Napunk

Magyarország 1939-ben az elsők között ismerte el az önálló szlovák államot, a „bűnös” Csehszlovákia megszűnését látta benne (interjú)

Miklós Dániel. Fotó - Lantos Zsuzsanna
Miklós Dániel. Fotó – Lantos Zsuzsanna

1938 ősze és 1939 tavasza között fokozatosan egyre kisebb lett az akkori Csehszlovákia területe, majd végül a világháború éveire teljesen megszűnt az államisága. Miklós Dániel történész-levéltárossal, a 20. századi csehszlovák–magyar kapcsolatok kutatójával beszélgettünk arról, miként alakult a csehszlovák és a magyar vezetés kapcsolata a két világháború között, majd a területi revíziókat hozó féléves időszakban.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A beszélgetésből egyebek mellett kiderül:

  • miért nem lépett csehszlovák földre Bethlen István magyar miniszterelnök;
  • miért nem támadta meg 1938 folyamán a Németország által erre bíztatott Magyarország Csehszlovákiát;
  • a komáromi tárgyalások során melyik tárgyalódelegáció javasolta egy sör elfogyasztását;
  • milyen területeken merült fel az együttműködés a háborús szlovák állam és Magyarország között.

Általánosságban mi mondható el a két világháború közötti csehszlovák–magyar államközi kapcsolatokról?

Az, hogy Magyarország az első világháború vesztese volt, míg Csehszlovákia a nyertes oldalon állt, már alapvetően megadta az alaphangot a kapcsolatrendszerben. Magyarország kiutat keresett az elszigeteltségből. Ezt ugyanakkor beárnyékolta IV. Károly király kétszeri visszatérési kísérlete még a kezdet kezdetén. Fontos megjegyezni, hogy a területi kérdés volt a legnagyobb probléma, a revízió, ami gyakorlatilag meghatározta a korszellemet Magyarországon, ez pedig nagymértékben befolyásolta Magyarország viszonyát a környező államokkal.

A magyar hozzáállást jól szemlélteti, hogy Bethlen István miniszterelnöknek volt egy olyan mondása a húszas évek elején, hogy ő nem hajlandó csehszlovák területen tárgyalni senkivel, mondván, elrabolt magyar területre nem lép miniszterelnökként. Ehhez tartotta magát: az 1921 júniusában történt Mariánské Lázně-i egyeztetéseken nem ő, hanem hivatali elődje, Teleki Pál volt jelen.

Másrészt az is beszédes dolog, hogy például Tomáš Garrigue Masaryk csak 1929–30-ban volt először magyarok lakta szlovákiai területen: elment Alsósztregovára és Fülekre is például, vagy éppen Érsekújvárban is megállt a vonata, bár ott nem éjszakázott. Ezek is jelzik, hogy a viszony nem volt jó.

Mik voltak azok a pontok, amik esetleg együttműködésre tudták sarkallni a két országot?

Mutatkozott egyfajta igény vagy szükség a kapcsolatok javítására, de leginkább külső tényezők hatására. Csehszlovákia egyébként már a húszas években érzékelte, hogy a Monarchia jelentette korábbi belső piac igencsak fel van töredezve. A húszas években gazdasági téren voltak is tárgyalások, amelyek egészen jól haladtak Csehszlovákia és Magyarország között. Más kérdés, hogy az ezekből kinövő kereskedelmi egyezményeket csak sokkal később ratifikálták. A térségbe is begyűrűző gazdasági világválság további impulzust jelentett a gazdasági kapcsolatok fellendítésére. Az 1930-as években azonban a gyorsan változó világpolitika újabb kihívást jelentett a két ország számára. A lényeg azonban az, hogy volt igény a helyzet rendezésére.

Hitler 1933-as hatalomra kerülését követően hamar kiderült, hogy a Harmadik Birodalom nem fog megállni annál, hogy a Rajnán túlra átviszi a német hadsereget. Csehszlovákiának Magyarország felé is kellett nyitnia, nehogy egy esetleges támadó hadműveletben Magyarország, illetve akár Lengyelország fegyvert fogjon ellene. Csehszlovák részről volt is óvatos tapogatózás, viszont eközben Magyarország is erélyesebben próbált a különböző nagyhatalmakra támaszkodva – itt még Nagy-Britanniáról és Olaszországról van szó elsősorban – bizonyos követelményeket támasztani Csehszlovákiával szemben.

Az például, ami Bledben történt 1938-ban, hogy megengedték Magyarországnak a kisantant államok a fegyverkezést, már egy óriási előrelépés volt a kapcsolatok terén. Annyi végül mégis megtörtént, hogy Magyarországot nem tudta Hitler belerángatni egy olyan támadó hadműveletbe, amiért Németország csak szóbeli garanciát vállalt.

Mit ért pontosan az alatt, hogy Németország megpróbálta belerángatni Magyarországot egy fegyveres konfliktusba?

1938. augusztus 22-én Hitler egy Horthy Miklós vezette magyar delegációt fogadott a németországi Kielben, ahol egy nehézcirkáló keresztelésével egybekötött erődemonstrációt tartott számukra. A Führer itt felajánlotta, hogy amennyiben Magyarország tényleg a fegyverek szavát választaná a magyar kisebbség helyzetének a rendezésére, akkor számíthatnak a német segítségre. A magyar vezetés azonban óvatos volt, igaz nem annyira a csehszlovák viszony, hanem sokkal inkább a saját helyzete miatt. Horthyék azért sem szerettek volna háborúba lépni Csehszlovákiával, mivel a honvédség felfegyverzése éppen csak megkezdődött, miközben az északi szomszéd hadserege kifejezetten modernnek számító harceszközökkel volt ellátva. Emellett a német segítségre sem volt semmilyen írásos garancia.

Horthy Miklós Adolf Hitlerrel 1938-ban. Fotó – wikimedia.org

A csehszlovákiai magyaroknak milyen szerepe volt a csehszlovák–magyar államközi viszony alakulásában?

Az igazság az, hogy a felvidéki magyarság

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Szlovák–magyar kapcsolatok

Történelem

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak