Čaputová bocsánatkérése a magyaroktól, és aminek jönnie kellene utána
Miért kell bocsánatot kérni a magyaroktól (is)? Vélemény.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
„Rendkívül sajnálom, ami történt, és bárcsak az együttérzésem szavai legalább egy kicsi részét begyógyítanák a sebeiknek.” Közép-Kelet-Európában ritkán hallható szavakat mondott ki Zuzana Čaputová, amikor a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában rendezett Felcserélt otthonok című kiállításon járt, és ott a második világháború után Csehországba hurcolt magyarokkal és azok leszármazottaival találkozott.
Bár a szlovák államfőnek nem ez az első ilyen jellegű gesztusa (két évvel ezelőtt a málenkij robotra hurcoltak leszármazottaival beszélgetett), azt sajnos nem mondhatjuk el, hogy szisztematikus program lenne a megbékélés, a jóvátétel, de legfőképpen a társadalmi-történeti tudatosság a Kárpát-medencében.
Sem Szlovákiában, ahol ellentmondásos módon ugyan, de Igor Matovič kormányfő is bocsánatot kért a Trianon után elszenvedett sérelmek miatt – sem Romániában, ahol a szász államfő, Klaus Iohannis kísérletezett hasonló gesztusokkal (ő rendszeresen a magyar nemzeti ünnepen intéz üzenetet a romániai magyar közösséghez).
Nem béke, hanem konfliktuskerülés
A zavarba ejtő helyzet az, hogy bár intézményesített, rendszereken és korszakokon átívelő, konszenzusos megbékélés, traumafeldolgozás nem történt, közösségeink mégis viszonylagos békében élnek egymással. Tegyük hozzá: ebben a viszonylagos békében az a etnikai-nacionalista konfliktusok látszólag véletlenszerűen újra és újra jelentkeznek. Legutóbb, nemzetközi diplomáciai üzenetváltást is kiprovokálva például az erdélyi Úz völgyében, az első világháborús katonatemető körüli vita miatt.
Ezeket a konfliktusokat ma még a józan többség igyekszik izolálni. Egyrészt a szélsőségesek provokatív akciójának tekinti őket. Másrészt megpróbál rájuk nem szélsőséges választ adni: jogorvoslatot keresni, a szélsőséges provokációk hangvételétől eltérő, nem a szembenállást erősítő reakciókat adni, jogokat védeni.
Marosvásárhelyen például, ahol a rendszerváltás után utcai harcokba torkollott és áldozatokat szedett a román-magyar szembenállás, ma feltűnő csend van. Egyszerűen nem illik „magyarozni”, „románozni”. Vegyes lakosságú körzetekben, ahol az emberek kevert nyelven beszélnek, vegyes családokban élnek, az is illetlenségnek számít, hogy
