Petőfi azt mondta: „Talpra magyar“, nem azt, hogy lábhoz. Gyenge Veroni slammer beszéde és slamje

SZABAD?

Úgy gondoltam, hogy mielőtt kicsit személyesebbre veszem a hangot, fontos, hogy elmondjuk, miért is vagyunk ma itt. Mit kíván a szlovmagy nemzet, és most kivételesen nem a magyar nemzeti hip-hop rapre fogunk kitérni.

Ma itt állunk, egy fontos ügy, egy alapvető jog, a szabad sajtó védelmében. Nem csupán a szavak és gondolatok szabadságát védelmezzük ma, hanem azt az elvet is, hogy minden embernek joga van hozzáférni az igazsághoz, a tájékoztatáshoz és a különböző nézőpontokhoz. A szabad sajtó elengedhetetlen eszköze ennek a sokszínűségnek és az összetartozásnak.

Ezért ma itt vagyunk, hogy követeljük a szabad sajtó, az igazság, az átláthatóság és a demokrácia tiszteletben tartását.  A szabad sajtó nem luxus, hanem létfontosságú eszköz.

Sajtószabadság nélkül nem lehet igazi demokráciáról beszélni, hiszen az képes ellenőrizni a kormány és más hatalmi szervek tevékenységét. A sajtószabadság révén a média képes nyilvánosságra hozni a korrupciót, a hatalmi visszaéléseket és más olyan problémákat, amelyek a társadalom szempontjából károsak lehetnek.

A sajtószabadságnak hála minderről véleményt tudtam formálni, ezek nem az én gondolataim, ezek a gondolatok: cikkek, interjúk, előadások, könyvek, beszélgetések. Azáltal, hogy elérhetőek számomra, megérthetem, hogy mi folyik körülöttem. És én még nem fejeztem be a véleményem formálását.

Szlovákiai magyar kisebbségként különösen érzékenynek kell lennünk a sajtószabadság kérdésére. Saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy milyen fontos szerepe van a médiának a kisebbségek jogainak védelmében, a kulturális örökségünk megőrzésében és az identitásunk erősítésében. A média képes felhívni a figyelmet azokra a problémákra és kérdésekre, amelyek gyakran elhanyagoltak vagy figyelmen kívül hagyottak.

Ezért fontos kiemelnünk, hogy ez a szabadság nemcsak a sajtóé, hanem mindenkié, és hogy csak együtt, egymásra támaszkodva tudjuk megőrizni és védelmezni.

Nem fogok nagy, dühös szavakat dobálni, uszítani. Nem leszek más, mint aki vagyok. Nem fogom elváltoztatni a hangomat, a nyelvjárásomat vagy nyersen szapulni azokat, akik a rendszert támogatják. Mert ők is fontosak, bármennyire is dühösek tudunk lenni egymásra, a nap végén nagyon sok mindenben egyetértenénk az asztalnál.

Mindannyian szeretnénk egy működő iskolaügyet, szeretnénk bízni az egészségügyben, haladást szeretnénk és biztonságot. Szeretnénk, ha megbecsülnék az időseinket, és törődnének azokkal, akikhez nem volt kegyes az élet.

Szeretnénk, ha valaki megértene bennünket, mindannyian vágyunk a szeretetre.

Én azt hiszem, hogy a legtöbb emberben, aki bánt, nagyon sok fájdalom van. A történelem során rengeteg trauma érte a régiónkat, nagyszüleinket, őseinket. Néha annyira kapaszkodunk a múltba, hogy kicsúszik kezeink közül a jövő. Ismerni kell a múltat, becsülni a történelmünket, tanulni belőle, majd együtt megteremteni a jövőt.

Én most itt állok előttetek, teljesen tiszta szívvel. Nem vagyok politikus, nem vagyok újságíró, és nem is vagyok szónok. De itt vagyok, mint egy egyszerű ember, mint egy nő, mint az LMBTQ-közösség tagja, és mint szlovákiai magyar. Van, ahol ezt nevezik többszörösen hátrányos helyzetnek… :D

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi is az én mondanivalóm. Én a többszínűséget jöttem képviselni, mert én nem csak magyar vagyok. Szerettem volna kibújni a személyeskedés alól, mert félek. Félek, hogy ha nem csak magyar vagyok, nem vagyok elég magyar, hogy engem majd kiköp az Ugar.

Félek, mert ugyanaz a gyűlölet néz vissza rám ma, mint anno, mikor azt kiabálták utánam, hogy „Na Slovensku po slovensky”. Te azt mondod, az más, de nekem ugyanúgy fáj, az én anyám ugyanúgy félt, mint mikor „magyar vagyok, nem turista” pólóban mentem az utcára. Félt, mert itt vagyok és mert hangosan felvállalom, hogy nálam a szeretet nem nemhez kötött.

Félek, hogy nem látsz, hogy egy nap ugyanúgy el kell szaladnom majd ebből az országból mint Malina Hedvignek, csak az én üldözőim között majd szlovákiai magyarok is lesznek.

„12 éves voltam, mikor egy megalázott diáklány blúzát a TV-ben lengették előttem.

Azt mondták, megverte önmagát.

12 éves voltam, mikor megértettem, hogy politikus, rendőr nem véd meg engem.

Akkor a billboardok minket gyaláztak, ellenünk szóltak, megfélemlítettek, elnyomtak.

 

De ez rég volt, nekünk már jobb, elmúlt

De a gyűlölet nem veszett el, csak átirányult.

Elveszett a szolidaritás, mikor több lett a kisebbség

Elnyomottból elnyomó, ha nem hetero-fehér a vér.

 

Pedig nekem ugyanúgy fáj mikor „mocskos leszbikusoznak”,

mint amikor a Dunán túlra küldtek,

eltelt 17 év, és annyi a különbség,

hogy anyám nem a magyar felirat miatt,

hanem a szivárványos kitűző miatt félt.

 

Szerinted miután a migránsokat kiűzték,

visszaküldték a menekülteket,

meggyógyították a melegeket,

kitoloncoltak minden romát,

melyik kisebbség jön?

Majd akkor is szolgálod a koronát?

Ki marad, aki kiáll mellettünk?

 

Túl könnyű a felejtés, mikor hatalom van vacsorára.

Kihasználod a hűséget,

hazudsz a öregapámnak,

kijavítod a nyelvjárásom,

piszkító a pitvarom sarkába.

 

És ha majd megvernek egy magyar romát?

Magyar meleg romát?

Egy magyar, de fekete bőrű srácot?

Féllábú magyar rasszistát?

Egy magyart, aki muszlimnak vallja magát?

Akkor kiállsz az elnyomott oldalán?

Vagy majd te állsz a képernyőn

Azt állítva, hogy megverte önmagát?

 

Ezt jól elbasztátok, de igazi férfimunka volt.

Most mehetünk kenegetni a hazát indulónávó.

 

mer csak pállik e ugar a földön

zavart a nyelv a szájban

a szomszédba gyűlölet költöz

fröcsög 21 század.

 

a utca vígin már nem húzza a nótát a vén cigány.

má nem kapni olcsó slapkit a kínainál

nincs ki kiegyenesítse a kereszt útját a szent koronán.

 

a jednota se a régi, már nem plný života

a sumijenka se sumízik,

rövid szárú lett minden ibolya.

 

terűsz-fordúsz éjjel, pedig nem bagzik a macska

szűk a buksza és Juci néni má le se bassza

ő a kenyeret veszi, má nem dagassza

 

a harangokat se kell már ágyúgolyóvá önteni

hisz Babilon tornya radikális rombolást közvetít

az igazi táltos először magyar, aztán ember

pedig élve halva szar – bölcsőd kidönt, a sírod meg lejt

 

és én?

én menník, az összes hazát itt hagynám

szüpürcsüpűním a nyugatot, nem olvasnám

utánam csak por orkán

No počkaj zajac.

Faszom a szádba.

Nepočkám.

 

Elvetted, kisajátítottad a kultúrám

a igazam, a szabadságom, a földem

Nekem az nem jár

mer szivárvány vagyok

egy bináris rendszerben

 

Engem nem akarsz érteni

Szemedben nem ember,

perverz ideológia vagyok.

Pedig a holdvilágos éjszakán

kámo, én is magyarul álmodok.”

Én is te vagyok. Nekem is van perspektívám, véleményem és igazam. Van, amiben egyetértünk, van, amin vitáznánk. Én is tudok teljes szívből szeretni és én is megtörök néha.

Követem a történéseket és sokszor én is picinek érzem magam, sodor az információár, a kezeim nehezek, és nem tudom, hogy ez a királyfai lánka mégis mit tehetne.

De ez nem az a nap, ezek nem azok az idők. Most billen a mérleg és rajtunk múlik, hogy merre. Ma nem vagyunk egyedül, ma tudunk valamit tenni. Még ki tudjuk fejezni a nemtetszésünket, még lehet hangos véleményünk, még játszanak mesterműveket a színházak, még hallgatthatsz független rádiót, olvashatsz fóliázatlan könyveket, még van hiteles információ és sok bátor ember.

Mindig mindenki a társadalmat okolja, de a társadalom mi vagyunk, ezért is kell élnünk szavazati jogunkkal. Szombaton lesz az a nap, amikor hatalmat adhatunk valaki kezébe, ezt pedig azt jelenti, hogy a hatalom nálunk van.

Tegyük ezt úgy, hogy nem csak önmagunkra gondolunk, hogy hátralépünk egyet és megnézzük az egész képet. Tegyük ezt úgy, hogy nem gyűlöletből táplálkozunk. Beszéljünk szeretetből, gyógyítsuk meg a generációs traumáinkat, a társadalmunkat együtt.

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy meghallgattatok, és hogy együtt állást foglalunk a közös értékeink mellett. Mert végső soron, bárki is vagyunk és bármihez is tartozunk, a legfontosabb az, hogy emberek vagyunk, és együtt többet tudunk elérni. Mert „amíg te is csak másnál szabadabb vagy, te sem vagy még szabad, te is csak gyáva rab vagy.“

Vigyázzatok és szeressétek egymást, legyetek jók önmagatokhoz is.

ui: Petőfi azt mondta: „Talpra magyar“, nem azt, hogy lábhoz.