Magyarellenes-e Ivan Korčok, avagy kire szavazzon a szlovákiai magyar?

Peter Pellegrini elnöksége komoly veszélyt jelentene a szlovákiai demokráciára. Nem személye miatt, hanem mert ő Robert Fico közeli szövetségese, és győzelme esetén nem szabna gátat az autoriter hajlamú miniszterelnök ambícióinak. Ez a hatalomkoncentráció felveti az alkotmányos rend radikális átalakításának lehetőségét, ami a szlovákiai magyarokra nézve is komoly aggályt jelent.

Ezért természetesnek tűnik, hogy az elnökválasztás második fordulójában nekik a legesélyesebb kihívóját, Ivan Korčokot kellene támogatniuk. Korčokot azonban valahogy mégsem kedvelik a magyarok. Nagyon sok negatív kritikát kap, és elterjedt vélekedés vele kapcsolatban, hogy magyarellenes nacionalista. Igaz-e a vád, és ha igen, mit jelent ez a szlovákiai magyarok választási lehetőségeire nézve?

Ivan Korčok szerint a magyar sajtó Fidesz-barát része akasztotta rá a magyarellenes bélyeget, mivel külügyminiszterként gyakran kritizálta a magyar kormányt. Ebben van igazság, tényleg aránytalanul sok és éles kritikát kap ebből az irányból. Ennek sokszor ideológiai alapja van: olyanok támadják, akik a nyugati elköteleződöttsége, liberális értékrendje miatt vagy akár a Smerrel és Fidesszel való szembenállása miatt nem szeretik.

Azonban a Fidesz-ellenesség még nem automatikus felmentés a magyarellenesség alól. Korčok szerint ő soha nem mondott olyat, amit a szlovákiai magyarok sérelmezhetnének. Nézzük hát meg közelebbről, mit mondott.

A külügy élén

Külügyminiszterként Ivan Korčok egy olyan tárca élén állt, ami több kisebbségellenes lépésért volt felelős, amik azon alapulnak, hogy a szlovákiai magyarok biztonsági kockázatot jelentenek az országra, és ezért lépéseket kell tenni ellenük (nem Magyarország, nem Orbán Viktor ellen). Gondoljunk csak a kettős állampolgárság diszkriminatív szabályozására, a kitelepítettek emléknapja elfogadásának megakadályozására, vagy a kisebbségek jogállásáról szóló törvény megbuktatására.

Ivan Korčok ezeket akkor ritkán kommentálta, ezért nem tudtuk, mit gondol ő maga. A kettős állampolgárság kapcsán például soha nem mondta el, mi is fenyegeti az országot, ha az itt élők magyar állampolgárságot is szereznének. Mi a veszély, amit a szlovák ellentörvény megakadályoz? Hallottuk tőle, hogy nem ért egyet a magyarországi törvénnyel, de a fenti kérdésre ez nem válasz. Államtitkárával, Martin Klusszal ellentétben Korčok nem nevezte biztonsági kockázatnak a magyarokat, de álláspontjából ez következik.

A kisebbségek jogállásáról szóló törvény kapcsán Ivan Korčok többször elmondta, hogy ő támogatja a törvényt, csak tárcája nem tudott részt venni az előkészítés folyamatában. Ahogy azonban Bukovszky László kormánybiztostól tudjuk, a külügyminisztérium nem akart részt venni a szakmai egyeztetési folyamatban, később pedig megakadályozta a törvény elfogadását, szakmainak tűnő álérveket használva kifogásul.

Korčok nemrégi komáromi fórumán kaptunk ebből ízelítőt, mikor újságírói kérdésre kiesett a szerepéből, és elmondta, hogy valóban nem támogatta a törvényt, mert az kollektív jogokat vezet be. Ez azonban hamis állítás: a törvény nem vezet be kollektív jogokat, a részvételi jogok gyakorlásához használ kollektív mechanizmusokat, amik teljesen szokványosak az európai kisebbségi rendszerben, sőt a szlovák jogrendben is léteznek (pl. a Kisebbségi Kulturális Alap is ilyen). A kollektív jogokkal való riogatás egy bevált magyarellenes hangulatkeltési módszer Vladimír Mečiar óta, hiszen sokan azt hiszik, ez valami veszélyes dolog. Ehhez nyúlt most Ivan Korčok.

Korčok korábban az Új Szónak kijelentette, hogy a kisebbségi jogok terén a status quo pártján áll, tehát a törvénynek csak a mostani jogokat kellene egységes rendszerbe foglalnia. A status quóval megvan a magunk negatív tapasztalata, és a nemzetközi emberi jogi szervezetek is folyamatosan kritizálják ez miatt Szlovákiát.

Komáromban pedig Korčok előhúzta a végső kártyát, miszerint „a szlovákok és a magyarok együttélése rendben van”, a törvényre nincs szükség, mert az kollektív jogokat tartalmaz, amit „a magyar politika egy része” erőltet, akik „nem akarják, hogy jó legyen az együttélés a szlovákok és a magyarok között”. Rég hallottam ennyire nyílt és hamis, kisebbségi jogokkal szembemenő álláspontot.

A helyzet egyébként az, hogy magyar politika vagy politikusok nem is vettek részt a törvény kidolgozásában, ellenben harminc éve szorgalmazza azt az Európa Tanács, mert Szlovákia gyakorlatilag egyetlen régiós államként nem rendelkezik ilyennel.

Beneš-dekrétumok

A Beneš-dekrétumok esetében Korčok újságírói kérdésre sem volt hajlandó minimális mértékben sem hibának nevezni a Beneš-dekrétumokat, vagy megemlíteni az ártatlan emberek meghurcolását.

Minisztersége előtt Korčok Szlovákia képviselője volt az Európai Unió előtt, és ebben a tisztségében védte az államot a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos petíciós eljárás során. Innen és tárcavezetőként is tudnia kell, hogy a dekrétumok jogi helyzete megváltozott, és Szlovákiában jelenleg is vagyonelkobzásokra használják őket. Amikor erről az Új Szótól konkrét kérdést kapott, letagadta a problémát: állítása szerint nem kerül sor vagyonelkobzásra.

Mikor a kérdező konkrét példáiból kiderült, hogy mégis, akkor azzal reagált, hogy ezt a szlovák független bíróságokra kell bízni – pedig Ivan Korčok jól tudja, hogy az elkobzások nagy része a bíróságokon kívül zajlik, és a perekben maguk a bíróságok is több konfiskációt jóváhagytak, az azt megalapozó dekrétumokat ugyanis nem tudják megváltoztatni, ehhez nincs hatáskörük. „Garantálni tudom a szlovákiai magyaroknak, hogy keményen fel fogok lépni a jogállamiság mellett” – mondta. Ez máskor egy pozitív üzenet lenne, ebben a kontextusban azonban úgy hangzik, mint valami cinikus rossz vicc.

Érzéketlenség

Korčok érzéketlensége nem szorítkozik kisebbségi jogi területre. Arra a kérdésre, hogy nem lát-e problémát abban, hogy a szlovák kormány elhanyagolja Dél-Szlovákia fejlesztését, azzal válaszolt, hogy az ország fenntartja a magyar iskolákat (mintha ez valami külön kegy lenne), ő pedig elutasítja, hogy a gazdasági elhanyagoltságból valaki politikai problémát kreáljon, mert nem kell ezt most kiéleznünk, amikor semmire sincs elég forrás.

Később annak kapcsán, hogy az autópálya-építések elkerülték Dél-Szlovákiát, kifejtette, hogy nem lát ebben diszkriminációt, és Dél-Szlovákiának az a jó, ami az országnak jó – amivel a jelenlegi aránytalan fejlesztési rendszer mellett állt ki.

Elnökként Ivan Korčoknak nem sok hatásköre lenne kisebbségi téren, de van köztük egy nagyon fontos: hangot adhatna az érzékeny kérdéseknek, párbeszédet kezdeményezhetne róluk. Többször kihangsúlyozta, hogy erre szükség van, és elnökként ezt tenné. Ehhez képest ahányszor kérdezték például a Beneš-dekrétumokról, mindig sikerült elkerülnie a választ.

Jó példa erre az Új Szónak adott interjúja, ahol arra a kérdésre, hogy mit gondol a dekrétumokról, egy másfél oldalas terelés következik: először Trianon eltérő megítéléséről beszél, aztán mikor figyelmeztetik, hogy nem ez volt a kérdés, a 19. századba téved, majd a magyar kormány különböző vélt és valós hibáit sorolja, pl. hogy miért használják a „Felvidék” kifejezést – tanulságos elolvasni, hogyan sikerül semmit sem mondania arról, hogy mit is gondol magáról a kérdésről, vagy legalábbis minimális empátiát kifejeznie az ártatlanul meghurcoltak felé.

Ez tényleg érthetetlen, hiszen ezt több szlovák politikus is megtette már, Korčok kormánybeli kollégái közül például Mária Kolíková igazságügyi miniszter. Korčok többet tud a kérdésről és pont a párbeszéd ígéretével kampányol, mégis képes semmit nem mondani. „Legyen empátiánk” – mondja, de hogy ez mit jelent a konkrét helyzetben, azon túl, hogy senki ne mondjon semmit, nem derül ki.

Performatív képmutatás

Ivan Korčok gyakran hangsúlyozza magyarbarátságát és liberális világnézetét, az emberi jogok iránti elköteleződését. Azonban az első kérdés után kiderül, hogy ez csak a felszín, és nagy ellentét van a között, amit formálisan állít, és álláspontjának tartalma között.

Állítása szerint fontosnak tartja az Európa Tanács emberi jogi rendszerét – de nem támogatja az ezzel összhangban lévő normák elfogadását. Nem támogatja a Beneš-dekrétumok mai alkalmazását (sőt, tagadja ennek létezését) – de a kérdést a bíróságokra bízná, pedig ezekről tudjuk, és ő is tudja, hogy nem képesek megakadályozni a vagyonelkobzásokat.

Fontosnak tartja a polgári elvet, ha a kisebbségek speciális helyzetére kellene valamilyen megoldást nyújtania (itt még a nemzetközi ember jogi szervezetek elvárásaival is szembemegy) – de az alkotmány preambulumában nem lát problémát, mert azt a nemzeti önrendelkezés kifejezésének tartja, természetesen etnikai értelemben definiálva a nemzetet („Lehet, hogy ezt a témát érdemes lenne félretenni” – mondja).

Támogatja a magyarok identitásának, nyelvének megőrzését – de az ehhez szükséges eszközöket megtagadja tőlük. A kisebbségi jogokról hiányolja a szakmai párbeszédet – de ha kialakul ilyen, akkor hatalmi pozícióból, szakmai álérvekkel akadályozza azt. Fontosnak tartja, hogy beszéljünk a történelmi sérelmekről, hogy ne legyünk azok foglyai – de ha valaki a véleményére kíváncsi, akkor azonnal tereli a témát, világossá téve, hogy nem szeretne erről beszélni.

A fentiek közös nevezője a performatív képmutatás, ahol a pozitív üres frázisok súlyos jogsértést tartalmazó álláspontokat takarnak. Ebben nem különbözik azoktól a szlovák liberális demokratáktól, akik egyszerre támogatnak kisebbségellenes lépéseket, és ugyanakkor állítják, hogy támogatják az emberi jogokat.

Mindezt nagyon jól szimbolizálja a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos 2007-es nyilatkozata, amire Korčok is hivatkozik: egyszerre erősíti meg a dekrétumokat és ítéli el a kollektív bűnösség elvét. A dekrétumoknak a kollektív bűnösség központi eleme; egyszerre megerősíteni őket és elutasítani a kollektív bűnösséget a képmutatás minősített esete, amiben a szlovák politikai osztály egésze részt vett.

Kimerítik-e a fentiek a „magyarellenesség” fogalmát? Ha ez alatt a Ján Slota-féle magyarellenes uszítást értjük, akkor nem. Ha viszont azt, hogy valaki kisebbségellenes lépéseket támogat, akkor bizony igen, Ivan Korčok ebben az értelemben magyarellenes nacionalista.

A szalonnacionalizmus is nacionalizmus, a kirekesztő hatása is hasonló. Lehet, hogy a szlovák demokraták Korčok Fidesz-ellenessége miatt nem veszik észre a fenti ellentmondásokat, de akkor legalább mi, szlovákiai magyarok kérjük számon az emberi jogi elveket. (Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy az általam őszintén tisztelt és kedvelt Michal Vašečka és Grigorij Mesežnikov sem tartja Ivan Korčokot magyarellenesnek, mert nem hallottak tőle ilyen kijelentéseket. Hát feltételezem, hogy nem olvasták a magyar sajtóban magyarul megjelent interjúit.)

Ez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy szavazzunk-e Ivan Korčokra. Látnunk kell ugyanis, hogy bár kisebbségi jogok szempontjából a jobboldal korábbi jelöltjeihez vagy Zuzana Čaputovához képest ugyan komoly visszalépést jelent (ők legalább tudtak empátiát mutatni), nem ők az ellenfelei. Márpedig Peter Pellegrinit szintén nem lehet magyarbarátsággal vádolni.

Ivan Korčoknak azonban van két nagy hátránya is ezen a téren, amelyekre maga mutatott rá. Arra a kérdésre, hogy miért szavazzanak rá a magyarok, három okot jelölt meg, köztük az első, hogy ismeri a magyarokat, a harmadik pedig az, hogy van empátiája velük szemben.

Az első annyiban igaz, hogy tárcavezetőként, legalábbis a fent sorolt kérdésekben, sok információhoz jutott hozzá, így többet tud a kérdésről, mint egy átlagos szlovák politikus. Így tudnia kell, hogy álláspontja emberi jogi szempontból mélyen aggályos. Peter Pellegrinivel ellentétben ő tudja, mit tartalmaz a kisebbségek jogállásáról szóló törvény javaslata, és tudja, hogy a Beneš-dekrétumokat most is vagyonelkobzásra használják. Míg más politikus érzéketlenségét betudhatjuk tudatlanságnak, Korčok válaszait nem, legalábbis nem ilyen mértékig; azok tudatos kisebbségellenességről tanúskodnak.

A második hátrány ideológiai: Korčok empátiájának hiányát súlyosbítja, hogy esetében mély árok tátong deklarált értékrendje és kisebbségi téren vallott nézetei között. Önmeghatározása szerint liberális, nyugati elköteleződésű, amiben beleérti a nemzetközi emberi jogi rendszert is, sőt hivatkozik is ezekre. Ezért rajta számon lehet kérni azokat az elveket, amiket például a populista Pellegrinin nem.

Biztos vagyok benne, hogy lesznek szlovákiai magyarok, akik a demokrácia védelmében Ivan Korčokra szavaznak majd. De sokan lesznek azok is, akik liberális meggyőződésük miatt, nem pedig annak ellenére maradnak majd otthon a második fordulóban – magam is erre hajlok. A többieknek pedig eszükbe sem jut majd, hogy Korčokra szavazzanak. Ha ez miatt Peter Pellegrini győz, én nem őket fogom hibáztatni. Ha a jobboldal számít magyar szavazatokra, hiba volt Ivan Korčokot indítania. Az érzelmi zsarolás nem tud örökké működni.

Ivan Korčoknak még van esélye változtatnia a magyarok közti megítélésén, mert tájékozottságát előnyére is tudná fordítani. Ehhez azonban legalábbis minimális empátiát kellene tanúsítani a magyarok és a kisebbségi jogok iránt. Ezek nélkül azt kellene elhinnünk, hogy elnökként valami teljesen mást fog képviselni, mint elnökjelöltként.