Napunk

Lenin leckéje Izraelnek és Ukrajnának

Temető Harkivban. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Temető Harkivban. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Ha van Vlagyimir Lenin politikai örökségének olyan eleme, amelyet egy évszázaddal a halála után is érdemes dicsérni, az azt érintő belátása lehet az, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki valóban hűséges maradjon az ügyéhez. Akár a mai Izraelben, akár Ukrajnában az egyetlen előrevivő politika az, amely elkerüli a vak dogmatizmust és a cinikus opportunizmust.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A szerző szlovén filozófus, szociológus, pszichoanalitikus, egyetemi tanár, kultúrakritikus és író

Immár egy évszázad telt el Vlagyimir Lenin halála óta, és több mint három évtizede annak, hogy bolsevik projektje összeomlott. Ám míg politikai életének nagy része mai szemmel nézve rendkívül problematikus, mondjuk így: lelkiismeret-furdalás nélküli pragmatizmusa még mindig eladható.

Emlékezzünk vissza Lenin jól ismert elkötelezettségére a „konkrét helyzet konkrét elemzése” iránt. Kerülni kell az üggyel szembeni dogmatikus hűséget és az elvtelen opportunizmust. A gyorsan változó valós körülmények között az az egyetlen módja annak, hogy valóban hűségesek maradjunk egy elvhez – a kifejezés pozitív értelmében „ortodoxok” maradjunk –, ha megváltoztatjuk az álláspontunkat. Így a bolsevikok 1922-ben, miután esélytelenségük ellenére megnyerték a polgárháborút, magukévá tették az „új gazdaságpolitikát”, amely sokkal szélesebb teret engedett a magántulajdonnak és a piacnak.

E döntésének magyarázata során Lenin egy hegymászó-analógiát használt, akinek vissza kell vonulnia, „hogy tovább tudjon ugorni”. Az új szovjet állam eredményeinek és kudarcainak számbavétele után arra a következtetésre jutott, hogy: „A kommunisták, akiknek nincsenek illúziói, akik nem engednek a csüggedtségnek, és megőrzik erejüket és rugalmasságukat, hogy »elölről kezdjék« újra és újra, hogy közeledjenek egy rendkívül nehéz feladathoz, nincsenek kudarcra ítélve (és minden valószínűség szerint nem fognak elpusztulni).”

Søren Kierkegaard, a dán teológus visszhangját hallani itt, akitől a marxisták nagyon sokat tanulhatnak. Lenin szerint a forradalmi folyamatok nem fokozatosak, hanem ismétlődőek, repetitívek, a kezdet újra és újra megismétlésének mozgásai.

Hol tartunk ma?

Hogyan lehetne jobban megragadni, hol tartunk ma? Az 1989-es „sötét katasztrófa” után, amely végérvényesen véget vetett az 1917-es októberi forradalommal kezdődő korszaknak, többé nem tulajdonítható folytonosság annak, amit a „baloldal” jelentett az elmúlt két évszázadban. Bár az olyan kitörölhetetlen pillanatok megmaradnak az emlékezetünkben, mint a francia forradalom jakobinus csúcspontja és az októberi forradalom, ezeknek a történeteknek vége. Mindent újra kell gondolni egy új kiindulópontból.

Az új megközelítés minden eddiginél fontosabb most, amikor a globális kapitalizmus az egyetlen igazi forradalmi erővé vált. A baloldalnak nem marad más, mint hogy a jóléti állam régi vívmányai védelmének megszállottja legyen, amely projekt nagyrészt figyelmen kívül hagyja, hogy a kapitalizmus mennyit változtatott társadalmaink szerkezetén az elmúlt néhány évtizedben.

Persze vannak kivételek.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Arab-izraeli konfliktus

Orosz–ukrán háború

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak