Társaságban is magányosnak érzem magam, egyre zárkózottabb vagyok. Mit tegyek, hogy ne érezzem magam ilyen üresnek?
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
„Öreg” vagyok és magányosnak érzem magam akkor is, amikor emberek között vagyok. Mindig is más voltam, introvertált, magányos. Képtelen voltam normális kapcsolatok kialakítására, mert… féltem magamtól, féltem a környezetem, a családom és a barátaim reakciójától. Nem akartam senkit sem „megbántani” a környezetemben, amelyet, akarjuk vagy sem, konzervatívnak kell neveznünk ebben az országban. Lehet, hogy senki sem lát ilyennek, meg tudom magam játszani, képes vagyok intelligensen interakcióba lépni másokkal, ahol munka van, intellektuális leterheltség és kifinomult kommunikáció. Képes voltam a háttérbe húzódni, elfedni az énemet, az érzéseimet és az érzelmeimet is, amiket igazából sosem fejeztem ki, inkább témát váltottam. Egyszerűen fogalmazva, egy betanult szerepet játszottam.
Miután évekig „normális” módon működtem egy jól betanult szerep szerint, jött a járvány, és mindent lezártak. A lockdownok rosszak voltak, túl sok időm volt gondolkodni. Abban a lelassultságban rájöttem, hogy üres vagyok, és hogy egy automataként, robotként éltem, élek, aki mint egy óramű teszi a mindennapi rutinját, ami minden reggel újraindul. Ezzel együtt óvatosnak és ébernek is kellett lennem, ami szintén kimerítő. Egy munkanap után a semmibe, az üres lakásba térek vissza, másnap pedig elölről kezdem az egészet.
Az elmúlt időben, ami talán a kornak is köszönhető, azt vettem észre, hogy elkezdtem lemondani mindenről, még jobban magamba zárkózok, kikapcsolom magam és nem tudatosítom a körülöttem levő dolgokat, nem érzékelem az embereket, az utcát. Lassan egy lélektelen testté válok. Igen, ez az én fejemben van, és mindenről én tehetek. Tudom, hogy ki kellene mennem és elkezdeni valamilyen új tevékenységet, de nincs rá motivációm (kedvem és erőm). Nem szeretnék semmit tenni magammal, még ha a rossz gondolatok néha át is futnak az agyamon. De félek, hogy ez a fekete lyuk egyszer utolér és elemészt. Vagy attól, ha nyitnék az emberek felé és megpróbálnék egy komoly, mély kapcsolatot kialakítani, akkor a környezetem fordulna ellenem, és még azt a néhány hozzám közel álló személyt is elveszteném. Már előre hallom azokat a reakciókat, hogy hol voltam eddig, ha ennyi éven át normálisan éltem (igazából csak túléltem), akkor már nem is kellett volna ezt felvállalnom. Hiszen ebben az országban az emberek még egy közönséges reklámon is megbotránkoznak.
Nem tudom, mit tegyek és hogyan, nem vagyok olyan erős, hogy életem végéig valaki másnak adjam ki magam. Az, hogy emberek között vagyok, munkában, társaságban, már nem elég ahhoz, hogy azt az illúziót keltsem, hogy átlagos vagyok, normális és hogy önámításban éljek. Valaminek történnie kell, mert ez az állapot egyre több szomatikus tünetet okoz.
Peter, 41
Lenka Pavuková Rušarová pszichológus válaszol 
Kedves Peter!
Soha nem késő elkezdeni önazonosan élni és önmagunkkal őszintének lenni. Az alapján, ahogy a mondatait és a gondolatait fogalmazza, egy olyan embernek látom önt, aki nagyon érdekes és ügyes. Az ön és a környezete számára is nagy kár lenne, ha nem élné meg teljesen mindazt, ami önben van.
Mindig vannak olyan emberek, akik szívesen elhallgattatnák a másságot, akiket zavar mások élete, vagy olyanok, akik szívesen beleszólnának mások életébe. Ez megtörténik és meg is fog történni, függetlenül attól, hogy mennyire rejti el a valódi énjét.
Tapasztalatból elmondhatom, hogy amikor az emberek elkezdenek önmagukkal nagyobb összhangban élni, gyakran elkezdik magukat kevésbé magányosnak érezni, szilárdul az önbizalmuk, és megnő az életkedvük. A kinyilatkoztatás okozta lehetséges konfliktusok ellenére az emberek ritkán bánják meg, hogy felhagytak a színészkedéssel és az örökös másokhoz való igazodással.
Elkezdheti fokozatosan – ha szeretné, először beszéljen egy pszichoterapeutával, mivel ott teljes mértékben biztos, hogy elfogadásra talál. Aztán válasszon ki egy vagy két embert, akikről úgy gondolja, hogy megbízhatóak és akik ön mellett állnak. Aztán pedig meglátja, merre viszi önt az élet. Meglehet, hogy néhány dolgot vagy személyt már nem fog fontosnak tartani, mert az életében teljesen más kapcsolatok, közösségek vagy prioritások jelennek meg.
Kérem, ne felejtse el, hogyha felfedjük magunkat, akkor nem csak kritikának, hanem támogatásnak is kitesszük magunkat. Az őszinte soraival bennem erős szimpátiát keltett.
Filip Orsolya fordítása
