Napunk

Jordán Ferenc: Ha bejön egy városba egy medve, kikérjük magunknak a dolgot. Pedig a természet már nem tud hová hátrálni

Jordán Ferenc. Fotó - J.F. archívuma
Jordán Ferenc. Fotó – J.F. archívuma

Azt mondjuk a cápára, hogy veszélyes állat – miközben mi évente milliónyi cápának vágjuk le az uszonyát, majd dobjuk vissza a vízbe. Nem csinálunk mindent rosszul, de át kéne értékelnünk önmagunkat – mondja Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, a Pármai Egyetem tanára.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, az MTA doktora szerint két lehetőségünk van. Vagy bedobjuk a gyeplőt a lovak közé és kihalunk, vagy valami nagyon drasztikus változást eszközlünk az életünkben, és megtanuljuk tisztelni a természetet. Az ember vége a természet esélye című könyvében felsorolja indokait, és az embernek nincs nagyon más választása – összeszorul a gyomra, de hisz neki.

Jordán Ferenccel arról beszélgettünk,

  • természetes folyamat-e, hogy kipusztítjuk magunkat;
  • miért sértődünk meg a természetre, ha a városba jön egy medve;
  • mennyire elavultak a szabályaink;
  • miért akarjuk minden áron uralmunk alá hajtani a természetet;
  • el kell-e szórnunk a gépeinket, és vissza kell-e térnünk a kis faluinkba;
  • s hogy elértük-e már a pontot, ahol meg kell állni.

Nagyon erős állítás, nagyon drasztikus jövőkép, amit megfogalmaz a könyve címében. Valóban úgy látja, hogy a természet egyetlen esélye, ha véget érünk?

A cím talán elgondolkodtató, még én is emésztem. Semmiképp sem mondja azt, hogy az embernek vége lesz, vége kell, hogy legyen.

Inkább azt mondja, hogy amíg nincs vége az embernek, legalábbis a mai kultúránknak, életstílusunknak, addig a természetnek nincs igazi esélye. A helyes cím tehát az lenne: Az emberiség mai kultúrájának a vége lehetne csak valódi esély a természet számára. De ez túl hosszú, nem fér ki a borítóra.

Pedig a könyv arról szól, mennyire hihetetlenül bonyolultak az ökológiai rendszerek, a hálózatok, amelyekben élünk. Mennyi különböző tényező együtthatására van szükség, hogy ezek a rendszerek működjenek, és mennyire nem állandóak, hogy a halál ugyanolyan része az egésznek, mint az élet. Ilyen szempontból az emberiség vége is teljesen természetes folyamat lehet, nem?

Bizonyos értelemben abszolút így van.  A természetben minden élőlény megpróbál szaporodni, próbál sikeres lenni, próbál újabb területeket elhódítani, de az élőlények egymást kontrollálják ezekben a hálózatokban, a kölcsönhatási hálózatokban. Tehát egy faj sem teheti meg, hogy őrületesen elszaporodjon, mert azonnal jön az ellensége, akár egy versenytárs, akár egy ragadozó, akár egy parazita, és kicsit visszaállítja az egyensúlyt.

Az élőlények tehát egymástól függenek. A gond ott van, hogy mi egyetlen fajként elértük azt, hogy kiszálltunk ebből a játékból. Felettünk már nincs ellenőrzés, az ökológiai kontrollmechanizmusok rajtunk nem működnek. Mi azt csinálunk, amit akarunk, időnként és helyenként talán némi megszorítás mellett.

Egy példát mondok: a ragadozók minket nem tudnak már féken tartani, mert amennyi embert cápa vagy tigris megesz egy évben, az nem mérhető össze az emberi populáció méretével. Kiléptünk az élőlények egymást kontrolláló hálózatából, azt csinálunk, amit akarunk, és eljött annak ideje is, hogy látjuk, mik ennek a következményei. Látjuk, hogy rengeteg problémát okozunk ezzel.

Jordán Ferenc. Fotó – J.F. archívuma

És reagálunk?

Innen két megoldás van.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Klímavészhelyzet

Környezetvédelem

Medvetámadás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak