Napunk

Pellegrini párttársa repülőjével alig egy óra alatt jutott el Kassára, ahonnan Királyhelmec felé vette az irányt, hogy folytassa a kampányt

Peter Pellegrini ma a kassai reptéren. Fotó N – Peter Lázár
Peter Pellegrini ma a kassai reptéren. Fotó N – Peter Lázár

Délután háromkor még a parlament épületében tartott közös sajtótájékoztatót Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség elnökével Peter Pellegrini államfőjelölt, este hatra azonban már megérkezett Királyhelmecre, kampányának következő megállóhelyére. Az út autóval minimum 5 óra, Pellegrini azonban kölcsönvette párttársa magángépét, így alig egy óra alatt jutott el a fővárosból Kassára.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A Pellegrini keleti kampányrendezvényén való részvételre Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke már tegnap buzdította a Facebook-követőit, noha akkor még nem volt világos, hogy a párt beáll-e Pellegrini támogatói közé az államfőválasztás második fordulójában.

A Magyar Szövetség hétfőn tárgyalt Pellegrinivel, a terv az volt, hogy csütörtökön Ivan Korčokkal is találkoznak. Ennek ellenére Forró Krisztián ma bejelentette, hogy Pellegrinit támogatja a második fodulóban. Tette mindezt közösen Pellegrinivel Pozsonyban, a parlament épületében. Ez a sajtótájékoztató volt a kiindulópontja Pellegrini időben rövid, kilométerekben viszont annál hosszabb útjának.

A Hlas elnöke ma három óra magasságában a Napunk kérdésére, miszerint eljut-e este hat órára Királyhelmecre, azt válaszolta: „Eljutok. Minden lehetséges közlekedési eszközt használatba veszek – nem az állam számlájára, hogy tisztázzam“ – mondta.

Nem sokkal később a pozsonyi M. R. Štefánik reptérről elindult egy OM-SKC jelzésű repülőgép a kassai nemzetközi reptér irányába. A szóban forgó gép egy 12 éves, hatszemélyes Piper PA-46-500TP típusú repülő, amelyet gyakran légi taxiként használnak. A Pozsony–Kassa út nem egész egy óráig tartott. A repülő a nagyszombati DeGarde vállalat tulajdona, amelyben 80 százalékos részesedése van a Hlas parlamenti képviselőjének, Peter Náhliknak.

Fotó N – Peter Lázár

Patrícia Medveď Macíková, a Hlas szóvivője a Denník N kérdésére elmondta, hogy Pellegrini a kampányára szánt pénzből fizette ki a mai utat. Arra a kérdésre, hogy kinek a tulajdonában áll a repülő, hányszor használta azt eddig Pellegrini, vagy mennyibe került az út, nem adott választ.

Náhlik, aki közeli kapcsolatot ápol Pellegrinivel, korábban a Smer mecénása, Vladimír Poór üzleti partnere volt, és ő biztosította a Hlas elnökének azt a Mercedest is, amit Pellegrini a párt alapításának idején használt.

A gyanús vállalat

A DeGarde vállalat egyebek mellett

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Államfőválasztás 2024

Peter Pellegrini

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak