A feleségem az összes figyelmét a kisfiunknak szenteli, nekem pedig hiányzik a régi életünk. Csak várjak, míg megnő a gyerek?

A párommal már hét éve vagyunk házasok, a kapcsolatunk diákszerelemnek indult és egészen a fiunk születéséig szinte teljesen tökéletesnek írnám le. Természetesen voltak néha vitáink, de mindig hamar kibékültünk és a szexuális életünk is szuper volt.

A gyermek most hároméves és én még mindig arra várok, mikor tér vissza az életünk a régi kerékvágásba. A kisfiunk nagyon anyás, a feleségem az összes figyelmét rá fordítja, én pedig rájöttem, hogy a második helyre szorultam, és egyre féltékenyebb vagyok. Szeretem a fiunkat, de olyan, mintha ezt sem tudnám teljesen kifejezni, mert néhány dologban mintha versenytársként tekintenék rá. Lehet, hogy ezért is van az, hogy néha nincs hozzá elég türelmem.

Hiányzik a régi életünk, amikor a feleségemmel sok időt töltöttünk kettesben. Mindenhol azt olvasom, hogy ez normális, és hogy eltart egy ideig, amíg a párok a gyermek születése után újra megtalálják egymáshoz az utat, de én úgy érzem, hogy mi csak távolodunk egymástól.

Csak várjak, míg a gyerek egy kicsit nagyobb és önállóbb lesz? Vagy már most kérjem meg a feleségem, hogy foglalkozzon velem többet? Attól félek, hogyha csak várni fogok, akkor már talán nem is lesz mit megmenteni.

Peter, 40 éves

Válaszol Lenka Pavuková Rušarová pszichológus

Kedves Peter!

Ha a felesége az egyetemi szerelme, akkor valószínűleg tizenegy évet jártak együtt a gyermek születése előtt. Önnek ez egy tökéletes időszak volt, és erről természetesen nehéz lemondani.

Nem ír arról, hogyan élte meg a felesége a gyermek születése előtti és utáni időszakot, és hogy ő mit gondol arról a változásról, amin a kapcsolatuk keresztülment. Ez egy fontos része az egész közös történetüknek. Tehát itt kezdeném, még azelőtt, hogy megkérné, hogy többet foglalkozzon önnel.

Azt javasolnám önnek, hogy azt, ami önben zajlik, egyelőre csak körvonalakban említse a feleségének. Beszéljen neki magáról, hogy néha féltékeny a fiukra, hogy hiányzik önnek a régi tökéletes életük, hogy azt szeretné, hogy több időt töltsenek el kettesben. És kérdezze meg tőle, ő hogyan érzi magát. Lehet, hogy elmondja önnek, hogy neki is hiányzik a régi életük, és hogy ő is csak arra vár, mikor lesz egy kicsit nagyobb a gyerek. De az is lehet, hogy valami teljesen mást mond majd – hogy neki nem igazán jött be az a kötetlenség, vagy hogy minél féltékenyebb a gyerekre, ő annál inkább védi majd és elhúzódik öntől.

Lehet, hogy nem tudnak elérni egy kompromisszumos megoldást, tehát, hogy a felesége kevesebbet fog foglalkozni a gyerekkel, és ön megbékél azzal, hogy kevesebb idő jut önre, mint korábban. Azonban néha éppen a lélek belső rejtelmeinek és titkainak megosztása segít abban, hogy a partnerek közelebb kerüljenek egymáshoz, és segít azoknak a helyzeteknek az átvészelésében és a könnyebb elviselésében, amelyekben nem érezzük jól magunkat, és nem tudunk rajtuk változtatni.

Más szóval – a gyermek örökre szól, és már soha nem lesz ugyanolyan a kapcsolatuk, mint amilyen a születése előtt volt. De kialakíthat egy „új” kapcsolatot ugyanazzal a nővel – az egyedül, nyugalmasan, vagy szexszel eltöltött percekből egyre kevesebb lesz, de ettól értékesebbek és intenzívebbek lehetnek.

Amikor a sorait olvastam, még egy lehetőség eszembe jutott: ha gyermekkorunkban kevés figyelmet és érdeklődést kaptunk, akkor néha felnőttként sokra van szükségünk a saját lelki jólétünk érdekében. Ez nagyon nehéz lehet a szeretteink számára, és ez a szükséglet néha kielégíthetetlen lehet. Ha úgy érzi, hogy ez igaz önre és a gyerekkori kielégítetlen szükségletét hozza át a felnőttkorba, akkor hasznos lehet pszichoterapeuta segítségét kérni, hogy rendet rakjon magában, és hogy felszabadítsa a kapcsolatot az irreális elvárások terhétől.

Kívánok önöknek sok szeretetet és hiszek benne, hogy a partnerével egy minőségi és hosszú távú alapon nyugszik a kapcsolatuk, amely elég erős ahhoz, hogy ezt a nehéz időszakot együtt átvészeljék.

Filip Orsolya fordítása