Kemoterápia az óvóhelyen. Hogyan élte túl a négyéves Dima a kijevi gyermekkórház elleni orosz rakétatámadást

A négyéves Dima jól ismeri azt a kijevi kórházat, amire az oroszok múlt hét hétfőn rakétacsapást mértek. 2022 augusztusától ugyanis itt kezelik őt rákkal.

„Az Ohmatdit és az onkológiai osztálya a második otthonunk lett. Amikor visszatértünk a szobára, Dima mindig azt mondta, hogy »megyünk haza«, idézi föl a kijevi kórházban töltött időt Dima anyukája, Viktória Zavoloka, akinek történetéről a Kijev Independent számolt be.

Amikor reggel megszólalt az első riadó, ő és a fia az Ohmatdit kórház egyik új épületének harmadik emeletén lévő szobájában ültek a többi rákos beteggel együtt. Aznap Dima éppen befejezte volna az ötödik kemoterápiás ciklusát, amelyre tíz nappal korábban érkezett a kórházba a Zsitomiri régióból, ahol szüleivel és két testvérével él.

Háborúban felnövő gyerekként sokszor megtapasztalta, hogy a városban riadó van, miközben infúzióra várakozik. A közeli robbanás és a kórház előtt parkoló autók riasztójának hangja azonban kellemetlen és ijesztő volt.

Viktória szerint pár gyerek csak néhány perccel korábban ébredt fel, és még pizsamában volt. Az egészségügyi személyzet azonnal megkérte a betegeket és szeretteiket, hogy menjenek a folyosóra, távol az ablakoktól.

Mielőtt azonban mindannyiukat leválasztották volna az infúziós csövekről, egy hangos robbanás hangja rázta meg a kórházat.

„A gyerekek sírtak és sikoltoztak, a nővérek remegő kézzel kapcsolták le az infúzióikat. Nem égett a lámpa, csak azt láttam, hogy a technikai helyiség ablaka betört, és a szilánkok a folyosóra repültek. Valaki gyorsan becsukta az ajtót” – írja le Dima édesanyja a múlt hétfői traumatikus eseményeket.

Viktória ekkor visszarohant az osztályra, felkapta a hátizsákját, két kis takarót, vizet, édességet és néhány játékot. Rögtön ezután a rémült Dimával a földszinti óvóhelyre ment.

Azt ezt követő dolgokról csak homályos emlékei vannak, de tisztán emlékszik az erős füstszagra, a hangos tűzriasztóra és a sok emberre körülötte. És a lépcsőházban lévő vérfoltokra, amelyek máig kísértik.

Amikor leértek a földszintre, gyorsan magához tért a sokkból: rájött, hogy az orosz támadás csak egy volt a veszélyek közül, amelyek Dimát fenyegetik. Az évekig tartó kezelés legyengítette az immunrendszerét, így az veszélyeztette, hogy egy helyiségben több emberrel kell tartózkodnia. Egy idő után ezért a nővérek felszólították a rákos betegeket és szeretteiket, hogy menjenek ki a kórház elé.

„Dima nyugodtan viselkedett, de látszott rajta, hogy fél, és nem érti, mi történik. Amikor kivittek minket, legalább könnyebb volt lélegezni. A gyerekeket leültettük a földre a takarókra” – teszi hozzá Viktória, és megmutatja a fotókat, amelyeket készített.

Ő is reszketett a félelemtől, és a sírás kerülgette. De a könnyeket igyekezett elrejteni a fia elől – félt, hogy még jobban megrémíti.

Azt, hogy pontosan mi történt a kórház területén, csak néhány perccel később, az óvóhelyen tudta meg, ahová a mentősök vitték a veszélyeztetett betegeket, és ahol a térerő és a netkapcsolat visszatért. Viktória mobilja tele volt üzenetekkel és nem fogadott hívásokkal.

A Telegramon látta először a toxikológiai osztály romos épületét, amely a közelükben állt. A többi szülővel együtt először azt hitte, hogy a kórház területét egy lezuhant rakéta törmelékei találták el. A videók alapján azonban egyértelmű volt, hogy a rakéta volt az, nem pedig annak darabjai.

„Mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy egy kórházat, ahol Ukrajna minden részéből származó gyerekeket kezelnek, nem fognak megtámadni” – mondja Viktória.

„Nehéz erre visszagondolnom. Dima már így is hosszú utat járt be. Szörnyű a gondolat, hogy a gyerekemet, aki ilyen sokáig küzdött az életéért, egy orosz rakéta vegye el tőlem. Félelmet, szorongást érzek, és dühös vagyok Oroszországra” – teszi hozzá a háromgyerekes édesanya.

Amikor meg akarok bizonyosodni arról, hogy kíván-e erről beszélni, határozottan válaszol: Természetesen. Hiszen az európaiaknak tudniuk kell, hogy mit csinál Oroszország.

A rákos betegek ápolását az orosz támadás azonban nem szakította meg. Az egészségügyi dolgozók valamivel később érkeztek az óvóhelyre gyógyszerekkel, infúziókkal és állványokkal, hogy a gyerekek megkapják a kezelésüket.

Dima orvosa úgy döntött, hogy a fiú itt fejezi be a kemoterápia adagját, majd egy időre hazamehet – legalábbis addig, amíg kitalálja, hogyan tovább.

Ebben a pillanatban Dima mintha elfelejtett volna mindent, ami aznap történt – az öröm, hogy hazamehet az öccséhez, Vadimhoz és nővéréhez, Zsenyához, minden mást felülmúlt.

Anya, hiszen ez nem fáj

Dima a négy év alatt többet tapasztalt, mint a legtöbb korabeli gyerek. A szerettei mégis vidám, jókedvű gyerekként írják le, aki szeret bújócskázni, imádja az autókat, és bárkivel megtalálja a közös hangot, de különösen az onkológiai osztály személyzetével, akiket a kórházban töltött nem egész két év alatt annyira megszeretett.

Viktória szerint bátran, sírás nélkül üli végig az összes kezelést. „Anya, hisz ez nem fáj” – nyugtatgatja rendszeresen, miközben várja a gyógyszerek intravénás befecskendezését.

„Az Ohmatditban vannak a legjobb orvosok. Hálás vagyok nekik Dima életéért, kezdetektől fogva küzdöttek érte” – mondja Viktória a helyi szakemberekről.

Először 2021 szeptemberében kerültek be a kórházba, amikor az orvosok megműtötték Dima epehólyagcisztáját. A fiú felépülése a következő hónapokban jól haladt, így csak a következő év márciusában került sor újabb vizsgálatra.

Ezt a lehetőséget azonban az oroszok háborúja elvette tőle – az ellenőrzés a fővárosban szóba sem jöhetett.

Ráadásul csupán tizenhárom órával a nagy invázió előtt, 2022 februárjában megszületett a család másik tagja, a kis Vadim. Viktória és a férje így elsősorban arra koncentráltak, hogy a család minden tagját biztonságban tartsák, és biztosítsák a legszükségesebb dolgokat.

A következő hetekben azonban megmagyarázhatatlan kiütések, láz és egyéb problémák jelentkeztek nála, ami miatt a szülőknek orvoshoz kellett fordulniuk, ezt azonban csak telefonon keresztül tehették meg.

„Kijevbe nem lehetett menni, mert lőtték és harcok folytak. Ezért telefonon kommunikáltam az orvosokkal, és otthon gyógyítottuk, ahogy tudtuk” – emlékszik vissza Viktória.

Hónapokkal és sok vizsgálattal később, amikor Dima egészségügyi problémáit a növekvő hasa is súlyosbította, diagnosztizálták az orvosok, hogy az akkor kétéves kisfiú rákos. Azonnal felvették az ország legnagyobb gyermekkórházába. Viktória abbahagyta a kis Vadim szoptatását, és Dimával Kijevbe utazott.

„2022. augusztus 17-től a mai napig az onkológiai osztályon kezelik, ami tényleg a második otthonunkká vált” – meséli Dima édesanyja.

A diagnózis után azonnal elkezdték a kemoterápiás kezelést, de az állapota annyira súlyosbodott, hogy végül meg kellett műteni.

„Azt mondták, lehet, hogy nem éli túl. De ha nem műtik meg, akkor biztosan nem” – emlékszik vissza Viktória élete egyik legrosszabb pillanatára. „Este 7 óra 36 perckor vitték be a műtőbe, ezt soha nem fogom elfelejteni” – teszi hozzá.

Dima az intenzív osztályon maradt a nehéz beavatkozás után, amely során az orvosok mesterséges drént helyeztek be a hasába, és a család lassan kezdett többet megtudni az állapotáról.

Dima betegségét embrionális rabdomioszarkómának nevezik, ami négyes stádiumú rák. Néhány héttel később tehát újabb kemoterápiás kezelés kezdődött, és Dima a következő hat hónapot a kezeléssel töltötte, az anyukáján kívül gyakorlatilag mindenkitől elszigetelve és lélegeztetőgépre kapcsolva.

„Amikor elkezdett önállóan lélegezni, átvitték az onkológiai osztályra, de egészen újévig nem hagyhattuk el a szobát. Még csak ki sem mehettem, haza sem mehettem a férjemhez és a gyerekeimhez” – meséli Viktória.

A kórházban töltött majdnem egy év után végre hazamehettek. Az eredmények jónak tűntek, és Dima megkezdte az újabb kemoterápiát, aminek májusig kellett volna tartania.

Idén márciusban Kijevbe ment, hogy eltávolítsák a mesterséges kivezető nyílást a hasából – tehát egy olyan beavatkozást hajtsanak végre rajta, ami megkönnyíti az életét.

A műtét során azonban az orvosok azonban találtak valamit. A szövettani vizsgálat kimutatta, hogy nem egy megnagyobbodott csomóról van szó, ahogy Viktória remélte, hanem kiújulásról.

„Egy világ omlott össze bennem. Nem értettem, hogy ez történik, hiszen úgy volt, hogy májusban befejeződik a kezelés. Azt reméltem, hogy végre fellélegezhetünk, és egy kicsit megpihenhetünk” – mondja szomorúan.

Dima számára így egy újabb kemoterápiás kezelés kezdődött, amely hat blokkot tartalmazott. Az ötödik múlt hétfőn ért véget a kórház alatti óvóhelyen, néhány órával azután, hogy Oroszország megtámadta.

Az orosz rakéta majdnem mindent elvett 

Míg Dima ma a Zsitomir melletti otthonában lábadozik a kezelés utolsó része után, Viktória, sok beteg gyerek szülőjéhez hasonlóan, intenzíven kutatja, hogy hol lesz lehetőség a következő ciklusra.

„Kapcsolatban voltam az orvossal, más anyákkal az onkológiai osztályról és a Tabletocski Alapítvánnyal, amely a rákbetegeket segíti. Már kedden felajánlották, hogy külföldre mehetek kezelésre, konkrétan Németországba” – meséli Viktória a lehetőséget, amiért nagyon hálás volt. Azonban egy ciklusnyi kemoterápia miatt nem volt túl nagy kedve külföldre, a családjától messze menni.

Szerencsére a hétvégén jó híreket kaptak: Dima befejezheti a kezelést kedvenc kórházában Kijevben, amely részben tovább működik, és készül a lerombolt épületek újjáépítésére.

„Az Ohmatdit kórház reményt adott nekünk arra, hogy Dima élni fog – és Dima él. Fut, ugrál, növekszik, fejlődik, játszik, és ezt az itteni orvosoknak és nővéreknek köszönhetem. Annyi erőfeszítésbe és munkába került, és majdnem az egészet elvette egy orosz rakéta, még mindig nem tudom elhinni” – mondja Viktória szomorúan.

Azt mondja, hogy amit Dima és a hasonlóan beteg gyerekek a kezelésük során átéltek, az már önmagában is kihívást jelent. „Nem értem, hogy a gyerekeinknek, akik minden nap az életükért küzdenek, miért kell még ezt a félelmet és a túlélésért folytatott küzdelmet is átélniük” – zárja Viktória.

Az Ohmatdit kórház elnevezés az ukrán „az anyaság és a gyermekkor védelme” kifejezések összevonásából született. Ez a legnagyobb ilyen jellegű egészségügyi intézmény Ukrajnában, de egyben az egyik legrégebbi is. Évente mintegy húszezer beteg gyerek fordul meg a kórházban, köztük koraszülöttek vagy rákos betegek.

Az oroszok kezdeményezte háború kitörése óta a kórház orvosai háborús sérült gyerekeket is ellátnak.

Az ukrán hatóságok szerint a hétfői orosz csapásban több mint negyven ember halt meg és közel kétszáz megsebesült.

Az áldozatok között van a 30 éves Szvitlana Lukiancsuk, aki az Ohmatdit nefrológiai osztályán dolgozott orvosként, és aki a támadás idején éppen a dialízis osztályról a gyerekek evakuálásában segédkezett az óvóhelyre, és az a fiú is, aki a támadás idején az intenzív osztályon feküdt, és egy másik kórházba szállítás után meghalt.

Filip Orsolya fordítása