Sem a szlovákiai magyarok, sem az LMBT+-emberek nem vendégek Szlovákiában, mondja a férfi, aki a kettős állampolgárságért küzd

Ahogy arról nemrég a Napunk – a Sme nyomán – beszámolt, egy meleg szlovák férfi ügye oldhatja meg, hogy a szlovákiai magyarok gond nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot. Így látja legalábbis Fiala-Butora János ügyvéd, aki az Angliában élő szlovák Lukášt képviseli.

Lukáš azért vesztette el a szlovák állampolgárságát, mert miután házasságot kötött Angliában, ahol az azonos nemű házasság már évek óta legális, új állampolgárságát jelentette a szlovák hatóságoknak. Mivel Szlovákia nem ismeri el az azonos neműek házasságát, Lukáštól elvették a szlovák útlevelét. Ő nem adta fel, pert indított, és abban bízik, sikerül elérnie, hogy megváltoztassa a szlovák állam hozzáállását a kettős állampolgárság ügyéhez.

Olvassa el

Egy meleg szlovák férfi ügye oldhatja meg, hogy a szlovákiai magyarok gond nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot

Lukáš teljes neve a szerkesztőség birtokában van, de az ügy kényességére tekintettel elfogadtuk kérését, hogy csak keresztnevével és arca nélkül szerepeljen cikkünkben.

Interjúnkban arról is kérdeztük:

• hogyan élte meg identitását Szlovákiában;
• mi a különbség a szlovákiai és az angliai helyzet között az LMBT+-jogok terén;
• miért fontos számára, hogy megtartsa a szlovák állampolgárságát is;
• miért gondolja, hogy a szlovákiai magyaroknak is jár a kettős állampolgárság lehetősége.

Honnan származik, és hogyan került Angliába?

Közép-Szlovákiából származom, és a testvéremnek köszönhetően kerültem Nagy-Britanniába. Volt már itt tehát valamiféle hátországom, és itt maradtam dolgozni.

A Szlovákiából való távozásában játszott bármiféle szerepet a LMBT+-jogok itteni helyzete?

Akkor erről még nem gondolkoztam így. Inkább arról volt szó, hogy London vonzott, a kozmopolita nagyváros, és vonzottak a karrierlehetőségek is. Talán az is közrejátszott, hogy ez egy nyitottabb társadalom, de nem ez volt a döntő.

Hogy írná le azokat a kezdeti időket, amikor szembesült a saját identitásával? Hogyan élte ezt meg, amikor még Szlovákiában élt?

Sokan azt gondolják, hogy az LMBT+-embereket csak a szexuális vagy a romantikus irányultságuk határozza meg, de ez összetettebb. Az LMBT+-közösség tagjaiként már gyerekkorunkban tudatosítjuk, hogy nem passzolunk az elvárt képletekbe, és nem tudjuk pontosan, miért. Amikor megértjük, először magunk sem tudjuk, mit kezdjünk ezzel. A kortársaink tizenévesen az első szerelmeikkel vannak elfoglalva, mi pedig minden energiánkat arra fordítjuk, hogy megőrizzük a titkunkat, elfedjük azt, és így biztonságban tudhassuk magunkat.

Olvassa el

„A genderideológia egy fantom, bár annak jó nagy és rettenetes” (vita az LMBT+-jogokról Dunaszerdahelyen+videó)

Néha dühít, amikor arról beszélnek, a gyerekeket meg kell védeni valamiféle LMBT+-ideológiától. Én nagyon hálás lettem volna, ha abban az időben, amikor erre szükségem volt, hozzájutottam volna olyan információkhoz, amelyek segítettek volna megérteni, hogy a hiba nem bennem van, és nem vagyok egyedül. Ehelyett ezt egyedül kellett később tudatosítanom. A homoszexualitás nem fertőző. Szerető családban nőttem fel, és van egy testvérem, akivel egyforma nevelést kaptunk, én meleg vagyok, ő nem.

Ha a gyerekeket meggátoljuk abban, hogy a megfelelő korban megértsék, hogy az emberek különbözőek, az nem befolyásolja a későbbi szexuális irányultságukat, hanem azt eredményezi, hogy ezt az érzékeny időszakot félelemben töltik. Ha elzárunk valakit a szexualitásról szóló információktól, az olyan, mintha a menstruációról szóló információktól zárnánk el. Az eredményre ez nincs hatással, de problémákat okoz. Mi ezért védekező mechanizmusokat építünk ki, amelyek később bonyolítják a kapcsolatépítést. Nehezebben kötünk új barátságokat vagy sérülékenyebbek vagyunk. Néha csak felnőttként kapunk esélyt arra, hogy ráébredjünk, a személyiségünk melyik részei vagyunk valójában mi magunk, és melyik részei azok a sebek, amelyeket a felnövésünk során szereztünk, és amelyek miatt nem tudtunk rendesen megnyílni.

Nekem nagy szerencsém volt. Boldog gyerekkorom volt, szerető családban nőttem fel. A tágabb családban olyan nagybácsik, nagynénik vettek körül, akik közel álltak hozzám. Fiatalként viszont rájöttem, hogy eljöhet egy pont, amikor kiderül számukra a titkom, és elfordulnak tőlem. Ezért valamiféle belső páncélzatot növesztettem magamnak. Rendkívül hálás vagyok viszont, mert amikor ez a pont eljött, rájöttem, hogy tévedtem. A szűkebb és a tágabb családom is elfogadó volt velem. Ezt viszont nem veszem magától értetődőnek.

A tágabb társadalmi környezete is elfogadó volt?

A tágabb környezetemben erről valószínűleg nem mindenki tudott. Szemtől szembe viszont soha nem találkoztam homofóbiával. Nem tartom Szlovákiát homofób országnak. Azt hiszem, a többség nem akar bennünket diszkriminálni, nem akarják, hogy ne köthessük meg a magunk kötelékeit, hogy ne örökölhessünk egymás után, vagy hogy én elveszítsem az állampolgárságomat. Az átlagember nem ezt kívánja nekünk.

Ezt azokból a támogató üzenetekből is látom, amelyeket a hozzátartozóimtól és ismerőseimtől kaptam az első cikk megjelenése után. Olyanoktól is, akik mély hívők. Ők belátják, hogy az állam mindannyiunké, és mind megérdemeljük az egyenlőséget. Azt gondolom, a politikusok ebben már nem képviselik a többséget. Nem hiszem tehát, hogy a szlovákiaiak homofóbok, de mivel ez a többséget nem érinti, ezért közömbösek.

A férjét már Angliában ismerte meg?

Igen.

Hogy látja a különbségeket Anglia és Szlovákia között abban, ahogy az LMBT+-jogokhoz viszonyulnak?

Angliában ez nem téma. Nem kell azon gondolkodnom, kinek mit mondok magamról, mit tudnak rólam a kollégáim. Jogilag ugyanolyan házastársak vagyunk, mint bárki más. Nem kell a gyakorlati jogi következményeken törnöm a fejemet. Ez nagy különbség. Szlovákiában nem éltem kapcsolatban, úgyhogy nem tudom, ott milyen lett volna, de úgy képzelem, hogy összetettebb lett volna.

A barátai és a családja mit szólt ahhoz, hogy férjhez ment Angliában?

A szűkebb és a tágabb családtól is hatalmas támogatásban volt részem. Szuper esküvőnk volt, amin ott volt a családom nagy része. Sok támogató üzenetet kaptunk azoktól is, akiknek nem sikerült eljönniük. Nem panaszkodhatok.

A családdal vagy a barátokkal volt szó arról, hogy vajon mikor lesz hasonló lehetőség Szlovákiában is?

Azzal a tudattal mentem ebbe bele, hogy Szlovákiában ez pillanatnyilag nem lehetséges. Aztán beszélgettem néhány családtaggal, akik csak az esküvő alatt jöttek rá, milyen abszurd, hogy ezt Szlovákiában nem lehet megtenni.

Olvassa el

Azt akarjuk, hogy normálisan lehessen beszélni arról, hogy valaki meleg (kettős interjú)

Szlovákiával tehát továbbra is aktív kapcsolatot ápol?

Persze.

A házasságkötése után megszerezte a brit állampolgárságot. Tisztában volt azzal, hogy ennek az állampolgárságnak a megszerzésével elveszti a szlovákot?

Igen, tisztában voltam vele, hogy ez bonyolult lesz. Gyakorlati okokból viszont szükségem van a brit állampolgárságra. Például azért, hogy kapjak konzuli segítséget Nagy-Britanniától, amikor együtt utazunk. Nem számolok azzal, hogy a férjem konzuli segítséget kapna Szlovákiától, mivel nem él ott, és nem szlovák állampolgár. A gyakorlati okokon túl Nagy-Britannia a második hazám, és azt szeretném, ha meglenne a többi itteni jogom is, beleértve a választójogot.

A harmadik dimenzió szintén gyakorlati, mert a brexit után jól jön az állampolgárság. Létezik ugyan a settled status (letelepedett státusz – a szerk. megj.), de ezt nem garantálják állandóra, például ha valaki egy időre elhagyja az országot, ezt a státuszát elveszíti.

Ön tehát a szlovák hatóságoknak jelentette, hogy felvette a brit állampolgárságot. Elméletileg lehetséges lett volna, hogy nem jelenti be, és így nem vesztette volna el a szlovák állampolgárságot. Megszegte volna a törvényt, de el tudom képzelni, hogy egyesek ezt így csinálják.

Biztosan vannak ilyenek. Szlovákia nem tudja kideríteni, mely állampolgárok vettek fel másik állampolgárságot. Az országok nem osztják meg ezeket az információkat. Rajtunk múlik, hogy az állammal szemben őszintén viselkedjünk, és jelentsük. Én megtettem.

Miért fontos az ön számára továbbra is, hogy megtartsa a szlovák állampolgárságát? Szlovákia Nagy-Britanniával szemben uniós tagállam, ez volt a fő indok, vagy érzelmi okok is szerepet játszottak?

Különböző okok kombinációjáról van szó. Szlovákia az Európai Unió része, és európaiként szeretnék szabadon utazni és dolgozni Európában. De az érzelmi kötődés is benne van. Szlovákia az az ország, ahol megszülettem, ahol a családom és a barátaim élnek, és aktívan érdeklődöm a szlovákiai közélet iránt. Míg el nem vették az állampolgárságomat, minden választáson választottam. Ez az én országom, és nem fair, hogy az országom az egyetértésem nélkül elvegye tőlem az állampolgárságomat.

Ez röviddel a parlamenti választás előtt történt. Gondolom, érzékenyen érintette, hogy nem választhatott.

Persze, ez nagy dolog volt.

Az elejétől fogva tudta, hogy beperli a szlovák államot?

Lényegében az elejétől fogva tudtam, amikor a nagykövetségen megmondták, hogy elveszítem az állampolgárságomat. Ennek ellenére belementem a dologba, mert nem volt más lehetőségem. A kivétel vonatkozik rám, és hiszem, hogy jogosult vagyok rá. A brit törvények alapján kötöttem házasságot, ahol az azonos nemű párok házassága legális. A szlovák állampolgársági törvény nem említi, hogy a kivétel nem vonatkozik az azonos nemű párokra.

Mi a konkrét célja ezzel a perrel?

Több szinten szeretnék célokat elérni. Vissza akarom kapni az állampolgárságomat, mert jár nekem. A másik szint, hogy precedenst szeretnék teremteni más azonos nemű párok számára, akik az én helyzetemben vannak, tehát az azonos nemű párok számára, akik emiatt a diszkriminatív hozzáállás miatt veszítik el az állampolgárságukat.

Tud több ilyen esetről?

Olvastam róluk, személyesen nem ismerek ilyen párokat. Egyúttal tudok olyan emberekről, akik épp emiatt a tényező miatt fontolgatják, vállalják-e egyáltalán a házasságot. A harmadik szint pedig arról szól, hogy meggyőződésem, nem helyes és nem alkotmányos, hogy az állam elvegye az állampolgárságot valakinek az akarata ellenére.

A férje mit szólt hozzá, hogy elvesztette a szlovák állampolgárságát? Támogatja ebben a perben?

Ő is és a tágabb családom és a szlovákiai ismerőseim is támogatnak. Látják, hogy ez egy abszurd helyzet, amelyben 2024-ben találtuk magunkat, és nem értik teljesen, miért viselkedik az állam ilyen maradi módon.

Az ügyvédje, Fiala-Butora János azt mondja, ez az eset az állampolgársági törvény módosításával is végződhet úgy, hogy nem fogják elvenni azok állampolgárságát, akik másik útlevelet is szereznek. Nem túlságosan optimista várakozás ez?

Ezt nem tudom megítélni, mert nem vagyok jogász, de hiszek Fiala-Butora úrnak, mert ő egy élvonalbeli szakértő a szakterületén, és az egyik legelvhűbb és legempatikusabb ember, akivel valaha találkoztam. Nős férfiként vállalta az ügyemet, mert bár ez a probléma nem érinti, van benne empátia és érti, hogy egy kisebbség jogai mindannyiunk jogai.

Személyesen ennek nagyon örülnék, mert tudom, hogyan befolyásolja ez mások helyzetét is. Tudom, hogy ez a törvény eredetileg a magyar közösség ellen irányult. Azt gondolom, ez elfogadhatatlan. Ha a sikerem következtében a szlovákiai magyarok felvehetnék a magyar állampolgárságot anélkül, hogy ott kelljen élniük, mert ez számukra egy olyan ország, amelyhez érzelmi kötődésük van, az jó lenne.

Maradjunk még az LMBT+-jogoknál. Mit szól ahhoz, hogy egy olyan dolgot, ami a heteroszexuálisak számára nem ügy, önnek bírósági úton kell intéznie?

Habár Szlovákia nem ismerte el az azonos nemű párok kötelékeit, de olyan intézmények része, amelyekben kötelezettséget vállalt, hogy nem diszkriminálja őket konkrét élethelyzetekben. Sok jogunk már megvan, de nem helyes, ha minden egyes élethelyzetben a bíróságra kell járnunk, hogy kivívjuk őket.

Szlovákia természetesen el kell hogy ismerje az azonos nemű párok házasságát, és punktum. Rövid távon az egyetlen reális mód, ahogy ide eljuthatunk, a kötelékeink európai szintű elismerése. Már most tudjuk, hogy Szlovákia tehetségeket és befektetéseket veszít, mert nem ismeri el ezeket a kötelékeket, ami ellentétes a szabad mozgás elvével. Eljött az ideje, hogy országként, de kontinensként is, megadjuk minden párnak az egyenlőséget.

Szlovákiában viszont még a bejegyzett élettársi viszony is elképzelhetetlen a politikai képviselet nagy része számára, és ez a téma megosztja a társadalmat. Úgy tűnik, az azonos neműek házasságának a bevezetésétől politikailag még nagyon messze vagyunk.

Politikailag igen, de épp ezért látok különbséget aközött, ahogy ezt a politika és a társadalom kezeli. Nem bízhatunk a többség empátiájában, mivel az harminc év alatt nem hozott konkrét eredményt, még a kettős gyilkosság után sem. Ez egy kiváló téma a politikusoknak, mert könnyű célpont vagyunk. A mi bemocskolásunkkal és nevetségessé tételünkkel fedik el, hogy nem tudnak mit kínálni, esetleg azt is, ha valamit el akarnak rejteni. Hallani azt az érvet, hogy vannak fontosabb témák is, például a gazdasági kérdések. Harminc év után viszont Szlovákia sereghajtó az EU-ban az életszínvonal terén. Ezek a témák nem zárják ki egymást.

Ahhoz, hogy Szlovákiában elérjük az egyenlőséget, nem kell költségvetés, sem támogatások, sem uniós pénzek. Nem hatalmat akarunk, pénzt vagy előnyöket, hanem csak három dolgot: egyenlőséget, egyenlőséget és egyenlőséget. Ezt egy egyszerű szavazással meg lehetne oldani a parlamentben, amihez elég egy kicsit kevesebb közömbösség és egy kicsit több jóindulat. Épp ez az, ami hiányzik.

Nagy-Britanniában például tíz évvel ezelőtt foglalták törvénybe az azonos nemű párok házasságát. 2013-ban a lakosság 55 százaléka támogatta ezt az intézményt, ma ez nagyjából 80 százalék, és ez nem téma az emberek között. A politikusok tisztában vannak azzal, hogy egy könnyű ürügyet veszítenének el. Egyúttal azt is hozzá kell tennem, hogy harminc év alatt semmilyen nyomós érvet nem hallottam az egyenlőség ellen.

Szlovákiában például sokszor arra hivatkoznak, hogyan határozza meg a házasságot az egyház. Az egyház viszont az elváltaknak sem teszi lehetővé, hogy újraházasodjanak, de erről a polgári házasság kapcsán senki nem vitatkozik. Kettős mércét alkalmazunk aszerint, ahogy épp megfelel. Hasonló érveket hallunk azzal kapcsolatban is, hogy a házasság előfeltétele, hogy a pár gyerekeket nemzzen, mert így élhet túl a nemzet. Mivel a szexuális irányultságot nem az aktuális jogszabályokhoz szabjuk, a házasságkötés pedig lehetséges tekintet nélkül arra, hogy a pár nemzőképes-e, ezeket az érveket meggondolatlanoknak tartom. Szellemi lustaságról tanúskodnak.

A házasságot ugyanakkor nő és férfi kötelékeként definiálja a szlovák alkotmány is.

Habár a házasságot így definiálja az alkotmány, de Szlovákia nem diszkriminálhatja gyakorlati esetekben az azonos nemű párokat, akik házasságban élnek. Ez az én esetem. Magyarországon, Csehországban és csaknem az összes fejlett országban létezik a bejegyzett élettársi viszony intézménye, amely a gyerekek örökbefogadásán kívül nagyjából minden jogot megad, és mégsem dőlt össze a világ. A kötelékünk elismerése, ami számunkra gyakorlati eredményekkel jár, az az út, amelyen haladnunk kell. Azt gondolom viszont, hogy megoldást európai szinten fogunk elérni. A szlovák politikusok ugyanis még a kettős gyilkosság után is csak arra voltak képesek, hogy felkínálják a bizalmas személy (dôverník) intézményét, amit egy rossz viccnek tartok.

Először tehát erre a gyakorlati szintre kellene összpontosítanunk. Úgy gondolom, a közvélemény is lassan ebbe az irányba tolódik el, csak kár, hogy mindezen át kell esnünk. Azt a méltóságot viszont, amit a házasság intézménye szavatol, megérdemeljük. Nem fair, hogy egy kisebbség emberi jogairól a többség döntsön, amelyet ez amúgy sem érint. Képzelje el, hogy a 90-es években a szlovákiai magyar kisebbség jogairól népszavazáson döntöttek volna, félek belegondolni is. A mi jogainkról viszont még mindig így döntenek.

Az állampolgárság is egy érzékeny téma Szlovákiában, amelyet a politikusok tartanak életben. A múlt választási időszakban csak úgy változtatták meg a törvényt, hogy a másik állampolgárságot nem veszíti el, aki legalább öt éve a befogadó országban él. A törvény alapelve viszont megmaradt, vagyis a kettős állampolgárságot tulajdonképpen továbbra sem engedélyezték. Úgy tűnik tehát, a másik politikai oldal sem érdekelt abban, hogy ezen a téren változás legyen.

Ami a kettős állampolgárság tilalmát illeti, ez a törvény egyértelműen a szlovákiai magyarok ellen irányult. A szlovákiai magyarok közössége nem bevándorlók és vendégek közössége, akik idejöttek, és akiktől azt kellene várnunk, hogy olvadjanak be. Ez az ő országuk is, és az államnak mindent meg kellene tennie, hogy a szlovákiai magyarok őszinte viszonyt létesítsenek vele mint a hazájukkal anélkül, hogy kompromisszumokra kényszerülnének az identitásuk, a kultúrájuk és a nyelvük ügyében, amelyek ugyanannyira a Szlovák Köztársaság részét kell hogy képezzék, mint a szlovák kultúra és nyelv.

Az állam egyrészt úgy viselkedik a szlovákiai magyarokkal szemben, mint egy mostoha, másrészt pedig mint egy féltékeny házastárs, mert ha felveszik a magyar állampolgárságot, el akarja tőlük venni a szlovákot. A politikusok nem értik, hogy az identitásuk összetettebb, mint el tudnák képzelni, és teljesen legitim, hogy kötődjenek Magyarországhoz. Azt gondolom, hogy Szlovákia megérett arra, hogy magabiztos és szuverén országként elismerje a kisebbségei és közösségei jogait, és ápolja őket. Azok az országok, amelyek belátták a kisebbségeik fontosságát, mint Kanada, Spanyolország, Svájc, ezt a sokszínűséget saját erősségükként fogják fel.

A külügyminisztérium korábbi államtitkára, Martin Klus néhány éve azt mondta, a kettős állampolgársággal van egy olyan probléma is, hogy ha Magyarország elkezdi osztogatni az útleveleit Dél-Szlovákiában, ez arra az Oroszországra emlékeztethet, amelyik ugyanezt csinálta, majd a kisebbségei védelmére hivatkozva kezdett agresszióba. Mit szól ehhez az érvhez?

Értem, de nem értek vele egyet. Magyarország nem az egyetlen ország, amely származás vagy etnikai elv alapján oszt állampolgárságot. Ha az állam inkább úgy járna el, hogy a szlovákiai magyaroknak felkínálná a társadalmi inklúziót, azzal arra motiválhatná őket, hogy jobb viszonyuk legyen a Szlovák Köztársasághoz.

Egyúttal azt gondolom, a szlovákiai magyarok valójában a Szlovák Köztársaság lojális állampolgárai, mert ha nem lennének azok, már felvették volna a magyar állampolgárságot, és mindegy lenne nekik, hogy elveszítik a szlovákot. A szlovákiai magyaroknak fontos, hogy legyen szlovák állampolgárságuk. Azt gondolom, a magyar állampolgárság számukra inkább szimbolikus kérdés, mert érzelmi és történelmi kötődésük van Magyarországhoz, ami szerintem teljesen jogos.

Olyan vélemények is vannak, hogy az egyes kisebbségeknek szövetségesként kellene tekinteni egymásra. A magyar közösségen belül is vannak viszont olyanok, akik szerint az LMBT+-jogokat nem kellene összemosni a nemzeti kisebbségek jogaival. A szlovákiai magyarok jelenlegi politikai képviseletében ezek a hangok elég erősek.

Én látok párhuzamokat. Mindenkinek komplex identitása van, és mindegyikünk valamiben a többséghez, másban pedig valamilyen kisebbséghez tartozik. Arról van szó, hogy bele tudjuk képzelni magunkat a másik helyzetébe. Ahogy a szlovákiai magyarok nem bevándorlók és vendégek Szlovákiában, úgy az LMBT+-közösség sem a Marsról vagy Brüsszelből jött. Itt születtünk, itt nőttünk fel és itt szeretnénk élni anélkül, hogy kompromisszumokat kelljen tennünk az identitásunk kapcsán.

Az az érzésem, hogy a magyar közösség tagjai is bizonyos mértékig láthatatlannak érzik magukat, megtűrtnek és nem teljesen elfogadottnak. Az egyenlőséget nem érjük el azzal, ha kijelentjük, a törvény előtt mindenki egyenlő. Az egyenlőséget akkor érjük el, ha megismerjük és elfogadjuk az adott csoport specifikumait, és olyan feltételeket alakítunk ki, amelyekben az adott közösség virágozhat. Azt gondolom, együtt többet érhetünk el, mert ezek a problémák gyakran átfedésben vannak.

A magyarokról sokáig az a hír járta, hogy a jó oldalon állnak. A legutóbbi két választáson talán meglepetés történt ezen a téren. Én viszont nem lepődtem meg. A magyarok gyakorlatilag semmit nem kaptak cserébe azért a politikai tőkéért, amit ebbe az oldalba fektettek. Ami a nyelvtörvényt vagy az ország adminisztratív felosztását illeti, az állam arra sem alakítja ki a megfelelő feltételeket, hogy mint kulturális-etnikai kisebbség hosszú távon egyáltalán túléljenek. Ezt a frusztrációt értem, és sajnálom.

Egyúttal viszont dühít, amikor látom, hogy a magyar választókat azok a politikusok szólítják meg, akik a kettős állampolgárságot betiltották vagy Malina Hedviget megvádolták. Most pedig anélkül szólnak hozzájuk, hogy ezeket a hibákat kijavítanák vagy legalább elismernék, hogy megtörténtek.

Sajnálom azt is, hogy a magyar képviseletben ott vannak azok, akik talán a saját sikertelenségeik elfedésére pótcselekvéshez folyamodnak, és így találnak ránk. Szomorú, hogy azzal akarják elfedni a sikertelenségüket vagy bizonyos mértékig a politikai tehetetlenségüket a nemzetiségi jogok ügyében, hogy minket megaláznak vagy démonizálják a szivárványos zászlót. Nem gondolom, hogy ez előrevinné a magyar közösséget.

Ön jó viszonyt ápol a magyar nyelvvel és kultúrával, ez honnan ered?

Azt hiszem, már kiskoromtól így van. Egyszer Budapesten keresztül mentünk nyaralni Horvátországba, és óriási hatást tett rám a város. Szerelem volt első látásra. Amikor visszatértünk Szlovákiába, megvettem a Maďarčina pre samoukov című könyvet, és azóta birkózom a nyelvvel. Főleg az utóbbi években igyekszem megőrizni a kapcsolatomat a magyarral, podcastokat hallgatok és könyveket és cikkeket is olvasok magyarul.