelték őket, de még mindig nem kerültek nyilvánosságra.

„Egy húsz éve működő program, amelynek köszönhetően olyan városok is felemelkedtek, mint Selmecbánya, veszélybe került egyetlen ember miatt“ – mondja az egyik hivatalnok.

A projekt keretében idén nagyjából 15 millió eurót kellett volna szétosztani, az összegből azonban hat millió eurót elvett a kulturális minisztérium vezetése. Azt, hogy mi lett ezzel a pénzzel, nem tudni.

A kulturális minisztériumban a jogszabályok kidolgozását illetően sem éppen rózsás a helyzet. „Egy reggel, amikor megérkeztem a munkahelyre, az egyik kolléganőm így szólt: »Tudtad, hogy van egy törvényünk a parlament előtt?« Sokkot kaptam. Még csak folyosói pletykák sem keringtek arról, hogy egyáltalán készül valami. Ez egyet jelent – ami a parlament elé kerül a kulturális minisztérium nevében, valójában nem a kulturális minisztériumból származik“ – mondja az egyik hivatalnok.

„Arról, hogy az RTVS-ről szóló törvény a parlament elé került, a kompetens kollégáim a reggeli kávéjuk mellett értesültek. Ez abszurd“ – mondja egy régóta köztisztviselőként dolgozó alkalmazott.

„Régebben, bárki is jött bármiféle ötlettel, még ha az tisztán politikai indíttatású is volt, először megszólított minket, elemzéseket, véleményt kért. Mi pedig természetesen elkészítettük ezeket, és igyekeztünk elmagyarázni a kontextust és a következményeket. Voltak csaták, amelyeket megnyertünk, olyanok is, amelyeket elveszítettünk, de diskurzus mindig volt. Ma ez már nem létezik“ – teszi hozzá.

Az új vezetés érkezésével fokozatosan elmaradoztak a munkamegbeszélések, Machala tevékenysége nyomán létrejött néhány munkacsoport, amelyek konkrét feladatokat kaptak, de soha semminek sem került pont a végére. A konstruktív munkavégzés egyre kevésbé volt lehetséges.

„Igyekeztem professzionálisan végezni a munkámat, megérteni, hogy mit akarnak elérni, és megtalálni benne azt, ami a köz érdekét szolgálja. Azonosulni tudtam az elképzeléssel, amikor az SNS külföldön akarta népszerűsíteni a szlovák kultúrát, hiszen ez egy jó cél, és azt tekintettem a munkámnak, hogy megtaláljam a szükséges eszközöket a cél eléréséhez“ – magyarázza egy hivatalnok, akit ugyan Machala meghallgatott, de a munkája végül mégis haszontalannak bizonyult.

A beszámolók szerint Machalától azok a munkatársai is tartanak, akikkel tegező viszonyban van, mert a viselkedése kiszámíthatatlan, egyik napról a másikra változtatja a véleményét. A szemtanúk arról beszélnek, hogy Machala a cukor és ostor módszert alkalmazza a kommunikációja során – megköszöni a munkát és kirúgással fenyeget, egy mondatban.

Mégis hol van a miniszter?

„Azt csinálja, amit a Markízánál is csinált. Felolvassa azt, amit Machala a kezébe nyom“ – hangzik el a minisztérium mélyéről. „Láthatatlan“ – mondja egy másik volt munkatárs Martina Šimkovičovával kapcsolatban. A miniszter néha feltűnik, aláír, véleményez, de a volt alkalmazott szerint valójában csupán báb Machala kezében.

Šimkovičovával ellentétben a tárca két államtitkáráról, Mário Maruškáról és Tibor Bernaťákról többen is pozitívan beszélnek. „Emberileg és szakmailag is mindig nagyon korrektek voltak, képesek voltak elkülöníteni a politikát a szakmai vitától“ – mondja az IKP volt vezetője, Marcel Čas. Machalával azonban ők sem képesek konfrontálódni.

Egyik volt beosztottja azt mondja, nem tart attól, hogy Machala képes lenne egy totalitárius rendszer kiépítésére – sem a kulturális minisztériumban, sem máshol. „Az egyetlen dolog, ami utána marad, a pusztítás. A kérdés most csak az, hogy mi mindent érkezik még elpusztítani, és ki fogja megállítani.“