Napunk

A maffiózók egója nem bírta, amikor lefektettük őket a járdára, mondja Both Péter volt dunaszerdahelyi rendőrfőnök

Both Péter. Fotó N - Vladimír Šimíček
Both Péter. Fotó N – Vladimír Šimíček

Both Péter a Napunk dunaszerdahelyi beszélgetőestjén arról is mesélt, milyen volt, amikor Sátor Lajos egyik jobbkeze, egy sokszoros gyilkos besétált az irodájába arról tárgyalni, hogyan bánjanak velük a rendőrök.

Both Péter 18 és fél év után távozott a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányság éléről és 31 évnyi szolgálat után a rendőrség kötelékéből.

Dunaszerdahelyi beszélgetőestünkön egyebek mellett szóba került,

  • milyen hatással volt rá az 1999-es tízes gyilkosság;
  • miért látogatta meg az irodájában Sátor Lajos jobbkeze;
  • milyen gondokat okoz a rendőrhiány;
  • hogyan élték meg Dunaszerdahelyen a rendőrháborút.

Miért állt rendőrnek?

Véletlenül lettem rendőr. A tényleges katonai szolgálatomat lerövidítették másfél évről egy évre. Akkor megijedtem, mert hátra lett volna még fél év. Mivel gimnáziumi érettségim volt, nem volt szakmám, ezért hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Egy közeli ismerősöm említette, hogy a medvei vámon vesznek fel új kollégákat, és ez megtetszett. Akkor még volt határellenőrzés, határforgalom. Mondom, milyen jó lesz, elnézegetem a csajokat, elleszek, nem kell olyan keményen dolgozni.

Beadtam a jelentkezésemet, megcsináltam a felvételit. Szerencsére megfeleltem, és amikor már a beiktatási papírokat kellett aláírni, akkor mondták, hogy nem a vámon fogok szolgálatot teljesíteni, hanem a határrendőrségen. Medvén működött akkor a klasszikus határrendőrség, amely a zöldhatárt védte, régi, UAZ típusú szovjet gépjárművekkel.

A személyzeti osztály vezetője azt mondta az anyagomat végigfutva, hogy kár lenne értem, ha a határrendőrségen végezném. Ott ugyanis a karrierlehetőség elég korlátozott, a határrendőrök általában megelégszenek azzal, hogy lehúzzák a szolgálatot, és nincsenek további ambícióik, hogy följebb lépjenek a ranglétrán. Nagymegyeren a rendőrőrsön viszont volt üresedés, és erre rábólintottam. Az idő igazolta, hogy jó döntés volt, bár az elején kicsit ódzkodtam attól, hogy állami, úgymond zöld csendőr legyek, ahogy a Csallóközben mondják. Holott a nagyszüleim mondogatták, hogy kiskoromban mindig pisztolyokkal játszottam.

Milyen volt a 90-es évek elején a csallóközi rendőrközeg?

A demokrácia akkor kezdett kibontakozni a rendszerváltás után, és mindenki sajátosan értelmezte, hogy mihez van joga. Elkezdődött a piacgazdaság, a világkereskedelem, megnyíltak a határok, rengeteg új lehetőség volt. Káosz uralkodott, az állam nem volt felkészülve ezekre az új állapotokra, hiányzott a törvényi háttér, amit természetesen a bűnözők, az ügyeskedők teljes mértékben kihasználtak.

A rendőrség sokszor bizonytalanul toporgott, hogy milyen úton, milyen rendőri filozófia mentén fogunk tovább működni. Kellett jó pár év, hogy a rendőrségnek kiformálódjon a filozófiája, hogy egy 20. század végi, modern, demokratikus rendőrségnek milyennek kellene lennie. Itt kezdtem zöldfülű rendőrként. Természetesen Dunaszerdahelyen még nehezebb volt. Kezdtek erőre kapni a bűnbandák, a szervezett bűnözés, akik előtt persze semmilyen akadály nem volt. Fokozatosan az együttműködés is megteremtődött a határok megnyitása után. A rendőrségnek ez egy nagyon nehéz időszaka volt.

Both Péter. Fotó N – Vladimír Šimíček

Ezt a járást megbélyegezte a szervezett bűnözés tevékenysége a 90-es években. Kezdő rendőrként hogyan élte meg a bűnbandák felvirágzását, szakmai kihívásként tekintett erre, vagy inkább nehézségként? 

Egy picit nehezen éltem meg. Akkor még közrendőr voltam, és megvoltak a generációs különbségek. Megvoltak a régi, „öreg” rendőrök, akik hosszú évek óta szolgáltak, és ők mondták, mit ildomos az akkori politikai, társadalmi közegben betartani. Természetesen voltunk jó páran fiatal rendőrként is, akik lázadók voltunk, úgyhogy nem mindig követtük ezeket a tanácsokat.

A nehézfiúkat ugyanúgy ellenőriztük, büntettük, és sokszor különböző jelzőkkel illettek minket ezért. De a későbbiekben, amikor már operatív információkkal is dolgoztunk, megtudtuk, hogy valójában ezeket a rendőröket becsülték meg a nehézfiúk is, akik tisztességesek voltak, becsületesek és nem kivételeztek vagy bratyiztak velük.

Vannak történelmi pillanatok, amelyeknél az emberek szoktak emlékezni, hogy hol voltak éppen akkor, a legismertebb talán a New York-i ikertornyok leomlása. Dunaszerdahelyen ilyen lehetett az 1999-es tízes gyilkosság, amire gondolom, mindenki emlékszik, hogy mit csinált akkor. Ön mit csinált, hol volt, amikor a tízes gyilkosság történt?

Pontosan emlékszem arra a márciusi napra.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Büntetőeljárás

Bűnügy

Dunaszerdahely

Fico-kormány

Jaroslav Spišiak

Maffiagyilkosságok

Rendőrség

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak