Napunk

Szarka László: A magyar, szlovák és német családoknak közösen kellene emlékezniük a lakosságcsere embertelen történeteire

Fotó - Napunk
Fotó – Napunk

A mostani – az uniós centrum politikájának bírálatában egymásra találó, ezzel együtt a V4 mozgásterét beszűkítő – magyar–szlovák kapcsolatokat csak óvatos optimizmussal lehet kezelni, véli Szarka László történész.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Nemrég a Fehér Kettős Érdemkereszt harmadik fokozatával tüntette ki Szarka László történészt Zuzana Čaputová államfő a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemeiért.

Az interjúban arról mesél:

  • mivel járult hozzá a kapcsolatok fejlesztéséhez;
  • mi a története annak, hogy egy alsószeli család fiaként a Trencsén megyei Klobusicban született;
  • mennyire kötődik Klobusichoz és a két Szelihez;
  • hogyan dőlt el, hogy történész lesz;
  • milyen volt az 1970-es években pozsonyi egyetemistának lenni;
  • miért költözött át Magyarországra;
  • hogyan sikerült beilleszkednie a magyarországi tudományos életbe;
  • mit hiányol kormányzati szinten a legjobbnak mondott magyar–szlovák kapcsolatokból.

Milyen érzésekkel tölti el ez az állami kitüntetés?

Nagy megtiszteltetés számomra. Egyúttal annak a közös munkának az elismerése, amelyet annak idején az 1950–1960-as években magyar részről főleg a szlovákiai származású magyar történészek, nyelvészek, irodalmárok – például Arató Endre, Kemény G. Gábor, Király Péter, Niederhauser Emil, Szalatnai Rezső, Sziklay László, az emigrációban pedig főleg Gogolák Lajos – alapoztak meg. A magyar–szlovák kapcsolatok, párhuzamok és konfliktusok történetét ők és szlovák kortársaik, például Rudolf Chmel, Ján Tibenský, Karol Tomiš, Karol Wlachovský közösen kezdték igazán szakszerűen, politikai, ideológiai elfogultságok nélkül feldolgozni.

Munkájukat mi, a 20. század második felében született nemzedék tagjai folytattuk, többek közt a Magyar–Szlovák Történész Vegyesbizottság közös kutatási programjaival, kiadványaival. Ebben a tevékenységben a csehszlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kutatók mindig fontos szerepet játszanak. Nekem különösen nagy szerencsém volt, hogy kortársaim közt a kassai Štefan Šutaj professzorral másfél évtizeden keresztül kiválóan együtt tudtunk működni az említett vegyesbizottságban.

Az a magyar–szlovák sorsközösség, amelyet elődeink 1918-ig a közös történeti magyar állam és a Habsburg-monarchia állampolgáraiként megéltek, minden történeti vita és előítélet ellenére komoly összekötő kapocs. Ennek a közösen megélt múltnak a megismerése, értékközpontú feldolgozása, tanítása közös felelősségünk. S minthogy Čaputová köztársasági elnök asszony Jan Rychlík cseh és Adam Michnik lengyel kollégákkal együtt tisztelt meg ezzel a kitüntetéssel, minden bizonnyal erre a közös közép-európai felelősségre is fel kívánta hívni a figyelmet.

Zuzana Čaputová és Szarka László a díj átvétele után. Fotó – TASR

Ön mivel járult hozzá a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok fejlesztéséhez? Mi az, amit kiemelne vagy a legfontosabbnak tart? 

Amióta 1983-ban a Szomszédok hármas tükörben címmel közreadtam a Magyar–Csehszlovák Történész Vegyesbizottság első 25 évéről készült tanulmánykötetet, majd az 1990-es években előbb Szlovákok története címmel megjelent – a honi historiográfiában máig magányos – összefoglaló munkám, sokféle megközelítésben vizsgáltam kapcsolataink történetét.

A pozsonyi Kalligram Kiadó jóvoltából például magyar és szlovák kiadásban is megjelent a Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika 1867–1918 című monográfiám, és száznál több tanulmányban, kiadványban foglalkoztam a – felerészben nem magyar – történeti Magyarország nemzetiségi kérdéseivel. Legutóbb A multietnikus nemzetállam című könyvemben a kisebbségei nagyobbik részétől megszabadult, majd 75 év után kettévált Csehszlovákia kudarcának okait elemeztem.

Emellett az elmúlt években a 19. századi magyar–szlovák kapcsolattörténetről készítettem egyetemi jegyzetet. A Magyar Nemzeti Levéltár sorozatában pedig megjelent A magyarországi szlovákok története című forráskiadványom – Tóth István szegedi kollégám közreműködésével.

A legfontosabbnak ezzel együtt a két nemzet történelmének közös elemzésében, oktatásában a vegyesbizottságban végzett közös csapatmunkát tartom. Ennek részeként 2013-ban Közép-európai párhuzamok és konfliktusok. A közös múlt a magyar és a szlovák nemzeti történelemben címmel elkészült 16 magyar–szlovák szerzőpáros elemzése az együttélés kulcskérdéseiről, de végül nem kaptunk támogatást a kötet magyar és szlovák nyelvű megjelentetéséhez. Ennek körülményeit, okait annak idején megírtam A közös történelem nehéz öröksége című tanulmányomban, amely elérhető a világhálón.

Alsó- és Felsőszeliben sokan ismerik önt személyesen is, itt járt alapiskolába, a galántai magyar gimnáziumban érettségizett, az életrajza szerint viszont a Felső-Vág-menti Klobusicban született, ami ma Illava része. Mi ennek a története, hogyan kerültek oda a szülei?

Édesapám

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Alsószeli

Felsőszeli

Galánta

Galántai járás

Szlovák–magyar kapcsolatok

Történelem

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak