Napunk

Tátra, Tutaj, Vág, Ipoly: budapesti utcanevek őrzik, hogy a szlovákok is formálták a 150 éves magyar fővárost (interjú)

Budapest ikonikus épülete, a Parlament 1896-ban. Fotó - Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei
Budapest ikonikus épülete, a Parlament 1896-ban. Fotó – Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Idén 150 éve, hogy Buda, Pest és Óbuda egyesítésével létrejött az egységes Budapest. Ennek apropóján kérdeztük Kovács Anna művelődéstörténészt Budapest életének szlovák vonatkozású változásairól a 19. század során. Szóba került, hogy milyen volt a szlovákság szerepe és helyzete a történelmi Magyarország fővárosában, illetve kik és hogyan gazdagították a 150 éve egyesített Budapest múltját.

Kovács Anna elsősorban a budapesti szlovákok közösségi, művelődéstörténeti és kulturális életét kutatja, közösségi életük színhelyeit, valamint a város kiemelkedő szlovák személyiségeinek a munkásságát és szerepét a főváros szlovák múltjában.

Nagyjából mióta élnek szlovák közösségek a mai Budapest területén? Mi indukálta a szlovák közösségek fővárosba áramlását?

A szlovákok valószínűleg mindig is jelen voltak a történelmi Magyarország fővárosában. Pest-Buda 18. század elejei népességnövekedését leginkább a külföldről érkezők határozták meg. Ekkor a jellemző népcsoport a magyar, német és kisebb mértékben a rác volt. Később, Pest-Buda lakosainak népességét jelentősebb mértékben növelte az ország északi vármegyéiből érkezett munkát kereső réteg.

Ahogyan nőtt Pest-Buda gazdasági, kereskedelmi szerepe, kulturális jelentősége – 1784-ben Budára helyezték a Helytartótanácsot, majd Nagyszombatból az egyetemet –, ez magával hozta Pest-Buda népességégének igen gyors ütemű gyarapodását.

A 19. század második felében, amikor a fővárost az „ígéret földjének” tartották a Monarchia népei, egyre többen érkeztek a távolabbi országrészekből vagy más országból, hogy ott találjanak maguknak munkát és jobb megélhetést. Igen sok felföldi szlovák, morvaországi német, csehországi német, valamint cseh is érkezett a városba. Rajtuk kívül horvátok, szerbek és románok is a „három városban” kerestek munkát a jobb jövő reményében.

Jellemzően milyen országrészekről települtek szlovákok Budapestre, a Felföldről vagy az Alföldről?

A szlovákok leginkább Árva, Trencsén, Nyitra és Szepes vármegyékből érkeztek, mivel ott a sovány föld nem biztosította számukra a megélhetést. Akik a nyári időszakban nem az Alföldön dolgoztak aratómunkásként vagy napszámosként, azok az egyre fejlettebb iparral és kereskedelemmel rendelkező fővárosban vállaltak idénymunkát, de sokan letelepedési szándékkal kezdtek dolgozni mint napszámosok, cselédek, gyári munkások. Ugyanakkor kisiparosok (cipészek, szabók), iparosok (kocsigyárosok, harangöntők, lakatosok) is szép számmal éltek Budapesten. A 19. század közepétől pedig tucatnyi kiváló szerkesztő, nyomdász és újságíró dolgozott a főváros szlovák nyelvű újságjainál, illetve a városi hivatalokban.

Budapest rapid növekedéséhez is elsősorban az ország északi vármegyéiből érkező bevándorlás járult hozzá. Ezt alátámasztja a statisztikai hivatal Budapest lakosságának származási/születési helye szerinti megoszlásának 1880-as vizsgálata: eszerint a fővárosban lakó férfiak 16,3 százaléka – 27 954 fő – származott a Felvidékről (a nők esetében ez 17,7 százalék, 32 427 fő). Ezzel szemben az ország más területeiről érkezettek esetében ez az arány 10,5 vagy annál kevesebb volt. Legkevesebb budapesti lakos alföldi származású volt (7,8 és 5,7 százalék).

Az Újpesti rakpart a Margit híd felől nézve. Hátul balra az Erzsébet gőzmalom, jobbra a Pannónia gőzmalom látható. A felvétel 1895 körül készült. Fotó – Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Pontosan mennyien vallották magukat szlovák anyanyelvűnek a dualizmus kori Budapesten? Mit mutatnak a statisztikai adatok?

A statisztikák szerint 1869-ben 12 300 szlovák anyanyelvűt tartottak nyilván a fővárosban. Számuk 1890-ben érte el a csúcspontját, 27 126 főt, ami az összlakosság 5,6 százalékát jelentette, azonban 1910-ben már csak 20 359 főt (2,3 százalék) sikerült kimutatni.

1880 és 1920 között, tehát 40 év alatt 6,1-ről 1,5 százalékra esett vissza a szlovák anyanyelvű lakosok száma, amit jelentősen befolyásolt a magyarok nagyméretű beáramlása, de leginkább az asszimiláció befolyásolta a nemzetiségi lakosság apadását, valamint az 1890-es évektől a Felföldről jövők bevándorlása is jelentősen lassult. Az asszimiláció, a felerősödő nacionalizmus következtében a századfordulóra a város etnikai összetételében határozott változás következett be. 1910-re a főváros lakosságának 85,9 százaléka már magyarnak vallotta magát.

Budapest egyébként a korszakban a legnagyobb szlovák városnak számított. Milan Hodža Slovenský týždenník című hetilapjában 60–80 ezres szlovák lakosságot említ, igaz, ezek nagy része idénymunkás, napszámos volt, akik csak tavasztól őszig tartózkodtak a városban.

Jellemzően Buda és Pest melyik részein éltek szlovákok a 19. században? Milyen volt a Budapesten élő szlovák lakosság foglalkozási megoszlása a dualizmus időszakában?

A „tótok” – ahogy ekkor nevezték a szlovákokat – leginkább

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Budapest

Történelem

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak