Napunk

Megszavazta a Büntető törvénykönyv módosítását a koalíció, Pellegrini ismét lerövídítette a vitát

Tibor Gašpar a parlamentben. Fotó - TASR
Tibor Gašpar a parlamentben. Fotó – TASR

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Fináléjához érkezett a parlamentben a Büntető törvénykönyv módosítása. A parlamentben csütörtökön egész nap szavaztak a képviselők, de este 6-ig még csak a második olvasatban tudták megszavazni az ellenzék által „maffiacsomagnak” nevezett javaslatot, mely ellen hónapok óta tüntetnek az országban.

A parlamentnek 400 módosításról kellett szavaznia – ennek döntő többségét az ellenzék nyújtotta be. A kormánytöbbség azonban harmadik olvasatba utalta a teljes módosítást, 78 igen és 9 nem szavazattal – az ellenzék többsége nem szavazott.

Úgy tűnt, hogy a harmadik olvasat vitája az éjszakába nyúlik majd, hiszen több mint 50 képviselő jelentkezett be a vitába – ám pár felszólaló után Pellegrini arra hivatkozva, hogy a felszólalók eltértek a tárgytól, egy ügyrendi javaslattal megszavaztatta a vita lezárását. A koalíció ismét 78 igennel jóváhagyta a Büntető törvénykönyv módosítását.

Így kezdődött

Tavaly december 1-jén robbant a hír, hogy a Fico-kormány megszüntetné a különleges ügyészséget. A Denník N megszerezte azt a dokumentumot, amelyet Ficóék Brüsszelbe küldtek a tervükről. Kiderült az is, hogy Fico Robert Kaliňák védelmi miniszter és Boris Susko igazságügyi miniszter társaságában ekkor már Brüsszelben is tárgyalt az Európai Bizottsággal a javaslatról. Először az a hír is felröppent, hogy a Specializált Büntetőbíróságot is felszámolnák, de ez a hír nem bizonyult valósnak.

Ficóék már ekkor gyorsított eljárásban akarták keresztülvinni a javaslatot, vagyis a hagyományos tárcaközi egyeztetés megkerülésével akár pár nap alatt átnyomták volna a parlamenten.

A kormány december 6-án el is fogadta a javaslatot, amely a különleges ügyészség megszüntetéséről szólt. Még az általában visszafogott Ügyészi Tanács is ellenezte a különleges ügyészség elleni kormányzati lépéseket.

A javaslat tartalmazta a gazdasági bűncselekményekért járó büntetések radikális enyhítését is. Az egész csomag esetében gyorsított eljárással számoltak.

Tüntetések és parlamenti obstrukció

Az ellenzék gyorsan reagált, és már december első felében összehívták az első tüntetést. A december 19-i tüntetésen Pozsonyban már 15–18 ezer ember volt kint, és tíz másik városban is voltak megmozdulások.

Miután a koalíció beterjesztette a javaslatot a parlament elé, megkezdődött az ellenzéki obstrukció. Az ellenzéki képviselők tucatjával jelentkeztek be a vitába, és felmerült, hogy még az ünnepek között is ülésezhet a parlament. Fico ekkor már jelezte, hogy a különleges ügyészség eredetileg január 15-re tervezett megszüntetése későbbre csúszhat.

A harmadik kormányellenes tüntetés Pozsonyban. Fotó N – Vladimír Šimíček

Már december elején felszólalt az ügyben Zuzana Čaputová köztársasági elnök, aki felszólította a koalíciót, hogy ne folytassák az expressz gyorsaságú törvénymódosítási folyamatot. Felvetette, hogy vétózhatja a gyorsított eljárásban átnyomott törvényeket, és nem zárta ki, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulhat az ügyben. Fico erre úgy reagált, hogy az államfő Daniel Lipšicet, a különleges ügyészség vezetőjét védelmezi.

Egy decemberi Ipsos-felmérés azt mutatta ki, a különleges ügyészség megszüntetésének nincs többségi társadalmi támogatottsága. Csak az emberek 30 százaléka értett egyet a kormány tervével, és a Hlas szavazóinak is csupán a 35 százaléka. A Smer szavazóinak 64 százaléka egyetértett a tervvel.

A karácsonyi ünnepek után január elején folytatódott a parlamenti vita a tervezetről, és folytatódtak az ellenzéki obstrukciók is. Január 11-én már húszezer ember vonult utcára Pozsonyban. Január közepén felmerült, hogy enyhébb változtatásokat eszközölhetnek a tervezetben. A különleges ügyészség megszüntetése mellett kitartott a koalíció, de a gazdasági bűncselekmények büntetési tételeinek enyhítése ügyében hajlamosnak mutatkoztak bizonyos módosításokra.

Január 18-án ismét megszólalt Zuzana Čaputová, aki ezúttal a parlamentben kért szót, és alaposan kielemezte, mi a gond a Büntető törvénykönyv módosításával és a különleges ügyészség eltörlésével. A következő pozsonyi tüntetésen már 26 ezren voltak, és már 23 városban vonultak utcára a tiltakozók.

Január 25-én a koalíció megelégelte az obstrukciókat, és a parlamenti vita lerövidítéséről döntöttek. Peter Pellegrini házelnök egy héttel korábban ezt a lehetőséget még elvetette, ám végül belement az intézkedésbe, amely egyébként összhangban van a házszabállyal.

Január 26-án első olvasatban elfogadták a törvénycsomagot, szűk, 76 szavazatos többséggel.

„Az igazságszolgáltatás elrablása”

A január végén kezdődő, 9. parlamenti ülésszakon a Büntető törvénykönyv módosítását már második olvasatban kezdte tárgyalni a parlament, és rögtön az elején nyilvánvalóvá vált, hogy a koalíció nem szerette volna sokáig húzni a vitát. Marián Saloň, a Smer képviselőjének javaslatára a koalíció megszavazta, hogy legfeljebb 62 órában tárgyalják majd a törvényt.

Ez a 62 óra azonban egyenlően oszlott el a frakciók között, így az ellenzéki fellépésekre 30 óra jutott. A koalíciós képviselők nem kapcsolódtak be a vitába – ebből már látszott, hogy a végszavazásra február 7-én, szerdán kerülhet majd sor.

A tüntetések eközben folytatódtak: február elsején Pozsonyban már 30 ezer ember vonult az utcára, s demonstrációk voltak az ország többi városában is – egyebek mellett például Dunaszerdahelyen és Érsekújvárban is. Az ellenzéki pártok ráadásul a végszavazás tervezett napjára is tüntetést hirdettek meg, ezúttal a parlament elé.

Pozsonyi kormányellenes tüntetés 2024. február 1-jén. Fotó N – Tomáš Benedikovič

A koalíció ezzel párhuzamosan igyekezett lehűteni a kedélyeket. Az SaS mintájára saját, 140 oldalas kiadványt készítettek, melyben igyekeztek a nyilvánosság számára is elmagyarázni, mi a céljuk a Büntető törvénykönyv módosításával, és a különleges ügyészség megszüntetésével. A kiadvány Az igazságszolgáltatás elrablása címet kapta.

A Focus ügynökség eközben felmérést készített a Transparency International Slovensko számára, azt vizsgálva, mennyire értenek egyet az egyes pártok szavazói a korrupcióért járó büntetési tételek csökkentésével. Kiderült, hogy ezzel még a koalíciós pártok szavazóinak többsége sem ért egyet: a Hlas szavazóinak 72 százaléka, az SNS választóinak 71 százaléka, és a Smer-választók 66 százaléka nyilatkozott negatívan ezzel kapcsolatban.

Közben kiderült az is, hogy a koalíció a gyorsított eljárás során még Maroš Žilinka főügyész megjegyzéseit sem vette figyelembe. Žilinka még januárban kereste meg levélben Peter Pellegrini házelnököt azzal, hogy több dologban nem ért egyet a módosítással kapcsolatban – magasabb büntetési tételeket kért például a korrupciós bűncselekmények elkövetőire. S bár Tibor Gašpar, az új Büntető törvénykönyv előterjesztője több módosítást is benyújtott a második olvasatban, ezek egyike sem reflektált Žilinka kéréseire.

Az ellenzék bejelentette: abban az esetben, ha a parlament elfogadja az új büntető törvényeket, azokat az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni, és követelni fogja, hogy a bíróság előzetes intézkedéssel függessze fel a törvények hatályba lépését még azelőtt, hogy a koalíció megtörné Zuzana Čaputová államfő várható vétóját. Ezzel azt akarják elérni, hogy a törvény egyetlen napig sem legyen érvényben – ellenkező esetben alkalmazható lenne jelenleg folyamatban lévő ügyekre is.

A szavazás napja

A szavazásra végül nem február 7-én szerdán, a parlament előtti tüntetés napján került sor. A koalíciós képviselők ugyanis épp annyira kapcsolódtak be a vitába, hogy a végszavazás csütörtökre csússzon. A vita legvégén Tibor Gašpar még beterjesztette a 48 pontos módosító javaslatot, melyben több alapvető változást is javasolt a törvényben.

Csütörtökön aztán Boris Susko igazságügyi miniszter végszava után kész sakkmérkőzés kezdődött a parlamentben. A koalíció először megszavazta,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Alkotmánybíróság

Fico-kormány

Parlament

Peter Pellegrini

Tüntetés

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak