Napunk

Panyi Szabolcs: Drámai lenne, ha Ficóék a politikusok orosz kapcsolatait vizsgáló titkosszolgákat is parkolópályára tennék

Panyi Szabolcs. Fotó - Mira Marjanovic
Panyi Szabolcs. Fotó – Mira Marjanovic

A szlovákok rögtön tudták a volt magyar titkosszolgálati vezető fiáról, hogy hírszerzőként van a pozsonyi nagykövetségen. Nem is töltötte ki a négy évét – mondja Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A háborúk és az európai turbulenciák idején felerősödik a titkosszolgálat és a hírszerzés szerepe is – és Közép-Európában, a Kelet és a Nyugat ütközőzónájában ennek talán még nagyobb jelentősége van, mint máshol. Panyi Szabolcs, a Direkt36 és a Vsquare oknyomozó újságírója karrierje nagy részében ilyen történetekkel foglalkozott. Különösen az olyan nagyhatalmak itteni hírszerzőinek viselt dolgaival, mint Oroszország vagy Kína.

A hírszerzés elmondása szerint már nem füstös hátsó szobákban zajlik, hanem a digitális világban – de az itt dolgozó hírszerzők, elsősorban az oroszok, még nem mondtak le a hagyományos, KGB-s módszerekről sem. S nem csak az információszerzés a céljuk, nagyon is valós az a feltételezés, hogy aktívan próbálnak belenyúlni egy ország politikai folyamataiba – még ha nem is kell őket sejteni minden bokor mögött.

Panyi Szabolccsal arról beszélgettünk,

  • mit jelent, ha egy hírszerző fedésben dolgozik;
  • miért vizsgálták az újságírók a nagykövetségi épületek antennáit;
  • miért járnak az áldiplomaták az erdőkbe, és miért vizsgálgatják a temetők sírjait;
  • kik azok a hasznos hülyék;
  • és miért lenne drámai, ha orosz és kínai kémek randalíroznának Szlovákiában.

Kezdjük fogalommagyarázattal. Mit jelent, ha egy másik ország szolgálatainak tagjai fedésben dolgoznak nálunk? Mit csinálnak, mi a céljuk?

A hírszerzőnek szó szerint a hírszerzés a munkája. Információt gyűjt, elemez. Dolgozhat a központban, elemzőként vagy a hírszerzőket irányító vezetőként, vagy valamilyen külszolgálati pozícióban, például egy nagykövetségen.

Ha mondjuk egy magyar hírszerzőt Szlovákiába helyeznek ki, alapvetően két módon tehetik. Felfedetten, tehát a fogadó ország, Szlovákia tudja róla, hogy ő egy magyar hírszerző tiszt. Ilyenkor tipikusan összekötő feladatokat lát el – ő tartja a kapcsolatot a szlovák hírszerzéssel, illetve más országok Szlovákiába delegált, szintén felfedett összekötő tisztjeivel.

Nekem volt ilyen élményem Budapesten: a Szent István bazilika előtt, egy étterem teraszán ült több, általam is ismert diplomata. Közülük néhányról tudtam, hogy felfedett összekötő tiszt, s így feltételezhető volt, hogy valószínűleg a többiek is felfedett összekötők, akik munkamegbeszélést tartanak.

Ez a hírszerzői munka tolerált formája, a fogadó ország tudja, miért van ott az adott szolgálat tagja: kapcsolatot tart, információt cserél, közös műveleteken dolgozik a fogadó ország szolgálatával. A másik forma azonban, ha az adott hírszerző fedésben dolgozik.

Ebben az esetben a küldő ország nem árulja el, hogy hírszerzőt küld. Úgy tűnik, mintha egy diplomatát küldene, diplomatának kér akkreditációt, aki valójában kettős feladattal érkezik. Egyrészt a felszínen ellátja a fedőpozíciót: mondjuk kulturális attasé, első titkár vagy a kulturális intézet vezetője. Emellett azonban titokban dolgozik a magyar hírszerzésnek is, és onnan is kap feladatokat, amelyeket úgy próbál meg ellátni, hogy a fogadó ország erről ne tudjon.

Természetesen a fogadó ország ellenőrzi, hogy azoknak a diplomatáknak, akiknek akkreditációt kérnek, van-e kötődésük a hírszerzéshez. Megnézik, hogy korábban hol szolgáltak, milyen munkahelyeik voltak, milyenek a családi kapcsolataik. Így pedig  jó eséllyel be tudják azt azonosítani, ha esetleg fedett hírszerzők.

De még ha ez is történik, és rájönnek, hogy a küldő ország át akarja őket verni, akkor is dönthetnek úgy, hogy ezt elfogadják, és ennek ellenére beengedik a hírszerzőket. Ennek több oka lehet. Ilyen például, ha az adott ország úgy értékeli ki, hogy a hírszerző nagyon sok vizet nem zavarna, de a diplomáciai kapcsolatokat nagyon megbolygatná egy olyan ellenséges lépés, ha nem adnák meg a befogadó nyilatkozatot. De az is lehet szempont, hogy az adott ország úgy kalkulál, hogy az ide érkező hírszerző megfigyelésével információt gyűjthet a küldő ország hírszerzéséről.

Az oroszok például nagyon sok olyan diplomatát küldenek, akik valójában fedett hírszerzők: a diplomaták 30-40 százaléka fedett hírszerző, de általában a nagykövetség száz százaléka segíti valamilyen módon a munkájukat.

A pozsonyi orosz nagykövetség. Fotó N – Vladimír Šimíček

Milyen információkat próbálnak megszerezni a hírszerzők? Mik a módszereik?

Ez attól függ, mi az adott ország hírigénye, milyen információk érdekesek számára. Vannak polgári és katonai hírszerző szolgálatok, melyek más és más dolgokra specializálódnak. Az előbbiek inkább politikai és gazdasági, utóbbiak katonai és nemzetbiztonsági információkat akarnak szerezni.

Fontos például a tudomány és a technológia is. Ebben leginkább az oroszok és a kínaiak erősek – és ez a mostani helyzetben érdekükben is áll, hiszen a Nyugat és az Egyesült Államok próbál felhúzni egyfajta technológiai falat. Nem szeretné ugyanis viszontlátni saját technológiáit orosz és kínai fegyverekben, tankokban vagy drónokban.

Ha hírszerzésről van szó, az ember fejében él egy kép füstös hátsó szobákról, na meg suttogós éttermi találkozókról. Hogy zajlik maga a munka? 

A legfontosabb manapság a jelhírszerzés, ami tulajdonképpen lehallgatás. Ebbe beletartozik a szoftveres lehallgatás, telefonok és laptopok feltörése, adatkábelek megcsapolása, rádióadások lehallgatása. A legtöbb információ manapság így keletkezik.

Idén tavasszal

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kémkedés

Magyarország

Oroszország

Szlovákia

Titkosszolgálatok

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak