Győzelmet hirdetett, de továbbra is a túlélésért küzd a Magyar Szövetség

Győztünk – jelentette Facebook-oldalán az elnökválasztás éjszakáján Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke. Egy szó elég volt, hogy átjöjjön az üzenet a sikerre éhes politikai közösségnek, melyet képvisel. S a győzelmet nem kell magyarázni, tartja a mondás.

Azonban érdemes az egyszavas üzenet mögé nézni egy kicsit, mert ha megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy a Magyar Szövetség bonyolult helyzetét az sem oldotta meg, hogy a párt a győztesre tett az elnökválasztáson.

A Napunk az elmúlt napokban több, a párt belső ügyeire rálátó Szövetség-politikussal is beszélt. Ezekből a háttérbeszélgetésekből raktuk össze a képet arról, milyen vonalak mentén zajlik most a gondolkodás a pártban, hogyan születhettek a döntések, mi motiválja az egyes szereplőket, és mik lehetnek a jövő egyes forgatókönyvei. Kiderült, a párt továbbra is rendkívül rossz állapotban van, a belső feszültség meglehetősen nagy, és tudják, hogy jócskán erőn felül kell teljesíteniük ahhoz, hogy legalább egy EP-mandátum összejöjjön.

Forró előremenekülése

Az elnökválasztás első fordulójának urnazárása utáni percekben már sejteni lehetett, hogy a következő két hét nagyon turbulens és sok tekintetben sorsfordító lesz a Magyar Szövetség számára. Arra, hogy Forró Krisztián eredménye bőven 4 százalék alatt marad, számítani lehetett, de hogy ezzel a ténnyel, valamint Ivan Korčok első körös győzelmével mit kezd a párt, az meglehetősen ködös volt.

A Magyar Szövetség a decemberi közgyűlése óta nem igazán találja önmagát. A pártot belső ellentétek feszítik, a tavaly szeptemberi parlamenti választáson elszenvedett vereség utáni csalódás továbbra is jelen van, nem igazán sikerült feldolgozni. A kommunikációt nem sikerült egységesíteni, és rövid távú célokon felül más víziót egyelőre nem sikerült megfogalmazni.

A párt aktivitást ígért, de ez jórészt elmaradt. A tisztújítás utáni első időszakban még úgy tűnt, rendszeresen tartanak majd sajtótájékoztatókat, ám pár ilyen után ezt nem folytatták. A régiókból érkező információk szerint a párt munkája koordinálatlan, és még Gyimesi György sem kezdett igazán hozzá a „méhészek és borászok” bevonásába a párt életébe a párhuzamos struktúrák kiépítésével. A Magyar Szövetség továbbra is fejnehéz, de nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal – ez pedig sok esetben az elnökségre is érvényes.

Komoly szakmai munka pedig továbbra sem folyik a pártban ezen a szinten. Országos politikai kérdésekről, átfogó stratégiákról nem igazán vitatkoznak, nem működnek szakbizottságok, szakmai háttérintézmények. A két és fél éve összerakott oktatási munkacsoport azóta egyetlenegyszer ülésezett. A párt ad hoc reagál dolgokra, gyakran késéssel, a politikusok a közösségi médiában kommunikálnak.

Ennek a helyzetnek a gyökere abban keresendő, hogy az elnökválasztásig nem került pont annak a kérdésnek a végére, tulajdonképpen mi is a Magyar Szövetség: gyűjtőpárt, mely szélesebb rétegeket próbál megszólítani, vagy feladják ezt az ambíciót, és oldalt választanak. A többség persze kimondatlanul is sejtette, hogy végül merre billen el a mérleg nyelve. Forró indulása a választáson viszont egyfajta teszt, mondhatni népszavazás volt az iránnyal, és a pártelnök személyével kapcsolatban is.

Amennyiben Forró 4 százalék fölötti eredménnyel, vagy mondjuk 100 ezer körüli karikával  végzett volna, eredményesebben védhette volna a pozícióját – ám a mozgósítás nagyon rosszul sikerült, az eredmény pedig nagyon gyenge lett. Ezt az is tetézte, hogy a magyarlakta régiók szavazási hajlandósága szakadéknyival alacsonyabb volt, mint az északabbi járásoké.

Forrónak tehát a rossz eredmény után saját politikai túlélése érdekében előre kellett menekülnie, és át kellett vennie a kezdeményezést pártbeli riválisától, Gyimesi Györgytől, aki már az elnökválasztási kampány legelejétől forszírozta a pártban Peter Pellegrini támogatását.

Arra, hogy ez így történt, az is utal, hogy Gyimesi az első forduló után arról panaszkodott, kihagyták őt a párt belső tárgyalásaiból – a választási éjszakán Kelet-Szlovákiában volt, és nem tudott online csatlakozni a párt elnökségi üléséhez. S hétfőn a Magyar Szövetség Peter Pellegrinivel tárgyaló delegációjában sem ült ott: Berényi József és Orosz Örs kapott helyet Forró Krisztián mellett.

Paradox módon az is Forró Krisztiánt erősítette, hogy az első forduló után felajánlotta a lemondását a pártelnöki posztról, de az elnökség elutasította azt. Ez jó taktikának bizonyult, hiszen így teljes legitimitással folytathatta, amit elkezdett.

A Nagy Pellegrini-fordulat

Az, hogy a Magyar Szövetség hajójának orrát a jelenlegi kormánypártok felé fordították, már csaknem egy éve egyre nyilvánvalóbb. A tavalyi pártszakadás óta több dimenzióban is ez zajlik, fokozatosan ideologizálják meg a fordulat szükségességét. Vannak, akik ideológiai szükségszerűségként hivatkoznak erre, mások a pragmatikus szempontokat emelik ki, megint mások a jól működő együttműködésre mutatnak rá például Nyitra megyében.

Az tehát nem is igazán volt kétséges, hogy a Magyar Szövetség politikusai – kevés kivétellel – milyen irányba hajlandók elkötelezni magukat. A pártvezetésen belül sokan gondolják úgy, hogy ez a racionális megközelítés – egyrészt ez Budapest politikája és akarata, másrészt a pragmatikus és gyakorlati megfontolások is azt diktálják, hogy azzal kössenek paktumot, aki ígérni is tud nekik valamit.

Sokan ráadásul dühösek a korábban természetes szövetségesnek számító jobboldali-demokratikus oldalra is, mondván, sokat ígértek a magyaroknak, de ebből nem sokat szállítottak nekik – így kihasználva érzik magukat. „A puding próbája az evés” jelszóval pedig most a kecsegtető populista oldalt is ki akarják próbálni – kevesen vannak azok, akik a Smer halálos ölelésétől tartanak.

Olyan véleménnyel is találkoztunk a párton belülről, hogy ez a stratégia Bugár Bélának és a Hídnak is bejött volna 2016-ban, az MKP-ra pedig akkor rá lehetett volna számolni – ha nem következik be az újságírógyilkosság, mely felforgatta a közéletet, és lenullázta a Hidat, miután nem léptek ki a kormányból.

A többség tehát egyetértett abban, hogy az út adott volt. Az azonban nem volt mindegy, ki és hogyan tetőzi be ezt a folyamatot, ki aratja le a babérokat, és/vagy ki viszi el a balhét – balhéra márpedig számítani lehetett, hiszen a szlovákiai magyar választók egyáltalán nem egységesek ebben a kérdésben. Forró Krisztián azonban gyorsan lépett.

Közvetlenül az első forduló után a képlékeny helyzetben, mikor a párt elnöksége még hezitált, hogyan kellene ezt az egészet lebonyolítani, Forró ütni kezdte a vasat, amíg meleg. A kormány galántai kihelyezett ülésén, amelyen részt vett, a saját kezébe vette a dolgokat úgy, hogy tulajdonképpen senkinek sem szólt, mire készül.

Kollégái csak azt vették észre, hogy a pártelnök hirtelen megváltoztatta a napi programját. Forró hirtelen Pozsonyban bukkant fel Pellegrini oldalán egy rögtönzött sajtótájékoztatón, és bejelentette, hogy beáll mögé – előzetesen nem egyeztette a dolgot az elnökséggel. A fordulat meglepte az elnökséget, de nem rázta meg különösebben – a fő kifogás nem az volt, hogy Pellegrini mögé állt be, hanem az, hogy ezt a kollégáin átnyúlva tette, s nem először kerüli meg így az elnökséget.

Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy az elnökségben nagy veszekedés is lett ebből. A párt azonban lépéskényszerbe került, és végül Cziprusz Zoltán és Gyimesi György voltak azok, akik összehozták, hogy a párt elnökségének nagy része beálljon Pellegrini mögé.

A közösségi oldalakon nagy volt a felháborodás, hogy Forróék beálltak Pellegrini mögé, s ez elsősorban Forrón csattant. A pártelnök azonban nem igazán reagált a dologra, annyit tett csupán, hogy korlátozta a hozzászólásokat a posztjai alatt. Az előállt helyzetnek ugyanis rövid távon több volt az előnye számára, mint a hátránya. Sok dolgot ugyanis még úgy is sejteni lehetett, hogy az elnökválasztás végeredménye még nem volt ismert.

Az egyik ilyen dolog az volt, hogy a párt választóinak kemény magját nem rengeti meg Forró oldalválasztása: Pellegrini támogatását könnyebben lehetett megideologizálni, mint Korčokét – azt pedig Forró nem engedhette meg magának, hogy ne fogalmazzon meg véleményt, mert ez az EP-választásra való mobilizálás szempontjából lett volna kontraproduktív.

Forró másrészt tisztában volt azzal is, hogy a szlovákiai magyar választók egy része az ő ajánlásától függetlenül is Pellegrinire ment volna szavazni: a végelszámolásnál pedig őket is hozzá lehet majd csapni a táborhoz. Korčok szavazóinak meggyőzése pedig szóba sem jött – ők valószínűleg egyébként sem szavaznának már a Magyar Szövetségre, így el lehetett őket engedni.

Így jött el az elnökválasztás második fordulója: Forró pedig manővereivel kiharcolta, hogy játékban maradjon. Meghívták Peter Pellegrini eredményvárójára, pózolhatott a következő elnökkel és a kormányoldal politikusaival, és nem hagyta meg ezt a kiváltságot Gyimesi Györgynek, kiharapva egy falatot a tortájából. S ezzel párton belülre is üzent: számolni kell vele.

A nagy ígéretek

Pellegrini győzelmével mindenki elégedett volt: Forró, Gyimesi és a többiek nagy része is úgy érezhette, hogy erősebben jött ki a helyzetből, akár egyéni, akár pártszinten. Tér nyílt a győzelmi kommunikációra, az önigazoló nyilatkozatokra. Sokan pedig úgy gondolták, hogy ez lendületet adhat az EP-választásokra is, melynek kampánya már húsvétkor elkezdődött az első óriásplakátokkal.

Az EP-választásokra ugyanis a pártban már sokan előre keresztet vetettek – mégpedig azért, mert úgy tűnik, magasabb lehet a részvétel a szokásosnál, és a várakozások szerint 30, rosszabb forgatókönyvek szerint akár 40 százalékos is lehet. Ez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Szövetségnek abszolút erőn felül kell teljesítenie az 5 százalék eléréséhez, és mozgósítania kell a parlamenti választáson urnákhoz járuló választóik háromnegyedét, de akár négyötödét is.

Ezt pedig sokkal kevesebb pénzből kell megtennie, egy olyan választás során, ami még úgy is keveseket érdekel, hogy most fontosabbnak és tematizáltabbnak tűnik, mint korábban. S egy olyan környezetben kell mindezt megtenniük, ahol két szlovák pártnak is van országosan ismert magyar jelöltje ellenzéki oldalon, méghozzá előkelő helyen: Ódor Lajos és Hamran István is indulni fog.

S ami beindította a vészjelzőt a pártban, azok az elnökválasztás második fordulójának részvételi adatai. Azt még a legmerészebbek sem állítják igazán, hogy a magyar választók a mérleg nyelveként tudtak funkcionálni az elnökválasztási harcban.

A valós helyzet azonban sokkal rosszabb: egyre több elemzés mutat arra, hogy bár Pellegrini több százezer új szavazót tudott megmozgatni, közöttük elhanyagolható számú magyar volt. A déli járások részvételi aránya ugyanis a második fordulóban is elmaradt az országostól, ráadásul a települési szintű adatokból úgy tűnik, hogy elsősorban a nagyobb szlovák részvétel dobta meg a részvételt délen is, a magyarok kevesebb, mint harmada mehetett el szavazni.

Ebben a helyzetben a pártnak szüksége lenne arra, hogy külső segítséget kapjon újdonsült szövetségeseitől. Ez azonban egyelőre elmaradt, s vannak a pártban olyanok is, akik egyáltalán nem bíznak benne, hogy bármilyen konkrét előnnyel járhat a Fico felé fordulás – rendszerszintűvel legalábbis biztosan nem. Már csak azért sem, mert a Magyar Szövetség, úgy tűnik, nem sokat tud kínálni cserébe.

Forró Krisztián igyekszik mutatni, hogy nagyon aktívan keresi a lehetőségeket: Ficóval, Pellegrinivel, Tomáš Druckerrel tárgyal, és igyekszik fenntartani a látszatot, hogy a következő időszakban komoly dolgok történnek majd. Igazán konkrét dolgokat azonban nem kommunikál ezekről a tárgyalásokról, csak a nagy egyetértést, esetleg ígéreteket.

S nem csak az újságírók, a párt ügyeire rálátó forrásaink sem igazán tudnak olyan dolgokról, melyek igazán eladhatóak lennének. „Ott tartunk, hogy két körforgalom ígérete az eredmény a 63-as úton” – mondja egyik forrásunk, aki hozzáteszi, a szlovákiai magyar politika még pár évvel ezelőtt is nagyobb tétekben játszott ennél. Vannak, akik megemlítik a rimaszombati kórház megépülésének lehetőségét is – de a kétségek ezzel kapcsolatban is fennállnak, sokan úgy gondolják, hogy a kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben valószínűleg inkább más kórházakat fejleszt majd.

S az is a levegőben lóg, hogy a pártnak nagyobb befolyása lehet majd arra, ami az országos döntéshozatalban történik. Horony Ákos kisebbségügyi kormánybiztos kompetenciáit ugyan a Fico-kormány megerősítette, de egyelőre nem tudni, hogy mi lehet ennek a valós hatása. S itt van még az RTVS ügye – de az sem kommunikálható a szlovákiai magyarság érdekében elért eredményként, hogy esetleg Forró Krisztián tehet javaslatot a nemzetiségi adások főszerkesztőjére, ha végül sikerül bedarálnia a közmédiát az SNS-nek.

Olvassa el

A magyar adás sem ússza meg: a Magyar Szövetség befolyást szerezne a Pátria Rádióban

S van még egy intő jel, ami arra utal, hogy a kormánypártok nem veszik különösebben komolyan a Magyar Szövetséget – az SNS úgy állt elő a civiltörvénnyel, hogy nem konzultált a párt politikusaival. A törvény ugyanakkor rendkívül hátrányos lenne a Magyarországról támogatott civil szervezetekre és intézményekre. Forró ezekre a felvetésekre az ügyet bagatellizálva reagált, ráadásul nem egyeztette véleményét a párt elnökségével sem – azt azonban nem tudni, van-e olyan megoldás a tarsolyában, amivel ki tudja húzni az ügy méregfogát, és ki tud-e járni valami kedvező megoldást újdonsült politikai szövetségeseinél.

Az EP-kampányban azonban nemcsak ez okozhat problémát, hanem az egységes és erős üzenet megfogalmazása is. Az első plakátok az ukrajnai háborúra reflektálva az előző időszakban hangsúlyozott „békepártiságot” viszik tovább, melyet ezek szerint működő üzenetként regisztráltak a párt kampánystratégái.

Ezzel azonban nem mindenki ért egyet: van, aki szerint ez az üzenet már kifulladt, és nem kéne tovább erőltetni, máshová kéne helyezni a hangsúlyt. Más forrásaink véleménye az, hogy ha a párt a politikai mainstream üzeneteit ismételgeti, azzal nem szerzi vissza a saját választóit, a szavazók inkább az ezt hitelesebben képviselő, legerősebb pártokra szavaznak majd, egyre nagyobb számban.

A hosszú csend kora

Az EP-választás valószínűleg nagyon sokáig az utolsó komoly epizódja lesz a szlovákiai belpolitikai átrendeződéseknek. Robert Fico azzal számol, hogy még a nyári uborkaszezon előtt keresztülviszi a hatalmát megszilárdító intézkedéseit is. A következő választások pedig 2027-ben lesznek, három év múlva, hacsak nem történik valami váratlan.

Az EP-választáson múlik tehát, milyen kondícióban és milyen vezetőséggel vág neki a Magyar Szövetség a hosszú csend időszakának. A választások után egészen biztosan tisztújító kongresszusra kerül majd sor – vagy közvetlenül a voksolás után, még júniusban, a politikai uborkaszezon előtt, vagy szeptemberben, a következő szezon kezdetén.

Forrásaink elmondásából egyelőre három forgatókönyv rajzolódik ki. Az egyik, hogy Forró Krisztián újra megpályázza a pártelnöki posztot – ezt nem kommunikálta nyilvánosan, de állítólag minden jel erre mutat. Két ellenfele is lehet: az egyik Gyimesi György, a másik pedig Orosz Örs – de egyelőre nyíltan erről még senki sem kommunikált a pártban, és a nevezettek sem jelentették be esetleges ambícióikat. Abban az esetben azonban, ha ez a forgatókönyv valósul meg, három eltérő nézet ütközhet majd meg a három lehetséges elnökjelölt személyében.

Forró Krisztián minden bizonnyal folytatná a jelenlegi irányt: gyűjtőpárti elképzelések mentén, de a hatalommal pragmatikus kapcsolatot ápolva. Orosz Örs is a gyűjtőpártiság híveként tűnik fel, de ő láthatóan nem zárkózik el a kapcsolattartástól az ellenzék konzervatívabb pártjaival sem. Gyimesi György pedig minden bizonnyal teljesen a jelenlegi kormánypártokhoz irányítaná a Magyar Szövetséget.

Forróval kapcsolatban felmerül, hogy több elbukott választás után van-e elégséges támogatói bázisa – arra a szintre mindenesetre a választások utáni manővereivel felhozta magát, hogy újra megpróbáljon harcba szállni az elnöki posztért, és egy esetleges EP-siker ehhez sokat tenne hozzá.

Orosznak viszonylag széles támogatói bázisa van a párton belüli mérsékeltek körében, de a belső ellenzéke is hangos. A párt jobbszárnya nagyon ellenzi őt, főleg Gyimesi György holdudvara, illetve Gubík László köreinek egy része – a párt „megtisztulását” szorgalmazók rásütötték a „liberális” bélyeget, és igyekeznek kiszorítani őt.

S nagy kérdés, mik az ambíciói Gyimesi Györgynek. Decemberben nem túl nagy többséggel választották alelnökké, ami gyengíti pozícióját, de azóta megköthette a különalkuit az őt ellenzőkkel is, és a Pellegrini-fordulatban játszott szerepe, valamint a szlovák kormányoldallal ápolt szorosabb kapcsolata erősítheti őt a párton belül. Így akár meg is szerezheti a hatalmat a Magyar Szövetségben, és számolnak vele, hogy meg fogja próbálni.

Az azonban egyáltalán nem egyértelmű, hogy Gyimesi ambícióit mindez kielégíti-e. A párt elnökségét egy tét nélküli időszakban venné át, márpedig Gyimesi nem lassan építkező stratéga. A szlovák politikai oldalon, melynek az ismertségét köszönheti, pedig nagyobb ambíciói lehetnének. Már a parlamenti választások után suttogták, hogy feladatot kaphat a kormányzattól, de az akkor nem jött össze – hogy miért, azzal kapcsolatban több feltételezés is él. Az egyik ilyen feltételezés, hogy Robert Fico nem bízott igazán Gyimesiben. A másik, hogy ő maga nem akart olyan pozíciót, ahol korlátozottak a lehetőségei.

Azóta azonban változott a világ. Gyimesi a Pellegrini-eredményvárón büszkén pózolt a kormánypolitikusokkal, és nem úgy tűnt, hogy ne élvezné a kegyeiket. Nem kizárt tehát, hogy lenne erre keresnivalója. A médiafigyelmet, a belpolitikai akciót pedig elsősorban a szlovák oldalon kapná meg, nem a parlamenten kívüli Magyar Szövetség elnökeként.

Elképzelhető tehát, hogy Gyimesi megpróbálja átvenni a pártot a nyáron – ha az EP-választáson elbukik a Magyar Szövetség, erre nagyobb esélye lenne, de siker esetén sem kizárt a dolog. S a párttal együtt kötelezné el magát a jelenlegi kormánypártok mellett.

Abban az esetben azonban, ha nem tudja átvenni a pártot, kevés indok szól amellett, hogy három évig a Magyar Szövetség kötelékében maradjon. Gyimesi eddig is különutasként dolgozott a pártban, cselekvési szabadságot követelt magának, és nem tudott igazán jól beilleszkedni a közegbe. Amennyiben egy három év magányra utalt pártban kellene hosszú távon dolgoznia, az elvenné tőle a szlovák (alternatív) médiában elért impact-faktort.

Eközben a szlovák szuverenista szélsőjobboldalon újabb lehetőségek nyíltak meg: Štefan Harabin negyedmillió választójának nincs igazi gazdája. Gyimesi közeli barátja, Tomáš Taraba azonban egyre inkább erősödik, és egyáltalán nem kizárt, hogy előbb-utóbb megpróbál jogot formálni egy párt élén a szlovákiai szélsőjobbra – beleértve azokat a magyar szavazókat is, akik számára fontos a kultúrharc, és meggyőzhetők szuverenista szlogenekkel. Ebben pedig Gyimesi György nagy segítségére lehetne…

A Magyar Szövetségben azonban egyelőre nem folyik nyílt diskurzus minderről. Forrásaink szerint úgy tűnik, most egy ideig csend lesz a párt háza táján, amíg fel nem pörög az EP-kampány.