Ivan Korčok a Napunknak: A kollektív bűnösséget elítélem, de azt is, ha elszakított területként beszélnek Szlovákiáról

Ivan Korčok azt mondja, azért akar közvetlen kapcsolatot a szlovákiai magyarokkal, mert egyes politikusok célzatos támadásai elferdítették a róla élő képet. Az elnökválasztás első fordulójának győztese szerint most azok ígérnek fűt-fát a magyaroknak, akik idestova 20 éve nem tettek értük semmit – de elnökként Robert Ficóval is nagyon szívesen együttműködne azért, hogy a déli régiók megerősödjenek.

Beszélgetésünk az első forduló előtt egy nappal készült. Azóta Korčok megnyerte a választás első körét, és bár úgy volt, leül majd tárgyalni Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség elnökével, erre nem került sor. Forró beállt Peter Pellegrini mögé. Korčok azonban a választási éjszakán, és szerda délután is jelezte, továbbra is nyitni akar a magyar szavazók felé.

Ivan Korčokkal arról beszélgettünk:

• tudja-e, mit rónak fel neki a szlovákiai magyarok,
• mit gondol a Beneš-dekrétumokról, a földelkobzásokról és a kollektív bűnösség elvéről,
• hogyan akarja rendezni a kapcsolatát a magyarokkal,
• mit gondol az állampolgársági és a kisebbségi törvényről,
• s hogy politikai folklór-e, ha Orbán Viktor elszakított területekről beszél.

---

Mi a legfontosabb tanulság, amit le tud vonni a kampány első köréből?

Két fontos dolgot terveztünk el, és valósítottunk meg. Az egyik, hogy minél több emberrel találkozzunk. 50 várost jártunk be, beleértve a dél-szlovákiai régiókat is. A másik fontos dolog, hogy lehetőségem nyílt meghallgatni az embereket. Megtudtam, hogyan élnek, mi bántja őket.

S úgy érzem, helyes az a megállapításunk, hogy az emberek ma tudatosítják: az elnökválasztás most arról szól, hogy az utolsó hatalom is egy politikai hatalmi érdekcsoporthoz kerülhet ebben az államban. Ez talán a legfontosabb üzenetünk.

Másképp látja az országot most, hogy végigjárta? Ellenfele, Peter Pellegrini azt mondta, ideje volt, hogy kimozduljon. 

Nem látom másképp. Az emberekkel való közvetlen kapcsolat talán új helyzet számomra, hiszen nem volt velük annyi évig közvetlen kapcsolatom, mint Peter Pellegrininek. Én a világban képviseltem Szlovákiát. De ezt nem tartom hátránynak. S ha valaki azzal vádol, hogy keveset voltam az emberek körében, azt is mondhatnám, hogy ő meg sokat volt a körükben, az eredmény mégis gyenge.

Magyarlakta városokban is járt. Vannak új tapasztalatai a magyarokkal?

Az semmiképp sem új tapasztalat, hogy a magyar polgártársaink is ugyanazt szeretnék, mint Szlovákia más régióinak lakosai, legyen az északon, vagy keleten. Ez pedig egyszerűen az, hogy jobb legyen itt az élet. Ez egy abszolút kulcsfontosságú téma, ezt mindenhol így érzik.

S volt ennek az egésznek egy másik vonzata is, ami arról szólt, hogy közvetlenül beszélhettem velük. Nem akarom kerülgetni a forró kását, engem magyar környezetben abszolút nem adekvát és elfogadhatatlan módon jellemeznek, amit nagyon sajnálok.

A legfőbb tapasztalatom tehát az, hogy a szlovákiai magyarok egyszerűen jól akarnak élni, pontosan ugyanaz bántja őket, mint bárki mást. S akik eljöttek – nem voltak kevesen -, hallhatták, milyen a hozzáállásom a szlovákiai magyarokhoz.

Mit gondol, miért jellemzik önt magyargyűlölőként?

Egyes szlovákiai magyar politikusok egészen egyértelműen célzottan mutatnak be engem így. Nem fogom őket megnevezni, mert egyszerűen nem akarok velük foglalkozni. Olyan helyzetben állítottak be engem magyargyűlölőnek, mikor külügyminiszterként a szlovák-magyar kapcsolatokkal foglalkoztam, és egy másik állammal oldottam bizonyos dolgokat.

Ezek a magyar politikusok, és egyes portálok pedig sajnos úgy állítottak be, hogy a szlovákiai magyarok ellen dolgozom. Holott a szlovákiai magyarok is szlovák állampolgárok.

Sok komoly dolgot azonban politikán kívüli emberek, emberjogi szakértők, újságírók is felrónak önnek. Olyan dolgokat, amiknek semmi közük Magyarországhoz, és a szlovákiai magyarok jogairól szólnak ebben az országban. 

Én ezekből a csoportokból, melyeket megnevezett, tehát az állampolgároktól nem érzékeltem olyan kifogást, amely összefüggene azzal, hogyan gyártottak rólam olyan képet, hogy nekem problémám lenne a magyarokkal. Érti, én ezt az emberek részéről nem érzem, ez egyszerűen nem igaz.

Az igazság az, hogy engem ilyennek ábrázoltak egyes politikusok és portálok, épp ezért akartam közvetlen kapcsolatot létesíteni az emberekkel. De nyugodtan kérdezzen konkrétumokra, mit rónak fel nekem.

Fiala Butora János emberjogi szakértő és jogász nemrég írt a Napunknak egy cikket önnel kapcsolatban. Ebben felhívja a figyelmet például az ön hozzáállására a Beneš-dekrétumok alapján történő vagyonelkobzásokkal kapcsolatban. Tisztázzuk tehát: mi a véleménye a dekrétumokról?

Többször is elmondtam, hogy a dekrétumok részei a jogrendszerünknek, ám „kialudtak”. Ez azt jelenti, hogy nem szolgálhatnak új jogi tényállások alapjául, és a szlovák bíróságok pedig az utolsó és szilárd biztosítékai annak, hogy ha bárki új jogi tényállásokat akarna létrehozni a dekrétumok alapján, azt nem fogják engedni. Ilyesmire pedig egyetlen esetben sem került sor.

Történt hasonló.

Nem történt. Pontosan ismerem, miről szól a Bosits-ügy…

Vannak más esetek is. Például az osztrák állampolgárságú Helga Anderl ügye, akinél az elsőfokú bíróság úgy döntött, bevégzi a németek kollektív bűnösségét kimondó Beneš-dekrétumok alapján indított konfiskációt.

A bíróság egész biztosan nem döntött úgy, hogy valakitől elveszi a vagyonát az elnöki dekrétumok alapján.

Azt állítja, hogy a Beneš-dekrétumok „kialudtak”. De nem létezik egyetlen olyan törvény, határozat vagy jogi előírás, mely explicit módon kioltotta volna őket. 

Mert a dekrétumok hatásainak időbeli korlátai voltak. Én nem vagyok jogász, de amit ismételek, azt a jogászok is folyamatosan mondják. Az lehetséges, hogy ezek alapján egyes állami szervek, mint a Szlovák Földalap kezdeményeztek bizonyos eljárásokat. Ezt nem is tagadom. A lényeg azonban az, hogy jogállam vagyunk, és a jogállamban az utolsó instanciát a független bíróságok jelentik.

A bíróságok pedig a konkrét ügyekben – azt hiszem, a Földalappal kapcsolatos dolgokban is – az Emberi Jogok Európai Bíróságával együtt eljárásbeli dolgokban döntöttek. Nem érdemben a Beneš-dekrétumokról.

A dekrétumoknak van egy szimbolikus dimenziója is, amely nem csak a magyar politikusok, hanem úgy általában a szlovákiai magyarok számára is fontos. Ez pedig a kollektív bűnösség elve. Mit gondol erről?

Nagyon sajnálok mindent, ami ahhoz vezetett, hogy elfogadták a kollektív bűnösség elvét. Elítélem a kollektív bűnösséget, ezt mindig hangsúlyoztam. Elmondtam ezt akkor is, mikor szlovák nagykövet voltam Németországban, és találkoztam a Szlovákiából elüldözött németekkel.

S azt gondolom, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban jelenleg nem csak az a probléma, hogy nem tudtunk mozdulni ezekben a dolgokban, hanem az, hogy nem tettünk ezért semmit  – ezt Szlovákiára és Magyarországra, a két ország képviselőire értem.

Más a nézőpontunk a közösen átélt történelemmel kapcsolatban, és én ezt nem tagadom el a magyaroktól, ahogy nem tagadom el a szlovákoktól sem. De mi itt a Beneš-dekrétumokról, az Emberi Jogok Európai Bíróságáról, a Földalapról beszélünk, miközben nem beszélünk a lényegről.

Hogy lehet az, hogy 1989 után több mint 30 évvel, mikor a szlovák és magyar politikusokat semmi sem akadályozza abban, hogy erről beszélgessenek, senki sem beszél erről, és nem mutatjuk meg a saját állampolgárainknak, hogy valahogy viszonyulni tudunk a saját történelmünkhöz?

Ha ez elkezdődik, akkor lépésről lépésre eljuthatunk a szimbolikus lépésekhez is. Én ezeket támogatom. De ezt az utat együtt kell megtennünk, együtt kell megélnünk. Ha valaki maratont akar nyerni, le kell futnia a 40 kilométert, nem futhat csak az utolsó kilométeren. Mi pedig még csak el se indultunk. Ezeket a szimbolikus lépéseket pedig a két állam képviselőinek kell megtennie.

Ennek miért kell feltétlenül politikus-politikus relációban történnie, és nem egy politikus-állampolgár viszonyrendszerben?

Mert hiszen ezek a dolgok, a történelem, államok létrejötte, például Csehszlovákia megalakulása – ezek mind államközi dolgok. Szerkesztő úr, ön is olyan módon kérdez tőlem, ami a rólam alkotott, elferdített képet okozta a magyarok között.

Én a Szlovák Köztársaság külügyminisztere voltam. S mikor a magyar külügyminiszterrel beszéltem, az két miniszter államközi párbeszéde volt.

De a szlovákiai magyarokat nem a magyar külügyminiszter képviseli… 

Természetesen nem, még ha Szijjártó Péter magyar külügyminiszter úgy is viselkedik.

…hanem ön, mint külügyminiszter, vagy esetleg államfő. Ezeket a dolgokat a magyarokkal önnek kell rendeznie. 

Persze. De empátia kell a szlovák-magyar kapcsolatokban mindkét állam részéről. Én Szlovákia államfője akarok lenni, így Szlovákiáról beszélek. S szerintem a szlovák-magyar kapcsolatokból hiányzik a kölcsönös empátia. Az, hogy én empátiával viseltetek a szlovákiai magyarok irányába, megkérdőjelezhetetlen. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy pontosan úgy szeretem a magyarokat, mint bármilyen más etnikumot.

S nagyon érzékenyen érint, hogy olyan emberként ábrázolnak, hogy nekem valamilyen problémám lenne a magyarokkal Szlovákiában. Ez egyszerűen nem igaz, cinikus és álságos mindenki részéről, aki részt vállalt ebben. Számomra ez a lényeges.

A kérdés máshogy áll. Én értem, hogy vannak politikusok, akik magyargyűlölőnek nevezik önt, de van itt egy egész más kapcsolat a kisebbséggel, amely ezeken a politikusokon kívül esik. Ennek az empátiának nem épp itt kéne működnie? 

Egyetértek. S az én részemről egyértelműen működik. De nagyon örülnék, ha a másik oldalon is működne. Ha nem kellene előítéletekkel szembenéznem. Ha nem kellene azt olvasnom szlovákiai magyar portálokon, hogy olyan vagyok, mint Beneš, vagy hogy fasiszta egyenruhába öltöztetnek. Ez nem segíti, hanem gátolja az empátiát. Mivel érdemeltem ezt ki? Hiszen öt perccel ezelőtt mondtam, hogy elítélem a kollektív bűnösség elvét, és hogy nagyon sajnálom.

De én is csak hús-vér ember vagyok. S nem tudom, miért ábrázolnak engem így a szlovákiai magyar portálok. De igyekszem ezt valahogy rendezni magamban minden alázat mellett. Aki ismer, az tudja, milyen kapcsolatom van a magyarokkal.

Nem hiszem, hogy minden magyar portált egy zsákba kellene dobálni. 

Csak azokról beszélek, melyek fasiszta egyenruhába öltöztetnek.

Az imént mondta, hogy én is ilyen módon teszem fel a kérdéseimet. De szeretném kicsit tisztázni, mit is szeretnék megtudni. Ismeri a szlovákiai magyarok specifikus problémáit? 

Két dimenzióban látom őket. Az egyik az, amelyről már beszéltem – ezek a társadalmi-gazdasági problémák. Mindenki jobban akar élni, dolgozni akar. Természetesen tudatosítom azt is, hogy a szlovákiai magyarok igazságtalanságnak tartják, mennyire elhanyagolt a régió, ahol élnek. Szóval üzenem azoknak, akik most a magyarok kegyeiért versenyeznek, és kórházakat, utakat ígérnek nekik: idestova 20 évig voltak hatalmon. A magyarok pedig továbbra is csalódottak.

Azt is üzenem ezeknek az embereknek, hogy nem én voltam, aki szigorította az állampolgársági törvényt 2010-ben. Viszont én voltam a külügyminiszter Igor Matovič kormányában akkor, mikor legalább részlegesen megjavítottuk ezt a törvényt.

Miért nem lehetett visszaállítani a 2010 előtti állapotot?

Befejezem a gondolatot. Tehát egyértelmű, hogy a szlovák politika elhanyagolta az infrastruktúrát Dél-Szlovákiában. S megígérhetem, hogy én nem ceremoniális elnök leszek, aki csak ölelkezik és kezet fog mindenkivel, hanem rá fogok mutatni minden kormánynál, hogy ne csak beszéljenek arról, mit kell tenni az egyes régiókban, beleértve a délit is. Meg tudom ígérni, hogy hangos szószólója leszek annak, hogy a déli infrastruktúra fejlesztésével valami megmozduljon.

Térjünk vissza az állampolgársághoz. 

Olyan javítást eszközöltünk, melynek vannak valamiféle európai paraméterei. Továbbra is érvényes, hogy egy másik állampolgárság felvétele állandó lakhelyhez kötött. De rendbe tettük a törvény legnagyobb hibáját, mely lehetetlenné tette a kettős állampolgárságot. S így az emberek kérelmezhetik a kettős állampolgárságot, vagy épp visszaszerezhetik, ha elvesztették.

Ennek viszont van egy másik vonzata is. A szlovákiai magyarok nagyrészt érzelmi okokból vették volna fel a magyar állampolgárságot. 

Az állampolgárság viszont több, mint érzelem. Az állampolgárság jogi kapocs, mely jogokat ad és kötelességeket támaszt. S én továbbra is kitartok amellett, hogy az állampolgárság modern koncepciója az, amely ezt a köteléket életvitelszerű tartózkodáshoz köti bizonyos időre. Most öt év állandó tartózkodás után igényelhető az adott ország állampolgársága anélkül, hogy az illető elveszítené a szlovákot.

A magyarországi szlovákok is kérhették a szlovák állampolgárságot annak idején, ez nagyon hasonló intézmény volt, mint a magyar. 

A szlovák állampolgárság igénylését a külföldi szlovák státuszának megszerzéséhez kötötték, és ott is volt bizonyos időkeret, mely feltétele volt a szlovák állampolgárság megszerzésének egy más ország állampolgára számára. Ez, azt gondolom, alapvető különbség.

Azt is felróják önnek, hogy épp az ön által vezetett külügyminisztérium volt az, mely keresztbe tett a nemzeti kisebbségekről szóló törvény elfogadásának. Miért történt ez így?

Ez megint egy olyan dolog, amely nem igaz, mégis így terjedt el. Nem történt ilyesmi, a külügyminisztérium csupán azt mondta, hogy a törvényt normális, átlátható módon kell előkészíteni. Mégis úgy készítették elő, ahogy.

A külügyminisztérium egyetlen okból nézett rá erre a törvényre. A mi munkánk az, hogy ha egy készülő törvénnyel kapcsolatban vannak valamiféle nemzetközi standardok, például az Európai Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye, figyeljünk rá, hogy azok az elvek érvényesüljenek a törvényben, és tartsák őket tiszteletben.

