Mi belenőttünk a mezőgazdaságba, mondja Korpás András szőlőnemesítő

Az érsekújvári járásbeli Fűr községben, az otthonában kerestük fel a nemzetközi hírű szőlőnemesítőt, Korpás Andrást, aki a 79. évében jár. A régi évjáratnak nyoma sincs, fürge, ruganyos léptekkel jön elénk. Érdeklődésünk érezhetően nem teher, lendületesen magyaráz.

A dolgozószobájába vezet, ahol szakkönyvek és szakfolyóiratok sorakoznak a könyvespolcon. A szoba közepén pedig egy nagy asztalon a legfrissebb kiadványok kapnak helyet, illetve azok, amelyekből a készülő publikációhoz dolgozik.

Korpás András szőlőnemesítőt és borászt Zuzana Čaputová köztársasági elnök tavaly a Pribina-kereszt II. fokozatával tüntette ki. Amikor az elnöki hivatalból megérkezett a telefon, és értesítették, hogy kitüntetik, épp ebben a dolgozószobában tartózkodott, szakcikket írt. Azt a tevékenységet végezte, amiért – a gyakorlati munka mellett – méltónak találták a rangos elismerésre. Korpás több mint 25 szőlőfajta nemesítésében vett részt, még metszésmódot is neveztek el róla.

Cikkünkből megtudja:

• hogyan lesz egy falusi szlovákiai magyar fiúból nemzetközi hírű szőlőnemesítő;
• mi a szőlőnemesítés célja;
• milyen vonatkozásban tekint Korpás András nosztalgiával az 1989 előtti szövetkezetekre;
• hogyan érinti az éghajlatváltozás a helyi borászatokat;
• miért komplex élmény a borivás.

---

Közel a földhöz

A szőlészethez úgy kezdett vonzódni, ahogy nagyon sokan akkoriban: „Mi belenőttünk a mezőgazdaságba” – mondja a borász. Az ugyancsak érsekújvári járásbeli Újlóton született, a faluban akkor még mindenki gazdálkodott. Sokkal közelebbi kapcsolatunk volt a természettel, a földdel – eleveníti fel a gyerekkort Korpás.

„A növény- és állattenyésztés mellett minden családnak volt kb. tíz ár szőlője is, a szőlőtermesztés és a borkészítés a mindennapok része volt” – mondja az első emlékekről a szülőfalujából azóta hosszú szakmai utat megtevő borász. A szőlődombon épített, vagy a löszfalba vájt borospincék már el-eltünedeztek Újlótról, de a házaknál lévő pincékben még lapult néhány hordó bor.

Egy gyermek elindul

A természet és a növények szeretete vezette a gadóci mezőgazdasági szakközépiskolába, amely akkoriban jó hírű, rangos iskolának számított. A harmadik évfolyamtól a kertészkedés szakirányon belül lehetett szőlőtermesztéssel foglalkozni – ott pecsételődött meg végleg, hogyan alakul a további pályája.

Ekkor érett meg az az elhatározás a kertészkedés iránt érdeklődő fiatal középiskolásban, hogy megcélozza a brünni mezőgazdasági főiskolát, amelyből csak később lett egyetem. A csehországi tanulmányokat egy rövid nyitrai kitérő előzte meg, mivel a barátai nem nyertek felvételt Brünnbe, a háromfős csapatból csak Korpás Andrást vették fel, valamint a komáromi iskolából 11-en Nyitrán kezdték meg tanulmányaikat. A honvágytól vezetve nyáron átiratkozott a nyitrai főiskolára.

Két év után újra felvételizett Brünnbe, pontosabban Lednicére, a brünni Mendel Egyetem Kertészeti Karára, a beilleszkedés nem okozott gondot. Korpás azt meséli, hogy magyar alapiskolába és szakközépiskolába járt, de gyerekkorában, a faluban „az utcán” megtanultak szlovákul, ezért nem voltak nyelvi nehézségei az egyetemen.

A szlovák nyelvről a váltás a csehre zökkenőmentesen történt a főiskolán. A szakdolgozatot is már csehül írta a mérnöknek készülő magyar fiú, pedig szlovákul is írhatta volna.

Megdöbbenve meséli Korpás, hogy ma végzős egyetemisták keresik meg azzal, hogy egy-egy témában szakdolgozatot írnának, amit már pár hét múlva le kell adni. Azt meséli, hogy náluk már harmadévben témát kellett választaniuk, és két év kutatómunka következett, amire a szakdolgozatot alapozni lehetett.

Kutatás és nemesítés

Vilém Kraus professzor tudományos segédmunkatársaként folytatta a kutatómunkát, a nyarakat is Csehországban töltötte. Az oktatás mellett szőlőnemesítéssel is foglalkozott a professzor, aki az új nemesítésekkel való törődést az ifjú kutatóra bízta.

A szőlőnemesítés új lendületet vett Csehszlovákiában: a ’60-as évek végén ismerték el a Pálavát, majd az Aureliust és más borszőlőfajtákat. Korpás kihívásnak és csábítónak érezte, hogy olyannal foglalkozzon, amivel alkotni és teremteni tud valami újat.

Milyen lehetőségei voltak egy fiatal mérnöknek a szocializmusban? – kérdeztük Korpás Andrást. Azt feltételeztük, hogy ma a sokféle családi borászat talán nagyobb teret enged a kísérletezésnek, mint a korábbi, központosított rendszer. De a borász azzal érvelt, hogy a hetvenes években a szövetkezetek nagy szabadságot adtak a tenni és dolgozni akaró fiatal szakembereknek a kibontakozásra – ez történt vele is.

Kürti építkezés

Munkaadója, a fűri és a kürti szövetkezet egyesülése nyomán egy nagy gazdaság jött létre, ahol intenzív szőlőtermesztés és kertészkedés kezdődött. Senki nem gördített akadályt az új „főkertész” elé, minden elképzelést meg lehetett valósítani. 300 hektár szőlőt telepítettek, ehhez jött még 90 hektár gyümölcs (főleg alma és barack), 40 hektár zöldség, elsősorban fűszerpaprika, valamint 50 hektár dohány, mindez a friss diplomás Korpás András felügyelete alá tartozott.

Azt a szabadságot, amit induláskor kapott, a szövetkezetben egészen a 2010-es nyugdíjba vonulásáig élvezhette. A szövetkezettel máig élő a kapcsolata, rendszeresen visszalátogat.

Kis nosztalgiával idézi fel azt az időszakot, amikor tettre kész fiatal mérnökként megérkezett, és azt látta, hogy nem a legjobb kondícióban van a hozzá tartozó ágazat. Az egyik első nagy projektje a fűri Öreghegy – 29 hektáros – telepítése volt 1971 tavaszán. Büszkén meséli Korpás, hogy az akkori technikai feltételek mellett két hét alatt végeztek a kiültetéssel. Később egy alkalommal került sor ilyen nagy telepítésre, mégpedig a kürti Górén, amely meghaladta a 30 hektárt.

Az első szőlőtelepítésre magával hozta Lednicéről az új nemesítéseket és Kraus professzor ajándék nemesítéseit is (Szürkebarát, Leányka és Rajnai rizling keresztezések), amelyeket kiültettek. Ma Morvaországban a Svojsen és Rulenka néven ismerik, és be is jegyezték azokat a fajtákat, amelyeket több mint négy évtizede Korpásék ültettek ki. Szlovákiában azonban ezek máig nem bejegyzett fajták.

Az együttműködés nem korlátozódott a brünni egyetemre, hanem kiterjesztették azt a nyitraira is, a pozsonyi Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézetre, az állami fajtaminősítő hatóságra (ÚKSÚP) és az akkor működő négy nemesítőállomásra (ma már egy sem működik az országban).

„Ha új telepítésekre került sor, akkor próbajelleggel egy kisebb parcellán művelési, fajta- vagy növényvédelmi kísérletek folytak. Ennek eredményeként egy hatalmas fajtagyűjtemény jött létre a fűri–kürti szövetkezetben, amely kb. 1200 fajtát, új nemesítést foglalt magába” – mondja büszkén Korpás.

A szőlészetet gyakran keresték fel középiskolások és főiskolások, mert az alacsony tőkeműveléstől egészen a kettős függönyig szinte minden művelési módot meg tudtak mutatni az érdeklődőknek, akik nemcsak Szlovákiából érkeztek, hanem jöttek például Magyarországról, Morvaországból, Olaszországból, Szovjetunióból, Dél-Afrikából és más országokból is.

Korpás viccesen azt szokta mondani: „Nem kell sehova utaznunk, elhozzák hozzánk az ismereteket.” De természetesen ők is sokfelé utaztak, hogy helyben tekintsék meg a szőlőültetvényeket és a borászatokat. Ezek a kiruccanások és külföldi kapcsolatok a szocializmus évei alatt nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kürti szőlészet fejlődni tudjon.

Megtorpant fejlődés

„Meg kell jegyezni, hogy a ’70-es évek elején végzett szőlész- és borászgenerációnak óriási szerepe volt abban, hogy a dél-szlovákiai szőlészet és borászat fejlődése hatalmas lendületet vett” – mondja Korpás. Ez a fejlődés szerinte a ’80-as évek végén, de inkább a ’90-es évek elején megtorpant, mert a privatizációs hullám nyomán a borászatokat eladták vagy más módon megszerezték, a szőlészetek pedig a szövetkezetek nyakán maradtak.

„A korábbi, sikeres időszakban a szlovákiai szőlészetek 32 ezer hektáron gazdálkodtak, mára ez lecsökkent 8 ezer hektárra. Csak szőlőt termeszteni, feldolgozó borászat nélkül, már nem érte meg, mert nem tudták a szőlőt eladni” – vázolja fel a megváltozott helyzetet az egykori mintaszőlészetet vezető mérnök.

Forró nyarak, enyhe telek

A régió, a Kürt–Párkány–Ógyalla háromszög adottságai nem változtak meg, ma is ez az ország legmelegebb része, ez pedig kedvez a szőlőtermesztésnek. Korpás kiemeli, hogy nagyon szép borok készülnek a helyi borászatokban, a nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket érnek el. Több borász kapacitásproblémával küzd, nem tudja kielégíteni a keresletet.

Korpás nem aggódik a megváltozott időjárási körülmények miatt. A forróbb nyarak és az enyhébb telek nem érintik rosszul a szőlőtermesztést, mert annak az északi határán vagyunk. Úgy véli, a szárazság és a vízhiány viszont gondot jelent, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a szárazabb vidéken a szőlőt öntözni fogják.

Divat lett a bor

Egészen jól nyomon lehet követni azt a minőségi változást, ami a borkészítésben megjelent, véli Korpás, majd hozzáteszi, a javuló borminőség magával hozta a borivás kultúrájának a kialakulását.

A borivás több érzékszervet is bekapcsol: kóstolás előtt megvizsgáljuk a bor színét, megillatozzuk. És amikor lenyeljük, minden borfajta, évjárat stb. más-más hatást vált ki. A kulturált és mértékletes borfogyasztás komplex élményt nyújt, vallja a tapasztalt borkóstoló.