Napunk

Ravasz Ábel: A szlovákiai magyar pedagógusoknak meg kell mondaniuk, pontosan mit akarnak

Ravasz Ábel. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Ravasz Ábel. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Tomáš Drucker oktatásügyi miniszter tanácsadójaként dolgozik a Híd egykori alelnöke – szerinte a jelenlegi tárcavezető nem az Excel-táblázatok felett üldögélve számolgatja, hány kisiskolát kéne bezárni.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Ravasz Ábel volt romaügyi kormánybiztosként megjárta a Híd alelnöki posztját a harmadik Fico-kormány idején, majd az SaS-szel volt egy rövid politikai kalandja, 2023-ban a listájukon indult a választásokon. Nemrégiben azonban Tomáš Drucker oktatási miniszter, a Hlas jelöltje mellett bukkant fel – ezúttal inklúziós és kisebbségi oktatási tanácsadóként.

Ravasz Ábellel arról beszélgettünk,

  • nem okoz-e neki politikai meghasonulást, hogy a Fico-kormánynak dolgozik;
  • milyen politikai felelőssége van az oktatási tárcánál;
  • hogyan működik együtt az oktatási minisztérium a kisebbségi oktatási szervezetekkel;
  • s hogy keresztül tudja-e vinni Drucker az olyan prioritásait is, melyek nem épp a jelenlegi kormány szája íze szerint valók.

A választáson az SaS listáján indult, most a Hlas-jelölt Drucker minisztériumában folytatja. Hogy vezetett az útja Richard Sulíktól Tomáš Druckerig?

Nem is annyira Sulíktól Druckerig vezetett ez az út, mint inkább az oktatási minisztérium harmadik emeletéről a negyedikre. Nem mindenki tudja, de 2021 óta a minisztériumnak dolgozom.

Akkor még Branislav Gröhling volt a miniszter – engem Svetlana Síthová államtitkár asszony szólított meg 2021 második felében, hogy dolgozzak nekik inklúziós tanácsadóként.

Azóta Ján Horecký és Daniel Bútora is volt miniszter, most Tomáš Drucker az. Mindannyiukkal együtt dolgoztam ezekben a témákban.

A legnagyobb változás jelen pillanatban a munka mennyisége és milyensége. Az államtitkári irodából egy emelettel feljebb, a miniszteri irodába kerültem. Külsős tanácsadóból pedig belsős tanácsadóvá váltam. Tomáš Drucker miniszter szólított meg, akit jól ismerek, és azt hiszem, hogy baráti viszony is van köztünk hosszú évek óta. Azt mondta, van egy víziója arról, hogy milyen irányba kéne vinni az iskolaügyet, és meggyőzött arról, hogy ez érdekes. Ezért elfogadtam az ajánlatát, hogy főállásban dolgozzak neki.

Ezzel viszont a jelenlegi kormány politikai terhét is magára vállalja, nem?

Tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyanok, akiknek nem tetszik ez a kormány, s vannak olyanok, akiknek nem tetszik, hogy együtt dolgozom vele.

Tapasztalatból azonban nagyon élesen látom a különbséget a 2016-os romaügyi kormánybiztosi és a mostani szerepvállalásom között. Akkor kormánybiztosként, koalíciós alelnökként a politikai felelősséget is nekem kellett viselnem azokért a döntésekért, amiket hoztam. Most könnyebb helyzetben vagyok, ez nem egy politikai funkció, hanem szakmai.

Tanácsot adok, menedzselem a minisztériumon belül a folyamatokat, dolgozom azokon a témákon, melyekkel megbíz a miniszter, próbálom segíteni a munkáját. A politikai helyzetet azonban neki kell értékelnie, és ő viszi el a politikai balhét is. A politikai felelősség rajta van, nekem a személyes felelősséggel kell megbirkóznom.

Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értem ezt a különbséget. A romaügyi terület, és az inklúzió is a kormány akaratán, tervein, vízióján, világnézetén alapul, s ebben nem nagy a különbség a korábbiakhoz képest. 

Nem akarom ezt túlhangsúlyozni, de a dolog személyes megélésében tényleg nagy a különbség. Kormánybiztosként az ember egy hivatal működéséért felel közvetlenül a kormánynak. Ráadásul koalíciós alelnökként a politikai cselekményben is benne voltam –  hogy mondjak egy példát, amikor kirobbant a koalíciós válság, én voltam az egyik olyan ember, aki a kormányprogram megreformálásán dolgozott.

Ez most nem egy ilyen pozíció, ez egy szakmai munka. Az egyedüli, akinek beszámolási kötelezettséggel tartozom, az a saját miniszterem, ami egy sokkal egyszerűbb helyzet. Értem, hogy kívülről nem akkora a különbség, de a belső megélése, a rám kerülő teher vagy a prioritások esetében ez a különbség hatalmas.

Ravasz Ábel Molnár Tóth Zsuzsannával és Kotlár Ildikóval a Napunk füleki beszélgetésén. Fotó Napunk – Schnelczer Zoltán

Nincs rossz tapasztalata azzal az irányítási módszerrel, amely a Fico-kormányok jellemzője volt? A romaügyi reformok nagy része nem csúszott át a 2016-os kabineten. 

A kötelező óvodáztatás, amit a legfontosabb prioritásomnak tartottam, átment. Számomra azonban most fontosabb, hogy  nagyon bízom a jelenlegi miniszter menedzseri képességeiben. Ez nem csak biankó bizalom: Tomás Drucker egészségügyi miniszterként, és előtte a Szlovák Postánál is bizonyította, hogy tudja, hogyan kell „megfogni” egy nagyobb szervezet működését.

Az oktatási minisztérium az egészségügyi minisztériumhoz hasonlóan problémás, nehéz, szétterjeszkedő tárca. Szerintem pont egy olyan típusú menedzserre van szükség, mint ő.

Én egyébként tényleg nem láttam a kártyákban, hogy valaha az oktatási minisztérium belsőseként fogok dolgozni. Ez egy nagyon sok esetben kontraproduktívan működő minisztérium volt, mely saját magát akadályozta. Drucker pont az az ember, aki szerintem ezen tud változtatni – s látom is hogy ez történik. Intenzíven dolgoztatja a főosztályokat, és különböző koordinációs és menedzsment trükköket vet be, hogy ez jobban is működjön.

Az egyik egy olyan rendszer, amit már az egészségügyben is használt, a programmenedzsment. Ez azt jelenti, hogy megfogtuk a kormányprogramot, és 40 prioritásra vágtuk szét. Minden egyes prioritás egy indikátort, és egy felelőst kapott a minisztériumon belül – sok esetben nem főigazgatókat, hanem egyszerű alkalmazottakat.

Mindannyian kaptak egy úgynevezett projektkártyát, melyen a terület fő, elérendő céljai vannak – s megalakult egy programiroda, mely ezeket a célokat koordinálja. Ez egy olyan keresztkontrollt és keresztirányítást jelent, melyre már nagy szükség volt.

Korábban ez nem így zajlott – sokkal jellemzőbb volt, hogy bár mindenki tudta, hogy mit kéne csinálni, az embereket betemette a napi munka, és nem láttak rá stratégiai prioritásokra. Ezért úgy gondolom, hogy a miniszternek van esélye jó eredményeket elérni, és ezért is vállaltam a munkát nála.

Ön még tervez a politikai pályán, vagy marad szakpolitikai-szakértői szinten?

Jelen pillanatban nagyon egyszerű a helyzetem. Van előttem egy adott időszak, egy négyéves politikai ciklus – mely lehet kevesebb, ha a kormány válságba kerül. Amíg Tomáš Drucker oktatási miniszterként fog dolgozni, addig ez a munka lesz a fő prioritásom, elsősorban azért, mert látom, hogy van esélye változásokat elérni.

Más aktivitásaimat fokozatosan átruházom a kollégáimra. Napi 8–12 órát dolgozom a minisztériumban, nem marad időm, sem energiám mással foglalkozni. Ha most, az elején rendesen meghúzzuk az első néhány hónapot, évet, akkor nagyon jó lesz az aratás.

Sok évvel ezelőtt, mikor szakértőként került a romaügyi kormánybiztosi hivatal élére, arról beszélgettünk egy interjúban, hogy nem politikusként akarja megközelíteni a pozíciót. Aztán nem sokkal később a Híd alelnöke lett, és fejest ugrott a politikába. Ha ezek után lenne politikai visszatérése, nem tart attól, hogy ez a mostani pozíció politikailag önre ég?

Azért léptem be a politikai térbe 2016 után, mert rájöttem,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Iskolák

Oktatás

Ravasz Ábel

Tomáš Drucker

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak