Napunk

Orosz Örs: Az értelmiségnek kell eljutnia a kiegyezésig

Orosz Örs. Fotó N - Tomáš Hrivňák
Orosz Örs. Fotó N – Tomáš Hrivňák

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián centrista irányban tartaná a pártot, egyik alelnöke, Gyimesi György viszont bele akar állni a polarizáló kérdésekbe. Orosz Örs, a párt másik alelnöke azt mondja: mondhassa csak mindenki a magáét, a lényeg az, hogy a pártszékházban meg tudjanak egyezni a kisebbségi minimumról és a fő célkitűzésekről.

Az Összefogás egykori alapítója szerint a Szövetség nem katapultpárt, mely embereket lő ki pozíciókba – a formációnak igenis vannak valós eredményei, nem a semmittevést igyekszik elfedni. Orosz Örssel arról beszélgetünk,

  • így képzelték-e el a szlovákiai magyar pártegyesítést,
  • nem önfeladás-e, hogy hagyták bedarálni a platformrendszert,
  • meddig marad a kisebbik rossz a választók számára a Szövetség,
  • s hogy mit tart a közélet elkurvítójának.

Így képzelték el a szlovákiai magyar politikum egyesítését, mikor megalapították az Összefogást?

Az, hogy megszűntek az elődpártok, eltűntek a statisztikai számjelek (IČO), és létrejött egy új brand, megfelel az elképzelésnek. A viselkedés kultúrája viszont még nem érett meg az árkok betemetésére, ezért sok feszültség volt a párton belül az elmúlt időszakban. Tehát a nagy egészet tekintve egyáltalán nem így képzeltük el a dolgot. Pláne nem úgy, hogy ebből a pártból távozni fognak néhányan még azelőtt, hogy teljesítse a küldetését, a parlamenti megmérettetést.

A szétesés szót nem akarom használni, még véletlenül sem. De megingott az együttműködés, és az egyes kollégák májusi távozása nagy sajnálatunkra történt.

Pedig voltak jó példák is az együttműködésre, elsősorban regionális szinteken, például Nyitra megyében – mindhárom fél részt vett benne, nem csak a létszám növelésére volt ott egy-egy hidas vagy összefogásos politikus. Jelentékeny csoportot képviseltünk, és együtt meg tudtuk mutatni, hogy mindez működik. S szentül meg vagyok róla győződve, hogy ha a parlamentbe jutás sikerült volna, akkor a közös munka országos szinten is megteremtette volna az együttműködés új, fényes korszakát. Hisz erre vár mindenki, erre van közösségünknek szüksége.

Hol csúszott hiba a folyamatba?

A „tapasztalt” kollégáink továbbra is egymás legyőzésén dolgoztak ahelyett, hogy arra az erőre és eufóriára építettek volna, amely például a megyei választások után uralkodott a pártban. A pártegyesítéshez vezető út rögös és göröngyös volt. De lehet, hogy 12 év szisztematikus árokásása után nincs ezen mit csodálkozni. A tavaly októberi lendületet kellett volna meglovagolni: többször is 5 százalék fölé mértek minket akkoriban. Így hiba volt a parlamenti választások előtt a platformok bedarálásával előállni, hiszen többször is megállapodtunk arról, hogy ezt a problémát majd csak a választások után fogjuk megoldani. A platformok az összeolvadási folyamatot voltak hivatottak segíteni, mint egy köztes állapot, hiszen egyik fél sem számolt azzal, hogy ez örökké megmarad.

A választások után a platformbeszántás ügye azonnal előkerült, az Összefogás részéről mi betartottuk a szavunkat, a legutóbbi közgyűlésen a platformok felszámolását megszavaztuk – bár én továbbra is fenntartom, hogy a sokszínűség kultúráját, a több vélemény párton belüli intézményes keretét, és legfőképpen a kiegyensúlyozott döntéshozatali mechanizmust ezekkel a platformokkal lehetett volna fenntartani. Sokan mondták nekem azok közül, akik látták az MKP 1998 utáni problémáit, hogy az egyik hiba az volt, hogy akkor eltörölték a platformokat, és egy kalapba tuszkoltak mindenkit országos szinttől helyi szintig. Ezután csak idő kérdése volt, hogy mikor fog szétesni az egész.

Orosz Örs. Fotó N – Tomáš Hrivnák

Az akkori pártot az tartotta egyben, hogy az MKP kormányzott, voltak lehetőségek, és a párt inkorporálni tudta a fiatalokat. Mi nem tudunk életpályamodellt kínálni a fiataloknak, hiszen parlamenten kívüli pártként nincs rá pénzügyi keretünk sem, nincsenek asszisztensi vagy államigazgatási pozíciók, amelyek segítségével egy nagy, átfogó vérfrissítés végbemehetne – így, partvonalon kívül nem is túlságosan vonzó a közügyekben való országos szintű részvétel.

Visszakanyarodva: mi betartottuk az egyezséget, a betyárbecsület úgy kívánta, hogy a választások után ne arról beszéljünk, hogy lehetne mégis megtartani a platformokat, hanem arról, hogy ha megszűnnek, hogyan lehet stabilizálni a pártot. Hogy legalább az előttünk álló EP-választásokon sikerre vigyük.

Az elmúlt néhány év kommunikációját, és az Összefogás eredeti küldetését tekintve ez nem önfeladás? Hiszen így végül nem lesz intézményes kerete a sokszínűségnek.

A sokszínűség megmarad így is, úgy is, hiszen azt a párt egyes politikusai ezután is meg tudják jeleníteni. A konfliktusok eddig is személyek között eszkalálódtak, de nagyon könnyű volt őket platformok közötti konfliktusként kezelni – sajnos kultúrája volt annak is, hogy platformhűség mentén szavaznak a felek, akár az országos elnökségben, akár a kerületi tanácsban vagy a járási elnökségben. Így sok esetben beállt egy kimozdíthatatlan frontvonal. Ez talán most kicsit oldódni fog.

Most van itt az utolsó esélye annak, hogy a párt bebizonyítsa, hogy gyűjtőpárt tud lenni. A sokszínűséget én nem pejoratív értelemben értem, és azért állok ki mellette, mert azt látom, ez az egyetlen módja annak, hogy az etnikai politizálás, mely már több mint egy évtizede a 4%-os támogatottság köré szorult, kitörhessen ez alól az üvegplafon alól.

Kitörni pedig úgy tudunk, ha valamivel többek leszünk, mint a magyar párt eleddig volt, többet tudunk a választóknak kínálni – a nemzetiségi kérdések mellett egyéb szakpolitikai kérdésekben is.

Egyértelmű recept minderre nincs. Rendkívül szomorú, lehangoló visszajelzés, hogy a magyar nemzetiségű szavazók azonos arányban szavaztak a szlovák kormánypártok és az ellenzék irányába. Nem az a megoldás, hogy egyfajta kottát éneklünk sokkal hangosabban, mert akkor a választói spektrum másik végén gyorsul fel az amortizáció – tehát, amit az ideológiai mérleg egyik oldalán nyerünk, ugyanannyit vesztünk a másikon.

A magyar pártnak más útja van, közös célok mentén kell közösen cselekednünk – a déli és keleti régiók fejlesztése egy ilyen stabil, biztos pont, ami kapcsán nem kell ideológiai vitákba bocsátkoznunk. A mindennapi megélhetés, az életszínvonal, a fiatalok szülőföldön való boldogulása, az anyanyelvi, minőségi oktatás, az egészségügy színvonala, a jogegyenlőség (hosszan lehet ezt a sort folytatni) olyan kérdések, melyek fontosságát egyik ideológiai térfélnek sem kell magyarázni.

De mitől higgye el a választó azt, hogy a Magyar Szövetség őt is képviseli? Rengeteg egymásnak ellentmondó elképzelés és vélemény feszül egymásnak a pártban – és ez a tapasztalatok szerint inkább taszító, mint vonzó.

Valamit kezdeni kell ezzel a belső feszültséggel, ez egyértelmű. Meg kell teremteni

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyar Szövetség

Orosz Örs

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak