Napunk

A Napóleon és az Aranybulla ugyanazon érme két oldala. A történelemhamisítás nem mindig bűn, de a tendenciózusság megbocsáthatatlan

Joaquin Phoenix a Napóleon című filmben. Fotó - napoleon.movie
Joaquin Phoenix a Napóleon című filmben. Fotó – napoleon.movie

A Napóleon című film semmiképpen sem „epikus történelmi dráma”, sokkal inkább egy tendenciózus gúnyrajz. Ridley Scott a tudományellenességével veszélyes vizekre evezett.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Szergej Eisenstein, a legendás rendező a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tizedik évfordulójára nagyszabású filmeposzt készített Október címmel. A „megrendelő”, a kommunista párt igényeinek megfelelően rengeteg statisztával, látványos akciójelenetekben dolgozta fel a Téli Palota elképzelt ostromát.

Eisenstein filmje annyira jól sikerült, hogy a belőle kiemelt fotók valódi felvételeknek hazudva a sztálini Szovjetunióban a történelemtankönyvekbe is bekerültek. Arra, hogy valójában talán két tucatnyi bolsevik puccsáról volt szó, ekkor már tilos volt emlékezni, és az új történelmi valóság az lett, amit a tömegek a vásznon láttak, Eisenstein kurzusfilmjében: vagyis hogy matrózok, katonák és népi felkelők tömegei fegyverrel harcolva foglalták el a Kerenszkij-kormány utolsó menedékét.

Eisenstein óta történelmi filmeposzok, kalandfilmek garmadája készült, és ezek szinte kivétel nélkül fikciós alkotások. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a valós történelmi alakok mellett kitalált, a valóságban sosem létezett személyek is feltűnnek a vásznon, hanem abban is megnyilvánul, hogy a film alkotója bonyolult társadalmi-politikai folyamatokat leegyszerűsítve, közérthetőbben ábrázol, a valóságban banális módon bekövetkező eseményeket pedig, a grandiózusabb hatás vagy éppen az aktuális hatalom elvárásainak való megfelelés végett, erősen felnagyítva, esetleg torzítva mutat be. Ugyanez vonatkozik a történelmi személyekre is, akiket gyakran túlidealizált, vagy ellenkezőleg, túldémonizált karakterként álmodnak vászonra a rendezők, ebből következően aztán gyakran olyan hőstetteket vagy éppen rémtetteket tulajdonítanak nekik, amelyeknek a korabeli forrásokban nyomuk sincs.

Kurzusfilm-e a Napóleon?

Az efféle rendezői húzás voltaképpen történelemhamisítás. Ez azonban olyan erős, már-már orwelli kifejezés, hogy inkább csak a kurzusfilmek esetében illik használni.

Mi is a kurzusfilm? A Szómagyarító szerint olyan propagandaelemeket is tartalmazó film, amely a történelmi személyeket vagy eseményeket a regnáló hatalom szája íze szerint, annak aktuális napi politikai érdekeinek alávetve mutatja be. Korábban főleg a szocreál filmgyártás „remekeit” értették rajta, mostanság viszont a magyarországi független sajtóban leginkább a magyar kormány által bőkezűen támogatott, történelmiként aposztrofált, valójában az adott korszakról vagy történelmi alakról hamis, túlidealizált képet festő, a szakmabeli hiányosságokat nemzeti giccsel kompenzáló alkotások megfelelője (lásd az Aranybulla című sorozatról vagy a Hadik című filmről írott recenziónkat).

Kérdés, hogy a kurzusfilm megjelölés használható-e olyan történelmi filmekre is, amelyek alkotói nem kifejezetten egy konkrét hatalmi tényezőnek akarnak megfelelni, hanem inkább az éppen aktuális korszellemhez, divatos szóval mainstream eszmei irányzatokhoz igazítják, „hajlítják” a történelmi nyersanyagot. Ennek a legfrissebb példája Ridley Scott Napóleon című filmje, amely a Joaquin Phoenix által alakított francia császárt meglehetősen tendenciózusan ábrázolja, mintegy a toxikus maszkulinitás megtestesítőjeként, akinek a nőkkel való kapcsolatát leginkább a félelemből fakadó agresszió jellemzi, és aki a párkapcsolati kudarcokból fakadó frusztráltságát a csatatéren, katonák millióinak a húsdarálóba küldésével éli ki.

Fotó – napoleon.movie

Mintha Putyint keresztezték volna Trumppal

A 2023-as Bonaparte egyszerre

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Film

Kultúra

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak