Az apósomék minden adandó alkalommal pénzt adnak nekünk, engem már ez sért. Visszautasíthatom a következő ajándékukat?

A férjem szülei jó emberek, és bár sok mindenben nem értünk egyet, szerintem elég jó a kapcsolatunk. Egy másik városban élnek, így nem sokat látjuk egymást. De zavar a viselkedésükben az a mód, ahogy kimutatják a ragaszkodásukat vagy a szeretetüket irántunk, mégpedig pénzzel. Bár jelenleg szülési szabadságon vagyok, de tudjuk, hogyan kell gazdálkodni a pénzzel, és most nincs szükségünk anyagi segítségre. Nagyon nagyra értékelem, hogy segítettek nekünk a lakásvásárlásban, de most minden adandó alkalommal pénzt adnak, szerintem még túlzó összegeket is.

Amikor nemrég egy családi eseményt ünnepeltünk, mindenkitől anyagi hozzájárulást kaptunk, de nekik még külön borítékot kellett adniuk, sőt, nekem olyasmire is adtak pénzt, amire nem is vágyom és nincs is szükségem. Próbáltam ezt is elmagyarázni nekik, és most nem tudom, mit kezdjek a pénzzel. Hasonlóan, amikor nemrég a család a lányom születésnapi ajándékához járult hozzá, mindenki adott egy elfogadható összeget, ők ötször annyit adtak. A családi ünnepségen panaszkodtak, hogy magunk gondoskodtunk az összes ételről, elvégre ők is vehettek volna valamit. Miközben mi hívtuk meg őket, és nem okozott gondot, hogy mindent magunk rendezzünk.

A férjem a minap találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nem tudják, hogyan kell kapni, csak adni tudnak. Tudom, hogy néhány ember nem tudja másképp kimutatni a ragaszkodását és a szeretetét, csak a materiális dolgokon és a pénzen keresztül. Engem viszont ez nagyon bosszant, sőt, bizonyos helyzetekben sért is. Ha étteremben vagyunk, hiába mondjuk, hogy ezúttal mi hívjuk meg őket, egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem is tudom, mikor, de már ki is fizették az ebédet. Ez engem személy szerint nagyon bánt. Tudom, hogy szeretnék azt érezni, valahogy még tudnak segíteni nekünk. Az rendben van, hogy mindig felpakolnak bennünket kosárnyi zöldséggel a kertből és befőttel (bár ezt is korrigáljuk), de a pénzt túlzásnak tartom.

Gyakran hívtuk őket, hogy jöjjenek és vigyék el a lányunkat a játszótérre. Nem laknak olyan messze, és már nyugdíjasok. Úgy érzem, nem értik, hogy többet segítene nekünk, ha az unokájukkal töltenének időt, mint az a pénz, amit folyamatosan adnak nekünk. Lehet ezzel kezdeni valamit? A következő pénzbeli ajándékot visszautasíthatom?

Marianna, 33 éves

---

Válaszol: Martin Miler pszichológus

Kedves Marianna!

Először is azt szeretném leírni, hogy a következő alkalommal vagy azután is bármikor visszautasíthat bármilyen ajándékot. Tehát ezen a szinten a megoldás elég egyszerű. Nehezebb az lesz, amit ez maga után von. Szerintem előrelátható, hogy egy ilyen elutasítás konfliktushoz vezet. Ez persze nem jelenti azt, hogy emiatt meg kellene változtatni azt a döntést, hogy nem fogadják el az ajándékot. A lényeg inkább az, hogy készüljenek fel a konfliktusra.

A férje minden bizonnyal jól ismeri a szüleit, és az a kijelentése, hogy nem tudják, hogyan kell kapni, feltehetően nemcsak az ajándékok elfogadására, hanem a visszajelzésekre is kiterjeszthető. Korábban már ön is személyesen, és a férjével közösen is adtak visszajelzést nekik, amit nem fogadtak el. Tisztában vagyok vele, hogy az ő szemszögükből valószínűleg nem csinálnak semmi rosszat, elvégre csak anyagilag akarnak segíteni önöknek. Közben pedig egyáltalán nem veszik észre, hogy átlépik az önök határait.

Gondolom, sokan találkoztak már azzal a helyzettel, hogy vendégként olyan látogatáson vettek részt, ahol a házigazda többször is megkínálta őket mindennel, amit készített nekik. Első körben ez kellemes lehet, és nagyon gondoskodó megközelítésnek tűnhet. De ha ezek a körök többszöri köszönés és visszautasítás után megismétlődnek, akkor kezd kellemetlenné és idegesítővé válni. Ha a vendég elutasításáról nem vesznek tudomást, akkor gyakran nem marad más választása, mint „vicsorogni és fogat csikorgatni”. Aztán, jobb esetben, a házigazda meglepődik és nem érti, hogy mi történik. Hiszen ő csak jót akar, és nem érti, miért vicsorognak rá. Ilyenkor néha van lehetőség arra, hogy tisztázzuk, miről van szó, és nyíltan leírjuk a határainkat. Legrosszabb esetben a házigazda megsértődik, és nem lehet vele megbeszélni a dolgot. A házigazda meg van győződve arról, hogy a szándéka jó, és ezért úgy érzi, nem ő hibázott. Azt, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, ekkor még nem veszi észre.

Minden bizonnyal az apósáéknál is hasonló a helyzet, és feltételezhetően nem is tudatosan és követelődzően csinálják az egészet. Egyszerűen csak megvan ez a (rossz) szokásuk, hogy jót tesznek. Hogy ez a jó másoknak is jó-e, azon valószínűleg nem gondolkodnak. Így néha, amikor meg kell védenünk a határainkat, és a konstruktív visszajelzés nem működik, nincs más választásunk, mint „vicsorogni és fogat csikorgatni”.

Tisztában vagyok vele, hogy a válaszom kicsit fekete-fehér. Törvényesítem az ön határait, és nem nézem túlságosan a másik oldalt. Valószínűleg van egy történet az apósék magatartása mögött, ami fényt deríthet a viselkedésükre. Talán ha megmutatja nekik a határait, akkor eljut ehhez a történethez is, és az egész helyzet más dimenzióba kerül.