Napunk

Saját magát hibáztatta, hogy szextingbe kezdett az egyetemi tanárával, ma már azonban tudja, hogy kihasználták

Illusztrációs fotó - Pexels
Illusztrációs fotó – Pexels

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A húszas éveiben járó Erika környezete néhány évvel ezelőtt szerzett tudomást arról, hogy a lány intim üzeneteket váltott az egyik egyetemi tanárával. Az ismerősei egy része ezért rögtön elítélte. Néhányan egyenesen azt kérdezték tőle, hogyan tehette ezt, míg mások azt mondták, hogy „egy ilyen rendes lányból ezt soha nem nézték volna ki”.

Erikát nem csak a környezete hibáztatta, hanem saját maga is hibásnak érezte magát.

Hogy valójában csak a tanára élt vissza a hatalmával, amit számos nehéz élethelyzet előzött meg az életében, csak akkor tudatosította, mikor elkezdett terápiára járni.

Kérésének eleget téve a történetét álnévvel közöljük le, a szerkesztőség azonban ismeri a kilétét.

Valaki olyanra vágytam, akiben megbízhatok

Erika a történetének elmesélését egészen az alapiskolával kezdi, ahol elmondása szerint gyakran kinevették. „A gyerekek kinevettek, hogy csúnya vagyok és nem tudok öltözködni. Míg ők márkás ruhákat hordtak, én a piacon vásárolt ruhákat, mert a szüleimnek nem volt másra pénze” – emlékszik vissza.

Ehhez később társultak az alakjára tett megjegyzések is.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egyetemek

Emberi kapcsolatok

Férfiak

Mentális egészség

Nők

Szexuális zaklatás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak