Karikázási forradalom: hogyan veszik át a szavazók a parlamentet a pártoktól

A legutóbbi választási éjszaka számos meglepetéssel járt. Az egyik ilyen meglepetést eddig senki sem elemezte behatóbban, pedig érdemes foglalkozni vele.

Ez nem az SNS parlamentbe való visszatérése, hanem az, hogyan csúszott ki az irányítása alól a karikázásokkal való taktikázás.

Az SNS számára ez egy pirruszi győzelem. Abból a tíz mandátumból, amit szereztek, a pártnak valójában csak egyet sikerült elfoglalnia.

Nem az SNS az egyetlen olyan párt, amelyik a legutóbbi választásokon karikázási forradalmat élt át. Ha valakinek úgy tűnik, hogy a parlament népszerű emberekkel van tele, akkor jók a meglátásai.

Az SaS, a KDH és az OĽaNO összes megválasztott képviselője is előrébb jutott a listán. A PS-ben tizenöten kerültek be így a parlamentbe, a Hlasban tízen, a Smerben kilencen.

Összesen 83 megválasztott képviselő lépett előre a listán a preferenciaszavazatoknak, vagyis a karikáknak köszönhetően, amivel történelmi eredményt értek el.

Ahogyan az első grafikon szemlélteti, a választók a mostani választáson történelmileg a legnagyobb mértékben éltek a preferenciaszavazatok jogával.

Míg az önálló Szlovákiában tartott első választáson a választók csak a lehetséges karikák 40 százalékát használták el, az idei választáson ez az arány már 66 százalék volt.

A cikkben még egyszer visszatérünk a szeptemberi parlamenti választáshoz fókuszban a karikázás jelenségével. Megpróbáljuk elmagyarázni:

• hogyan működik a karikázás,
• hogyan változott a múltban,
• hogyan alkalmazkodnak ehhez a pártok és a választók,
• hol karikáznak a legtöbbet a választók,
• mely pártok választói karikáznak a legtöbbet és a leghatékonyabban,
• mit jelent az előrelépés növekvő befolyása a parlament, a demokrácia és az ország számára.

Három százalék

Amikor vasárnap reggel a Denník N-ben közöltük a hírt, hogy a parlamentbe 33 nőt választottak be, néhány olvasónk jelezte, hogy hibás számot írtunk, mert a Smerből hat nőt választottak be és nem hármat, mint ahogy mi írjuk.

Néhány médium ugyanis az alapján állította össze a beválasztott képviselők névsorát, hogy csak a kapott szavazatokat vette figyelembe.

Ebben az esetben a Smerből tényleg több nő jutott volna be, mint a három megválasztott képviselő. Bejutott volna Oľga Nachtmannová, Zuzana Plevíková és Bibiana Pánisová is.

Ez azonban nem ilyen egyszerűen működik. Ahhoz, hogy egy konkrét jelöltnél mérvadóak legyenek a karikák, amiket szerzett, teljesítenie kell egy feltételt. Máskülönben a parlamenti székeket azok foglalják el, akik a jelöltlista elején vannak.

Ez a feltétel az, hogy az adott jelöltre leadott karikák számának a pártra leadott összes érvényes szavazat minimum három százalékát kell kitennie.

A fent említett női jelöltek ezt a feltételt nem teljesítették.

Ebből a feltételből egy szabály is fakad, amelyet csak kevés választó ismer, és amely a karikázást tisztességtelenné teszi.

Minél több szavazatot kap egy párt, annál kisebb annak az esélye, hogy egy jelöltjének sikerül előrelépnie a karikák által. Ebből továbbá az következik, hogy az ilyen párt szavazóinak preferenciaszavazatai kisebb súllyal bírnak.

Ezt egy rendszeridegen elem egy jó választási rendszerben, mert a párt jó eredménye nem áll azon jelöltek érdekében, akik nem a lista elejéről indulnak.

A választók a pártra leadott szavazaton kívül még négy nevet is bekarikázhatnak. Ezt felhasználhatják, de nem muszáj. Ugyanígy nem muszáj az összes négy karikát felhasználniuk.

A preferenciaszavazatok használatának arányát és azt, hogyan változott a történelem során, a cikk elején található grafikonon szemléltettük. Ezt úgy számoltuk ki, mint a ténylegesen felhasznált karikák és a szavazók által elméletileg odaítélhető összes karika számának arányát.

A legutóbbi választáson a választópolgárok 2 967 896 érvényes szavazatot adtak le. Elméletileg akár 11 871 584 preferenciaszavazatot is leadhattak volna, de a valóságban 7 843 329 karikát, azaz a lehetséges mennyiség 66,1 százalékát használták fel.

Viszont az, hogy most jutott be a parlamentbe a legtöbb képviselő a karikáknak köszönhetően, nem csak azzal függ össze, hogy a választók többet karikáztak, mint eddig bármikor. A pártok viszonylag fragmentált rendszere, amelyben a kis pártok esetében csökken az előrelépési küszöb, szintén hozzájárult ehhez.

Az alábbi grafikon a listán előrelépett képviselők számát mutatja az önállósodás óta eltelt első választás óta. Az egyes pártok által elért eredmények különböző színekkel vannak feltüntetve.

A cikkben minden jelöltre, aki teljesítette ezeket a feltételeket, úgy tekintünk, hogy előrelépett a listán. Tehát arra a jelöltre is, aki a rangsorolás után akkor is bekerült volna a parlamentbe, ha nem került volna előbbre a listán. Az egyszerűség kedvéért az egész cikkben csak a szabályosan megválasztott képviselőket vesszük figyelembe, a tartalékosokkal nem foglalkozunk.

„Mečiar” választókerülete

Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az 1998-as és a 2002-es választásokon miért olyan kevés jelölt lépett előre, egy jó lehetőség arra, hogy áttekintsük a karikázás történelmét Szlovákiában.

A vertikális elem – tehát a választások azon része, ahol a szavazók a párton belül és nem a pártok közül választanak, a szlovák választási rendszerbe csak 1989 novembere után került be.

Az első és a harmadik köztársaságban a választóknak nem volt más választásuk, minthogy elfogadják a pártok által felállított sorrendet.

A rendszerváltás utáni első választáson, amikor a választók első alkalommal karikázhattak is, az előrelépés határa a teljes szavazatok 50 százalékára volt beállítva, amit az adott párt a választási körzetben szerzett.

Azt, hogy hány jelöltnek sikerült elérnie ezt a határt, senki sem tudja. Erről a választásról ugyanis nem maradtak fenn részletes adatok. Valószínűleg nem soknak, tekintve, hogy az 1992-es választás előtt a határt 10 százalékra csökkentették.

A következő választáson, tehát az 1994-es előrehozott választáson 75 jelöltnek sikerült bejutnia így a parlamentbe.

1998-ban azonban megreformálták a választási rendszert. Noha a bejutáshoz szükséges százalékhatáron nem változtattak, eltörölték a választási körzeteket és bevezették az úgynevezett egy választókerületet.

A jelölteknek tehát nem a párt által a választókörzetben, hanem az egész országban elnyert szavazatok tíz százalékát kellett megszerezniük ahhoz, hogy bekerüljenek.

Ennek következtében érezhetően csökkent az előrelépők száma, és ténylegesen csak a pártok legnépszerűbb politikusainak sikerült több preferenciaszavazatot szerezve bekerülni a parlamentbe. Ezáltal a politikai pártok nagyobb mértékben tudták ellenőrizés alatt tartani a képviselőiket.

A helyzetet Dzurinda 2004-es reformja változtatta meg ismét, amikor az előrelépés küszöbét tíz százalékról három százalékra csökkentették, ami ma is érvényes. Azóta az előrelépő jelöltek száma emelkedő tendenciát mutat.

Danko lemásolta Matovičot

A választók többek között hajlamosak az első négy nevet bekarikázni a jelöltlistán, ami a választási adatokból is látszik.

Ez érthető, de ezzel együtt egy rossz stratégia is.

Érthető azért, mert a szavazók nagy tömege csak a pártvezetőket ismeri és bennük bízik, így értelemszerűen nekik adják a preferenciaszavazataikat. Azért rossz stratégia, mert a pártvezetők így feleslegesen sok szavazatot kapnak, sokkal többet annál, mint amennyire a bejutáshoz szükségük van.

A választók így nem hatékonyan használják fel a szavazataikat. Azokra a jelöltekre szavaznak, akik amúgy is bekerülnének a parlamentbe, és nem azokra, akiknek tényleg segíthetnének a bejutáshoz.

Ahhoz, hogy a választók hatékonyan használhassák fel a karikáikat, bizonyos mértékű koordináció szükséges, ami eléggé bonyolult, ha nem kivitelezhetetlen.

A karikák több jelölt közötti elosztását maguk a politikai pártok különböző taktikái is ösztönözhetik. Ez azonban nem biztos, hogy érdekükben áll, mivel gyengítené a parlamenti frakció összetétele feletti ellenőrzésüket.

Egy kivétellel. Ha a karikák elosztására való biztatás jobb eredményt hoz a pártnak a választásokon.

Ezt a gyakorlatot Igor Matovič kezdte meg 2012-ben.

A lista 150. helyén indult a választáson, a többi helyet pedig ismert és kevésbé ismert személyek között osztotta el, amivel, leegyszerűsítve, azt üzente a választóknak, hogy szavazzanak arra, akire akarnak.

Azt nem tudni, hogy ez milyen mértékben volt betudható Matovič taktikázásának, és hogy milyen mértékben állt mögötte az újonnan alakult párt perszonális problémájával való trükközés.

Matovič taktikájával azonban két probléma is volt. Az első, hogy a választók és valószínűleg maguk a jelöltek sem tanúsítottak kellő jelentőséget annak, hogy mekkora súlya van a karikázásnál a háromszázalékos küszöbnek.

Matovič pártjának volt néhány népszerű jelöltje, akinek nem sikerült átugrania a háromszázalékos küszöböt. Az ő általuk gyűjtött szavazatok hoztak néhány mandátumot az OĽaNO-nak, ezeket azonban a lista elején szereplő jelöltek között osztották szét.

Az OĽaNO jelöltlistáján levő népszerű emberekre szavazó választók így nem szándékosan elindították például Helena Mezenská, Igor Hraško vagy Soňa Gáborčíková politikai karrierjét.

A második probléma az, hogy ez a taktika heterogén frakciók létrejöttéhez vezet, olyanokéhoz ahol nagy egók és eltérő érdekek uralkodnak. Egy ilyen frakciótól csak nehezen várható el az egység és a fegyelem. Nem véletlen, hogy Igor Matovič eddigi összes frakciója széthullott.

Mellesleg 2011-ben Igor Matovič köréhez tartozó négy képviselő, akik akkor még az SaS jelöltlistáján jutottak be, egy olyan törvénymódosítást terjesztett elő, amely megreformálta volna a választási rendszert. A reform bevezette volna a többségi (vagy félig többségi) komponenst, és vegyessé változtatta volna a választási rendszert, amely az egész világon egyedülálló lett volna.

A reform értelmében úgynevezett országos független jelöltlistát kellett volna állítani, amelyen bárki indulhatott volna, aki akart, és aki összegyűjt legalább ötezer aláírást. Ez a többségi komponens olyan számú mandátumot kapott volna, amely arányos azon szavazók számával, akik nem pártra, hanem erre a független listára szavaztak.

Matovič javaslata akkor első olvasatban sem ment át. Ezért úgy döntött, pártot alapít és ezt a modellt korlátozott formában alkalmazza a jelöltlistáján.

Andrej Danko SNS-elnöknek annyira nem tetszett, hogy Matovič megkerülte a választási törvényt és a politikai pártokról szóló törvényt, hogy olyan módosításokat eszközölt ezekben a törvényekben, amelyeknek rá kellett volna kényszeríteniük Igor Matovičot arra, hogy normalizálja a pártját.

Matovič ezeket is megkerülte, de a kor paradoxonja az, hogy amikor Andrej Danko a legutóbbi választáson tudatosította, hogy az SNS támogatottsága hosszú ideje öt százalék alatt van, ugyanazt kezdte csinálni, amit Matovič.

A Szlovák Nemzeti Párt jelöltlistájára álhíroldalakon tevékenykedő embereket vett fel. Valószínűleg azt feltételezte, hogy annyi szavazatot hoznak majd a pártnak, ami beviszi azt a parlamentbe.

Ez meg is történt.

Danko azonban valószínűleg elszámította magát azt illetően, milyen mértékben fogják az SNS új szavazói kihasználni a választási verseny vertikális elemét.

Ahogyan az alábbi grafikonon látható (függőleges tengely), a felhasznált karikák száma az SNS-nél a második legtöbb.

Andrej Danko pártja az álhíroldalakról származó személyiségek népszerűségéhez képest túlságosan gyengén teljesített. Ez a taktikai lépés így kicsúszott a párt kezei közül.

Annak ellenére, hogy az SNS ezzel a taktikával felsült, a jövőben vonzó lehet a kis, „üzleti alapon működő” pártoknak, amelyek nem rendelkeznek pártbéli struktúrákkal és párton belüli demokráciával.

Ez tovább bomlaszthatja a szlovákiai pártrendszert.

Karikázás

Térjünk vissza a fenti ábrához. A függőleges tengely a felhasznált karikák arányát ábrázolja. Emellett megnéztünk egy másik viszonylag fontos mutatót is, amely arról árulkodik, hogyan kezelték a választók a karikákat.

A karikák koncentrációjának mértékéről van szó. Ha a koncentráció magas, az azt jelenti, hogy az adott párt szavazói kevés népszerű jelöltet karikáztak. Ezzel szemben, ha a koncentráció alacsony, a szavazók a karikáikat több jelölt között osztották szét.

Érvényes, hogy a nagymértékű koncentráció rossz stratégia a választók szempontjából. Olyan jelöltekre használják fel a karikáikat, akik egyébként is bejutnának a parlamentbe. Elméletileg a túlzott dekoncentráció is rossz stratégia lehet. Ilyenkor a választók több jelölt között osztják szét a karikáikat, akik közül aztán a minimum teljesíti a háromszázalékos kvórumot.

A fenti grafikon vízszintes tengelyén a koncentráció mértéke látható. Minél inkább balra helyezkedik el egy párt, annál koncentráltabban kapott karikákat, minél inkább jobbra, annál dekoncentráltabban.

Látható, hogy a legtöbb karikát a Szövetség szavazói használták fel, de az is elmondható, hogy a legjobb módon.

A Szövetség ugyan nem jutott be a parlamentbe, de az eredmény, amelyet a választáson elért, meglepő. Ez talán a karikák eloszlásának is köszönhető. A Szövetség több magyar párt koalíciója volt, a választók pedig úgy válogathattak belőle, mint egy bonbonos dobozból.

Az alábbi kartogramon látható, hogy a Szövetség választói karikáztak a legtöbbet. A térkép Szlovákia különböző vidékein mutatja a karikázás arányát.

Mivel a városokban általában nagyobb a részvételi arány, így a városi szavazók jobban kezelik a szavazataikat, intuitív módon azt gondolhatnánk, hogy éppen a városokban élők használják fel majd legnagyobb mértékben a preferenciaszavazatokat.

De ahogy láthatjuk, ez nincs így. Dél-Szlovákiában jobban felhasználták a szavazók a karikákat.

Érdekes továbbá az is, hogy a releváns pártok közül a PS szavazói karikáztak legkevésbé.

A PS-szel kapcsolatban felmerül még egy érdekesség. Míg a párt a férfiak és nők közötti egyenlőséget hirdeti a politikában, és ennek alapján állították össze a jelöltlistájukat is, a választóik kevésbé voltak egyenlőségpártiak.

Igaz, hogy a PS listájáról ugyanannyi nő jutott be a parlamentbe, mint férfi, a megválasztott női képviselők átlagosan 11 ezer karikával kevesebbet kaptak, mint férfi kollégáik.

Négyesben könnyebb

Egyeseket meglephetett az a tény, hogy az OĽaNO választási listájáról négy roma képviselő is bejutott a parlamentbe.

Ez kétségtelenül forradalmi a szlovákiai roma kisebbség választási és politikai emancipációjában. Emellett mindez egy nagyon sikeres választási taktika példája is, amelyet a választási verseny vertikális eleme kínál.

Ez az úgynevezett vote pooling. Magyarul a szavazatok összevonása. Peter Spáč a Tichý hlas voličov (A választók csendes hangja) című könyvében ezt párhuzamos jelöltlistának nevezi.

Ennek a taktikának a lényege, hogy a jelöltlistán belül létrehozunk egy négy jelöltből álló, képzeletbeli koalíciót. Azért éppen négy jelöltből, mert egy választó négy karikával rendelkezik.

Ez a négyes együtt dolgozik, négyen együtt folytatják a kampányt. Arra szólítják fel a választókat, hogy éppen ezt a négy személyt karikázzák.

Az elv egyszerű. Tegyük fel, hogy négy jelöltünk van. Mindegyikük körülbelül tízezer karikát hozhat. Ha önállóan kampányolnak, mindegyikük nagyjából tízezer karikát gyűjt be.

Ha koordinált kampányt folytatnak, a jelöltek nemcsak saját maguknak szerezhetnek karikákat, hanem a többieknek is. Így a négyes mindegyik tagja akár 40 ezer karikát is begyűjthet.

A legutóbbi EP-választáson például így került az EP-be a Wiezik–Hojsík páros.

A szeptemberi előrehozott parlamenti választáson pedig a Pollák–Bužo–Tankó–Škopová négyes járt így sikerrel.

Egyetlen más jelöltkombináció sem mutat ilyen erős összefüggést a választási eredményekben.

Az alábbi diagramon az OĽaNO megválasztott képviselői választói támogatottságának összefüggéseit mutatjuk be. Az összekötő vonal vastagsága mutatja a korrelációs együttható nagyságát. Más szóval – azt, hogy ezek a jelöltek milyen mértékben szereztek együttesen szavazatokat.

Más pártoknál is látunk bizonyos koalíciós kísérleteket, akár tudatosan használták, akár nem. Šimkovičová népszerűségét például kihasználhatta volna Peter Kotlár, akivel kollégák voltak a TV Slovannál.

Az ellenpélda – a sikertelen szavazatösszevonás – az OKS szereplése az SaS listáján. A négy jelölt közül csupán Ondrej Dostálnak sikerült bejutnia a parlamentbe.

Annak ellenére, hogy összehangolt taktikai kampányt folytattak, Dostál népszerűsége nem mutatkozott meg kellőképpen a másik három OKS-jelölt támogatásában.

A szóban forgó választási taktikák a parlament és a pártok működésére is átterjednek, s ezzel kapcsolatos általánosabb probléma, hogy ha a pártokon belül valamiféle belső koalíciók vagy párhuzamos jelöltlisták alakulnak ki, az táptalajt teremthet a pártok esetleges szétszakadásához és ezáltal a pártrendszer további széttöredezéséhez.

Egyébként, ha egy párt egy másik pártot vagy mozgalmat is meg akar hívni, hogy csatlakozzon a listájához, taktikailag előnyösebb, ha négynél több helyet oszt ki a listán. A párt így csökkenti annak a kockázatát, hogy a meghívott csoport éppen négy mandátumot „lopjon el“.

A 2010-es választáson az SaS nem jó stratégiát választott, amikor éppen négy helyet ajánlott fel a listáján az Igor Matovič-féle OĽaNO-nak.

Karikázzuk a szomszédot

A szlovákiai választók választási magatartásának két jellegzetes vonása van.

Az első, hogy a választók hajlamosak arra, hogy olyasvalakit karikázzanak, aki a környékükről származik. A választási földrajzban ezt a jelenséget szomszédsági hatásnak nevezik.

Több ok kombinációjáról van szó. Pszichológiai, szociológiai, de gazdasági okokról is. A választók hajlamosak jobban megbízni valakiben, akinek a tulajdonságai hasonlóak a sajátjaihoz, ugyanakkor ha a jelölt a szomszédságukból származik, a közösségük részeként tekinthetnek rá.

Nem utolsó sorban vélhető, hogy racionálisan elvárják, hogy egy, a környékükről származó politikus megválasztása valamilyen előnnyel jár a környék számára.

A jelölt-hatás illusztrálására kiválasztottunk három olyan jelöltet, akik nem szerepeltek magasan a jelöltlistán, a régiókból érkeztek, és sok karikát kaptak.

A kartogramokon a lakhelyüket is jelöltük.

Egy másik hatás, amelyre Peter Spáč politológus mutatott rá, hogy a választók fentről lefelé karikáznak.

Ez nem csak az első négy jelöltre érvényes. „Az egész országos körzet, vagyis a 150 nevet tartalmazó lista erősen kedvez az első 10-15 helyen szereplő jelöltnek“ – magyarázza Spáč.

Egy hasonló népszerűségű jelölt több preferenciaszavazatot kap, ha a párt magasabbra helyezi őt (alacsonyabb sorszámot kap).

Ez természetesen nem vonatkozik a 150. helyre, amely nagyon népszerűvé vált, és sokan is karikázzák. Sőt, a hatás nemcsak a 150. helyet elfoglaló jelöltre, hanem a lista utolsó négy jelöltjére is érvényes.

És bár a cikk címe azt mondja, hogy a parlamentet átveszik a szavazók a pártoktól, Peter Spáč helyesen mutat rá, hogy a választók irracionális módon bánnak a karikáikkal, ezért a politikai pártok még mindig nagyrészt a jelölőlistán elfoglalt helyek odaítélésével döntik el, hogy a választók kiket választanak meg.

A karikákat nem számoljuk

A parlamenti választások vertikális komponensének problémás aspektusa a választási bizottságok hibára és tisztességtelenségre való hajlama.

Rendszeresen fordul elő például, hogy a választó bekarikázott egy jelöltet, aki a szavazólap másik oldalán kapott helyet, majd a szavazatszámlálás után azt tapasztalta, hogy az általa karikázott jelölt egyetlen preferenciaszavazatot sem kapott a választási körzetében.

A szavazatszámlálás nem könnyű feladat. Meg kell találni a négy szavazatot, a választók kék színű tollal karikáznak, túl sok a szöveg a szavazólapon, a karikák pedig bárhol lehetnek.

Ha ez még nem lenne elég, a preferenciaszavazatokat azután számolják össze, hogy a bizottság már megszámolta az adott pártra leadott szavazatokat. A preferenciaszavazatok számlálására általában késő este kerül sor, egy fárasztó nap után. Nem csoda, hogy a bizottság tagjai hibákat vétenek.

Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen demotiváló lehet vasárnap hajnalban olyan pártok jelöltjeinek a preferenciaszavazatait számolni, amelyek be sem kerülnek a parlamentbe.

A 2017-es cseh parlamenti választások után egy választópolgár észrevette, hogy a közép-csehországi régióban induló Martin Kupka jelölt, aki jelenleg a cseh közlekedési miniszter, gyanúsan furcsa választási eredménnyel zárt.

Egyes helyeken viszonylag sok karikát kapott, más helyeken pedig egyet sem. Nagy népszerűsége ellenére nem jutott be a parlamentbe. A szemfüles választópolgár ezért a bírósághoz fordult, amely végül úgy döntött, hogy ellenőrizni kell a szavazatokat.

Ez a per egy nagyon ritka eset, amikor valaki feltérképezte és leírta a karikázásban rejlő hibafaktort. Bár ez egy cseh eset, a Cseh Köztársaságban a karikázás nagyon hasonlóan működik, mint Szlovákiában.

A bíróság megállapította, hogy akár 200 választási bizottság is hibát véthetett. A leggyakoribb hiba az volt, hogy a bizottságok nem számolták meg a szavazólap másik oldalán lévő karikákat. Kupka így 158 szavazatot veszített, ami utólag elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe.

Egy másik gyakori hiba, amelyet a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság térképezett fel, hogy a karikák nélküli szavazólapok esetében a bizottságok automatikusan az első négy jelöltnek számolták a preferenciaszavazatokat.

Nincs okunk feltételezni, hogy hasonló hibák nem fordulnak elő hasonló mértékben Szlovákiában is. Erre azonban még nincs meggyőző bizonyítékunk.

A részletes választási eredmények elemzése ezeknek a hibáknak csak egy töredékét képes azonosítani.

Az a tény, hogy a választók – bizonyos mértékig, úgy tűnik – egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a parlament összetételére, pozitív dolognak tűnhet. A demokrácia és a választások közvetlenebbek és egy kicsit közelebb vannak az emberekhez.

Egyesek szerint a képzeletbeli pártokrácia is gyengül.

Mindennek azonban negatív következményei is lehetnek. Ha főként népszerű személyiségek kerülnek be a parlamentbe, az ronthatja a parlamenti munka minőségét.

A pártoknak szüksége van rá, hogy nem népszerű, de szaktudással bíró személyeket is bevigyenek a parlamentbe.

A perszonalizáció és a vertikális választási verseny erősödése tovább bomlaszthatja a pártrendszert, ami viszont ronthatja a kormányzás és az érdekérvényesítés stabilitását.

Ahogy azt említettük, a karikázás szabályai nem alkotnak rendszert. A jelölteknek bizonyos körülmények között fontos lehet, hogy a párt ne érjen el jó választási eredményt.

Évek óta vita tárgya, hogy ez az elem megérett a módosításra.

Az egyik változat szerint a háromszázalékos kvórumot tovább kellene csökkenteni, esetleg eltörölni, a másik változat szerint a kvórumot nem a párt eredményéhez, hanem például a mandátum értékéhez viszonyítva kellene megállapítani.

A szlovákiai választásokon egy mandátum értéke körülbelül 15 ezer szavazat.

Bilás Zsuzsanna, Filip Orsolya és Papp Attila fordítása