Napunk

A Maticának a nyakára fognak hágni – bepillantás a budapesti „füstös hátsó szobákba”, ahol a szlovák nemzeti mozgalom sorsa dőlt el

Fotó N - Tomáš Benedikovič
Fotó N – Tomáš Benedikovič

1874 tavaszán hiába indított Grünwald Béla a széles nyilvánosság előtt támadást a szlovák gimnáziumok ellen, ekkor még nem dőlt el végleg sem ezen iskolák, sem a Matica slovenská sorsa. Vélemény.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A három szlovák tannyelvű gimnáziumnak és a korszak legjelentősebb szlovák kulturális egyesületének, a Matica slovenskának az 1874–1875-ös bezárása a 19. századi szlovák–magyar kapcsolatok egyik legismertebb története és egyben a mélypontja.

Általában úgy képzeljük el, mint a magyar politikai elit régóta érlelődő, céltudatos akcióját, amellyel megadta a kegyelemdöfést a nem sokkal korábban még látványosan erősödő szlovák nemzeti mozgalomnak. Az ügy hátterét megvilágító források azonban egészen más képet mutatnak, ezekből ugyanis inkább az derül ki, hogy a budapesti kormányzati politikusoknak valójában csak kevéssé fűlött a foguk ahhoz az akcióhoz, amelyet végül mégiscsak véghez vittek.

A három szlovák iskola (a znióváraljai, a nagyrőcei és a turócszentmártoni gimnázium) és a Matica slovenská bezárásáról szóló döntések hátterében ugyanis egy izgalmas, politikai thrillerszerű történet bontakozik ki, amelyben döntő szerep jutott három besztercebányai férfinak, akik ugyan nem voltak kormányzati politikusok, azonban hol az országos közvélemény befolyásolásával, hol taktikázással, hol szorgalmas előszobázással, hol finom, szinte észrevétlen kamarillapolitikával mégiscsak elérték az általuk kitűzött célt.

A három férfi, Grünwald Béla zólyom vármegyei alispán, Radvánszky Antal főispán és Ipolyi Arnold besztercebányai katolikus püspök egymás közti levelezése ráadásul fenn is maradt, informális nyomásgyakorlásuk története így – egyfajta politikai krimiként – ma is olvasható.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Matica slovenská

Szlovák–magyar kapcsolatok

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak