Napunk

Ez már nem én vagyok. A szülés óta nem szeretem magamat. Nem azért, mert a testem a terhesség után megváltozott, hanem azért, amit a kórházban tettek velem

Fotó - az interjúalany archívuma
Fotó – az interjúalany archívuma

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A harmincéves Jana szülése úgy kezdődött, mint egy filmben. „A nők többségével a valóságban nem történik meg, hogy hirtelen elfolyik a magzatvizük. Velem azonban pontosan ez történt” – meséli egy kis mosollyal, de jelzi, hogy ennek egyáltalán nem örült. “A kórházban, ahol szültem, a kísérő személy csak a szülés második fázisánál, a vajúdás alatt lehet a nő mellett. Tehát tudtam, hogy minél hamarabb be kell mennem a kórházba, és hogy előre nem látható ideig egyedül leszek, a férjem nélkül” – magyarázza.

Jana már az első néhány órában átélte azt, amitől a legjobban a félt. A magányt, a kommunikáció hiányát és a személyzettől érkező becsmérlő megjegyzéseket.

„A gyerekvállalás előtt sokat dolgoztam az önértékelésemen és az önelfogadásomon. Ezt nagyon nehéz szavakkal kifejezni, de a szülés óta nem szeretem magam. Nem szeretem a testem. Nem azért, ahogy a terhesség után kinéz, hanem azért, amit a kórházban csináltak velem” – meséli a fizikai és lelki fájdalmairól, amit még a lánya születése után egy évvel is érez.

Készen állt az anyaságra

Jana, akinek az igazi nevét a szerkesztőség ismeri, de névtelenséget kért, egy sikeres nő. A szakmájában éveken át fejlesztette magát, tökéletesítette tudását, mellyel kitűnt kollégái közül. „Hirtelen belém hasított az érzés, hogy gyereket szeretnék. A munkám akkoriban lefárasztott, és úgy tűnt, eljött az anyaság ideje. Nem éreztem azt, hogy valamiről le kellene mondanom miatta” – mondja.

Néhány hónapnyi próbálkozás után Jana és a férje nagyon megörültek, amikor sikerült teherbe esnie.

A terhessége problémamentes volt, amit ki is élvezett. „Túrázni jártunk, tornáztam, munkába jártam” – idézi fel Jana. Szülési szabadságra az adott időben, tehát hat héttel a szülés időpontja előtt ment. Szülni abban a városban tervezett, ahol akkor a férjével lakott. „Számomra fontos volt, hogy gyorsan és biztonságosan el tudjak jutni a szülészetre, bármi történjen is” – magyarázza.

Jana utánanézett a kórháznak. A múltban ugyanis szerinte a kismamák nem voltak a legjobb véleménnyel a helyi szülészetről. „Azt mondtam magamnak, hogy irreleváns, mik történtek öt-tíz évvel ezelőtt. Az elmúlt évekből származó véleményeket olvastam. A kismamák azt írták, hogy az osztályon lecserélték a személyzetet, és hogy most minden remek ott” – mondja. Más nők pozitív tapasztalatai megerősítettek abban, hogy jól választott.

Jana a szülésre is igyekezett a lehető legjobban felkészülni. Elolvasta a szülésznők tanácsait és próbált tájékozódni arról, mi fog történni közben a testével. „Nem igazán tudtam elképzelni, milyen is lesz az egész. A szülészettől nem azt vártam el, hogy aranykilincsek legyenek, csak azt, hogy támogassanak, megnyugtassanak, és hogy emberi bánásmódban részesüljek” – meséli.

Fotó – az interjúalany archívuma

Még nem jött el a szülés ideje

A szülés időpontjának estéjén Janának elfolyt a magzatvize. Tudta, hogy minél előbb el kell indulnia a kórházba. „Nem voltak fájdalmaim, sem olyan tüneteim, amelyek arra utaltak volna, hogy szülni fogok” – meséli, mi történt szülés előtt.

A férjével bement a kórházba, ahol felvették és elvégezték a vizsgálatokat. Ezután el kellett búcsúznia a partnerétől. A kórház szabályai szerint ugyanis a férje csak a szülés utolsó szakaszánál lehetett mellette. „A szülésznő azt mondta nekem, hogy valószínűleg csak valamikor másnap este fogok szülni, tehát 24 órával a felvétel után. Megígérte, hogy szólnak a férjemnek, ha eljön az ideje” – mondja.

Jana szobájában egy másik kismama már zuhanyozott, hogy enyhítse a fájdalmait, akinél már beindult a szülés. „Nyilvánvaló volt, hogy nagy fájdalmai vannak. A folyosóról másrészt hallotta mások szüléseit, a nők kiáltásait és a babák sírását. Nekem azt mondták, hogy aludjak és itt be is fejeződött a kommunikáció. Zuhanyra nem volt lehetőség” – idézi fel az emlékeket.

Janában időközben egyre inkább nőtt a bizonytalanság érzése. „A szülésznő bejött, hogy beszúrja nekem a kanült. Ez azonban nem ment, és csak rázta a fejét. Az egész nagyon kellemetlen volt” – meséli. A szülésznő ezen kívül egyáltalán nem beszélt hozzá, csak akkor, amikor meglátta, hogy fekvés helyett ül az ágyon. „Ekkor ismét csóválta a fejét, hogy pihennem kell és feküdnöm. Elmondtam neki, hogy fájdalmaim vannak és hogy már valószínűleg vajúdom. Erre megvizsgált és azt mondta, hogy nem lehetnek fájdalmaim. Folyton csak azt hajtogatta, hogy feküdjek, mert ha megkezdődnek a valódi fájdalmak, nem fogom kibírni” – mondja Jana. A fájdalmai azonban fokozatosan erősödtek és érezte, hogy minden sokkal gyorsabban történik, mint ahogy az orvosok feltételezték.

„A vizsgálat alatt a szülésznő többször is elismételte, hogy még nem jött el a szülés ideje.” Janát ez a mondat megrémítette. Nem tudta ugyanis elképzelni,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egészségügy

Gyereknevelés

Mentális egészség

Nők

Szlovákia

Szülés

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak