Úgy érezte, mindenhol kamerák figyelik. Az egyetemista lány elmagyarázza, milyen szkizoaffektív zavarral együtt élni

Katarína idén fog diplomázni, egy új munkahely vár rá és a lehetőségekhez mérten egészséges emberként szeretne élni. „Úgy gondolom, hogy ezt nem fogom tudni száz százalékra teljesíteni, de igyekezni fogok minden tőlem telhetőt megtenni” – mondja.

Körülbelül 2019 óta küzd hangulatingadozásokkal, voltak depresszívebb időszakai, amikhez később hipomániás időszakok társultak. A hipománia a mánia egyik enyhébb formája, amelyet emelkedett hangulat és megnövekedett energiaszint jellemez. Az orvosok először visszatérő depresszív zavart, majd később ciklotímiát állapítottak meg nála, amely állandó hangulatváltozásban és gyakori depresszív és hipomániás epizódokban nyilvánul meg.

Végül azonban kiderült, hogy az általa tapasztalt tünetek leginkább a szkizoaffektív zavarhoz hasonlítanak.

„Ez egy pszichés betegség, amely során az ember a skizofrénia és az affektív zavarok tüneteit is átéli, tehát a depressziót, a mániát és a hipomániát. A szkizoaffektív zavar tehát a skizofrén pszichózisok és az affektív zavarok között található meg. A skizofréniától éppen az említett jelentős hangulatingadozások különböztetik meg. Sok szakértőtől hallom, hogy ez a betegség enyhébb, mint a skizofrénia, és jobbak a kilátásai” – magyarázza Katarína.

A beszélgetésbe a neve közlése nélkül egyezett bele, a cikkben így megváltoztattuk a nevét.

Hangok, amelyek kísértették

A pszichózis 23 éves korában alakult ki nála az államvizsga után, amikor megkezdte a nyári diákmunkáját. „Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon sokáig voltam az úgynevezett derealizáció állapotában. Úgy tűnt nekem, hogy a környezetem nem létezik, olyan volt, mintha egy filmben lennék, és a körülöttem levő emberek sem volnának valódiak. Aztán elkezdtem hangokat hallani és azt hallucinálni, hogy különböző fények mozognak előttem” – avat be minket Katarína a tapasztalataiba.

Az, hogy segítséget kérjen, egyszerű volt számára, mivel a szorongási zavarai miatt már korábban is járt pszichiáterhez és terápiára. Amikor az orvosnak elmondta, hogy a szorongás mellett valami mást is érez, az rögtön tudta, hogy pszichózisról van szó.

„Szerencsére még időben diagnosztizálták, és az orvos megkezdte a kezelésemet. A kiváltó ok a stressz volt. Amikor a pszichológusomnál ki kellett töltenem a teszteket a diagnózis felállítása és a pszichózis okának megtalálása végett, kiderült, hogy a feldolgozatlan feszültség hatására pszichotikus és affektív reakciók jelennek meg nálam” – emlékszik vissza.

Katarína a pszichózis kezdete óta különböző pszichotikus tüneteket élt meg.

„Elemi vagy egyszerű hallucinációkat éltem meg, amelyek során az ember csak elmosódott fényeket és körvonalakat lát, határozatlan hangokat hall vagy határozatlan illatokat érez. Nálam ezek különböző mozgásokat végző fényekként és hangokként jelentek meg – olyan ez, mintha az ember egy zsúfolt utcán állna és sok egymást követő hangot hallana. Emellett még úgynevezett intrapszichikus hallucinációkat is tapasztaltam, amelyek során az embernek az az érzése van, hogy a saját gondolatai idegenek, és valaki beleteszi őket a fejébe, vagy éppen ellenkezőleg, hogy idegenek képesek olvasni a gondolataiban” – írja le a betegségét.

„Egyszer női hangokat hallottam, amelyek azt mondták, hogy öljem meg magam, és ez volt a legrosszabb dolog, amit valaha is átéltem” – teszi hozzá.

Elmondása szerint, amikor hangokat hall, akkor azok a hangok kívülről jönnek, és olyan érzése van, mintha közvetlenül a füle mellett hangzanának el. „Ez nagyon valóságosnak tűnik, de legtöbbször tudatosítom, hogy ezeket a hangokat csak én hallom – például úgy, hogy csak egyedül vagyok a szobában, és úgy hallom, mintha több ember lenne ott. Akkor tudom, hogy azokat a hangokat csak én hallom, és senki más nincs ott.”

Gyógyszerek nélkül nem megy

Katarína sokáig azt is érezte, hogy otthon a házban, a szobában vagy a mosdóban rejtett kamerák vannak. „Ez arra kényszerített engem, hogy »illedelmesen« viselkedjek, tehát úgy, mintha mások néznének” – folytatja.

A múltban elkövetett egy hibát, amikor az orvos tudta nélkül felhagyott a gyógyszerek szedésével, mert azt gondolta, hogy nincs semmi baja. Ma már elismeri, hogy ez egy nagyon veszélyes lépés volt.

„Azt gondoltam, hogy én vagyok a legrosszabb ember a világon, mert átvertem a pszichológust és a pszichiátert azzal, hogy valamilyen betegségben szenvedek. Természetesen néhány hónapnyi kihagyás után az állapotom jelentősen romlott, így újból szedni kezdtem őket. Megértettem, hogy tényleg szükségem van rájuk” – emlékszik vissza.

A gyógyszeres kezelésnek köszönhetően ma már csak ritkán vannak pszichotikus tünetei: „A gyógyszerek a minimálisra csökkentették előfordulásukat.”

Amikor elmúlik a depresszió, a gondolatai abszurdnak tűnnek

Katarína számára a mindennapi életben a legrosszabbak a hangulatváltozások és a depresszív, a hipomániás és a normális időszakok váltakozása.

„Ezek néhány hét alatt zajlanak le, és eléggé megnehezítik az életemet. Az orvos nemrég megemelte a gyógyszeradagomat, a pszichotikus problémákra jól hatnak, de a hangulatingadozások még mindig gyötörnek és elég intenzívek is. Ezeket a váltakozásokat különböző téveszmék is kísérhetik. A hipomániás időszakban például úgy érzem, hogy én vagyok a legjobb, legvonzóbb ember a világon és felérek Istenhez is” – írja le a lány.

A szkizoaffektív zavar mellett még szorongással is küzd, amit egy „külön fejezetként” ír le.

„Már tíz éve küzdök a szorongással, és ez szintén okoz kellemetlenségeket az ember életében. Mindig is gondjaim voltak a stresszes eseményekkel, és gyakran olyan tevékenységek is stresszt okoznak nekem, amelyek mások számára teljesen hétköznapinak számítanak – például elmenni a boltba, felülni a buszra vagy étteremben enni más emberek előtt. Kognitív-viselkedésterápiára járok, amely segít megbirkózni a szorongással” – magyarázza.

Amikor Katarína rosszabbul érzi magát, segít neki az a tudat, hogy csak egy ideiglenes időszakról van szó, és hogy a gondolatai a betegségéből fakadnak.

„Sokkal több vagyok, mint a betegségem. Például amikor depresszív gondolatok törnek rám az öngyilkosságról, akkor azt mondom magamnak, hogy ezek a depresszió gondolatai, nem az enyémek. Amikor véget ér a depresszív időszakom, akkor abszurdnak találom, hogy egyáltalán hogyan voltam képes ilyen szörnyű dolgokra gondolni” – mondja.

Az érzéseivel nem marad magára

A skizofrén spektrumon lévő betegségeket, ahová a szkizoaffektív zavar is tartozik, számos előítélet és tévhit övezi. Katarína leggyakrabban azzal találkozik, hogy az emberek azt feltételezik a skizofréniáról, hogy ugyanaz, mint a személyiséghasadás.

„Az embereknek kitartóan magyarázom, hogy ez nem így van, és az, ha valakinek több személyisége van, egy teljesen más diagnózis” – mondja.

A betegségeiről csak a legközelebbi családtagjai tudnak, akik Katarínára egy teljesen normális emberként tekintenek. „Megértik, min megyek keresztül, és nem gondolják azt, hogy bolond vagyok, vagy hogy beteg vagyok az agyamra, ami nagyon sokat segít nekem. A partnerem szintén nagyon megértő” – mondja.

Hozzáteszi azonban, hogy a családja nem örül, ha a betegségéről beszél. „Félnek, hogyan fogadják ezt mások, és attól tartanak, hogy ezért mások el fognak ítélni” – magyarázza.

Az egészséghez vezető úton szerinte nagyon fontos az, hogy ne zárkózzunk be és ne maradjunk magunkra az érzéseinkkel.

„Sokat segít az, ha megtaláljuk azokat az embereket, akik nem ítélnek el minket, és ha beszélünk velük erről. Az is segít, ha felállítunk valamilyen rendszert, amiben nekem is van még mit tanulnom, és több mozgást, sétát és kint létet iktatunk be. Fontos a rendszeres alvás és a napközbeni programok. Ugyanígy az, hogy ne féljünk szakértőhöz fordulni, amikor szükségünk van rá.”

Filip Orsolya fordítása