Napunk

Igazságos határok akkor sem léteznének, ha azokat a világ legokosabb emberei húznák meg

Nicolaes Visscher Orbis Terrarum Nova et Accuratissima Tabula című térképe 1658-ból. Forrás - wikimedia.org
Nicolaes Visscher Orbis Terrarum Nova et Accuratissima Tabula című térképe 1658-ból. Forrás – wikimedia.org

Nincs olyan ember által meghúzott államhatár, amely igazságos lenne – állítja tavaly magyarul is megjelent könyvében Milo van Bokkum holland újságíró. A Határok ​– Miért ott, miért így? című kötetetből egyebek mellett megtudhatjuk, hogy határkonfliktusok még Nyugat-Európában is előfordulnak, mik azok az exklávék, illetve azt is, hogy létezik-e „senkiföldje”.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Saját bevallása szerint Milo van Bokkum a középiskolás éveiben kezdett el érdeklődni a határok iránt, miközben leginkább azok ellentmondásossága kezdte őt vonzani. „A határon minden megváltozik, miközben többnyire semmi sem változik” – írja a Határok ​– Miért ott, miért így? című, térképekkel gazdagon illusztrált kötetének bevezetőjében a holland újságíró. Valóban, egy országhatáron átlépve különböző nyelv, más politikai berendezkedés, eltérő jogszabályok fogadhatnak, pedig mi jó esetben csak átléptünk a határkő egyik oldaláról a másikra.

„Én” és a „Másik”

A szerző úgy látja, határokra azért van szükség, mert az emberiség pórusaiba beleivódott, hogy éles határvonalat kell húzni az „Én” és a „Másik” közé, az embereknek pedig fontos egy olyan saját terület birtoklása, amin nem kell másokkal közösködniük.

A ma is ismert, államokra épülő politikai rendszer létrejöttét a másiktól való félelem ösztönözte. Ennek születését van Bokkum és az általa idézett szakértők a harmincéves háború lezárását jelentő, 1648-as vesztfáliai béke idejére teszik. Ez lényegében azt hozta magával, hogy minden állam maga választhatta meg a vallását, ezzel pedig az egyesült kereszténység eszményképe helyébe az önálló államok, a nemzetközi közösség eszménye lépett.

A fentiek alapján a határokat akár pozitív, toleráns létezőkként is definiálhatnánk, ugyanakkor David L. Blaney politológus arra figyelmeztet, hogy a különbségek határok mögé rejtésével nem tanuljuk meg azok kezelését. A határok meglétével elkerülhető az agresszív érintkezés, viszont ez egyben azt is jelzi, hogy nem is szembesülünk a különbségeinkkel. Veszélyként tekintünk rájuk, a homogenitásban viszont a stabilitás és a rend alapját látjuk.

Így végül oda jutottunk, hogy a vallási tolerancia jegyében megszületett vesztfáliai rendszer a különbségekkel szemben fokozott bizalmatlanságot eredményezett Európában, amit a 19. században megjelenő modern nacionalizmus csak tovább fokozott.

Határok és traumák

Már a bevezetőben szóba kerül, milyen hosszú távon traumatizáló hatása lehet a határoknak.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak