Napunk

Alkotmányban tiltatta volna be a terhességmegszakítást és a mesterséges megtermékenyítést az új kulturális államtitkár

Štefan Kuffa. Fotó N - Andrej Bán
Štefan Kuffa. Fotó N – Andrej Bán

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Štefan Kuffa (SNS-jelölt), a kulturális minisztérium új államtitkára legutóbb Jézus Krisztus Szlovákia királyává való koronázását illető kezdeményezésével hívta fel magára a figyelmet. A több politikai pártot is megjáró, megosztó nézeteiről ismert politikus eddigi karrierjét a Denník N összegezte.

Hogy került a politika a templomba és a vallás a politikába

„A kulturális minisztérium nevében megígérhetem, az elsők leszünk, akik kezdeményezni fogják, hogy mihamarabb elérjük Krisztus király trónra ültetését, hogy Szlovákia királyává váljon“ – hangzott el Kuffa felhívása november 13-án a nagyszombati Szent Miklós bazilika nyitómiséjén.

Kuffa kezdeményezése Martina Šimkovičová (SNS) kulturális miniszternél azonban nem talált jó fogadtatásra, aki a kormányprogram keddi elfogadása után azt nyilatkozta, hogy ez egy magán kezdeményezés, amihez a minisztériumnak nincs köze.

Maga a Szlovák Püspökkari Konferencia (KBS) is elhatárolódott az államtitkár szavaitól, nyilatkozatukból pedig az derül ki, hogy a templom az imádkozás, nem pedig a politizálás helye. A nagyszombati egyházmegye, amely engedélyezte Kuffának a felszólalást a mise végén, kijelentette, hogy sem a felszólalók beszédének tartalmába, sem pedig formájába nem szólnak bele.

Kuffa 11 perces beszédét, aminek hossza felért a prédikációéval, élőben közvetítette a Lux televízió, később azonban a misét törölték a YouTube-csatornájukról, majd Kuffa beszédét abból kivágva töltötték fel újra.

Štefan Kuffa beszéde a nagyszombati bazilikában. Fotó – Lux TV

Imrich Gazda, a Postoj portál főszerkesztő-helyettese szerint Kuffa viselkedéséért Orosch János nagyszombati érseket terheli a felelősség, akinek tudnia kellett volna, hogy a politikusok felszólalásának nincs helye a templomban.

A Denník N František Mikloškót, a KDH képviselőjét is megkérdezte, mit gondol Kuffa nagyszombati felszólalásáról. Mikloško a püspöki karhoz hasonlóan értetlenül áll a dolog előtt, mint mondja, „ez nem az a katolicizmus, amit mi mutatni szeretnénk a világ és Isten színe előtt”. Úgy véli, Kuffa beszéde a hatalmat hivatott demonstrálni.

Štefan Kuffa (61) életrajza

Tanulmányok
Eperjesi Egyetem, Bölcsészettudományi Kar

Munkaterület
1983–1987 TSÚZ SO ČSZT Újtátrafüred, beruházási referens
1988–1991 Pamiatkostav, Zsolna
1991–2004 késmárki munkaügyi hivatal, legutóbb a foglalkoztatási szolgálatok osztályának igazgatójaként dolgozott
2004–2020 a leibici (Ľubica) Szt. Erzsébet hospice igazgatója

Politikai karrier
2012–2016 parlamenti képviselő – 2015-ig az OĽaNO-ban, később a KDH-ban
2019 a ŽIVOT párt társalapítója (a 2016–2020-os választási ciklusban nem indult)
2020–2023 a ŽIVOT párt parlamenti képviselője az ĽSNS listájáról bejutva
2023-tól a ŽIVOT párt parlamenti képviselője az SNS listájáról bejutva

Családi állapot
nős, 8 gyerek, 17 unoka

Börtönbüntetést javasolt a mesterséges megtermékenyítésért

Kuffa 2020-ban a parlamentben „vizuális segédeszközként” használta a Za ľudí (jelenleg SaS) akkor várandós képviselőjét, Vladimíra Marcinkovát. Marcinkovára mutogatott, miközben arról beszélt, hogy a hasában lévő gyermek nem a teste része, és nincs joga arra, hogy döntsön róla. Kuffa az Isztambuli Egyezményről szóló szavazáson is nemmel szavazott.

Képviselőtársaival együtt 2015-ben egy olyan alkotmányos törvénymódosítást terjesztett elő, amely betiltotta volna a terhességmegszakítást és a mesterséges megtermékenyítést. Ha ezt megszavazták volna, a mesterséges megtermékenyítésért most 5-12 éves börtönbüntetést járna.

Az államtitkár idén májusban azt a javaslatot is támogatta, mely

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Abortusz

Fico-kormány

KDH

Kulturális minisztérium

ĽSNS

OĽaNO

Parlament

SNS

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak