A párom arra célozgat, hogy itt az ideje az esküvőnek és a gyerekeknek, és ez egyre jobban megijeszt. Van értelme folytatni a kapcsolatot?

Kétéves kapcsolatom van egy valamivel fiatalabb férfival, és egy éve élünk együtt. Az utóbbi időben a barátom egyre gyakrabban utal arra, hogy itt az ideje a házasságnak és a gyerekeknek. Egy évvel ezelőtt még örültem ennek, most viszont már egyre inkább rettegek tőle. Soha nem vágytam kifejezetten gyerekekre, de mindig is úgy gondoltam, hogy a megfelelő férfival ez majd megváltozik.

Jelenleg már nem ismerek magamra, a legtöbb barátom családot alapít, amit természetesnek tartok, de számomra ez kalitkának tűnik. Először is valószínűleg azért, mert a barátom és én nagyon másképp állunk a társasági élethez. Én nem tudom elképzelni az életet nélküle, neki nincs rá szüksége, és inkább munkával tölti az idejét. Amikor elmegyek a barátaimmal szórakozni, ő úgy tesz, mintha nem bánná, de mindig célozgat arra, hogy „egy nőnek nem kellene ennyit innia” (én általában kéthetente egyszer megiszom két-három pohár bort). Rettegek az ilyen véleményektől, mind a nőkről, mind rólam. Ráadásul ő maga is rendszeresen használ valamilyen szereket.

További dolgok, amik zavarnak, hogy egy év után a kapcsolatunkból eltűnt a randizás, kevesebbet szexelünk (ami nekem nagyon nehéz), és én végzem a házimunka 90 százalékát. Ha szólok neki, általában megcsinál valamit, de gyakran dühös lesz, hogy nekem több időm van (otthonról dolgozom), neki pedig két munkája van, és így nem tud lépést tartani. Anyagilag azonban mindketten egyformán járulunk hozzá a háztartáshoz. Próbáltam abban is megállapodni vele, hogy legalább próbáljon meg bizonyos dolgokat megcsinálni (vagy bizonyos dolgokat ne csináljon), de általában ezek az ígérgetés szintjén maradnak.

Az ilyen problémák a baba érkezése után tovább mélyülhetnek, ha viszont megosztom vele az aggodalmaimat, akkor gyakran azt mondja, hogy idő előtt eldöntöm, hogy mennek majd a dolgok, miközben nagyon relatívan viszonyul az idejéhez. Azt mondja, hogy vannak kötelezettségei, és azokkal szeretne foglalkozni, minden más másodlagos a számára. Én támogatom a karrierjében, nem is bánom, hogy nem töltjük együtt a hétvégéket, nekem elég lenne, ha néha-néha lenne valami, ami minőségileg kiegyensúlyozná ezt az egészet, de mintha meg sem hallaná. Mindig azt hiszi, hogy panaszkodom, hogy nincs ideje rám. Ha beszélgetést kezdeményezek, ijesztően bosszús lesz, aztán azonnal lehiggad, és úgy tesz, mintha semmi nem lenne.

A kérdésem az, hogy van-e értelme folytatni? Megbénít a félelem, hogy további éveket veszítek el egy olyan kapcsolatban, aminek nincs perspektívája. Szeretem őt, de ő is belefáradt abba, hogy állandóan nyaggatom. Próbálok érzékenyen állni ehhez és megfelelő körülményeket teremteni a beszélgetéshez, de ilyenkor gúnyolódás következik.

Anna, 33 éves

---

Martin Miller pszichológus válaszol

Kedves Anna,

többször elolvastam a történetét, és végül mindig ugyanaz az érzés maradt bennem. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy ez önnek is világos, ha elolvassa, amit írt. De rájöttem, hogy én csak egy külső szemlélő vagyok. Nem vagyok része az ön által leírt kapcsolatnak. Nem ismerem részletesen az összes apróságot és részletet. Ezért megpróbálom sorban végigvenni, mit figyeltem meg.

Azt írja, hogy soha nem vágyott kifejezetten gyerekre, de nyitott a változásra, ha a megfelelő férfival lesz kapcsolatban. Ha a jelenlegi párjára gondol ezzel összefüggésben, illetve a ragaszkodására, akkor az megrémíti. Akkor ő a megfelelő férfi? Bízhat a tapasztalataiban?

A szövegben megemlítette, hogy több barátja családot alapít, de ez önnek kalitkának tűnik. Valószínűleg maga a gondolat is, de az a tény szintén, hogy ön és a párja nem értenek egyet a társasági élet fontosságát illetően. El tudom képzelni, hogy a környezete nem közvetlen nyomásgyakorlása is lehet motiváció a családalapításra, de valószínűleg nem ez a legerősebb ok, amiért az emberek gyerekre vágynak. Ráadásul a gyerekek korlátozóak. Az első hónapokban és években nagyon jelentősen beavatkoznak a szülők időbeosztásába. Más szóval, nagyon valószínű, hogy a társadalmi életük megváltozik a baba érkezésével. Feltételezhető, hogy a partnere megértőbb lesz az ön társadalmi élet iránti igényével szemben ebben az időszakban? Lehet vele erről előre beszélni? Meg tudnak állapodni arról, hogy hogyan fognak működni a dolgok, amikor a baba a világra jön?

Továbbá elégedetlen azzal is, hogy a randizás eltűnt a kapcsolatukból, és a szex is kevesebb. Ez egy idő után természetes egy kapcsolatban, és a baba érkezése után általában még inkább megváltozik az egész helyzet. A szülők fáradtak, kevés idejük marad önmagukra, a munkájukra és a párjukra is. Idejük, erejük, energiájuk és figyelmük nagy részét a gyermek igényli. Persze ez idővel változni fog, de az elején, különösen az első gyermeknél ez nagy megterhelést jelent. Mindkettőjük számára. El tudja képzelni, hogy ebben támaszai legyenek egymásnak? Megtudják ezeket a dolgokat beszélni?

Említi továbbá a háztartással kapcsolatos feladatok aránytalan megosztását, és azt, hogy a párjának szüksége van arra, hogy legyen ideje a saját ügyeire. Hol vannak az ön igényei? Egyenlő helyet foglalnak el a kapcsolatban, annyit, mint a partneréé?

Befejezésül, ön is tudatában van annak, hogy a gyermek érkezése súlyosbítani fogja a problémákat, és hogy jelenleg nem lehet konstruktívan és érdemben beszélgetni a partnerével a fentiekről.

Mindezek alapján én is úgy érzem, hogy az önök kapcsolatának nincs perspektívája. Ezt azonban nem tudom felelősen megítélni, és nem is akarom megítélni. Én csak egy külső szemlélő vagyok. Nem vagyok részese az ön által leírt kapcsolatnak. Nem ismerem részletesen az összes apróságot és részletet.

Talán párkapcsolati pszichoterápiára lenne szükségük, és ott biztonságos környezetben, fokozatosan megnyithatnák és feldolgozhatnák ezeket a kérdéseket, hogy mindkét oldalról megértsék azokat, és kialakítsák a közös kommunikációt. Akkor mindkettőjüknek nagyobb esélye lesz arra, hogy lássák, működik-e a kapcsolatuk, van-e perspektívája vagy nincs.