Napunk

„Elég kínos volt, hogy nem egyszer a zsidó származású kommunisták tettek antiszemita kijelentéseket.” Interjú a magyar történésszel, aki Csehszlovákia közel-keleti politikájáról írt könyvet

Izraeliek által zsákmányolt és kiállított csehszlovák gyártmányú T–34/85-ös. Forrás: tankarchives.ca
Izraeliek által zsákmányolt és kiállított csehszlovák gyártmányú T–34/85-ös. Forrás: tankarchives.ca

A felvidéki (olgyai) származású, Budapesten élő történész, Krajcsír Lukács magyarul elsőként írt könyvet a szocialista Csehszlovákia történetének egy alig ismert, de annál izgalmasabb fejezetéről.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Vadászgépektől a sörökig. Csehszlovákia a Közel-Keleten 1918–1968 a címe annak a tavaly megjelent könyvnek, melyben Krajcsír Lukács, a nemzetközi kapcsolatok elemzője és történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa egyebek mellett arra keresi a választ, létezik-e összefüggés a hatnapos háborúként elhíresült harmadik arab–izraeli háború és a prágai tavasz között.

Az alábbi interjú annak a tízéves kutatásnak a legfontosabb és legmeglepőbb eredményeit foglalja össze, amelynek kicsúcsosodása az említett kötet. Szó lesz az 1948-ban megalakult új állam, Izrael és a szocialista Csehszlovákia rapszodikus kapcsolatáról, valamint arról is, hogyan volt képes ez a kis kelet-európai állam befolyásolni a hidegháború alakulását és felgyorsítani a gyarmati rendszer felbomlását.

Beszélgetőpartnerem azt is elárulja:

  • miképp járult hozzá Prága Izrael létrejöttéhez és első háborújának győzelméhez;
  • miben gyökerezett Gustáv Husák és elvtársai antiszemitizmusa;
  • miért kísérte a legnagyobb csehszlovák koncepciós pert antiszemita rágalomhadjárat;
  • miért okozott az 1956-os szuezi válság ugyanakkora fejfájást a prágai elvtársaknak, mint a budapesti forradalom;
  • miért volt kiemelt téma a prágai tavaszt elindító írókongresszuson Izrael és a hatnapos háború;
  • hány évre elegendő Semtex robbanóanyaggal látta el a nemzetközi terroristahálózatot a szocialista Csehszlovákia;
  • és melyik arab országot sikerült meghódítania az ógyallai sörgyárnak.

Miért kezdett el ezzel a témával foglalkozni? Mit tudott hozzátenni a széles körű cseh és szlovák történeti kutatásokhoz?

Körülbelül tíz éve jelentkeztem egy Közel-Kelettel foglalkozó konferenciára, még mesterszakos hallgatóként. Elfogadták a jelentkezésemet, de kérték, hogy keressek valami másik témát, amit röviden előadhatok. A konzulensem segítségét kértem, és ő javasolta, hogy foglalkozzak az 1955-ös csehszlovák–egyiptomi fegyvervásárlási szerződéssel. Tisztában volt vele, hogy felvidéki vagyok, félig szlovák, tehát megvan a forráskutatáshoz szükséges nyelvismeretem.

Először ódzkodtam tőle, de aztán annyira beleástam magam a témába, hogy végül a doktori értekezésemet is Csehszlovákia közel-keleti kapcsolataiból írtam, tíz évvel később pedig megszületett ez a könyv.

A második világháború utáni Csehszlovákia történetével foglalkozó magyarországi kutatások, publikációk általában négy fő téma köré csoportosulnak. Az egyik a felvidéki magyarság története, a másik az 1956-os magyar forradalom és annak lecsapódása Csehszlovákiában. Aztán ennek a fordítottja, az 1968-as prágai tavasz kihatása Magyarországra, illetve a leverésében vállalt magyar szerep, a negyedik pedig a kommunista hatalomátvétel, illetve az 1988–1989-es rendszerváltás összehasonlító elemzése.

Viszont a külpolitikai vonatkozású témák, konkrétan Csehszlovákia harmadik világbeli külkapcsolatai szinte teljesen ismeretlenek voltak eddig a magyar olvasók előtt. A cseh és szlovák történetírás persze alaposan feldolgozta ezeket, sőt azt lehet mondani, hogy az ilyen jellegű kutatások most éppen az aranykorukat élik. A könyvtárakban egész polcokat lehet megtölteni a második világháború után a harmadik világra – nemcsak a Közel-Keletre, hanem ugyanúgy Latin-Amerikára, Délkelet-Ázsiára, a szubszaharai Afrikára stb. – irányuló külpolitikát elemző könyvekkel.

Annak ellenére ugyanis, hogy Csehszlovákia mind lakosságát, mind területét tekintve kis országnak számított, nagyon sok, a hidegháború szempontjából jelentős regionális történésben vállalt fontos szerepet. Bátran és mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy a hatvanas években nem volt olyan nagyobb fegyveres konfliktus az afrikai-ázsiai térségben, amelyet részben vagy egészében ne csehszlovák fegyverekkel vívtak volna meg.

Krajcsír Lukács történész. Fotó – KL archívuma

Magyarul is tudó történészként megvolt az a lehetőségem, hogy ne csak a cseh és szlovák forrásokat, hanem a magyar levéltári dokumentumokat is beemeljem a kutatásba. Ezekből egy olyan kép rajzolódik ki, hogy Csehszlovákia és Magyarország elég intenzíven együttműködtek a harmadik világra irányuló külpolitikájuk terén. Ez azért volt lehetséges, mert Csehszlovákia az 1950-es, 1960-as években nem tartotta potenciális riválisnak Magyarországot a harmadik világ piacain, a konkurenciát ekkor még inkább az iparilag fejlettebb NDK és Lengyelország jelentette.

Jellemző volt, hogy az egyes arab országokban gyakorlatilag leosztották egymás között a piacokat, vagy azt, hogy ki milyen területen működik együtt a helyi hatóságokkal. Sőt, 1956 után az is gyakran előfordult, hogy a Kádár-kormány diplomatái kikérték az illetékes csehszlovák nagykövetség vagy konzulátus tanacsát arról, hogyan vessék meg a lábukat az adott országban, milyen politikát folytassanak, hogyan próbáljanak meg üzletet kötni, vagy kikben ne bízzanak.

A két világháború közötti időszak csehszlovák külpolitikájának az egyik legérdekesebb alakja Szalatnay-Stachó Benjamin, aki azért is különleges, mert magyar származású, és a magyarságát fel is vállaló személyként került nagyon magas diplomáciai pozíciókba. Hogyan alakította ő Csehszlovákia közel-keleti politikáját, és miért lett végül kegyvesztett?

Ő valóban érdekes figura, és tervezem is, hogy a későbbiekben részletesebben is feldolgozom az életét. Egyike volt azon kevés magyar származású diplomatáknak, akik már 1919-ben a csehszlovák külügynél helyezkedhettek el. Az új államot képviselve először Magyarországon dolgozott, majd 1934-ben Kairóba került mint ügyvivő, ő tette rendbe az addig kaotikus, számos sebből vérző csehszlovák–egyiptomi kapcsolatokat. A második világháború alatt, miután a németek megszállták a cseh–morva területeket, a londoni emigrációs kormányhoz maradt hű, miközben kiváló kapcsolatot ápolt az egyiptomi monarchiával is. Ő is kivette a részét annak a közel-keleti hálózatnak a működtetésében, amely a helyi hatóságok beleegyezésével a Cseh–Morva Protektorátusból elmenekült cseheknek nyújtott segítséget. Néhányan közülük Egyiptomban kaptak menedéket, mások innen utaztak tovább a világ más részeibe.

Szalatnay-Stachó Benjamin karrierje azért is egyedülálló, mert kevés olyan csehszlovák diplomata volt, aki több mint tíz évet töltött el egy állomáshelyen, ráadásul ezalatt igen nagy népszerűségre tett szert az egyiptomiak körében. Végül azonban a háború végén kénytelen volt távozni az országból, miután a csehszlovák vezetésben és diaszpórában lévő ellenségei a Gestapóval való együttműködéssel és pénzmosással vádolták meg, bár ezek valószínűleg koholt vádak voltak. Csehszlovákiába nem tért vissza, 1945 után Kanadába, majd Olaszországba költözött, ott halt meg 1970-ben.

A második világháború után Csehszlovákia közel-keleti politikájának fókuszába a formálódó új állam, Izrael került. Tényleg a csehszlovákok voltak az elsők, akik fegyvert küldtek a zsidó milíciáknak, majd Izraelnek?

A rendelkezésünkre álló források szerint igen. Hozzáteszem, ez még a kommunista hatalomátvétel előtti Csehszlovákia volt, hiszen a fegyvervásárlási szerződést még 1948 elején írták alá, két-három héttel az ún. „dicsőséges február” előtt. Izrael támogatására mindegyik politikai frakciónak vagy szereplőnek megvolt a maga oka. Edvard Beneš elnök és Ján Masaryk külügyminiszter jó kapcsolatokat ápoltak a cionista szervezetekkel és morális okokból is szimpatizáltak azzal a gondolattal, hogy a zsidók a háború után egy független államot hozhassanak létre Palesztina területén.

Ezer Weizmann, később Izrael hetedik államfője, egy Avia 199-cel repült az első arab–izraeli háborúban. Forrás: Wikipedia Commons

A kommunista párton belül már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Voltak olyan párttagok, akik szintén úgy vélték, hogy egyfajta kárpótlásként a holokausztért támogatni kell a független zsidó állam ügyét. Korántsem volt azonban minden elvtárs ilyen megértő, és elég kínos volt, amikor vezető kommunisták, például Gustáv Husák, vagy groteszk módon nem egyszer maguk a zsidó származású párttagok, mint Rudolf Slánský vagy Otto Fischl is, kemény antiszemita kijelentéseket tettek.

180 fokos változás a CSKP esetében akkor történt, amikor

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Antiszemitizmus

Arab-izraeli konfliktus

Csehszlovákia

Izrael

Történelem

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak