Orbánék hatalmi játszmái a kisebbségi magyar érdekképviselet végét jelentik

Erdélyig érződik, milyen intenzív, sokak számára kiábrándító kampányon van túl Szlovákia, és hogy ez a kampány milyen mélyen érinti a szlovákiai magyar közösséget. Az elnökválasztási küzdelemnek Szlovákiában hosszú távú következményei lesznek – Marosvásárhelyről figyelve úgy tűnik, felgyorsul a szlovák jogállam leépítése, és ez maga alá gyűri majd a szlovákiai magyar közösség intézményeit is. De túl a belpolitikai következményeken a teljes Kárpát-medencei magyar közösség számára is van tanulsága annak, amit az elmúlt hónapok hoztak.

A magyar kisebbségi szervezetek körül fogy a levegő, belső válságokkal küzdenek, sem a belpolitikában, sem az európai porondon nem tudják betölteni azokat a feladatokat, amelyek kisebbségi szempontból nélkülözhetetlenek lennének. Elégtelenség, ötlettelenség, kényszerpálya, megosztottság és mindenekelőtt: politikai kontroll.

Magyarországról gyakorolt, irányított politikai ellenőrzés fojtja meg a kisebbségi politikát. Nem véletlenszerűen, nem mellékesen, hanem bizonyos értelemben célzottan. Az a fajta autokratikus építkezés, amely Robert Ficót hatalomra juttatta, majd kanyarban előzéssel választási győzelmet biztosított Peter Pellegrininek, a kisebbségi magyar politika sorvadását kívánja és feltételezi. Nagy valószínűséggel, ha csak nem történik változás, annak megszűnéséhez fog vezetni.

Orbán Viktor már többször elmarasztalta a szlovákiai magyar politikusokat, előrevetítette és felgyorsította a szlovákiai magyar érdekképviseleti kudarcokat. Hogy végül beigazolódtak az előrejelzései, nem meglepő. Egy hatalomkoncentrációra törekvő autokráciában (amilyen az orbáni Magyarország és a ficói Szlovákia) a kisebbségi politikai és civil szervezetek kockázati tényezőnek számítanak. A hatalomkoncentrációt veszélyeztetik, nehezebb erős kisebbségi szervezetek mellett teljes pályás letámadást indítani a civil szféra ellen, diszkriminatív politikát folytatni, ellenségképeket gyártani. Szóval illiberáliában a kisebbségpolitikának helye nincs.

Kisebbségi magyar politikusok a közösségük ellen

Az a meglepő, hogy miközben a szlovákiai magyar politikusok mozgástere ütemesen, kiszámíthatóan szűkül, aközben még mindig és mindezek ellenére is lojálisan támogatják Orbán Viktor agendáját. Maguk alatt vágják összehangolt munkával és jó érzékkel a fát. A kisebbségi politikusok ebben a közösségellenes „munkában” magán menekülő útvonalakat keresnek, különalkukat kötnek a demokrácia- és jogállamellenes többségi politikusokkal, személyes karrierjüket mentik.

Kliensnek ajánlkoznak fel, és ez az ajánlkozás, készségesség igen kedves a korrupció és klientúra alapú új politikai rendnek. Így izmosodnak most a szlovákiai dísz- és alibimagyarok, akik még mindig kisebbségi magyar politikusnak becézik magukat. Ők lesznek azok, akik a teljes közösségükkel szemben, pontos alkuk mentén megállapodnak a hatalommal, és akkor is fenntartják a kisebbségbarát állam látszatát, amikor Szlovákia két lábbal ugrál majd a kisebbségi jogokon. Volt már ilyen, lesz még ilyen, ha nem tér magához a kisebbségi érdekképviselet.

Térhet-e még magához? Erdélyben lenne erre esély. Az RMDSZ hűségesen és fenntartások nélkül besorolt ugyan a NER-be, belső ellenzéke egy-két hangra szűkült. De – egyelőre – Románia nem követi az orbáni illiberális modellt. Nem akkora a belpolitikai kényszer a centralizált, jogállam- és így kisebbségellenes erőkkel együttműködni. Sajnos annál nagyobb a külpolitikai kényszer. A magyar kormány iránti lojalitása miatt az RMDSZ kontroll, taktikai érzék nélkül átveszi a magyar kormányzati retorika alapelemeit.

Ma a „méregzöld politika” elleni izgatás az EP választások előtt az erdélyi magyar politika kulcsszava: azt jelenti, hogy az erdélyi magyarokat kivonják az ökopolitika minden járható térfeléről, elzárják az európai zöldmozgalmaktól, a romániai ökotudatos vagy ökotudatosabb politikai szereplőktől és akarva akaratlan a román szélsőjobboldali erők mellé sodorják. Ugyanez érvényes az RMDSZ által szolgaian átvett és Romániában szajkózott „családvédelmi” politikai lózungokra – a radikális, homofób ortodox politikával árul egy gyékényen az erdélyi magyar képviselet ebben az ügyben.

Az RMDSZ pártként és civil szervezetként is működik, több alapítvánnyal körülbástyázva. De a Magyarországról is tüzelt civilellenes törvények, a „szuverenitásvédelem” önmaga ellen fordítja a legnagyobb erdélyi magyar kisebbségi szervezetet. Isten ments, hogy Romániában elinduljon az a „szuverenitásvédelem”, ami most Magyarországon tombol, mert akkor tulajdonképpen rá lehetne zárni az ajtót az összes erdélyi magyar kisebbségi szervezetre.

Hosszan sorolhatnánk, miféle összeférhetetlenség van aközött, amit ma „ütőképes”, nemzeti, szuverén politikának tekintenek Budapesten, és aközött, ami élhetővé teszi a kisebbségi magyarok mindennapjait Erdélyben is. A Kelemen Hunor vezette szervezet ezeket a kisebbségi érdekeket sértő üzeneteket hol nyíltan, hol csendben, sunnyogva támogatja. Egyet nem tesz: nem áll ellent, nem érlel ki önálló és korszerű kisebbségpolitikát.

Az EP-választási kampányban azt kell elbáboznia, hogy a magyarellenes AUR-al szemben politizál, holott Budapesten érlelt politikai programjaik alig különböznek. Bár az erdélyi magyar politikai intézményrendszer stabilabb, strukturáltabb, mint a szlovákiai, mozgástere mégsincs az erdélyi magyar politikusnak. Szükségszerűen egy út áll előtte: részévé válik a klientúrának és magánérdekét követve úgy tesz, mintha kisebbségi politikai szolgálatot látna el.

Szlovákiában az első fordulóban Forró Krisztián még elindult jelöltként – csúfosan le is szerepelt. Kelemen Hunor hónapokkal ezelőtt bejelentette: nem lesz magyar jelölt a romániai választásokon. Mára odáig jutott, hogy nyilatkozataiban azt ismételgeti: az elnökválasztás a „románok ügye”, nem a magyaroké. Gondoljunk csak bele: Szlovákiában előbb volt egy politikai bukta, majd a szlovákiai magyarokat háttéralkukkal kiszolgáltatták az antidemokratikus, jogállemellenes jelöltnek. Romániában már idáig sem jutunk el: egyszerűen kiiratkozik az RMDSZ révén az erdélyi magyar közösség az ország legfontosabb közjogi méltóságának a megválasztásából. Nem a mi sztorink, nem a mi döntésünk. A mi országunk?

Változik a politika Budapesten?

Mindeközben Budapesten recseg-ropog az a hatalom, amely a kisebbségek számára oly negatív módon befolyásolta a politikai életet Szerbiában, Szlovákiában, de még Romániában is. Nem tudjuk, hogy lesz-e valóban politikai átrendeződés, és ha lesz, akkor ebben az átrendeződésben lesz-e hely, lesz-e koncepció egy új kisebbségpolitika számára. Egyelőre semmi jele nincs ennek. Ha még lenne kisebbségpolitika Szlovákiában, és ha nem lenne olyan lojális a régi, gyengülő hatalomhoz az erdélyi érdekképviselet, akkor most tenne ajánlatot, ebben a kinyíló résben egy új magyar–magyar együttműködésre.

Megpróbálná leépíteni a határon átnyúló NER-t és esélyt teremteni valami új szövetségre. Már csak azért is, hogy végre érvényesüljön a rongyosra ismételgetett, de soha meg nem valósított szlogen: ne Budapestről diktáljanak Pozsonynak vagy Marosvásárhelynek.

A politika nem, a civil szféra viszont érzi a momentumot. A határon túli magyar társadalmak politikai túlterheltségét, kizsigereltségét mindeddig nem lehetett mérni. A „fölényes” Fidesz-támogatásról szóltak a híradások. Holott a messze Magyarország határain túlnyúló gazdasági visszaélések levét megitták az erdélyi, szlovákiai, szerbiai magyarok is. Néhány látványosan terjeszkedő vállalkozás, a kisebbségi oligarchák megjelenése mellett hátrányba került az, aki nem volt benne a pixisben, vagy nem volt eléggé benne.

Magyar Péter felbukkanása után tömegesen jelentek meg határon túli támogatói is. Úgy, hogy gyakorlatilag számukra nem is kínált semmit, sőt, tulajdonképpen kerülte a határon túliakra vonatkozó témákat. De a változást akkor is várják a határon túli magyarok, ha erről sem a kormány, sem a sokféle ellenzéke, sem a kisebbségi szervezetek nem vesznek tudomást. Ha ezek az érdekképviselet nélküli emberek, ezek a tényleg magukra maradt közösségek megszólalnak, akkor össztűz támad rájuk. Végtelenül elkeserítő volt Gyimesi és az Ivan Korčokot támogató Kerekes Vica konfliktusa, mert tökéletesen szemléltette: milyen kíméletlenül, előrelátásra képtelen módon tudnak leszámolni egymással kisebbségi magyarok.

Nem kell ehhez nacionalista szlovák vagy román többség, nem kellenek szélsőjobboldali pártok. Elég, ha hagyjuk működni azt a politikai kultúrát, azt a politikai rendszert, amit az Orbán-rezsim önmaga fenntartására létrehozott. Lehet, hogy egyszer a NER bukni fog, lehet, hogy átalakulnak a most jogállami válságban lévő politikai rendszerek Közép-Kelet-Európában. De a kisebbségi magyar közösségeknek már nincs annyi tartaléka, hogy ezt kivárja. Mi mindenképpen rajta vesztünk az elmúlt tizenöt év történetén.