Napunk

Orbánék kulturálisan megszállják Szlovákiát

Robert Fico Orbán Viktorral a brüsszeli csúcson. Fotó - TASR/AP
Robert Fico Orbán Viktorral a brüsszeli csúcson. Fotó – TASR/AP

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A magyarországi kulturális térben történő eseményeket sokan próbálják meg leírni, leginkább az olyan fogalmakkal találkozunk, mint a területszerzés, einstand, értelmiségcsere, a nemzeti intellektuelek helyzetbe hozása, a vidékiek bosszúja a fővárosi értelmiség ellen vagy épp a hegemónia kialakítása. Ez utóbbira okot adnak például Orbán Viktor szavai is, aki a hegemónia fogalmának kidolgozójára, Antonio Gramscire úgy hivatkozik, mint akinek sokat köszönhet hatalmi stratégiájának kidolgozásában.

Hogy ez mennyire él a magyarországi politikai gondolkodás kormánybarát részében, arról Békés Márton könyvei győzhetnek meg minket, aki szerint „Gramsci a miénk – olvassuk, értelmezzük, használjuk!”

Éppen ezért érdemes ezzel összefüggésben megnézni azt, hogy mi történik a magyarságpolitikában, vagyis a határon túli magyar közösségekre mindez hogyan telepedik rá. A Szlovákiában élő magyarok esete azért is érdemel figyelmet, mert itt Robert Fico személyében egy olyan kormányfő van hatalmon, aki példaként tekint Orbánra, tanul tőle, és akinek hatalmi stratégiája szintén egyre inkább emlékeztet a Magyarországon használtra (amelynek eredője pedig leginkább Putyin és a szovjet éra).

Gramsci félreolvasásai

Gramsci nézeteit a hegemóniáról a hatvanas évektől kezdve mind az újbaloldal, mind az újjobboldal átveszi, de ahogy Éber Márk Áron tanulmánya meggyőzően megmutatja, mindezt a lényegétől megfosztva teszi. Szerinte „egy ilyen dialektikus egységként értelmezhető tömb részmozzanatokra szabdalása baljós következményekkel jár. Hogy mi a politikai és mi a társadalmi, mi a kulturális és mi a gazdasági, mindenkor egymással összefüggésbe vonva érthető meg”, majd hozzáteszi, hogy egymástól elszakítva nem érthetők meg a folyamatok, bár „éppen ez történt a kulturális hegemónia fogalmával, amelyet az újbaloldali és újjobboldali értelmezésében a felépítmény részének szokás tekinteni”.

Gramsci szerint a hegemónia kiépítése ugyan arra való, hogy megszerezzék a társadalomban a szellemi és erkölcsi vezetést – és mindezt nem pusztán a kényszernek köszönhetően, hanem leginkább a széles tömegek önkéntes beleegyezésével, azokkal együttműködve, érdekeinek figyelembevételével –, de nem pusztán a kulturális hegemóniát jelenti, hanem része a társadalom feletti uralom is, amihez pedig az állam és annak rendfenntartó szervezeteinek megszerzése a kulcs. Az olasz gondolkodó értelmezésében azonban az állam nemcsak a „kormánygépezetet” jelenti, hanem annak hátterét, a polgári társadalmat is.

Tehát egy komplex rendszerrel állunk szemben, amit például Alain de Benoist, az újjobboldal egyik alapító teoretikusa is leegyszerűsített, mikor a saját irányzata érdekében próbálta kihasználni, kulturális jelenséggé egyszerűsítve. Éber szerint pedig ugyanezen az úton jár a magyar kormány kultúrpolitikáját ideologizáló Békés Márton is, aki több könyvet is szentelt a témának, vagyis a kultúráért folytatott harcnak, a fennállt kulturális hegemónia megkérdőjelezésének, ellenhegemónia kialakításának.

Érdemes még egy embert idézni a témában, Orbán Viktort, aki a Tranzit fesztiválon 2023 augusztusában a következőket mondta Gramsciról: „Gramsci azt írja – amit a lengyelek egyébként jobboldali, keresztény változatban csináltak meg 1980–1981-ben –, hogy ha az ellenfeled kezében van a politikai hatalom, és nem tudod onnan kivenni (…) akkor ne azt célozd meg, hogy rángatod a kezéből a jogart, mert nem tudod kivenni. Hanem azt a kulturális környezetet, kontextust változtasd meg, amiben a hatalom gyakorlása történik. És ha ezt meg tudod változtatni, ha te tudod megmondani, hogy mi a jó, mi a rossz, mi a helyes, mi nem, mi a szép, mi a csúnya, mi a célszerű, mi nem célszerű, ha nálad van az a képesség, hogy ezt megmondod, akkor előbb-utóbb át fogod venni majd az intézményes hatalmat is. Ez Gramsci.” Pontosabban ez Orbán Gramsci-értelmezése, ami pontosan beleillik a fenti félreolvasások sorába.

De nem kell eltúlozni az elmélet és gondolatok koherenciájának jelentőségét, hiszen Orbánékról, vagyis gyakorló populistákról van szó, és ők sem teszik ezt (bár a válaszok kidolgozásában nagyon is van helye a teóriának). Számukra a kulturális hegemónia megszerzésére a politikai többség kialakulásához vezet, s ekként, vagyis gyakorlatként van jelentősége.

Hegemónia a kultúrában Magyarországon, rövid összefoglaló

Valós hatalom birtokában pedig Orbánék meg is valósítják ezt az elképzelést. A hegemónia kiépítését több területen végzik, nemcsak az új értelmiségi réteget építik, hanem az új tőkésréteget is, és mindent, ami a hatalom megszilárdításához szükséges – az állam elrablása mellett azt a „polgári társadalmat”, ami Gramsci elmélete szerint ott áll mindig mögöttük. Ráadásul gyakran nem riadnak vissza a kényszertől sem, láthattuk például az SZFE, vagy a tanárok esetében. De a független színházak kivéreztetése is ebbe a sorba vehető.

Orbánék kezében vannak az állami források, legyen szó a központi költségvetésből finanszírozott, egyébként „független” alapként működő NKA-ról (amelynek autonómiáját hatalomra kerülésétől fogva csorbította a Fidesz), az állami hirdetésekről, amelyek elkerülik a nem kormánypárti sajtót (és amelyek Magyarországon sokkal nagyobb mértékben vannak jelen a média költségvetésében, mint Szlovákiában), vagy épp az Orbánék által alapított intézmények felé az államháztartásból áramló pénzről, a különféle pályázatokról, amelyek a kultúra területén is a NER felé billennek.

A kultúra intézményi része is ebbe a hatalmi rendszerbe illeszkedik. Létrehoztak egy sor megaintézményt, mint például a Közép Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), a Matthias Corvinus Collégiumot (MCC), a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA). Előbbi a kormánypárti sajtót tömöríti és hozza helyzetbe, a másik az új elit kinevelésében érdekelt, a harmadik pedig a művészet területén hozott létre egy alternatív rendszert. De a három kiemelt intézmény mellé sorolni lehetne a különböző tudományos, sőt áltudományos intézményeket is (ennek a keveréke például a Magyarságkutató Intézet, amely hol tagadja, hol épp bizonyítja a finnugor nyelvrokonságot), nem beszélve a folklór kitüntetett szerepéről – aminek jogossága természetesen kétségbe vonhatatlan egy szintig, azon túl némely területei azonban már a nemzeti giccsképzés hagyományát viszi csak tovább.

A másik oldalon pedig ott vannak azok az intézmények, amelyeket a maguk képére alakítottak, kezdve a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), amelynek kutatóhálózata Magyar Kutatási Hálózat nevén működik tovább a NER-ben. De mondhatjuk a már említett Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE), amit a diákok ellenállása ellenére hajlítottak be a rendszerbe, de az alapítványi kézbe juttatott egyetemek is ide sorolhatók a politikai akarat nélkül leválthatatlan kuratóriumaival. És még itt is sorolhatnánk a példákat a könyves, a színházi, az újságírói stb. világból.

De az intézményi háttér, a finanszírozás és az értelmiségi réteg cseréje mellett fontos az is, hogy milyen kulturális standardokat állít be ez az új hegemónia, vagyis az azt képviselő intézmények, értelmiség. Ebből a szempontból

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Határon túli magyarok

Kultúra

Orbán Viktor

Robert Fico

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak