Mit adott Zuzana Čaputová a szlovákiai magyaroknak

A szlovákiai magyarok az önálló Szlovákia létrejötte után sokáig ambivalens módon viszonyultak a köztársasági elnöki pozícióhoz, amely távolinak és idegennek tűnhetett számukra.

Habár a magyarul is beszélő Rudolf Schuster mellett tömegesen álltak ki a szlovákiai magyar választók az 1999-es választáson, jelentős részük számára ez inkább a gyűlölt Vladimír Mečiarral szembeni kiállásnak számított. A hosszú Gašparovič-korszak pedig még inkább elidegenítette a szlovákiai magyarokat az államfői hivataltól, hiszen az elnök ebben a tíz évben semennyi energiát nem fektetett abba, hogy a magyarok államfője is legyen, és ez Andrej Kiska alatt sem változott sokat.

Čaputová és a magyarok

Zuzana Čaputová új korszakot nyitott a szlovák államfő és a szlovákiai magyarok viszonyában. Ezt a viszonyt annak ellenére is a bizalomra alapozta, hogy a szlovákiai magyarok nem álltak mellé egyöntetűen. Volt egy jelentős csoport, amelyik igen – ez szavazatokban is megmutatkozott –, és volt egy másik, amely kifejezetten szembehelyezkedett vele.

Čaputová nem Jeanne d’Arc, csak egy szépre sminkelt Soros-ügynök – így szólt a Pesti Srácok magyar kormányközeli portál cikkének címe 2019-ben a frissen megválasztott Čaputováról. Ezt a hangnemet átvette a szlovákiai magyar sajtónak az a része is, amely a magyar kormány kitartottja és az orbáni propaganda terjesztője.

Zuzana Čaputová nem talált túl sok szövetségesre a szlovákiai magyar politikai elit képviselői között sem. A Híd röviddel megválasztása után eljelentéktelenedett, az MKP és későbbi utódpártjai pedig semmiféle bizalmat nem mutattak az államfő irányába.

Példátlan gesztusok

Zuzana Čaputová mindezek ellenére bizalommal fordult a magyarok felé. Ő volt az első szlovák államfő, aki két magyar kisebbségi ügyi tanácsadóval dolgozott együtt. Németh Ilona képzőművész és Simon Attila történész munkájának pedig konkrét eredményei voltak.

Zuzana Čaputová volt az első szlovák államfő, aki gratulált a magyaroknak legnagyobb nemzeti ünnepük, március 15. alkalmából. Tette ezt úgy, hogy a szlovák történelmi emlékezetben 1848 inkább a szlovák–magyar ellentét, mintsem az egyetértés pillanata.

Zuzana Čaputová volt az első szlovák államfő, aki személyesen megemlékezett a szovjet kényszermunkára (a málenkij robotra) elhurcolt szlovákiai magyarokról – erről a gesztusáról egyébként akkor még az a Gyimesi György is elismerően szólt, aki később minden lehetséges módon támadta az elnök asszonyt.

Zuzana Čaputová volt az első szlovák államfő, aki bocsánatot kért a második világháború után Csehországba kényszermunkára hurcolt szlovákiai magyaroktól.

Zuzana Čaputová volt az első szlovák államfő, aki ellátogatott Gombaszögre, a szlovákiai magyarok legnagyobb nyári fesztiváljára.

A felsorolást még folytathatnánk. Zuzana Čaputová nem feledkezett meg a szlovákiai magyarokról annak ellenére sem, hogy sokan azt rótták neki fel, csak egy üres „keszenem”-re futotta neki megválasztása után.

Vajon miért nézték semmibe a magyarok ezeket a paradigmaváltó gesztusokat, amelyek akár új alapokra helyezhették volna a szlovák–magyar kapcsolatokat, ha Čaputovának van méltó partnere a másik oldalon?

Orbán ellenfele

Zuzana Čaputová természetes ellenfele és következetes, nyílt kritikusa volt annak a politikai világnak, amelynek az elmúlt években Orbán Viktor az egyik globális vezéralakjává vált.

2019-re, Čaputová megválasztásának évére az orbáni rezsim kőkeményre szilárdult, és már nyíltan vállalta, hogy mintájául a két világháború közötti magyarországi politikai-társadalmi berendezkedést választotta. Ez az urak és szolgák világa volt, annak a régi jobboldalnak az uralma, amely nem nézett szembe történelmi felelősségével. Ahogy Kis János, a modern magyar liberalizmus egyik legfontosabb filozófusa írja, „a kommunista diktatúra lehetetlenné tette, hogy a »keresztény középosztályi« öntudatú réteg végrehajtsa a maga történelmi önkritikáját, amikor pedig a diktatúra megbukott, diadalmasan térhettek vissza. Igazolva érezték magukat.”

Orbánék ugyanakkor az aktuális politikai-társadalmi körülményekhez (a polgári réteg eltűnése, a vidéki tömegek városokba települése) alkalmazkodva ennek a „keresztény középosztályi” világnak valamiféle plebejus verzióját valósították meg, amelyben az urak világa a paraszti hagyományokkal ötvöződik. Ez az attitűd pedig a tökéletes zártság irányába mutat.

A 2014-ben elhunyt magyar író, Borbély Szilárd így írt ennek a folyamatnak a következményeiről: „a magyar társadalom az agresszió nyelvét beszéli ma is; az erőt tiszteli”, és „a férfiuralom fenntartása” a közösség legerősebb szabályai közé tartozik.

Orbánék tizennégy éve tartó stabil uralma azt mutatja, erre a társadalmi berendezkedésre ma is nagy igény van Magyarországon – de a magyar kormányfő nemzetközi népszerűsége alapján a világ más részein is. Amikor Orbánék arról beszélnek, egyedül ők védik meg a „hagyományos magyar értékeket”, mindenki érti, mire gondolnak: erre a plebejus jellegű dzsentrivilágra, ahol a felkapaszkodott uraktól senki nem vár el felelősségtudatot, műveltséget, szociális érzékenységet, hanem elég, ha elég jól beszélik az erő nyelvét.

Kilátások nélküli nacionalizmus

Ennek a világnak a képviselői vannak ma hatalmon Szlovákiában is; Orbán Viktor védencei és legfőbb szövetségesei. Megvetik a szabadságot, a másság iránti toleranciát, dühüket az állatokon és a nőkön akarják kiélni, mert úgy vélik, ez istenadta joguk. Valamiféle természetes rend felkent őrzőiként tekintenek magukra, miközben ők maguk semmiféle rendet nem tartanak tiszteletben, csak saját bírvágyuk és mohóságuk hajtja őket. A szabad, művelt, nyitott nyugati világ helyett a zordon, zárt, tekintélyelvű keleti birodalmaknál keresnek oltalmat, még ha sejtik is, a keleti nagyurak igazából újbóli megalázásukra törnek. Belehajszolják viszont magukat a kilátások nélküli nacionalizmusba még akkor is, ha az végül őket magukat is elpusztíthatja.

Egy kulcspozíció sorsa

Ennek a világnak az ellentétét képviselte Zuzana Čaputová, aki Donald Tusk mellett Kelet-Európa külföldön is legnépszerűbb liberális politikai csillaga lett. A gyengékkel szemben mutatott érzékenysége, a környezeti kérdések iránti fokozott figyelme, a nők társadalmi helyzetének javítására irányuló törekvése, a joguralom melletti kemény kiállása egy olyan politikává álltak össze, amely megpróbálta feltörni a kelet-európai nacionalizmusok kőkemény burkát. Így aztán nem csoda, hogy az orbáni és ficói világ kitartottjai egyik legveszélyesebb ellenfelüket látták benne.

Zuzana Čaputová távozása a politikai színtérről épp ezért tekinthető politikai hibának, még ha emberileg nem is kérdőjelezhető meg. Visszavonulásával ugyanis átengedett egy kulcsfontosságú pozíciót azoknak, akik kitartóan dolgoznak azon, hogy a nyugati szabad világ egy centiméternyi teret se nyerjen a sivár, barbári Kelet-Európában.

Márpedig a nyugati szabad világ az, amelyik az emberi és kisebbségi jogok intézményét feltalálta és képviseli. Soha nem maradéktalan sikerrel, de sem az ezzel kapcsolatos eszmék, sem az ezeket az eszméket védelmező intézmények nem a keleti nacionalizmusok termékei.

Zuzana Čaputová szlovákiai magyarok irányába mutatott gesztusai az elfogadás és az egyenjogúsítás irányába tett lépések voltak. Jogalkotói jogkörök híján megmaradtak csak gesztusoknak, amelyek viszont egy olyan komplex világkép részét képeztek, amelyben az elfogadásnak és az egyenjogúsításnak jogi garanciái is vannak.

Orbanizálódott korunkban persze az ilyen fogalmak, mint az elfogadás és egyenjogúság kimentek a divatból, és sok esetben a kisebbségek számára is értelmezhetetlenné vagy akár megvetetté váltak. A zárt nacionalizmus és a kőkemény erőpolitika tudja csak megmenteni a kisebbségeket is – vélik sokan. Azt valahogy figyelmen kívül hagyják, hogy a zárt nacionalista politika lényege épp az, hogy az erősebb felmorzsol mindenkit, aki a peremre szorult. Akikhez Zuzana Čaputovának legalább néhány emberséges, jó szava akadt az elmúlt öt évben.