Szlovákiában a politikát gyakran úgy csinálják, mint az „ügyes kezek szakkörben”. Miért nem lehetnek nálunk normális törvénykezési eljárások? Hiszen még határozat is van arról, hogyan kell elkészülnie egy törvénynek. Ezt tiszteletben kellene tartani. Találkozzanak ezzel kapcsolatban a tárcák szakértői, és minden rendben lesz. Az tehát, hogy mi ellehetetlenítettük a törvényt, nem igaz.

De a törvénynek volt szakértői csoportja, és létre is jött a paragrafusos változata. Beszélgettünk Bukovszky László akkori kisebbségi kormánybiztossal, akinek feladata volt a törvény előkészítése. 

Ő pedig biztos azt mondta, hogy én tettem keresztbe. De ez nem így van.

Ő azt mondta, hogy találkozni akart önnel, de nem jött össze a dolog. Találkozott azonban Ingrid Brocková államtitkár asszonnyal, de az a találkozó nem sült el jól. Olyan érveket hallott a külügy képviselőitől, melyek a 90-es évekből, a mečiari időkből valók. 

Erre azt tudom mondani, hogy én a kisebbségi törvény elfogadása mellett vagyok. Készüljön el rendes törvénykezési folyamatban. Mellesleg állítólag már most is készül.

A transzparencián kívül mit kifogásolt a törvény koncepciójával kapcsolatban?

Őszintén szólva nem igazán emlékszem erre. Csak azt tudom, hogy nem normális módon készítette elő Bukovszky úr. Szerintem ezt egyébként a beterjesztőnek kell írnia.

A feladatot a kormánytól Bukovszky kapta meg. 

Rendben. Én azt mondom, hogy támogatom egy ilyen törvény elfogadását, mert ma talán 30 különböző törvény és határozat szabályozza ezt a területet. Nekem semmi problémám egy ilyen törvénnyel, és támogatom.

Felmerült valahol, hogy azért volt problémája a törvénnyel, mert a kollektív jogok elveit tartalmazza.  

Ha tartalmazott ilyet, azt elutasítom.

Látott benne ilyesmit?

Három éve volt ez, tényleg nem emlékszem.

Jó, térjünk vissza az empátia kérdésére. Hogyan szeretne ehhez hozzáállni? Hogyan tenné meg az első lépést?

Az első lépésem ezen a területen elnökként az lenne, hogy a magyar államfőt tartanám partneremnek ebben a dologban. S felvetném neki, hogy vegyük kézbe a dolgot, és beszéljünk nyíltan az érzékeny témákról is, hogy a nap végén egy bizonyos út megtétele után tehessünk szimbolikus gesztusokat. Ez nálam az empátia megnyilvánulása.

Ahogy az is, hogy tartózkodjunk az üzengetéstől a határon túlra. Én megígérhetem, hogy a számat sosem fogja elhagyni olyan szó, ami bármilyen módon érzékenyen érintené a magyarokat a történelemmel kapcsolatban. Ilyen szavak nem is hangoztak el tőlem soha.

De mindenkinek meg kell értenie, hogy ha minden évben azt kell hallanunk a másik féltől, hogy Szlovákia elszakított terület, az nem az empátia megnyilvánulása. Szeretném, ha tisztelettel és a másik fél iránti érzékenységgel bánnánk a szavakkal. A szavak nagyon fontosak számomra a politikában.

Ez érthető, de a kérdés az, produktív dolog-e reagálni valamire, amiről teljesen nyilvánvaló, hogy egy párt politikai folklórja. 

A magyar kormányfő kijelentése politikai folklór lenne?

Olyasmi. Ezzel párhuzamosan ugyanis azt is mondja, hogy nem akar revíziót. 

Én viszont azt gondolom, hogy sehová sem tudunk elmozdulni, ha ilyen folklórt táncolunk. És ne csodálkozzunk, ha a másik oldalon minket meglepnek az ilyen szavak. Azt gondolom, hogy amit a politikusok megtehetnek Szlovákiában – az ellenfeleim is, akik szétverik a szlovák társadalmat, és a barikádokra taszigálják az embereketet – , az, hogy ügyeljünk a szavainkra. Valamit mondani vagy nem mondani nem kerül semmibe.

Én csak csodálkozva figyelem az ilyen szavak elbagatellizálását, és még jobban csodálkozom azon, ha valaki meglepődik, hogy nincs elég empátia.

S harmadszor mondom: én elítélem a kollektív bűnösség elvét. De azt nem értem, miért nem érthető, hogy ha a magyar oldalról háromszor egy évben jön egy ilyen kijelentés, az nem az empátia megnyilvánulása.

Ezzel párhuzamosan viszont felmerül például, miért nyilatkozott olyan szellemben az ön egykori államtitkára, Martin Klus, mintha kétségei lennének a szlovákiai magyarok lojalitásával kapcsolatban. 

Nagyon sokszor elmondtam, és most is elmondom: a magyarokat lojális állampolgárnak tartom. Olyan állampolgároknak, akiktől etnikai hovatartozásukkal kapcsolatban semmivel sem követelhetünk többet, mint minden más szlovák állampolgártól. Kérem, ne kérdezzen engem olyasmiről, melyet valaki más mondott.

Csak azt szeretném tisztázni, hogy nagyon sokan úgy érzik, hogy Szlovákiában a magyarokat egy zsákba dobják, aztán ha valami történik, egyszerre rángatják elő. Mintha másodrendű állampolgároknak tartanák őket, akikkel szemben természetes a bizalmatlanság. Ez a játék a magyar kártyával – s gyakran a romák is így érzik magukat a többséggel való viszonyban. 

Én ezt teljesen megértem, s ez részemről az empátia megnyilvánulása. Értem, hogy egy zsákba dobálják önöket. De elnézést: én arra akarok rámutatni, hogy ha egy másik ország kormányfője azt mondja, Szlovákia elszakított terület, az nem az empátia megnyilvánulása. De én ezt nem akarom az ön szájába adni. Én nem azt mondom, hogy ezt ön mondta. S még csak a saját véleményemet sem szeretném önre kényszeríteni.

S én azon akadok fenn, hogy ezt valaki folklórnak tartja. De míg ez a folklór – amit én egyáltalán nem tartok annak – itt lesz, addig hogyan lehetünk egymás felé empatikusak? A szavaknak hatalmas súlyuk van. Próbáljon meg találni olyan nyilatkozatot tőlem, mikor hasonlóan folklorisztikusan nyilatkoztam Magyarországról.

Nem bagatellizálni akarom mindezt. A folklór szó értelme ebben az esetben inkább az, hogy Orbánék a saját táborukon belüli kommunikációra, hitvilág-építésre használnak ilyesmit. 

Magyarországon a politikusok mondjanak, amit akarnak. De ezt a kijelentést nem Magyarországról mondják, hanem Szlovákiáról.

Térjünk vissza az empátiához. Zuzana Čaputová elnökként nagyon sok olyan dolgot tett, ami révén jobban meg tudta érteni a szlovákiai magyarokat, traumáikat és gondolkodásukat. Voltak kisebbségi tanácsadói is. Önnek lesz ilyen tanácsadói csapata?

Igen, lesz tanácsadói csapatom, és fontolgatom, hogy lesz egy külön kis csapatom, mely a kölcsönös empátia témájával foglalkozik. Tagjait még nem fogom megnevezni, szándékosan, a jelenlegi helyzetre való tekintettel. Én évek óta rendszeresen konzultálok szlovákiai magyarokkal. Nagyon kulturált emberekkel, akik magyarabbak már nem is lehetnének.

Szóval én ezt már most is csinálom. S merem azt állítani, hogy értem a magyar lelket. Ezért nem okoz problémát azt mondanom, hogy értem, miért tekintenek a kollektív bűnösségre méltánytalanságként. Abszolút értem. De mindenki valamilyen. Én szlovák külügyminiszter voltam, és az, amit – hangsúlyozottan – Magyarországgal kapcsolatban mondtam, érvényes.

A kisebbségi programja kizárólag a történelmi traumák feldolgozásáról fog szólni, vagy lesz valami aktuális vonatkozása is?

A szlovákiai magyarok nagyon magas helyen lesznek a portfóliómban, mely természetesen egész Szlovákiát érinti. Fenntarthatatlan ugyanis, hogy az egyes régiókat politikailag megvásárolják, mindig a választások előtt. Méghozzá úgy, hogy az aktuális kormányhatalom megígéri, itt megjavít egy tetőt az iskolán, ott épít 2 kilométer utat, amott meg épít egy egészségügyi központot.

Ez nem lehet a déli régiók felemelkedésének útja. Ha nem emeljük fel Szlovákia gazdaságát, mint egy egészet, a dolog mindig úgy fog kinézni, hogy azok lesznek a jók, akik kiosztják az alamizsnát.

Én azt tervezem, hogy nyomást fogok gyakorolni annak érdekében, hogy rendszerszinten kerüljön pénz a régiókba, Dél-Szlovákiába is. Most hidakat építenek – amit természetesen támogatok -, és fotózkodni járnak oda. De ez nem emeli meg a szlovákiai magyarok életminőségét Szlovákiában. Az egész ország lemarad, és muszáj előre mozdulnunk.

A szlovák és a magyar kormány jelenleg jóban van, Robert Fico pedig a választások előtt arról beszélt, hogy a magyar kormánnyal együtt szeretne valamilyen beruházásokat megvalósítani Dél-Szlovákiában – tehát a déli régiók profitálhatnak ebből a barátságból. Meg akarja győzni a szlovákiai magyarokat arról, hogy ez csak valamiféle politikai barteregyezség?

Egyáltalán nem, én ennek őszintén örülök. S ha ebben segíteni tudok az elnöki székből, akkor segítek Robert Ficónak az elnöki székből a tapasztalatommal. Természetesen támogatom mindezt, én leszek az első, aki tapsolni fog ennek.

Annak viszont nem örült, hogy a Manevi SK olyan épületeket vásárolt Szlovákiában, melyekre a szlovák kulturális minisztérium nem érvényesítette az elővásárlási jogát. 

Ne vegye magára, de ez megint egy példa arra a felületességre, amely él velem kapcsolatban. Korčok tiltakozik valami miatt, amit Magyarország tesz, ezért Korčok magyarellenes, és a szlovákiai magyarok ellen van. De ez nem igaz.

Nekem nem a vásárlással kapcsolatban voltak kifogásaim, hanem az átláthatatlansággal. A Manevi SK magáncég?

Papíron igen, de tudjuk, hogy a magyar kormányhoz kötődik. 

Ha egy állam ingatlanokat vásárol, létezik erre egy normális nemzetközi gyakorlat. Ha mondjuk Szlovákia épületet vásárol Németországban, akkor értesíti a német külügyet róla, és bejelenti, hogy ingatlant vásárol az államnak. Érthető, ugye?

Azt, hogy a kulturális minisztérium nem élt az elővásárlási jogával, kritikusan látom, de ez a mi dolgunk, Szlovákiáé. De azzal már csak nem sértettem meg senkit, hogy azt mondtam Szijjártó Péternek, hogy figyelj, ha épületet vásároltok itt, csak egyet kérek, hogy tudjak róla. S ha államként földet akartok venni, azt nem az újságból akarom megtudni. Ettől nem leszek magyargyűlölő.

S tudja, mi az érdekes? Hogy mikor felemeltük a szavunkat, a magyarok egy héten belül leállították a dolgot. Ha ez rendben lett volna, akkor talán nem teszik ezt.

Ha meg akarja nyerni a választást, azokra a magyar szavazókra is szüksége lesz, akik Peter Pellegrinire terveznek szavazni. 

Igen. De ezek a szavazók nem az övéi. Nyilván vannak ilyen preferenciák, mert én nem vagyok a kormányban, Pellegrininek pedig könnyebb ígérni, főleg, hogy meg akarja nyerni a választásokat. Így sorolhatja, mit fognak kapni majd a magyarok.

De a Hlas szavazóinak egy jó része elégedetlen, nem várták, hogy a dolgok olyan irányt vesznek Szlovákiában, amilyet vettek, a pártjukkal és Peter Pellegrinivel egyetemben. Tehát meg akarom szólítani őket.