Napunk

Guld Ádám médiakutató: A kereskedelmi tévéknek emelniük kell az ingerküszöböt, ha versenyben akarnak maradni

Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem docense. Fotó - Guld Ádám Facebook-oldala.
Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem docense. Fotó – Guld Ádám Facebook-oldala.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Doomscrolling, állandó, egyre agresszívebb viták a közösségi oldalakon, egyre extrémebb műsorok a televíziókban. Az elmúlt években valami komolyan eldurvult a médiafogyasztási szokásainkban. Egy szűk réteg a komolyabb, szűrtebb tartalmak felé fordul, ám a többség szakít a lehangoló hírekkel, és olyan instant tartalmak felé fordul, amelyek kiszakítják a lehangoló hétköznapokból. Ezek a tartalmak azonban egyre extrémebbek, és egyre magasabbra emelik az ingerküszöböt – mondja Guld Ádám médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem docense.

Guld Ádámmal arról beszélgettünk:

  • miért kerül egyre magasabbra az ingerküszöb a figyelemgazdaságban;
  • mi az a doomscrolling, a buborék és a visszhangkamra;
  • leültethet-e a tévé elé milliókat egy szofisztikált vetélkedő;
  • miért veszélyes a Való Világ és a Sztárbox;
  • s hogy keresztet vethetünk-e a mértéktartó médiára.

Rengeteg felmérés és különböző jelentés mutatja azt, hogy az emberek egyre inkább kerülik a híreket, és egyre nagyobb hatással vannak rájuk a negatív tartalmak. Egyre nehezebben tudjuk elviselni azt, hogy mennyi információ áramlik ránk?

Valóban érezhető egyfajta kifáradás a kortárs média közönségének körében. Ez egy évtizedek óta zajló folyamat, a közönségvizsgálatok alapján azt tapasztaljuk, hogy az érdeklődés a komoly vagy úgynevezett szeriőz tartalmak iránt folyamatosan csökken. Ezzel párhuzamosan a média tartalmi kínálata nagyon erőteljesen a szórakozás irányába tolódik el.

Ez a folyamat Európában már a kereskedelmi tévék nagyarányú térhódítása idején megjelent – az utóbbi évtizedben ezek az adók az európai kontinensen szinte teljesen kiszorították a közszolgálati jellegű adókat.

Ugyanez a folyamat nagyon lendületesen lejátszódott az internet világában is. Ha még emlékeznek rá az olvasók: az internet kezdeti, 1.0-ás időszaka még nagyon sok tekintetben hasonlított a közszolgálatiságra. Professzionális tartalomkészítők statikus oldalakon közöltek híreket, amiknek a valóságtartalma abban az időben jellemzően nem volt problémás.

Aztán néhány év alatt az internet a 2.0-ás közösségimédia-robbanással elcsúszott a jellemzően amatőr típusú tartalomgyártás irányába, ahol a professzionalitás, a szakmaiság és az objektivitás ma már alapjaiban kérdőjeleződik meg. S ezen a felületen is alapvetően a szórakoztató tartalmak törtek előre.

Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem docense. Fotó – Guld Ádám Facebook-oldala.

Mennyire természetes ez a jelenség?

Ez az elmozdulás alapvetően a kereskedelmiség logikáját követi, hiszen az emberek alapvetően azt fogyasztják, azért hajlandóak fizetni, ami szórakoztatja őket. Ezek mellett tájékozódás, informálódás nagyon sok esetben háttérbe szorul.

Ezzel kapcsolatban pedig meg kell említeni egy másik nagyon fontos folyamatot: az ingerküszöb folyamatos növekedését. Ismét csak a kereskedelmi média és a figyelemgazdaság kontextusában értelmezhető az a folyamat, amelynek a lényege, hogy a fogyasztók figyelméért versengő tartalomszolgáltatóknak egyre színesebb, egyre változatosabb, egyre különlegesebb tartalmakat kell előállítaniuk ahhoz, hogy fenn tudják tartani a figyelmet és az érdeklődést.

Ez pedig együtt jár azzal, hogy a hírmédia világa is nagyon erőteljesen bulvarizálódik: ez alatt azt értem, hogy alapvetően azok a tartalmak nyernek figyelmet, amelyek valamilyen szempontból extrémek, sokkolóak, megdöbbentőek.

Ez a fajta ingerküszöb-növelés, valamint a tartalmak intenzitásának fokozatos növelése egy idő után kifullad. Ennek a kifulladásnak jellemzően az a végeredménye, hogy az emberek elkezdenek elfordulni ezektől a tartalmaktól, túltelítődnek a világ borzalmaival, és már-már befogadhatatlannak tűnő, kaotikus jellegével.

Ez magával rántja a szeriőz tartalomgyártást is?

Ez mind abba az irányba mutat, hogy a hírek iránti, különösen az objektív, kiegyensúlyozott, klasszikus hírgyártás iránti érdeklődés folyamatosan csökken.

A médiagazdaságtan a hírfogyasztók, vagy egyáltalán a médiatartalom-fogyasztók két típusát különíti el. Az egyik csoportba tartoznak az úgynevezett hírkopók, ezek azok az emberek, akik egyébként jellemzően műveltek, tájékozottak, alapvetően magas kulturális és gazdasági tőkével rendelkeznek. Ők nagyon szeretnek minden szituációban tájékozottnak tűnni, és tulajdonképpen presztízskérdésnek tekintik azt, hogy mindig ismerik a legfrissebb híreket. Ez azonban egyre szűkülő réteg – a társadalom szűk elitje.

Velük szemben szoktuk megkülönböztetni az úgynevezett szórakozásbolondokat, akiket a világon semmi más nem érdekel, mint az, hogy a szabadidejüket könnyed, könnyen befogadható, könnyen emészthető tartalmakkal töltsék ki. Ők egyáltalán nem érdeklődnek a komolyabb politikai, közéleti vagy kulturális témák iránt, ezeket nagyon tudatosan akár el is kerülik és hárítják, és ezzel szemben inkább a bulvártartalmak világát részesítik előnyben.

Térjünk még kicsit vissza a tartalommal való túltelítődés jelenségéhez. Ha az ember túltelítődik a szűretlen tartalommal, nem logikusabb, hogy a szűrtebb, szeriőz tartalomhoz tér vissza, ahol tudja, hol vannak a határok?

A közönség nem egy egységes, homogén massza: nagyon sokféle fogyasztó típusból áll össze, akik ugyanazokra a folyamatokra máshogy reagálnak és másfajta viselkedésmódot, illetve tartalomfogyasztási preferenciákat alakítanak ki.

Az a csoport, melyet említett, létezik, kutatások alapján be tudjuk őket azonosítani. Valóban van a fogyasztóknak egy olyan csoportja, akik úgy reagálnak ezekre az elképesztően magas ingerküszöbben működő, extrém, nagy impulzusokkal dolgozó hírvilágra, hogy visszatérnek a klasszikus felületekhez.

A BBC rádióműsorának egyik főszerkesztője nemrégiben egy podcastban azt mondta, hogy a Covid-járvánnyal összefüggően az elmúlt másfél-két évben elkezdett növekedni a BBC klasszikus lineáris rádióadásainak hallgatói bázisa. Náluk a közönségvizsgálatok azt mutatták, hogy ez pont azzal függ ez össze, hogy a felhasználók egy csoportja egyszerűen elveszett a digitális tartalomfogyasztás egyre sűrűbb dzsungelében, nem találja azokat az objektív referenciapontokat, ami alapján úgy érzi, hitelesen tud tájékozódni a médiában.

A közönségnek ezen része kezd el visszatérni a hiteles, nagy márkákhoz – mert itt a márka vonzerejéről is nagyon fontos említést tennünk. Ez tulajdonképpen biztosíték arra, hogy az a tartalom, amit fogyaszt, azok a hírek és információk, amivel kapcsolatba kerül, megbízhatóak tudnak lenni.

Ugyanez a folyamat bizonyos szintig tapasztalható egyébként a print média esetében is. Ott is találkozunk olyan fogyasztókkal, akik kételkednek abban, amit a digitális felületeken látnak. S azt gondolják, hogy ami nyomtatásban megjelent, az átment egy szűrőn, s a megbízhatósága jóval magasabb.

Ez azonban a fogyasztói bázis csupán nagyon szűk szegmense. Az emberek döntő többsége tényleg kezd egy kicsit beleveszni a digitális média végtelennek tűnő áradatába.

Beleveszni?

Nagyon nagy probléma van a kritikus gondolkodásmóddal, a médiajártasság alacsony szintjével, ami egészen komoly társadalmi veszélyeket rejt magában. Az a polarizációs folyamat, ami a nyugati világban az elmúlt években tapasztalható, nagyon nagy mértékben összefügg azzal, hogy az embereknek egy jelentős része csak és kizárólag online felületekről tájékozódik.

Ez magával hozza azt, hogy egy idő után az algoritmusok csak bizonyos típusú tartalmakat fognak kiemelni, ami igazodik az adott fogyasztó világlátásához, értékrendjéhez, az alapvető politikai és társadalmi preferenciáihoz. Más típusú nézőpontokkal, tartalmakkal

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Digitális média

Közösségi média

Média

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak