Napunk

A kivéreztetett magyar filmesek visszavágnak

És mi van Tomival? - Werkfotó
És mi van Tomival? – Werkfotó

2019. augusztus 23. vízválasztó dátumnak bizonyult a magyar filmművészetben. Bő fél évvel Andy Vajna halála után Káel Csabát nevezték ki filmügyi kormánybiztosnak Magyarországon. Sok filmeseknek szüksége volt néhány évre, hogy rájöjjön: az új rendszerben neki már nem teremhet babér. A reménytelenségből valahogy mégis filmek születtek.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Bár a digitális kamerák megjelenésével demokratizálódott a filmkészítés műfaja, hiszen már nem csak méregdrága nyersanyagra lehet forgatni, filmet készíteni ettől még továbbra is drága mulatság. Nem csoda, hogy kisebb országokban kizárólag állami kultúrafinanszírozás segítségével kivitelezhető, a filmek nagy része ugyanis a hazájában gyakorlatilag képtelen visszahozni a gyártási költségét, és ez még a sikerfilmekre is igaz.

A magyar mozikban gyakorlatilag kimondatlan szabály, hogy egy közönségfilm nagyjából százezer fizető nézőtől mondható sikeresnek. Amennyiben 2200 forintos átlagos mozijegyárral számolunk, százezer néző 220 millió forintos bevételt jelent. Csakhogy ez nem tiszta bevétel, mert nagyjából a fele a moziknál marad. Vagyis a 220 millió forintból nagyjából 110 millió vándorol vissza a film forgalmazójához, aki nyilván ebből az összegből finanszírozza a forgalmazás költségeit (reklámanyaggyártás, PR, disztribúciós költségek…), és csak az összeg egy részét juttatja vissza a film gyártójának. Az így maradt összeg márpedig biztosan kevés lesz az anyagi sikerhez, mikor manapság már kis költségvetésűnek számít egy film, amennyiben „csak” 2-300 millióból készült.

A kivéreztetés útján

Filmet gyártani tehát egy kisebb lakosságszámú országban szinte kizárt, hogy jó üzlet legyen. Kizárólag a rengeteg piacra eladott filmeknek van ugyanis esélyük arra, hogy visszahozzák az árukat, ilyen pedig jellemzően csak több évente születik (a Saul fia például biztosan ilyen volt).

Az állami kultúratámogatás teszi csak lehetővé egy kisebb piacon a nemzeti filmművészet létrejöttét és fenntarthatóságát. Azonban az állam Magyarországon egykapus filmtámogatást tart fenn: a mozifilmekkel kizárólag egyetlen helyre lehet pályázni, márpedig ha egy alkotó előtt bezárják ezt a kaput, akkor gyakorlatilag ellehetetlenítik a szakmájában. Bár a Káel-korszak eleinte még úgy kezdődött, mintha az engedékeny Vajna-éra egyenes folytatása volna, viszonylag gyorsan kiderült, hogy egészen másról van szó.

Korábban sikeres producerek és rendezők sokasága vette észre, hogy a pályázataikat rendre elkaszálják, és hirtelen olyan személyek kezdenek el zsinórban masszív támogatásokat nyerni, akiknek a neve korábban nem sokat jelentett a magyar filmszakmában.

Három-négy-öt eredménytelen és magyarázat nélküli elutasítás kellett sokaknak ahhoz, hogy rájöjjenek: a jelenlegi filmtámogatási rendszerben nem teremhet számukra babér. Korábban folyamatosan dolgozó, anyagi sikereket vagy sikeres nemzetközi fesztiválszerepléseket maguk mögött tudó filmesek voltak kénytelenek végignézni azt, ahogy a Nemzeti Filmintézet bizonyos esetekben úgy szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap (friss hír, hogy a Hunyadi-sorozat állami – részben NFI általi – támogatása már meghaladta a 15 milliárd forintot, és azt már régóta tudjuk, hogy a Most vagy soha című Petőfi-mozi is csilliárdokból készül), mások elől azonban teljes mértékben elzárja a pénzcsapokat. A beszántás végső bizonyítéka volt, amikor a kezdő filmesek kis költségvetésű filmjeit támogató Inkubátor-programot is átformálták és a régi formájában ellehetetlenítették.

Előre az iráni úton

Az ellehetetlenített filmesek többféleképpen élik túl az ínséges időket. Egy részük

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Film

Kultúra

Magyarország

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak