A barátnőm sosem hagyja, hogy befejezzem a mondandómat, azt akarja, mindig övé legyen az utolsó szó. Hogyan beszélgessek vele?

Kommunikációs problémám van a partneremmel. A legnagyobb gond azzal van, hogy nem hallgatjuk meg egymást, és nem hagyjuk a másiknak végigmondani, amit elkezdett. Ha próbálok valami értelmesről beszélni, a barátnőm akkor is nagyon gyorsan félbeszakít, és belekezd a saját mondandójába. Gyakran kiragad a kontextusból egy állítást, amit vagy másképp mondtam, vagy el sem hangzott. Ez olyan vitához vezet, ahol nem lehet értelmesen érvelni, mert nem hagy szóhoz jutni. És ez megy állandóan. 

Hogyan találhatok megoldást erre egy olyan társsal, aki ha dührohamot kap, képes egy csomó sértést és különböző valótlanságokat hozzám vágni, amiket nehéz végighallgatnom, és amelyekre nehéz nem reagálni? Igyekszem őt meghallgatni és empatikusnak lenni, de úgy gondolom, hogy ezt nem tudja kezelni. Gyakorlatilag az összes veszekedésünk a kommunikációról és arról szólt, hogy gyakran azt állítja, hogy valamit mondtam, még ha nem is igaz. Ezt azonban értelmes érvekkel nem tudom neki elmagyarázni, mert senkit sem akar meghallgatni és inkább a családot támadja. A viták során nem mondhatok semmit, mert azt gondolja, hogy mindig neki van igaza. 

Mit tehetnék? Minden vitának én vetettem véget, és mindig én kértem bocsánatot tőle a hibáimért. És ha ez nem lenne elég, mindig az övé az utolsó szó, és ilyenkor üvöltözik, a tekintete pedig egyre vadabb, közben a saját állításait cáfolja meg. 

Martin, 37 éves

Lenka Pavuková Rušarová pszichológus válaszol

Kedves Martin!

Nagyra értékelem, hogy képes bocsánatot kérni a hibáiért, és azt is, hogy ismételten véget vet a veszekedéseknek. Ez hatalmas önkontrollt és nagylelkűséget is igényel.

Az, amit leír, úgy hangzik, mint a veszekedések gyakori forgatókönyve. Egy kapcsolatban az egyik fél olykor fokozottan érzékeny egy témára, és van, hogy mindketten azok. A fokozottan érzékeny azt jelenti, hogy az adott témát az ember ott is felfedezi, ahol csak érintőlegesen volt megemlítve. A partnere tehát gyakran reagál egy olyan dologra, amit ön nem úgy gondolt vagy lehet, hogy csak szerencsétlenül volt megfogalmazva.

Az ember számára ilyen „téma“ lehet például az attól való félelem, hogy nem tisztelik ,vagy az attól való félelem, hogy nem kell a másiknak, illetve más érzékeny pontok. Észrevette, hogy melyik téma tér vissza a veszekedések során?

Ha érint egy ilyen fájdalmas témát, és a barátnője agresszívan reagál, akkor az gyakran nem segít ha „értelmesen és logikusan“ reagál, vagy ha kijavítja. Tehát az érvelés ilyenkor nem segít, és az sem, ha elmagyarázza, mit mondott pontosan és mit nem mondott. Ez csak olaj a tűzre. A partnerének a megnyugváshoz ilyenkor valószínűleg arra van szüksége, hogy azt hallja öntől, hogy megérti, ami dühíti, és hogy a félelmei alaptalanok.

Azt azonban nem tudom, mi az a dolog, amire a partnere ingerülten reagál. Például ön tett egy semleges kijelentést: „Most hétvégén meglátogathatnánk a szüleimet.“ A barátnője pedig erre dühbe gurul: „Már megint csak azt csinálod, amit ők mondanak, eszedbe sem jut, hogy először megkérdezd, hogy én mit szeretnék csinálni!“ Ön ilyenkor megpróbálhat így válaszolni: „Ez így hangzott? Bocsánat. Én azt akarom, hogy egy olyan tervet készítsünk, amivel elégedett leszel. Semmiképpen sem akarom azt, hogy csak alkalmazkodnod kelljen. Hogyan képzelnéd el tehát a hétvégét?“

Ennek a módszernek a használatával a barátnője könnyebben megnyugszik, a vitának nem kellene elfajulnia, és képesnek kellene lenniük a család támadása és a régi sérelmek felhánytorgatása nélkül megtervezni a hétvégét.

És még egy apró megjegyzés – a levelében olyan szókapcsolatokat használ, hogy „minden veszekedés“, „mindig az övé kell, hogy legyen“ és hasonlók. Elgondolkodhat azon, hogy nem nagyítja-e fel néha a barátnője dühös reakcióját ezekkel az erős kifejezésekkel.

Filip Orsolya fordítása