A biznisz és a luxus megöli a maradék természetet – biciklivel a Balaton körül

Az idei nyárra teljesítménytúrát terveztünk a gyerekekkel. A tátrai felső turistaút, az ún. „magisztrála” volt az egyik lehetőség a menedékházakkal, de ez marad jövőre, mert végül a Balaton körülbiciklizésének vágtunk neki hármasban. Valamivel több mint kétszáz kilométert jelent ez, sok tanulsággal, élménnyel és a végén nagy büszkeséggel, hogy végigcsináltuk.

Rólunk kevés szó lesz, a gyerekek kérésére is, viszont annál több a Balaton beépítéséről, a természet hiányáról, hogy melyik részen a leghígabb a limonádé, Ötvös Csöpiről és a tízmillió kiskecske országáról.

Két kamasszal, két keréken

Ábrahámhegyen egy régi ismerősnél hagytuk az autót, s délután neki is vágtunk az első, bemelegítő szakasznak, Balatongyörökig. Amivel nem számoltunk, az a 38 Celsius fokos csúcshőmérséklet lassú csökkenése volt, kombinálva a badacsonyi emelkedőkkel. Ez volt az a pont, amikor utoljára gondoltam arra, hogy talán egy sima nyaralás mégiscsak jobb lett volna.

Végül csak legurultunk a dombokról, a hőmérséklet is csökkent, és másnap, ahogy lenni szokott az ilyen túrákon, már nem volt különösebb probléma. Hozzászoktunk fokozatosan a terheléshez és a forrósághoz is, annyira, hogy a végén ábrahámhegyi ismerősöm csodálkozott, hogy miért nem zavar, ha a napon beszélgetünk. De jó volt látni azt is, hogy a testvéri pimaszkodások mellett milyen nagy a szolidaritás a gyerekek között a nem hétköznapi körülmények ellenére, s hogy gondoskodnak mindannyiunkról.

A balatongyöröki, első estén a Facebook feldobott egy hat évvel korábbi emléket, az akkor hatéves fiamról:

„Miután egész biciklitúrán a gyerekülésben ült, mondtam a fiamnak, hogy örülök, hogy az egész család sportolt. Erre ő:
– Én meg örülök, hogy megdicsértél engem is.
– De én ironikusan mondtam.
– Az milyen?
– Hogy épp az ellenkezőjét gondoltam.
– Én is, apa…”

Természet nélkül a természetben, átgázolva a helyieken

A reformkor idején a haladó magyar értelmiség a nyugati mintákhoz hasonlította a Balatont. Eszméi miatt nem tehetett mást, mint hogy elmarasztalta az olyan példákkal összevetve, mint a Genfi- vagy a Bodeni-tó, amelyek partján nagy városok épültek ki, meghatározó kulturális központok.

A Balaton mellett ezzel szemben alig volt értelmezhető fürdőkultúra, leginkább a természet uralta, és hagyományos paraszti élet zajlott a partjainál, amelynek közvetlen közelében településeket nem is nagyon találhattunk volna, hiszen szabályozatlansága miatt a vízszint sokat emelkedett és csökkent, amikor az őszi és téli csapadék belefolyt, majd tavasszal és nyáron elpárolgott.

A Sió irányába kiépített zsilip, főleg annak modernebb változatai lehetővé tették a Balaton szintjének szabályozását, s ezzel megindult a part menti területek turisztikai felhasználása a modernizáció nevében, az ott élők szempontjait figyelmen kívül hagyva. A helyi hagyományok, szokások, életmód, valamint a természet visszaszorítása lényegében a turizmus kiépítésének megkezdése óta folyik (a jóakaratban gyökerező emberi butaságnak erről a történetéről a Telex remek cikke számol be), s az utóbbi években fel is gyorsult.

A népi hagyományból és a természet régi jelenlétéből mára szinte mutatóban sem maradt, ha mégis, megfosztva lényegétől, elvágva szélesebb környezetétől, nagyrészt inkább csak kereskedelmi céllal: itt-ott kis nádas, lápos-mocsaras terület, máshol egy parasztház, nádfedeles csárda, turistáknak eladható népi mesterség, más tájakról idehordott felszínes népi motívum (mint például az univerzálissá vált székelykapu sok muskátlival). De ebben nincs meglepő, abban inkább, hogy nem fékeződött ennek irama, hanem még gyorsult is.

Továbbra is fogy a nádas, építik be a partot, befektetnek és elsősorban a turistáknak kedveznek. A helyiek a többi tájegységet figyelembe véve az elsők közt rakták le a hagyományos kultúrájukat, de az időközben felvett szokásaikat is ugyanúgy meg kell, hogy változtassák, alkalmazkodniuk kell a turisták igényeihez. Például azért is harcolniuk kell, hogy hozzáférhessenek a tóhoz vagy a településük köztereihez. Az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén olyan helyiek mellett bicikliztünk el, akik a turisták áradatát szidták, a bicikliseket, az autósokat, a fürdőzőket, akiktől „mozdulni sem tudtak”.

Mást nem tehettünk, mint hogy tanultuk elviselni a szúnyogokat és nem a kiirtásukért fohászkodni, hiszen ezek a rovarok a Balaton élővilágának hasznos tagjai, lárváik az üledéket tisztítják, s így a vízminőséget javítják, nem mellesleg sok állatnak táplálékul szolgálnak. És igyekeztünk amiatt sem morogni, hogy nem bukkan fel máris büfé, amikor hirtelen megszomjazunk, és már nem ízlik a biciklis kulacsban melegedő víz.

BalatoNER

Néhányszor, a fenyők alatt, egy-egy hegyvidéki stílusban épített hétvégi házat fedezhettünk fel, amely a mikrokörnyezetében megidézte a Tátra hangulatát, ahol körülbelül a balatonival egy időben épült ki a turizmus a Monarchiában. Mindent összevetve azonban sokkal erősebb volt utunk nagy részén a korai Ötvös Csöpi-filmek tájképe, a nyolcvanas évek „kis- és nagyélete”, s az azzal járó építészeti és tájnyomok. Kevésbé látszott azonban az a zöld, ami ezekben a filmekben még ott volt a part mentén, és a környező vidéken is. Hogy ez az érzés mennyire jelen van még most, a húszas években is, bizonyítja, a hazaérkezésünk után Keszthelyen kezdődött Bujtor István Filmfesztivál is az Ötvös Csöpi-filmekkel.

Miközben az is nyilvánvaló, hogy az utóbbi években nagymértékben változik meg a Balaton környékének képe. Megjelentek az uniformizált nagy betűkkel kiírt település- és rendezvénynevek, amik már más szellemiséget sugallnak, és az építészeti megoldások is más irányban mutatnak, mint korábban. Van arra is sok példa, hogy igyekeznek modernizálva megtartani a régi jegyeket, de túl gyakran történik meg az, hogy mind stílusban, mind méretben oda nem illő épületeket húznak fel, a természetet is semmibe véve.

Balatongyörök strand felé vezető lefutó utcája jó példát nyújt arra, hogyan lehet kicsiben megoldani a hangulatos vendéglátás problémáját. A bortermelők házudvarról nyíló kimérései a lefelé fordított félhordókkal, a hangulatos fényfüzérekkel sok embert odavonzottak, mégis meg tudták őrizni a személyes tereket, szemben például Balatonfüred zsúfolt teraszú ital- és ételárusaival.

De ezzel már át is kerülünk a tízes-húszas évek nagyéletébe, a befektetők és NER-vezérek világába. Utóbbiakról egy térkép is készült, ami nyilván már update-re szorulna. Erről a jelenségről számtalan cikk született (elég beírni a keresőbe a Balaton és a NER szavakat, hogy rájuk találjunk), ahogy a jelenlegi elit továbbra is, talán még arrogánsabban kizsákmányolja a balatoni természetet és a helyi lakosokat. (Lényegében ugyanezt csinálja a szlovák elit, a mi embereink rendszere és más befektetők is a Tátrákkal.) Ennek a főleg a nagyobb településeket sújtó problémának a tárgyalásába sem terjedelmi, sem műfaji okok miatt nem mennék bele, csupán túránk két szembetűnő tapasztalatát írom le.

Ahogy a bicikliút keletről elér Keszthely határába, hatalmas, ebben a környezetben meglepő hajókat látunk. A hajók, amiket tankerházaknak is hívnak, a Royal Homes Apartments épületei, és teljesen lezárják a látóhatárt a Balaton felé. Egy másfajta balatoni táj épületei, egy olyané, amely saját jövőjét teszi kockára azzal, hogy a partot teljesen átalakítja.

A keszthelyi városvédők már a tankerházakra és a Balaton-parti sávban tervezett további épületekre vonatkozó tervek megjelenése után tiltakoztak. Úgy gondolják, hogy a tervek a „városfejlesztési, környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi szempontokat egyöntetűen figyelmen kívül hagyják, ezért … ellentétesek Keszthely városának és lakóközösségének elemi érdekeivel.”

A tó és a vasútvonal közötti területre az ilyen monumentális épületeken kívül kisebb házak is kerültek, igaz, ott a partszakasz hossza monumentális: egy kilométeres a balatonakali üdülő- és villapark önálló telkekkel és villákkal. Az épületek és a Balaton közt jelenleg nádas található, de minden bizonnyal a vendégek kényelme érdekében (a tó könnyebb megközelítése, csípő szúnyogok, kuruttyoló békák) fokozatosan eltűnik majd, ahogy már megtörtént korábban is a projekt kezdeti szakaszában mintegy 150 méteren. Ekkor felelősségre vonás is történt, az ingatlanfejlesztő tisztázódott ugyan, de a földmunkát végző cég két alkalmazottját felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték.

A part ilyenfajta városiasításával azonban a természetes élőhelyek csökkenésén és a látkép romlásán túl is sok probléma van. Ilyen például, hogy hozzájárul a Balaton melegedéséhez, ami 2000 óta évtizedenként 0,7 Celsius fokkal emelkedik, és nagy hatással van a tó élővilágára.

Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint ezen kívül is erőteljes hatások érik a rendszert, de a tó élővilága folyamatosan alkalmazkodik az újonnan kialakult helyzethez. „Ugyanakkor a degradáció, a térkövezett partvonalról az egyre intenzívebb viharok által bemosott szennyezések rontják a rendszer ellenálló képességét, és az egyre labilisabbá, érzékenyebbé válik az inváziókra is. A melegedés is azt okozza, hogy nehezebben tart ellen vagy lassabban regenerálódik a tó” – mondja a szakember, aki úgy gondolja, hogy a Balaton üdülőtóként való hasznosítása 120 évvel ezelőtt eldőlt már, ezért a hasznosítását kellene olyan irányokba terelni, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzuk.

Tízmillió kiskecske országa?

Talán nem függetlenül a fentiektől, a fürdőkultúra kialakulásának módjától, és az annál általánosabb folyamatoktól – persze nem is általános jelenség –, hogy a bicikliutaknak is vannak urai. Ehhez az is kell, hogy a Balaton körüli út csak úgy 30-40 százalékban nevezhető valódi bicikliútnak, míg a maradék nagyrészt üdülőövezeteken vezet át, ahol autók járnak, nem is ritkán, fehér hattyúk és zöld oroszlánok vonulnak a strand felé vagy onnan haza népes családokkal körülvéve, és nem elhanyagolható annak a résznek a mennyisége sem, amikor rendszeres autós forgalmú utakra terel a tábla. Főleg Siófok volt kemény dió ebből a szempontból.

Előttem a pillanat, ahogy közeledik egy autó az út bal oldalán, szemben velünk gyalog jön az apa, mögötte a család, és ahogy egyszerre érünk a jobb oldalon az út mellett parkoló autóhoz, széles mosollyal a lányom elé lép. Hát nem adunk semmit ingyen, világos.

A kiskecske-viselkedésmód főleg a déli parton nyaralók körében volt honos, ahol szinte végig a hétvégi házak közt vezet az út. De vegyült olykor kioktatással is, ha valakinek néha fékeznie kellett miattunk. Azonban rögtön hozzá kell tenni, hogy az ellenkezőjére is volt példa, mindkét defektünknél megkérdezte valaki, hogy szükségünk van-e segítségre.

A limonádékörverseny

Már az induláskor megegyeztünk a gyerekekkel abban spontán módon, hogy túra közben balatoni limonádékat fogunk tesztelni. A fiam végig bodzásat ivott, a lányommal más ízeket is kipróbáltunk. Pontos statisztikát nem vezettünk, de megközelítőleg 15 helyen kóstoltunk limonádét.

A nem reprezentatív felmérésünk eredménye az lett, hogy a limonádé Siófok felé hígul, bárhonnan is közelítünk. Nemcsak a feloldott szörp, hanem a gyümölcsdarabok mennyisége is csökken a legnagyobb üdülőközpont felé. Eredeti, citrom alapú limonádét pedig ne is nagyon keressünk, elvétve fordult elő az általunk meglátogatott helyeken.

Ezek a helyek pedig – az éttermekhez hasonlóan – magas, „balatoni” árakkal dolgoztak, amelyek mellett már nehéz lenne kifizetni azt az ötszáz plusz száz fröccsöt, amivel Ötvös Csöpi ajándékozta meg segítségéért a simlis Matuskát A Pogány Madonnában. De az is látszik ebben az összevetésben, hogy egyre jobban nyílik a társadalmi olló. Sokan el sem tudnak menni a Balaton partjára nyaralni ilyen körülmények közt. És akik ott vannak, azok közt is a szabad strandok népe megint csak elkülönül a zárt partrészeken időt múlató elittől.